Sávoly

A Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon wikiből

Adatlap

Adatfelvétel ideje: 1989. augusztus
Adatközlők:
(1.) Anda Kálmány, 1934. Sávoly, Petőfi u. 65.
(2.) Lukács Jánosné, 1904. Sávoly, Petőfi u. 69.
(3.) Béres Sándorné, 1926. Sávoly, Petőfi u. 67.
(4.) Béres Sándor, 1924. Sávoly, Petőfi u. 67.
Gyűjtötte: Gyurkity Katalin
Wiki feldolgozás: Tar Virág
A település a Wikipedián:
weboldal:



1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

1397-ben említik a falut először. Az első birtokosa Saul, így kapta a falu a Sávoly nevet. A falu helytörténetét összegyűjtötte és összeállította Anda Kálmán tanító. (1,2,3,4)

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

Domsa, Béres, Vida, Varga, Gyarmati, Bide, Kóca, Molnár. (1,2,3,4)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Nem. (1,2,3,4)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

Az 1870-es években a tűzvész és marhavész miatt Szlavóniába költöztek sokan. A 10-es években Amerikába, de vissza is jöttek. (1,2,3,4)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

Nem említettek hasonló falvat. (1,2,3,4)

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

Somogyhoz, a Maród-völgyéhez. (1,2,3,4)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

Somogy, Zala. (1,2,3,4)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

Somogysámson a régi kolostor miatt. (1,2,3,4)

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

Igen, azzal, hogy „a Sávóiak marhaszarba léptek”. A tikosiakat „gujzeroknak”. (1,2,3,4) „Egyszer a tikosiak megfogtak egy nagy halászmadarat (gujzer madarat), és a gyerekek sétáltatták az itatóvályuban. Ez a madár mindig a fényes halra csap – biztos ezért –, belevágta a csőrég az egyik gyerek szemébe. A tikosiak ettől fogva az összes ilyen madarat agyonütötték. Hát ezért gujzerok.” (4)

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

Mindenfelől, Szentgyörgyről, Vörsről, Holládról, Somogysámsonból nemigen. (1)

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

a) Vásárra:

Kiskomárom (Zalakomár) – Szent György napján és Péter pál napon, Katalin napon. Somogysámson

b) Piacra:

Keszthely – minden nap. Kiskomárom – minden második hét csütörtökén.

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

Sávoly – Szentháromság vasárnap. Bari-hegy (Hollád) – Szent Donátkor a kápolnához.

d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?

Sümeg – Mária napkor. Búcsúszentlászlóra – Mária napkor. Segesd – Kisasszonykor. Keszthely – Szent Terézkor. Andocsra, Vidre. (1,2,3,4)

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

Nem jártak el. (1,2,3,4)

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szokta jönni munkára?

Hevesből, Reziből, Vonyarcról, Keszthely alól, 60-70 ember. (1,3,4)

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

Nem, helyben készítettek. (2,3,4)

a) kocsikasokat

n.a.

b) vesszőkosarakat

n.a.

c) szalmafonatú edényeket

n.a.

d) szövőbordát

n.a.

e) favillát

n.a.

f) fagereblyét

n.a.

g) faboronát

n.a.

h) egyebet?

n.a.

i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszervezni?

n.a.

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

Vas megyeiek árulták helyben (sümegiek). (2,3,4) Patonai nevezetű fazekastól. (1)

1.16.

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

Drótos tótok Trencsényből, bosnyákok (szerbek), borotvát, ollót, kést, gatyafűzőt árultak. Meszesek, kaszakő árusok (Reziből). (1,2,3,4)

b) Honnan jöttek?

Drótos tótok Trencsényből, bosnyákok (szerbek), borotvát, ollót, kést, gatyafűzőt árultak. Meszesek, kaszakő árusok (Reziből). (1,2,3,4)

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

Drótos tótok, meszesek, kaszakő árusok.

d) Mit árultak?

Bosnyákok (szerbek), borotvát, ollót, kést, gatyafűzőt árultak.

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

A zsitvai hegyen, a fehéregyházi hegyen, a sámsoni hegyen, a Bari-hegyen és a Böki-hegyen. (1,2,3,4)

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

n.a.

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

Csak a mostaniról. (1,2,3,4)

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

n.a.

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

Szent Vendel nap a régi marhavész miatt. Ezen a napon senki nem dolgozott. Nagyasszony napján. (1,2,3,4)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

Igen, általánosan. (2,3,4)

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

a) kézi vetés: általános, ritka, nincs

Főleg kézzel vetettek.

b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.

A gépi vetés ritka. (2,3,4)

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismeretlen?

b) típusút főleg, de a c)-t is használták („hajtovány”). (2,3,4)

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Nem. (2,3,4)

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

21 kévét. A keresztsort kepének nevezték. (2,3,4)

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

Meghatározatlan számú összerakott kereszt. Nem. (2,3,4)

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

150 cm. (1,2,3,4)

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

Kalákában, csépeltek. (1,2,3,4)

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

Petrencével, gólyával, a negyvenes években elevátorral is. (1,2,3,4)

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

Ritkán vetettek, a háború alatt még volt, csak hurkába használták. (1,2,3,4)

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

A II. világháború után az uradalomban. (2)

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

Renden forgatták, petrencébe rakták, majd boglyába. (2,3,4)

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

Vonyogóval, szénametsző kaszával vagy nyeletlen kaszával. (2,3,4)

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

a) az iga felső fájának nevét:

iga, járom

b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:

szekérszeg vagy járomszeg

c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:

igaszeg (2,3,4)

2.15.

a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?

Igen.

b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?

Sokan.

c) Melyik évszakban?

Amikor elfogyott a szalma, vagy ősszel. (2,3,4)

2.16.

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

Igen, használtak.

b) Melyik mód régibb, újabb?

Ez a régebbi. (2,3,4)

c) Ez utóbbit honnan ismerték?

n.a.

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

A kocsin volt „förhenc” (rúdtartó keresztfa), a szekéren nem. (1,2,3,4)

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

400 cm. Vendégoldal mindig volt. (1,2,3,4)

2.19. A nyomorúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

Csiga, csigafa (lapicka). (1,2,3,4)

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

Enyhén ívelt, a deszka egyenes. A saroglyát „ságla” néven ismerik. (2,3,4)

2.21.

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

Olyan, mint egy fotel. (2,3,4)

b) Használtak-e kettőt is?

n.a.

2.22. Szokták-e a vonómarhát paktokltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

Nem. (2,3,4)

2.23. A fejőedény régi neve?

Fejőke, séfü. (2,3)

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

a) indítják

A nevét mondják. Ostorral

b) terelik jobbra

Hajde

c) és balra

Hüde (2,3,4)

2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

Coca. (2,3,4)

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

Pipipipi... (1,2,3,4)

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

A nevén szólították. (1,2,3,4)

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tilót típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

Kendervágó, tiloló, gereben. (2,3,4)

2.29.

a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?

Német rokka: b) (2,3,4)

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

n.a.

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú?

Igen.

a) Hogy hívták ezeket?

Zsekerlye puszta.

b) Miért volt így?

n.a.

c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?

A török idők előtt a rakottyai útnál volt a falu. (1)

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

A 10-es évek végén dőlt össze. (2) A borospincék között még van ilyen. Az utolsó sövényházat a 60-as években bontották le. (1,2,3)

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

A fal mellé építették a kéményt. A 10-es évektől zárt kéményt építettek. Az utolsó szabadkéményes házat a 70-es években bontották le. (2,3,4)

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

Egy az udvarra a konyhából. (1,2,3,4)

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

Van (a Bidééké, Benkóéké). (2,3,4)

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

A 10-es években. (2,3,4)

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

A 60-as években. (1,2)

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

Nem. (1,2,3,4)

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

Normál magasságúra. (2,3,4)

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

Nem voltak ilyenek. (1,2,3,4)

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

Vizes ruhával vették le. (1,2,3,4)

3.12.

a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?

Nem.

b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?

Nem. Egy-két káposztafejet a többi között. (2,3)

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

Az 50-es évek végén. (2,3,4)

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

Főleg „a”csillagos forma, de „b”vesszőíves is volt. (1,2,3,4)

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

Igen. (2,3)

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

Nincs ilyen. (2,3,4)

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

Nem. (2,3,4)

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

Karácsony: kalácsot (a és b), kuglófot Húsvét: kelt tésztát, szentelt kalácsot (kerek és patkó alakút) Mindenszentekre: nem, csak rétest Lakodalomra: vaniliás perecet és főtt perecet. (2,3,4)

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

Sültpaprika mindig, lecsó csak 50-es évek után, mást nem tettek bele (csak hagymát). (2,3,4)

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

Paprikát régen is, paradicsomot az 50-es évek óta esznek. (2,3,4)

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

Szalagáris formákra szaggatott süteményt, kalácsot, fonottat. (2,3,4)

3.22.

a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként?

Igen, a 40-es évekig.

b) Hány szélből készült?

Általában 4 szélből volt. (2,3,4)

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

A 40-es évekgi (a háború után már nem). (1,2,3,4)

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

Igen, de a háború alatt már nem. (2,3,4)

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

Az 50-es évekig. (2,3,4)

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

Igen, szokás még ma is. (2,3,4)

4. Család, közösség, világkép

4.1.

a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt?

Farsangkor, ősszel.

b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt?

Böjt és adventkor nem. (1,2,3,4)

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

a) 1910 körül:

kedden és vasárnap

b) 1930 körül:

szombaton (1,2,3,4)

4.3.

a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél?

Mindkét háznál.

b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés?

Általában a lányosnál volt az ebéd, a másiknál a vacsora. Mindkét étkezés egyformán fontos volt.

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

Csak a násznép és a fiatalok vonultak át a másik házhoz, az öregek maradtak. (1,2,3,4)

4.4.

a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.)

Vendéglőben, de az egyik háznál sátorban is tartják. A költségeken a szülők megosztoznak. (1,2,3,4)

b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása?

n.a.

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

a) 1910 körül:

A násznépet egy hónappal a lakodalom előtt, a többi vendéget 1-2 héttel előbb hívják meg, cédulával vagy szóban a szülők és a fiatalok is.

b) 1930 körül:

A jegyespár inkább, a szülők ritkában. (1,2,3,4)

4.6.

a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol?

Nem. (1,2,3,4)

b) Ki, mikor és miért tört cserepet?

n.a.

c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =

n.a.

d)Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat?

Komárvárosi cigányok zenéltek.Cimbalmos is volt. A 40-es évektől rezesbanda (szaxofon is).

b) Milyen hangszereken játszottak?

Cimbalmos is volt.

c) Hány főből állott a zenekar?

A zenekar 5-6 tagból állt.

d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba?

Harmónika nem volt. (1,2,3,4)

4.8. Lucázás

a) Volt-e lucázás és mely napon?

Volt, Luca napján.

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

Nem alakos, szalmát és fadarabot is vittek magukkal a gyerekek. (1,2,3,4)

4.9. Regölés

a) Melyik napon szoktak regölni?

Regölni Karácson és Újév között szoktak.

b) Meddig élt ez a szokás?

A szokás a II. világháború utnig élt.

c) Kik regöltek: legények, gyerekek?

Gyerek és legények egyaránt. (1,2,3,4)

d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.

n.a.

4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

Nem voltak. (1,2,3,4)

4.11. X-el díszített tejesfazék

a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?

Volt X-el díszített tejesfazék.

b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk?

Több X volt rajta.

c) Hol szerezték be ezeket?

Vasból hozták. (2)

4.12

4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni?

Nem volt ilyen szokás. (1,2,3,4)

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani?

n.a.

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

Nem volt. (1,2,3,4)

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

A vörsiek jártak betlehemezni. Beköszöntő, két angyal, három pásztor. (1,2,3,4)

4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

Szent Vendel. (1,2,3,4)

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

Jönnek a Gubaszigetiek! (2)

4.17. Diódobálás

a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás?

Nem. (1,2,3,4)

b) Mikor, hol, miért?

n.a.

c) Írjuk le tömören a szokást?

n.a.

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?

Tüzes embert. (2) Mózes hegedül. (3,4)