Simaság

A Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon wikiből

Adatlap

Adatfelvétel ideje: 1990. november
Adatközlők:
(1.) Tóth József (1910), Simaság
(2.) Sándor Istvánné Horváth Annak (1908), Simaság
(3.) Simon Jánosné Nagy Rozália (1917), Simaság
(4.) Kneisz Istvánné Csuka Margit (1921), Simaság
Gyűjtötte: Bedő Zoltánné
Wiki feldolgozás: Tar Virág
A település a Wikipedián:
weboldal:



1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

A község már nagyon régen a mai helyén van. Létrejöttéről nem tudnak konkrétan semmit. (1,2,3,4)

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

A község régi családjai: Bősze, Horváth, Szabó, Németh, Varga. (1,2,3,4)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Nem tudnak és nem is hallottak róla, hogy nagyobb számban települtek volna be. (1,2,3,4)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

Nem költöztek el nagyobb számban a faluból, de sokan költöztek be városokba, főleg Kőszegre vagy Szombathelyre. (1,2,3,4)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

A közeli falvakat tartják leginkább hasonlónak a magukéhoz. Ezek: Lócs, Sajtoskál, Nemesládony. Főleg azért, mert nagyjából hasonló adottságokkal rendelkeznek. (1,2,3,4)

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

Répce mentieknek mondják magukat. (1,2,3,4)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

Nem tudnak közeli tájegységről. Annyit tudnak, hogy régebben Sopron megyéhez tartoztak. (1,2,3)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

Sajtoskált sajtjáról ismerték, és a csepregi bőrgyár hírességéről tudnak. (1,2,3,4)

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

a) Vásárra:

Havi vásárra Sajtoskálra szoktak járni.

b) Piacra:

Piacra régen Kőszegre jártak (szerda, péntek). Szombathelyre kedden és pénteken. Csepregre csütörtökön.

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

Búcsúra jártak Sajtoskálra Péter Pálkor, Böbe Imre napkor, náluk júliusban Magdolna napjár van. (1,2,3,4)

d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?

n.a.

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

Munkára kevésbé jártak máshová, akkor is csak cselédeskedni. (1,2,3,4)

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szokta jönni munkára?

Ritkán jöttek ide munkára, esetleg elvétve napszámosnak. (1,2,3,4)

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

A helybeliek nem készítettek eladásra semmit, ha kellett valami azt valamelyik piacon beszerezték. (1,2,3,4)

a) kocsikasokat

n.a.

b) vesszőkosarakat

n.a.

c) szalmafonatú edényeket

n.a.

d) szövőbordát

n.a.

e) favillát

n.a.

f) fagereblyét

n.a.

g) faboronát

n.a.

h) egyebet?

n.a.

i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszervezni?

Ha kellett valami azt valamelyik piacon beszerezték. (1,2,3,4)

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

Csepregen. (1,2) Nem tudják, hogy hol készítették a cserépedényeket. (3,4)

1.16.

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

Az alábbi vándorárusok jártak a faluba: „a drótos” tótok Trencsényből (1,2), kosarasok Rábapatyról (1,2,3,4), paprikások Hegykőről (1,3), „zsidisek” bort hoztak Zsidányból (1,2,4).

b) Honnan jöttek?

„a drótos” tótok Trencsényből (1,2), kosarasok Rábapatyról (1,2,3,4), paprikások Hegykőről (1,3), „zsidisek” bort hoztak Zsidányból (1,2,4).

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

a drótos tótok, kosarasok, paprikások, zsidisek.

d) Mit árultak?

zsidisek bort hoztak

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

Nem foglalkoztak szőlővel. (1,2,3,4)

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

n.a.

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

Egy temető van a faluban.

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

Nem találtak csontokat. (1,2,3,4)

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

Fogadott ünnepeik: búcsú: június 29, Szent Péter Pálkor, október 26-án Szent Vendel (állatok védőszentje). (1,2,3,4)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

Általánosan használták a 2-es és a 3-as boronát is. Használtak még egyes faboronát is. (1,2,3,4)

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

a) kézi vetés: általános, ritka, nincs

Vetették kézzel is.

b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.

Már inkább általános volt a gépi vetés is. Főleg 11 és 13 csőrős gépet használtak. (1,2,3,4)

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismeretlen?

a)-t aratáskor használták b)-t árpához c)-t „lóher” lucerna kaszáláshoz. (1,2,3,4)

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Használtak ilyen kévekötőfát. (1,2,3,4)

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

20 kévét számoltak egy keresztbe, 5-6 keresztet neveztek kepének, attól függően, hogy hogyan helyezkedett el a föld. (1,2,3,4)

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

Ismerték a kepe szót, de a termés meghatározásánál nem használták. (1,2,3,4)

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

A csép nyele 150 cm volt. (1,2,3,4)

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

Gépi cséplés esetén a családok összesegítettek egymásnak. (1,2,3,4)

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

A kicsépelt szalmát eleváterrel hordták kazalba 1930-tól. (1,2,3,4)

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

A hajdina termelése az 1950-es évek elején szűnt meg teljesen. (1,2,3,4)

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

A burgonya eke után való vetése az 1920-as években elkezdődött. (1,2,3,4)

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

A szénaszárítás munkamenete: rendre kaszálás, megforgatás, összehajtogatás, baglába rakás. (1,2,3,4)

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

A napi száraz takarmányt hátaskosárban, vagy favillával hordták be az istállóba. (Utóbbit ha közel volt az istálló.) (1,2,3,4)

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

a) az iga felső fájának nevét:

igafa

b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:

vonószeg

c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:

igaszeg (1,2,3,4)

2.15.

a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?

Használták almozáshoz a fák leveleit, gyakran összekeverve a szalmával. Főleg akkor, ha kevés volt az alomnak való. Csaritnak mondták. (1,2,3,4)

b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?

n.a.

c) Melyik évszakban?

n.a.

2.16.

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

Alkalmaztak tartóláncot a ló befogásánál. Az ábrák szerinti elsőt is és a másodikat is. (1,2,3,4)

b) Melyik mód régibb, újabb?

n.a.

c) Ez utóbbit honnan ismerték?

n.a.

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

Szekérnek azt nevezték, amivel úgymond dolgoztak állandóan, kocsinak pedig azt, amit személyszállításra használtak főként. A kocsit ló húzta. (1,2,3,4)

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

A szálastakarmányt szállító szekér hossza 500 cm volt. (1,2,3,4)

2.19. A nyomorúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

A nyomórúd leszorításához a szekér hátulján rudazókötelet alkalmaztak. Elől ún. rudazólánc volt. (1,2,3,4)

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

A lovaskocsi saroglyája enyhén ívelt volt. (1,2,3,4)

2.21.

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

Szekérkast csak hátul alkalmaztak. (1,2,3,4)

b) Használtak-e kettőt is?

n.a.

2.22. Szokták-e a vonómarhát paktokltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

A vonómarha külső körmét szokták patkoltatni, leginkább a nyári mezőgazdasági munkák idején. Félpatkók alkalmaztak. (1,2,3,4)

2.23. A fejőedény régi neve?

A fejőedény régi neve zséter volt. (1,2,3,4)

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

a) indítják

nyee

b) terelik jobbra

hik (1,2,3,4)

c) és balra

hejsz

2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

A disznónak azt mondták: „coc coc coc ne” (1,2,3,4)

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

A tyúkoknak azt mondják: „ne pi pi pi nee” (1,2,3,4)

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

A kutyának azt mondják: „gyere lee”. (1,2,3,4)

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tilót típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

Valamikor használtak tilótípusú törőt, de már nagyon régen. (1,2,3,4)

2.29.

a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?

Akkoriban ferde típusú rokkát használtak. (B) (1,2,3,4)

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

n.a.

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú?

a) Hogy hívták ezeket?

Különálló kis házcsoportok: Simaháza és Felsőság között voltak, de nevüket nem ismerik. (1,2,3,4)

b) Miért volt így?

n.a.

c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?

A község helye tudomásuk szerint mindig itt volt.

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

Az 1960-as évek derekán bontották le az utolsó favázas sövényházat. (1,2,3,4)

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

Egyértelműen a falba helyezték a kéményt. (1,2,3,4)

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

Külön bejárata volt a kamrának és külön volt a konyhának. Mindkettő a nyitott folyosóról nyílt, a tornácról. A konyhából nyílt a szoba is. (1,2,3,4)

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

Nagyon elterjedt volt ez a faluban, inkább földfal esetében alkalmazták. (1,2,3,4)

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

Nem emlékeznek, de már az öreganyjuk is ezzel tüzelt. Kb. századforduló. (1,2,3,4)

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

1940-től már megszűnt az egyvégtében ház építése. A kockaházak is ezidőtől lesznek gyakoriak. (1,2,3,4)

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

Jellemzők voltak az ilyen házak, sajnos ma már nincs belőle. (1,2,3,4)

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

Vagy normál magasságú volt a padka (50-70 cm) (1,4), vagy alacsony padkára építették (2,3). Sohasem fordult elő, hogy a padlószintre került volna. (1,2,3,4)

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

A torkos pajták voltak jellemzőek. (1,2,3,4)

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

A tűz kiszedéséhez használták a kuruglát és a pemetet. A fazekat egy egyszerű vaskampóval szedték ki a tűzből. (1,2,3,4)

3.12.

a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?

Nem.

b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?

Csak káposztát savanyítottak, azt is legyalulva, fahordóban. Még ma is így szokás. (1,2,3,4)

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

Az 50-es évekre tehető az általános gyakorlat megszűnése. (1,2,3,4)

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

A harmadik fajtát használták, a hosszúkást. (1,2,3,4)

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

Igen használtak, de nem volt füle. (1,2,3,4)

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

n.a.

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

Ismerik a gáncát, a hajdinalisztet megpirították zsírban, leforrázták, kiszaggatták. Fogyasztás előtt meglocsolták még zsírral. (1,2,3,4)

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

A fonott kalácsokat minden alakban sütötték, 3-as fonással. Volt fonás nélküli is. (1,2,3,4)

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

Sokkal kevesebb paradicsomot tettek a lecsóba, mint paprikát, jó vöröshagymásan szeretik. A legtöbbször tojást ütnek rá, 1940-es évektől fogyasztják. (1,2,3,4)

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

A 40-es évektől nyersen is fogyasztják. (1,2,3,4)

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

Diós-mákos bejgli. Diós-mákos bukta és lekváros fánk. (1,2,3,4)

3.22.

a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként?

Hordtak ilyen gatyát, rojtos volt a szára. 1940-es évektől kihalt ez a szokás. (1,2,3,4)

b) Hány szélből készült?

n.a.

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

Szokásban volt a szoknya viselete, az 1940-es évekig. (1,2,3,4)

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

Nem tudják volt e ilyen. (1,2,3,4)

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

Sokáig élő szokás volt, az idősebbek még ma is viselnek mindig. (1,2,3,4)

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

Még az idősek körében ma is így használatos. (1,2,3,4)

4. Család, közösség, világkép

4.1.

a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt?

Inkább télen volt jellemző a házasság, farsang idején, bár tartottak nyáron is esküvőt, ezalól csak a böjt volt kivétel. (1,2,3,4)

b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt?

Böjtkor.

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

a) 1910 körül:

Mindig szombat volt a jellemző, bár mostanság hétköznap is tartanak. (1,2,3,4)

b) 1930 körül:

szombat

4.3.

a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél?

A lányos háznál kezdődött mindig, ahol vacsorát adtak, majd reggel folytatódott a fiús háznál, ott reggelit adtak. (1,2,3,4)

b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés?

n.a.

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

n.a.

4.4.

a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.)

Városokban tartják inkább, Szombathelyen és Bükön. (1,2,3,4)

b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása?

n.a.

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

a) 1910 körül:

Vendéghívó járta a házakat, bottal a kezében, kb. 1 héttel előtte.

b) 1930 körül:

A pár megy a rokonsághoz, vagy postán küldenek meghívót. (1,2,3,4)

4.6.

a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol?

Volt ilyen szokás, az ifjú párnak jókívánságukat fejezték ki a rokonok ezzel, hiszen azt mondták, akkor menjenek csak széjjel, amikor újból összeforr az a tál. (1,2,3,4)

b) Ki, mikor és miért tört cserepet?

Rokonok törték.

c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =

akkor menjenek csak széjjel, amikor újból összeforr az a tál. (1,2,3,4)

d)Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat?

Cigányzene volt Csepregről, illetve Nagyivánról jöttek.

b) Milyen hangszereken játszottak?

n.a.

c) Hány főből állott a zenekar?

3-4 tagból állt. (1,2,3,4)

d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba?

n.a.

4.8. Lucázás

a) Volt-e lucázás és mely napon?

December 13-án.

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

A fiúk vittek maggukkal szalmacsutakot, arra térdepeltek és megkérdezték szabad-e lucázni. „Luca-luca kity-koty tojjanak a tyikjok lúdjok, tojások annyi legyen, mint csillag az égen, Pénzök annyi legyen, mint pelvakunyhóba a pelva, Fejszéjök, furojok úgy megállon a helibe, mint a szálfa a tövibe!” (1,2,3,4)

4.9. Regölés

a) Melyik napon szoktak regölni?

Regölni újévkor szoktak:

b) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

c) Kik regöltek: legények, gyerekek?

n.a.

d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.

„Hej regő rejtem azt is megengedte az a nagy Úristen, regölöm a gazdát vele az asszonyát hej...” (1,2,3,4)

4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

A mintegy 500 lakosból kb. 10 fő öreglegény van ma, de régen is voltak ma kb. 2 %. (1,2,3,4)

4.11. X-el díszített tejesfazék

a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?

Csak a díszítetlen tejesfazekat ismerték. (1,2,3,4)

b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk?

n.a.

c) Hol szerezték be ezeket?

n.a.

4.12

4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni?

Nem volt ilyen szokás. (1,2,3,4)

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani?

n.a.

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

Álarcot viseltek, kifordított bundát, lánc volt a derekukra kötve, bottak a kezükben járták a lányos házakat. (1,2,3,4)

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

Pásztorok (2-3 fiatal, 1 öreg), angyalka, Háromkirályok, betlehemet vivő. (1,2,3,4)

4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

Szt. Vendel az állatok védőszentje. (1,2,3,4)

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

Elvisz a Mikulás, A krampusz! (1,2,4) Elvisz a kankus! (3)

4.17. Diódobálás

a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás?

Nem volt ilyen szokás. (1,2,3,4)

b) Mikor, hol, miért?

n.a.

c) Írjuk le tömören a szokást?

n.a.

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?

Olyan embert láttak a Holdban, aki fát vág. (1,2,3,4)