Rigyác

A Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon wikiből

Adatlap

Adatfelvétel ideje: 1993. június
Adatközlők:
(1.) Kele József, 1910. Rigyác, római katolikus
(2.) Major István, 1920. Rigyác, római katolikus
(3.) Major Istvánné, 1921. Rigyác, római katolikus
Gyűjtötte: Valcsev Vivien
Wiki feldolgozás: Tar Virág
A település a Wikipedián:
weboldal:



1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

A falu keletkezéséről érdemleges hagyományt a megkérdezettek nem tudtak. (1,2,3)

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

A község régi családjai: Kuti, Major, Nagy, Tamás, Réfel (Várföldéről költöztek be). (1,2,3)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Nem tudtak arról, hogy a faluba nagyobb számban beköltöztek volna. (1,2,3)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

Nem tudnak arról, hogy a faluból nagyobb számban elköltöztek volna. (1,2,3)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

Eszteregnyét és Petriventét tartották a faluhoz hasonlónak, mert ott is szegények laktak, a földesúrnak dolgoztak. (1,2,3)

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

A falu nem tartozik bele semmilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe. (1,2,3)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

A megkérdezettek nem tudtak közeli tájegységet, népcsoportot mondani, csak rákérdezésre került szóba Göcsej, ami „északabbra van Rigyáctól”. (1,2,3)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

Nevezetes község Oltárc volt, mert arról híres, hogy hercegi birtok volt. (1,2,3)

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

Régen Eszteregnyéről, Petriventéből és Fityeházáról házasodtak. (1,2,3)

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

a) Vásárra:

Nagykanizsára jártak minden hónap első keddjén és minden héten szerdán volt a vásár.

b) Piacra:

Nagykanizsára jártak.

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

Sormás (Szent Rók nap után), Eszteregnye.

d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?

Homokkomárom (Pünkösd, Kisasszony napja), Szentlászló (szeptember 12.) jártak. (1,2,3)

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szokta jönni munkára?

Ide Vas megyéből és a szomszéd községből Petriventéből jöttek mezőgazdasági munkára az uradalomba. (1,2,3)

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

Két faragáshoz értő ember élt a faluban, Varga József és Stróber László, ők készítettek a helybelieknek kocsioldalt, favillát, gereblyét. Kosarat, kocsikast a kanizsai vásáron vették. (1,2,3)

a) kocsikasokat

n.a.

b) vesszőkosarakat

n.a.

c) szalmafonatú edényeket

n.a.

d) szövőbordát

n.a.

e) favillát

n.a.

f) fagereblyét

n.a.

g) faboronát

n.a.

h) egyebet?

n.a.

i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszervezni?

Kosarat, kocsikast a kanizsai vásáron vették. (1,2,3)

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

Vas megyében készítették az edényeket és onnan hozták a faluba a fazekasok. Gabonáért árulták a cserépedényt. (1,2,3)

1.16.

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

Fazekasok jártak Vas megyéből, edényfoltozó tótok Szlovákiából, licsések és meszesek. A II. világháború óta nem járnak. (1,2,3)

b) Honnan jöttek?

Fazekasok jártak Vas megyéből, edényfoltozó tótok Szlovákiából.

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

Fazekasok, edényfoltozó, licsések és meszesek.

d) Mit árultak?

n.a.

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

A helybelieknek csak a rigyáci hegyen (Imre hegy) volt szőlőjük.

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

Egy temető volt, van.

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

Nem tudnak nagyobb tömegben előkerült emberi csontokról. (1,2,3)

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

A falunak két fogadott ünnepe volt, Szent Flórián tűz ellen és Szent Antal jégverés ellen. (1,2,3)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

A két világháború között a két borona egymáshoz erősítésének gyakorlata általános volt. (1,2,3)

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

a) kézi vetés: általános, ritka, nincs

A két világháború között egy közepes gazdaságban kézzel vetettek. (1,2,3)

b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.

n.a.

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismeretlen?

Hajmókot használtak, amit takarítófának neveztek. (1,2,3)

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Nem használtak a faluban olyan kévekötő fát, amelyiknek vastagabb végén lapos nyílás lett volna. (1,2,3)

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

Az egyéni gazdálkodás idejében 21 kévét raktak egy keresztbe, és 3-6 keresztet raktak összekapcsolva a mezőre. (1,2,3)

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

A kepe meghatározatlan számú keresztet jelent. (1,2,3)

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

A csép nyele 170-180 cm hosszú volt. (1,2,3)

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

A két világháború között gépi cséplés esetén a gazda állította ki a munkásokat a szomszédság, rokonság köréből. (1,2,3)

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

A kicsépelt szalmát 1930 körül az uradalomban elevátorral, a parasztok vízszintes rudakon hordták kazalba. (1,2,3)

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

A II. világháború után szűnt meg a hajdina termelése. (1,2,3)

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

1945 után lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése. (1,2,3)

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

A rendet forgatták, jó időben egyszer, majd a szénát ágylásba húzták, petrencébe, baglába rakták. (1,2,3)

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

Köcölében hordták a napi száraztakarmányt az istállóba. (1,2,3)

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

a) az iga felső fájának nevét:

igafa vagy főfa

b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:

rúdszeg

c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:

igaszeg(1,2,3)

2.15.

a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?

Igen.

b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?

Sokan használtak almozáshoz falevelet.

c) Melyik évszakban?

Ősszel szedték, télen szalmával keverve rakták az állatok alá. (1,2,3)

2.16.

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

A ló befogásánál 1930 körül inkább nyaklót használtak, a szügyre erősített tartólánc ritka volt. (1,2,3)

b) Melyik mód régibb, újabb?

n.a.

c) Ez utóbbit honnan ismerték?

n.a.

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

Szekérnek nevezték azt, amivel dolgoztak, a mezőre jártak, kocsinak nevezték azt, amivel a városba jártak, amivel az urakat hordták. (1,2,3)

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

A szálastakarmányt szállító szekér 4 méter hosszú volt. A nyújtott szekér használata volt elterjedt és régibb, a vendégoldalt az uradalomban használták. (1,2,3)

2.19. A nyomorúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

A nyomórúd leszorítása a szekér hátulján rudazó kötéllel és csigával történt. (1,2,3)

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

A lovaskocsi saroglyája ívelt volt. Az 1. adatközlő szerint erősen, a többiek szerint enyhén. (1,2,3)

2.21.

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

A kocsikasnak a rövid szekérbe illő formája volt.

b) Használtak-e kettőt is?

Hosszúszekérbe használtak kettőt is. (1,2,3)

2.22. Szokták-e a vonómarhát paktokltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

A vonómarha patkolása nem volt általános, de ha kellett megpatkolták, nyáron. (1,2,3)

2.23. A fejőedény régi neve?

A fejőedény régi neve: zséter vagy fejőke (mindkét elnevezést használták). (1,2,3)

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

a) indítják

Na + tehén neve.

b) terelik jobbra

Csáli

c) és balra

Hajde

2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

C-c-c-c-c... hangokkal hívogatják a disznót. (1,2,3)

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

Pityi-pityi ... Pi-pi-pi... (1,2,3)

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

Gyere ide + a kutya neve. (1,2,3)

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tilót típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

A kender töréséhez tiló típusú törőt használtak, egy durvábbat, amit kendervágónak és eg finomabbat, amit tilónak neveztek. (1,2,3)

2.29.

a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?

Fekvő rokkát használtak. (1,2,3)

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

n.a.

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú?

a) Hogy hívták ezeket?

Inkey Kálmán földbirtokos birtokát 1942-ben eladták és a falu lakosai kaptak ott házterületet, így a régi falu kiterjeszkedett. (1,2,3)

b) Miért volt így?

n.a.

c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?

n.a.

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

Az utolsó favázas sövényházat a 80-as években bontották le. (1,2,3)

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

A régi szabadkéményes házak füstelvezetékét lepadlásolták és a kéményt a falba helyezték. Kb. a 20-as évektől építenek kizárólag zárt kéményt. (1,2,3)

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

A régi házaknak egy bejárata volt a konyhába, és egy bejárata a kamrába. A bejáratok a pitvarból nyíltak. (1,2,3)

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

A megkérdezettek szerint a faluban nem volt keresztmestergerendás ház. (1,2,3)

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

Az 1940-es években lett általáns a rakott sparheltek használata. A megkérdezettek nem emlékeztek arra, hogy mikor kezdték el ezeket építeni. (1,2,3)

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

Az 50-es, 60-as években lett általános a „kockaházak” építése. Egysoros házat a 30-as évek óta nem építenek. (1,2,3)

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

Nem tudnak olyan régi házról, amelyiknek szobájában egykor kemence lett volna kályha helyett. (1,2,3)

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

A konyhai kemencét 50-70 cm magas padkára építették. (1,2,3)

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

Volt kiugró középrészes és L alaprajzú pajta is. A pajta középső részét szürünek, oldalsó részeit pajtafiának nevezték. A leeresztett oldaltoldást fészernek nevezték. (1,2,3)

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

Kampós fazékkiszedő villát használtak, a villa kampós végét a fazék fülébe akasztották és úgy húzták odébb. (1,2,3)

3.12.

a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?

Egészben nem savanyítottak sem tarlórépát, sem káposztát. (1,2,3)

b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?

Egészben nem savanyítottak sem tarlórépát, sem káposztát. (1,2,3)

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

Az 50-es évek óta nem sütnek otthon kenyeret. (1,2,3)

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

Régen vízszintes b)vesszőíves kenyértartót használtak a kamrában. (1,2,3)

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

Használtak füllel ellátott dongás vajköpülőt. (1,2,3)

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

A fából készült hajdinatörő ütője forgórésznél keskenyített volt (d rajz). (1,2,3)

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

A hajdinát megfőzték és hagymás zsírral leöntötték. Hajdinakásának nevezték. (1,2,3)

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

Lakodalomra sütöttek háromágú fonott kerek töltetlen kalácsot, amit perecnek neveztek. Ezen kívül sütöttek hosszúkás fonott üreskalácsot is. (1,2,3)

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

30-40 éve készítenek gyakrabban lecsót, előtte sült paprikát ettek. A lecsóba 2-3 szem hagymát, sok paprikát, 2-3 szem paradicsomot és egy kis kolbászt tesznek. Tojással, rizzsel sűrítik. (1,2,3)

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

20-30 éve fogyasztanak rendszeresen nyers paradicsomot. (1,2,3)

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

A karácsonyi asztalra mákos és dióskalácsot tettek. (1,2,3)

3.22.

a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként?

Igen, régen viseltek a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként.

b) Hány szélből készült?

Négy szélből készült. (1,2,3)

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

Az idős asszonyok még most is derékban rögzített szoknyát hordanak réklivel. (1,2,3)

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

Régen az asszonyok is szőttek vásznat a faluban. Az 50-es évek óta nem szőnek. (1,2,3)

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

Az idős asszonyok számára a mai napig „kötelező” a kendő (fej) viselete ha kilépnek az utcára. (1,2,3)

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

Kb. a 60-70-es évekig volt szokásban, hogy két ágyat párhuzamosan egymás mellé helyeztek a szobában. (1,2,3)

4. Család, közösség, világkép

4.1.

a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt?

1910 körül januárban tartották a legtöbb esküvőt. (1,2,3)

b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt?

n.a.

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

a) 1910 körül:

1910 körül a vasárnap, 1960 körül a szombat volt az esküvő tartásának hagyományos napja. (1,2,3)

b) 1930 körül:

n.a.

4.3.

a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél?

Régen mindkét félnél a házban tartották a lakodalmat. (1,2,3)

b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés?

n.a.

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

n.a.

4.4.

a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.)

1980-ban kezdték el Nagykanizsán, vendéglőkben tartani a lakodalmat. (1,2,3)

b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása?

1980-ban kezdték el Nagykanizsán, vendéglőkben tartani a lakodalmat. (1,2,3)

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

a) 1910 körül:

Régen pozsovicsok (nős férfiak, akik értettek a beszédhez) hívták meg a vendégeket, egyszer csütörtök este, másodszor a lakodalom napján délelőtt. Ma meghívót küldenek, elvétve járnak pozsovicsok is. (1,2,3)

b) 1930 körül:

n.a.

4.6.

a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol?

Régen volt a lakodalom során szándékolt cseréptörés.

b) Ki, mikor és miért tört cserepet?

n.a.

c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =

n.a.

d)Meddig élt ez a szokás?

1925-30-ig élt ez a szokás. (1,2,3)

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat?

Letenyéről és Bocskáról jöttek cigányzenészek.

b) Milyen hangszereken játszottak?

Bőgős, cimbalmos, prímás, kontrás, sípos.

c) Hány főből állott a zenekar?

n.a.

d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba?

A tangóharmónika 1945 után lép a zenekarba. (1,2,3)

4.8. Lucázás

a) Volt-e lucázás és mely napon?

December 13-án jártak lucázni.

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

Nem volt alakoskodás. A gyerekek elmondták a kotyolót: „Luca, Luca, kitty-kotty, galagonya kettő, három, a pálinkát várom. A kendtek tyúkja tojjék, a titétek meg csatázzék.” (1,2,3)

4.9. Regölés

a) Melyik napon szoktak regölni?

Luca nap után és Karácsony között jártak regölni.

b) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

c) Kik regöltek: legények, gyerekek?

n.a.

d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.

A megkérdezettek nem tudták elmondani a regölés szövegét. (1,2,3)

4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

Nem voltak nagyobb számban öreglegények. Ma 2-3 él a faluban. (1,2,3)

4.11. X-el díszített tejesfazék

a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?

Az adatközlők nem emlékeztek X-el vagy kereszttel díszített agyagedényre. (1,2,3)

b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk?

n.a.

c) Hol szerezték be ezeket?

n.a.

4.12

4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni?

n.a.

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani?

Lakodalom idején, amikor a menyasszonyért mentek szalmával tüzet gyújtottak az út mentén. (1,2,3)

a) Melyik napon,

Lakodalom napján.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

Régen Miklós-napon a gyerekek édességet kaptak a cipőjükbe. (1,2,3)

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

A betlehemes játék szereplői: három pásztor, öreg pásztor, angyal. (1,2,3)

4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

Szent Vendel az állatok védőszentje. (1,2,3)

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

Elvisz a cigány! Elvisz a farkas! Mondták a rossz gyerekeknek. (1,2,3)

4.17. Diódobálás

a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás?

Nem volt régen diódobáláshoz kapcsolódó szokás. (1,2,3)

b) Mikor, hol, miért?

n.a.

c) Írjuk le tömören a szokást?

n.a.

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?

Azt mondták a régiek, hogy angyalokat látnak a holdban. (1,2,3)