Ukk

A Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon wikiből

Adatlap

Adatfelvétel ideje: 1992. július
Adatközlők:

(1.) Szakos Flórián, 1905. Ukk

(2.) Szita János, 1920. Ukk

(3.) Szita Béláné, 1917. Ukk

Gyűjtötte:Schvarcz Éva
Wiki feldolgozás:Zajkás Bernadett
A település a Wikipedián:http://hu.wikipedia.org/wiki/Ukk
weboldal: http://www.ukk.hu/



1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

Nem tud erről semmit. (1) A közelben két nedves, vizes gödör volt, amelyet békák laktak, azoknak a hangjáról nevezték el a községet. (A két gödör: Ádám gödör, Puszta pajta.) Más változat szerint a Megyer törzs a közelben telepedett le annak idején (Megyer falunév is mutatja), s a törzs egyik vezére, Ukon itt vert tanyát magának. Létezett a pogány hitvilágban egy Ukkon nevű istennő, azzal is lehet a község elnevezésének kapcsolata. (2)

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

Gyömörei (földesurak), Szakos, Szita, Simon, Gerecs, Hegedűs,Baracskai, Rohonci. (1,2,3)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Nem volt ilyen. (1,2,3)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

Nem volt ilyen. (1) A gazdagabb parasztok a TSZ elől a városokba mentek. (2,3)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

„Rigáccsal összejártunk.” (1) Gógánfa – ott is Gyömöreiek voltak az urak. (2,3)

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

Nem tud róla. (1,3) Ajkai medence. (2)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

Nem tud róla. (1,3) Északra a falutól: Marcal völgyi tájegység, dél felé: Dunántúli hegyvidék. (2)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

Sárosdiak (szentimrefalvaiak) és gyömöreiek verekedősek voltak. (1) Sümeg sok szempontból volt híres: Kisfaludy Sándor szülőhelye, Maulber festménye látható az egyik templomban. (2)

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

„Ukk-muk-fukk.” Nem ismerik az eredetét. "Bertén poros népe" Gyömöre felé terméketlen legelő volt( neve: Bertén) és itt szegény, „cigányféle népek” telepedtek le, őket hívták Bertén poros népének. (2)(3)

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

A legtöbb falun belül házasodott. (2) Falun belül házasodtak. (3)

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

====a) Vásárra: ====Sümeg (Erzsébet,Dömötör napkor), Jánosháza, Tüskevár, Devecser

====b) Piacra: ====Jánosháza (szerdánként), Sümeg (minden hétfőn és pénteken), Ukkról állatokat (marhát, lovat) és gyümölcsöt (meggy, barack, alma) vittek eladni.

====c) Búcsúra (Mikor, hova?):====Sümeg, de a legények mindenhová eljártak búcsúba.

====d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?====Sümeg (1)(Jézus szive, Mária nevenapja), Celldömölk (Kisasszony), Vasvár (Nagyasszony). (2,3)

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

Nem mentek el dolgozni. (1,2,3)

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szokta jönni munkára?

A gyömörei földesúrhoz jöttek dolgozni, az itteni „fölösleges” munkaerőt is ő foglalkoztatta. Gyömörőről jöttek aratók általában, a kanász, gulyás, csikós az itteniek közül került ki. (1,2,3)

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

Mindenki magának készítette a kosarat, a faszerszámokat vándorárustól vették vagy vásárokon. (1,2,3) ====a) kocsikasokat====n.a.

====b) vesszőkosarakat====n.a.

====c) szalmafonatú edényeket====n.a.

====d) szövőbordát ====n.a.

====e) favillát====n.a.

====f) fagereblyét====n.a.

====g) faboronát ====n.a.

====h) egyebet?====n.a.

====i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszerezni?====n.a.

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

A cserépedényeket Sümegen készítették. (1,2,3)

1.16.

====a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?====Paprikások, élesztőárus (nem emlékeznek, hogy honnan jöttek), fazekasok, faszerszámkészítők meszesek, tyukászok(1,2,3)

b) Honnan jöttek?

fazekasok, faszerszámkészítők, meszesek Sümegről, Csabrendekről, Sopron környékéről tyukászok

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

Paprikások, élesztőárus, fazekasok, faszerszámkészítők meszesek, tyukászok(1,2,3)

d) Mit árultak?

n.a.

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

Esetleg Rigácson volt az ittenieknek földjük. (1) Kevés volt Csabrendeken, többnek volt a Rigácsi hegyen. (2) Rigácson voltak földek, amelyek ukki embereké voltak. Házasság esetén a földet „nem vihette el a hátán”. (3)

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

Idegeneknek itt nemigen volt földjük, ha csak úgy nem, hogy más faluba házasodtak és itt örököltek (de nem is gyakran házasodtak más faluból). (2)Más falubélinek itt nem volt. (1)

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

Régen külön temetője volt az evangélikusoknak és a katolikusoknak, ma egyben van a kettő. Régi csontokat találtak a templom körül. (1,2,3)

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

Régen külön temetője volt az evangélikusoknak és a katolikusoknak, ma egyben van a kettő. Régi csontokat találtak a templom körül. (1,2,3)

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

Flórián napja tűzvész ellen, nem emlékeznek rá,hogy mikor volt. Illés naőja az 1921. június 20.-i jégvihar emlékére. (1,2,3)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

Akinek lova volt, az már előbb elkezdte használni a 2-3 levelű boronát,de általánossá csak az 1930-as években vált a használata. (2,3)

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

====a) kézi vetés: általános, ritka, nincs ====általános

====b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.====ritka,1930-as évektől (főleg a második felétől) vetőgéppel is vetettek (2)

===2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismeretlen?===gereblyés kaszacsapót a gabonához használták, hajmókot a fűhöz (1) gereblyés kaszacsapó volt használatos (2,3)

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Nem használtak ilyet, nem is láttak ilyet. (1,2,3)

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

Búza: 12 kereszt, neve: pap Árpa, zab: 6 kereszt, neve: pap (1,2,3)

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

Ismerik, 5-6 kereszt volt egy kepe. (1,2,3)

===2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött? 150 cm hosszú volt a csép nyele. (1,2,3)

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

Állandó csapat járt. (1,2,3)

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

Nyárssal és villával. (1) Amíg alacsonyabb volt a kazal, addig villával, később nyárssal. „A villa korábbi találmány.” (2,3)

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

Csak a Gyömörei uraságnál volt hajdina. (1,3) Csak „ebben a rendszerben” vetettek másodvetésként. (2)

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

Gyerekkora óta már így vetettek. (1905-ben született.) (1) Az 1930-as években már mindenki eke után vetett. (2,3)

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

A szénát renden forgatták és petrencébe hordták. (1,2,3)

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

Náluk közel volt, ők villát használtak. (1) Pajtából takarmányos kosárral, távolabbról bakszekérrel. (2) Bakszekérrel. (3)

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

====a) az iga felső fájának nevét: ====vonófa

====b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/: ====rúdszeg

====c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:====igaszeg (1,2,3)

2.15.

====a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit? ====A környéken nincs erdő és mindig volt elég szalma, ezért csak kevesen almoltak falevéllel. (1,2,3)

====b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)? ====n.a.

====c) Melyik évszakban?====Akik használták ősszel gyűjtötték össze. (1,2,3)

2.16.

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

A szügyellő bőrből volt. Rúdtartó láncot használtak. (1,2,3) ====b) Melyik mód régibb, újabb? ====n.a.

====c) Ez utóbbit honnan ismerték?====n.a.

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

Személyszállításra inkább lovat szerettek használni, volt kocsi, cséza, parádés hintó. (1,2,3)

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

4 m hosszú volt a hosszúszekér. Már gyerekkora óta használtak vendégoldalt is, de csak azok, akiknek elég erős marhái voltak. (1) 4 m hosszú volt a hosszúszekér, vendégoldalt nemigen használtak. (2) Általában 4 m hosszú volt a hosszúszekér, de a módosabbaknak ennél hosszabb is volt. Vendégoldalra nem emlékezik. (3)

2.19. A nyomorúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

Kötéllel szorították le a nyomórudat hátul. Csigát a „szegényebb ember” nemigen használt. (1) Már gyerekkorában (1920-ban született) használtak a rudazókötélhez csigát és lapickát. Általános volt a csiga használata. (2) Rudazókötél, csiga, lapickák voltak használatosak. Csiga általában mindenkinek volt. (3)

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

Kissé ívelt volt. (1,2,3)

2.21.

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

Olyan hosszú, széles és magas volt, mint maga aszekér, minden oldalról be volt fonva. Az oldalai ferdén álltak. (1) Vesszőből fonott is volt, de itt féderest használtak. A váza vasból volt, a háttámlája és az ülőkéje deszkából. Nemes Károly (bognár) és Szax Vince (kovács) készítették. (2,3)

b) Használtak-e kettőt is?

n.a.

2.22. Szokták-e a vonómarhát paktokltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

Azt a marhát pakoltatták, amelyiknek rossz volt a körme, sántított. (1) Akkoriban a bal oldalon mentek a szekerek az úton. A marháknak a bal lába a patkán ment és nem a kövezett úton, az a körme nem vásott el. A jobb külső körmöt kellett patkolni. (2,3))

2.23. A fejőedény régi neve?

Zséter. (1,2,3)

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

====a) indítják====Nevé, ne!

====b) terelik jobbra ====Hí!

====c) és balra====Hajsz! (1,2,3)

2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

Koca-koca! (1) Hücs! (2) Hüccs ne! (3)

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

Pipi! (1,2,3)

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

Nevén szólították. (1,2,3)

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tilót típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

Tiluval (kézzel mozgatták). (1,2,3)

2.29.

====a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)? ====Fekvő típusú rokkát használtak, külön állvánnyal. (1,2,3)

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

n.a.

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú?

A falutól keletre a Bertén szélén volt a Bélic major, ami az ott élő sok-sok bélic madárról kapta a nevét. A Horvát család tulajdona volt. A falu mindig itt volt. (2,3)


====a) Hogy hívták ezeket? ====Bélic major

====b) Miért volt így? ====n.a.

c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?

Úgy tudják, hogy a falu mindig is itt volt.(2,3)

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

Nem emlékeznek ilyen lakóházakra vagy egyéb épületekre. (1,2,3)

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

A kémény a falba került. (2,3)

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

Minden háznál volt gádor. (1) Folyosó (kb. 1 méter magas fala volt) vagy gádor (lábak tartották, szabadon nézett az udvarra) tartozott a házakhoz. (2,3)

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

Igen, építettek földfalu házakat keresztmestergerendával. (1,2,3)

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

Gyerekkorában már rakott tűzhely volt használatos, egészen legénykoráig nem ment ki a divatból. (1905-ben született) (1) A Gyömörei cselédházaiban volt inkább csak rakott tűzhely, nem emlékezik, hogy meddig volt használatban. (2)

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

„Régebben a gazdagok hajtott házakat csináltak.” Ebben a rendszerben már nem építettek hosszúkás alakú házakat. (1) 1960-as évektől csak hajtott házakat építettek. (2,3)

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

A szegényebb házaknál előfordult, de nem volt gyakori. (1,2,3)

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

A kemence a földön volt. (1) A kemence nyílása 60-70 cm magasan volt a földtől, volt padkája. (2,3)

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

Nem volt torkos pajta, csak téglalap alaprajzú. Semmit sem toldottak hozzá. (1,2,3)

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

Használtak ilyet, az edény fülébe akasztották. (1) Vasból volt, két ága volt, az edény pereme alá akasztották. (2,3)

3.12.

====a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon? ====A répát gyalulva savanyították. (1,2,3)

====b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?====A káposztát szelve savanyították. (1,2,3)

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

Az 1960-as években szűnt meg a kenyér házi sütése. (1,2,3)

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

csillagos formát (1)vesszőíves formát (2,3)

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

Használtak dongás vajköpülőt, de nem volt füle. (1,2,3)

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

Nem használtak ilyen eszközt. (1,2,3)

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

Nem szolgált emberi táplálékul. (1,2,3)

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

Fonott kalács, vert perec, cukorperec, kugli (1,2,3)

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

Mindig is ették a lecsót ameddig csak vissza tudnak emlékezni. Zsír, hagyma, paprika, paradicsom volt benne. Kezdetben tojást nem ütöttek rá. (1,2,3)

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

Az 1920-as évek óta megették a paprikát, paradicsomot nyersen. (1,2) 1930-as évektől eszik meg nyersen a paprikát, paradicsomot. (3)

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

Vert perec, mézes sütemény, piskóta, diós vagy mákos kelt kalács, rétes. (1,2,3)

3.22.

====a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként? ====Az adatközlők szüleinek nemzedéke viselte a széles gatyát még ünnepre is.(1,2,3)


====b) Hány szélből készült?====Nem emlékeznek, hogy hány szélből készült. (1,2,3)

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

Kb. 1930-as évektől hordanak egyberuhát a nők. (1,2,3)

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

Gyömörőbe vitték szövetni, de Ukkon is volt takács. (Nevekre már nem emlékezik.) (1) Takácsok: Szekeres Gábor (az egész falunak szőtt), Baracskai Teri, Rohonci Ilona (a családnak szőttek). (2,3)

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

1930-as évekig volt „kötelező” a fejkendő viselete az asszonyoknak. (2,3)

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

Volt ilyen szokás. (1) Az új házakban az 1960-as évektől egymás mellett vannak az ágyak és nem egymás végében. (2)

4. Család, közösség, világkép

4.1.

====a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt? ====Ősszel. (2,3) Farsangi időszakban.(1)

====b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt? ====Böjti időszakban nem tartottak. (1,2,3)

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

====a) 1910 körül: ==== Régen inkább vasárnap, de előfordult, hogy más napon tartották.

====b) 1930 körül: ====Az 1960-as évek környékén már szombaton. (1,2,3)

4.3.

====a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél? ====Lányos háznál tartották a lakodalmat.(1,2,3)

====b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés? ====A vacsora volt a fontosabb étkezés.(1,2,3)

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

n.a.

4.4.

====a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.) ====1980-as évektől vendéglőben zajlik a lakodalom.(1,2,3)

====b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása? ====n.a.

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

====a) 1910 körül: ====Régen a jegyespár hívott a lakodalomba, 1-2 héttel a lakodalom előtt.(1,2,3)

====b) 1930 körül: ====Mostanában már egy hónappal előbb hívja meg a vendégeket a jegyespár,van amikor csak a meghívót küldenek. (1,2,3)

4.6.

====a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol? ====Nem volt ilyen szokás. (1,2,3)

====b) Ki, mikor és miért tört cserepet? ====n.a.

====c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =====n.a.

====d)Meddig élt ez a szokás?====n.a.

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

====a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat? ====Ukki banda játszott mindig. (2,3) Jánosházáról is jöttek zenészek néha.(1)

====b) Milyen hangszereken játszottak? ====hegedű, bőgő, síp, cimbalom, brácsa

====c) Hány főből állott a zenekar? ==== Öt főböl: prímás, kontrás, sipos, bőgős, cimbalmos.(2,3)

====d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba? ====Harmónika sosem volt. (2,3)

4.8. Lucázás

==== a) Volt-e lucázás és mely napon? ====Luca nap előtti este. (1)Luca nap reggelén. (2,3)

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

Luca előtti este szalmáztak a legények, a gyerekek köszöntőt mondtak. (1) A gyerekek ajándékért (dió, alma) mondtak köszöntőt, csak később jött szokásba a kapu elhordása Luca nap reggel. (3)

Luca reggelén köszöntőt mondtak a gyerekek: „Luca, Luca kity-koty, galagonya lity-loty, ha nem adnak szalonnát, leütöm a gerendát, ...” (2)

4.9. Regölés

====a) Melyik napon szoktak regölni? ==== Karácsony napján.(1,2)

====b) Meddig élt ez a szokás? ====n.a.

====c) Kik regöltek: legények, gyerekek? ====Legények.

d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.

„Regöljünk, regöljünk, ennek a kislánynak egy szép legényt, kinek neve lészen ...” „Haj rege rejtem, keverőbe ejtem, mint a cica farkát, mint a róka farkát, össze göngyölgesse.” „Itt is van egy szép leány, kinek neve Mári, Ott is van egy szép legény, kinek neve Kari ... ” (Ez később, 1930-as évek végétől énekelt változat.) (3)

4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

Manapság a régi időkhöz képest sokkal több van. (2,3) Régen 1200 lakosból kb. 20 öreglegény volt. Most 600 lakosból 7-8 öreglegény él a faluban. (1)

4.11. X-el díszített tejesfazék

====a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?====Nem volt használatban ilyen tejes edény. (1,2,3)

====b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk? ====n.a.

====c) Hol szerezték be ezeket?====n.a.

4.12

4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni?

Nem volt ilyen szokás. (1,2,3) =====a) Melyik napon, =====n.a. =====b) miért, =====n.a. =====c) kik végezték? =====n.a. =====d) Meddig élt ez a szokás?=====n.a.

====4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani? ====Nem volt ilyenszokás. (1,2,3)

=====a) Melyik napon, =====n.a. =====b) miért, =====n.a. =====c) kik végezték? =====n.a. =====d) Meddig élt ez a szokás?=====n.a.

4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

Nem voltak különös szokások ezen a napon. (1,2,3)

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

5-6 gyerek öltözött be pásztornak, kis betlehemet vittek magukkal. Az öreg pásztor neve Koredom volt, némelyek ezért ezt a szokást „koredomozásnak” nevezték. (1,2,3)

4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

Szent Vendel. (1,2,3)

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

Nem ijesztgették a gyerekeket. (1,2,3) (Csak újabban szokás mondani: „Ha nem tanúsz, a tszcs-be kerűsz.”) (2)

4.17. Diódobálás

====a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás? ====Nem volt diódobálás szokásban. (1,2,3)

====b) Mikor, hol, miért? ====n.a.

====c) Írjuk le tömören a szokást?====n.a.

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?

Egy fát vágóembert. „Azt jelenti, hogy újhold vasárnap nem szabad dolgozni.” (3)