Sorkikápolna

A Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon wikiből

Adatlap

Adatfelvétel ideje: 1988.
Adatközlők:
(1.) Nagy Lajosné, 1901. Sorkifalu, református
(2.) Fülöp Erzsébet, 1913. Sorkifalu, református
(3.) Kántor Kálmánné, 1917. Egyházasrádóc, református
(4.) Papp Lászlóné, 1935. Sorkifalu
Gyűjtötte:
Wiki feldolgozás: Tar Virág
A település a Wikipedián:
weboldal:



1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

A falu keletkezését nem ismerik, de azt tudják, hogy 1945 után Tóthfalu és Kápolna egyesítésével kapta a Sorkikápolna nevet. (1)

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

Kántor, Horvát. (1)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Nagyobb számban Teteházáról költöztek be a faluba, amikor az ottani majort lebontották. (1)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

A faluból nagyobb számban nem költöztek sehova. (2)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

A közelség miatt hasonló falunak tartják Sorkifalut, Sorokpolányt. (2)

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

Nem tartozik semmilyen tájegységbe, népcsoportba. (2)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

Nem tudnak közeli tájegységről. (2)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

Közeli híres község, falu Sorokpolány, itt egy Buchenirthy kastély van és még Taródfa. Itt is van kastély. (3)

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

Nem csúfolták a falut a környékbeliek. (3)

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

A házasodás inkább falun belül történt, ritkán Sorokpolánnyal. (1)

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

a) Vásárra:

Szombathely

b) Piacra:

Szombathely

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

Vasvár, Ják, Sorokpolány (1)

d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?

Vasvár, Ják, Sorokpolány (1)

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

A faluból nem jártak el máshová munkába. (1)

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szokta jönni munkára?

Ide Szemegyéből, Egervölgyből jöttek munkások. (1)

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

A helybeliek eladásra nem készítettek semmit.

a) kocsikasokat

n.a.

b) vesszőkosarakat

n.a.

c) szalmafonatú edényeket

n.a.

d) szövőbordát

n.a.

e) favillát

n.a.

f) fagereblyét

n.a.

g) faboronát

n.a.

h) egyebet?

n.a.

i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszervezni?

Vándorárusoktól és Szombathelyen szerezték be a szükségeseket. (1)

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

A cserépedényeiket a piacon vették. (4)

1.16.

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

A faluban meszesek, üvegesek, edényfoltozók, drótostót járt. (1)

b) Honnan jöttek?

n.a.

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

Üvegesek, edényfoltozók, drótostót. (1)

d) Mit árultak?

n.a.

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

Nem volt szőlőjük seholsem. (2)

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

n.a.

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

Egy temetője volt. (3)

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

Csontokat nem találtak. (3)

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

1983-84 óta van búcsúja a falunak augusztus 15-én. (4)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

Általános volt a 2-3 egymáshoz erősített borona használata. (1)

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

a) kézi vetés: általános, ritka, nincs

n.a.

b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.

A két világháború között a gabonát géppel vetették. (2)

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismeretlen?

Használtak villás, gereblyés kaszacsapót és hajmókot is. Ezeket mindenki ismerte. (1)

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Használtak ilyen kévekötő fát. (1)

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

20 kévét raktak egy keresztbe, a többség 7 keresztet rakott egy kepébe. (1)

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

Kepe: meghatározott számú összerakott kereszt (általában 7). (1)

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

A csép nyele 145-150 cm volt. (1)

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

Gépi cséplés esetén a gazda szerződtette a fiatalokat munkára. (1)

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

A kicsépelt szalmát nyárson hordták kazalba. (1)

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

A hajdina termesztése 1945 után szűnt meg. (1)

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

1945 után terjedt el a burgonya eke utáni, barázdába való vetése. (1)

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

Lekaszálták a füvet, rendben szétterítették, forgatták, boglyába hordták. (2)

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

A napi száraz takarmányt szénahordó kosárban (buritó), és talinkón hordták kazalba. (1)

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

a) az iga felső fájának nevét:

iga

b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:

igaszeg

c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:

nem volt külön neve (3)

2.15.

a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?

Igen. Az erdőn gyűjtöttek tölgyfa levelet csalitnak. (1)

b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?

Sokan használtak almozáshoz fák leveleit.

c) Melyik évszakban?

n.a.

2.16.

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

Alkalmaztak szügyre erősített tartóláncot. (3)

b) Melyik mód régibb, újabb?

n.a.

c) Ez utóbbit honnan ismerték?

n.a.

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

Szekér: teherszállításra; kocsi: személyszállításra. (2)

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

Kb. 3 m volt a szálastakarmányt szállító szekér hossza. (4)

2.19. A nyomorúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

A szekér hátulján a nyomórudat kötéllel szorították le. (1)

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

A lovas szekér saroglyája enyhén ívelt. (1)

2.21.

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

n.a.

b) Használtak-e kettőt is?

Használtak kettő szekérkast is. 81)

2.22. Szokták-e a vonómarhát paktokltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

Vonómarhát (tehenet) csak akkor patkoltak, ha feltörött a talpa. (1)

2.23. A fejőedény régi neve?

A fejőedény neve: zséter. (1)

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

a) indítják

Ne!

b) terelik jobbra

High!

c) és balra

Hó! (3)

2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

Coca-ne. (1)

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

Pi-pi. (3)

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

A kutyát nevén hivogatják. (3)

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tilót típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

A kender és a len töréséhez tilajt használtak. (1)

2.29.

a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?

Ferde típusú rokkát használtak a faluban. (1)

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

n.a.

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú?

Volt.

a) Hogy hívták ezeket?

Határában régen a tafódházi major állt, más elkülönült házcsoport nem volt. (1)

b) Miért volt így?

n.a.

c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?

A falu helye mindig itt volt.

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

Az utolsó tömésházat 5 éve bontották le. (1)

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

A régi füstöskonyhák füstjét az ajtón engedték ki. Ilyen ház volt Papp Ferencé. Zárt kémény már a század elején volt. (1)

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

A szoba + konyha + kamra rész ajtajai a tornácra, ternácra nyíltak. (2)

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

Volt keresztmestergerendás ház, földfalu is, 1970-72-ben bontották le az utolsót. (1)

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

A rakott sparhelytek 60-70 éve ismeretesek. (2)

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

Az egysoros házakat a háború után váltották fel „kockaházak”. (1)

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

Nem volt ilyen ház. (1)

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

A konyhai kemencét vagy a konyha padlószintjére vagy egy 50-70 cm magas padkára építették. (1)

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

Nem voltak ilyen pajtájú házak. (1)

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

Fazékkiszedő villát nem használtak. (1)

3.12.

a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?

Csak reszelt tarlórépát és káposztát savanyítottak. (1)

b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?

Csak reszelt tarlórépát és káposztát savanyítottak. (1)

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

A kenyér házi sütése általánosan 1945 után szűnt meg, pár helyen még a 70-es években is sütöttek otthon. (1)

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

b)vesszőíves típusú kenyértartót használtak. (2)

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

Füllel ellátott dongás vajköpülőt használtak. (1)

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

Rajz (1)

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

Hajdinából csak málét készítettek. (1)

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

Fonott hosszúkás töltetlen kalácsot sütnek karácsonyra, lakodalomra. (1)

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

Lecsót gyakran kb. 80 éve készítenek. A paprika a meghatározó. Néhány paradicsom, hagyma. (3)

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

Paprikát, paradicsomot nyersen rendszeresen … éve fogyasztanak. (3)

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

Karácsonyra kalácsot, kuglófot szoktak sütni. (1)

3.22.

a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként?

Viseltek a férfiak ünnepre széles gatyát. (1)

b) Hány szélből készült?

n.a.

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

Az asszonyok ma is hordanak derékban rögzített szoknyát réklivel. (3)

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

A faluban nem szőtt senki sem vásznat. (1)

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

Nem volt kötelező fejkendőviselet az asszonyok számára. (1)

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

A lakószobában ma is tesznek két ágyat egymás mellé párhuzamosan. (4)

4. Család, közösség, világkép

4.1.

a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt?

A legtöbb esküvőt farsangkor tartották.

b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt?

Böjti időben nem. (1)

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

a) 1910 körül:

Az esküvő tartásának hagyományos napja a szombat, ez is volt. (2)

b) 1930 körül:

n.a.

4.3.

a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél?

A lakodalmat régen a lányos háznál tartották.

b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés?

A főétkezés este, az esküvő után volt. (1)

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

n.a.

4.4.

a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.)

n.a.

b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása?

Ma a városban, Szombathelyen étteremben zajlik a lakodalom. (4)

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

a) 1910 körül:

vendéghivogatók

b) 1930 körül:

jegyespár Az esküvő előtt 3 héttel történt a meghívás. (2)

4.6.

a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol?

Szándékolt tányértörés nem volt. (3)

b) Ki, mikor és miért tört cserepet?

n.a.

c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =

n.a.

d)Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat?

Cigányzenészeket Újfaluból hoztak.

b) Milyen hangszereken játszottak?

Vonóshangszereken, cimbalmon, harmónikán játszottak. (1)

c) Hány főből állott a zenekar?

n.a.

d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba?

n.a.

4.8. Lucázás

a) Volt-e lucázás és mely napon?

Lucázás volt december 13-án.

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

Nem volt alakos, szalmát szórtak szét a házakban, erre térdeltek és mondták el a kötött szöveget: „Luca, Luca kitty-kotty, tojjanak a tyuktyok olyan vastag szalonnája legyen, mint a mestergerenda.” (1)

4.9. Regölés

a) Melyik napon szoktak regölni?

Regölés nem volt. (3)

b) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

c) Kik regöltek: legények, gyerekek?

n.a.

d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.

n.a.

4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

Néhány öreglegény volt a faluban. (1)

4.11. X-el díszített tejesfazék

a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?

Nem volt X-el díszített tejesfazék. (1)

b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk?

n.a.

c) Hol szerezték be ezeket?

n.a.

4.12

4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni?

Nem ismerik ezt a szokást. (2)

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani?

n.a.

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

Miklós-nap láncosbottal, bundában, szőrős kucsmában járták a gyerekek a falut. (1)

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

A betlehemes játék szereplői: pásztorok, királyok, jászól. (3)

4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

Az állatok védőszentjét nem ismerik, de Szent Márton napján a pásztorok végig járták a falut, áldást mondtak az állatokra, a háziask rétessel kínálták meg őket. (1)

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

Nem szokták. (2)

4.17. Diódobálás

a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás?

Diódobálás nem volt. (3)

b) Mikor, hol, miért?

n.a.

c) Írjuk le tömören a szokást?

n.a.

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?

Nem láttak semmilyen alakot a holdban. (2)