Rigács

A Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon wikiből

Adatlap

Adatfelvétel ideje: 1992. július
Adatközlők:
(1.) Ferenczi Dezső, 1916. Rigács
(2.) Varga Anna, 1924. Rigács
(3.) Somogyi Sándorné, 1920. Rigács
(4.) Horváth Imréné, 1911. Rigács
Gyűjtötte: Borvendég Attila
Wiki feldolgozás: Tar Virág
A település a Wikipedián:
weboldal:



1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

Valamikor a falu a Marcal mentén volt. A jelenlegifalu helyén erdő terült el, ide menekültek az emberk a törökök elől. Az erdőben honos rigókról kapta a falu a nevét (rigó -> Rigács). (1,2,3)

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

Ferenczi, Német a többség. (1) Ferenczi. (2) Ferenczi, Marton, Kis. (3)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Nem voltak betelepülők, mindig csak a törzsökös falusiak éltek itt. (1,2,3) Mostanában a pesitek nyaralókat vettek. (1)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

Az 1950-es években, a TSZ szervezés után a fiatalok Veszprémbe költöztek. (1) Inkább kihaltak az emberek, csak a fiatalok mentek el városba. (2)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

A szomszéd községek hasonlóak: Meggyes, Megyer, mert mezőgazdasággal foglalkoznak. De ilyen még Nemeskeresztúr, Ukk, Zalagyömörő, Gógánfa is. (1) Megyer, Meggyes, de azok kisebbek. (2) A környékbeli falvak mind hasonlóak. (3)

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

Marcal mente, Dabronc, Gógánfa. (1) Régen Zala megye volt, de ez a Marcal mente. (2) Marcal mente, Megyer, Meggyes, Rigács, Karakó, Keresztúr. (3)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

Somló, Sümeg környéke. Falvakat nem tud fölsorolni. (1) Nem tud felsorolni környező tájegységeket. (2,3,4)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

Nincsenek ilyen falvak, esetleg Ötvös, ott volt valamilyen grófi család. (1) Keszthely a Festetics kastélyról. (2) Nem tud ilyet. (3,4)

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

„Volt aki közelről, volt aki távolról, a legtöbben a faluból. De hoztak Csögléről, Nemeskocsról, Meggyesről.” (1) „Olyan sokan egybül sem. Hosztótról, Szegvárról, az evangélikusok Hanyból, Csögléről házasodtak. Akkor inkább helyben választottak.” (2) „A faluban megkeresték maguknak.” (3)

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

a) Vásárra:

Sümeg (Sarlós, Pünkösd, Dömötör), Tüskevár, Türje, Jánosháza, Lipót. (1) Szentgrót, Türje (minden hónapban egy kedden baromvásár)

b) Piacra:

Jánosháza (heti piac szerdánként), Sümeg (hétfő, péntek). Vittek állatokat, gyümölcsöt, baromfit. (1,2,3,4)

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

Szomszéd községekbe. (1,2,3,4)

d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?

Vasvár, Sümeg (Mária napi, Jézus szíve). (1,2,3,4)

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

Helyben volt munka, nem mentek el. (1) Vasútra sokan elmentek. (2) Bogarasba a Lázár majorba legföjjebb két-három hónapra szegődtek el. (3)

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szokta jönni munkára?

Nem jöttek máshonnan. (1,2,3,4)

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

Piacra termelő háziipar nem volt, de saját használatra kötöttek kosarat, seprűt (Ferenczi Dezső).

a) kocsikasokat

Nem.

b) vesszőkosarakat

Nem.

c) szalmafonatú edényeket

Nem.

d) szövőbordát

Nem.

e) favillát

Nem.

f) fagereblyét

Nem.

g) faboronát

Nem.

h) egyebet?

Nem.

i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszervezni?

Egyébként vándorárusoktól és a jánosházi piacon szerezték be a szükséges eszközöket. (1,2,3,4)

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

Tüskevári cserepesek helybe hozták. Volt köztük tejesfazék, levkáros bödön, csöcsös korsó. (1,2,3,4) Sümegen is volt fazekas. (3)

1.16.

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

Meszesek – Sümeg, paprikások – Alföld, faszerszámkészítők – Herend, fazekas – Tüskevár, teknővájó cigány – Galsa, drótostót (1) Tótok, tyukász – német volt, meszesek – Sümeg, Rendek, fazekaasok – Tüskevár (2) Meszesek – Szentgál, fazekas – Tüskevár, Sümeg, drótostót – Sümeg, tyukász – Rendek, Keresztúr, Sümeg, borosok – hegyekből (3)

b) Honnan jöttek?

Meszesek – Sümeg, paprikások – Alföld, faszerszámkészítők – Herend, fazekas – Tüskevár, teknővájó cigány – Galsa, drótostót (1) Tótok, tyukász – német volt, meszesek – Sümeg, Rendek, fazekaasok – Tüskevár (2) Meszesek – Szentgál, fazekas – Tüskevár, Sümeg, drótostót – Sümeg, tyukász – Rendek, Keresztúr, Sümeg, borosok – hegyekből (3)

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

Meszesek, paprikások, faszerszámkészítők, fazekas, teknővájó cigány, drótostót, tyukász, borosok.

d) Mit árultak?

n.a.

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

Valamikor volt a cseri dülőben, mára kivágták a szőlőt.

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

Itt volt a megyerieknek, meggyesieknek, ukkiaknak is. (1,2,3,4)

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

Egy temető van, régen azt tartották, hogy templom környékén is volt. (1,2,3,4)

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

n.a.

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

Nem volt a falunak fogadott ünnepe. (1,2,3,4)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

Általában a faluban faboronát használtak. Két-három levelű borona nem volt általános elterjedésű, csak a TSZ szervezése után kezdték el használni. (1,2,3,4)

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

a) kézi vetés: általános, ritka, nincs

Volt aki kézzel, de akkor már eléggé elszaporodtak a vetőgépek.(1) Akinek kevesebb földje volt kézzel vetett. (2) Kézzel vetettek. (3)

b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.

Általában géppel vetettek. (1)

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismeretlen?

A b) típusú szerszámot használták betakarításkor kaszagrábla néven ismerik. (1,2,3)

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Nem használtak ilyet. (1,2,3,4)

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

rozsból 16 + pap búzából 12 + pap (1,2,3)

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

Ismerik a kepe szót, de nem jelentett meghatározott számú keresztet. A terméstől és a föld nagyságától függött, hogy hány kereszt került egy kepébe. Arra vigyáztak, hogy 10-nél több ne kerüljön az esetleges tűzvész miatt. (1,2,3)

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

1,5 m felett (mint egy villanyél). (1,2,3)

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

Állandó csapat volt, a helybeli géptulajdonos fogadta fel az embereket, végigmasinálták a falut. Volt, hogy Jánosházáról hozták a gépet, de akkor is helybelieket fogadtak föl mellé. (1,2,3)

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

1930-tól nyárssal, előtte villával, majd petrencerudakkal hordták kazalba a szalmát. (1) Nyársat használtak, de emlékeznek rá, hogy valamikor még vellát használtak. (2,3)

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

Nem volt hajdinatermelés. (1,2,3)

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

Kb. 1920-25-től. (1) „Az én gyerekkoromban már eke után raktuk.” (2) „Mikor kicsi voltam már eke után raktuk.” (3)

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

Renden forgatták, börzögették, sodrásból hordták haza szekérrel. (1,2,3)

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

Ha több állat volt, akkor petrencével, ha meg volt kerékjászol, onnan vellával. (1) Vellával. (2) Vellával, de ha nagyobb volt a gazdaság, bakszekérrel. (3)

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

a) az iga felső fájának nevét:

igavonó(1), vonó(3)

b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:

körpőszeg(1), szeg(3)

c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:

igaszeg(1), nyakszeg (3)

2.15.

a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?

Nem használták. (1,2,3)

b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?

n.a.

c) Melyik évszakban?

n.a.

2.16.

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

Használtak szügyre erősített láncot „tartólánc” néven. (1,2,3)

b) Melyik mód régibb, újabb?

n.a.

c) Ez utóbbit honnan ismerték?

n.a.

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

A kocsi és a szekér közötti eltérés csak a rúd volt, mindkettőt használták személy- és teherszállításra. A módosabbaknak volt kiskocsija „parádézni”, a szegényebbeknek csak szekere volt. (1,2,3)

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

4-5 m hosszú volt a hosszúszekér, vendégoldalt nem használtak. (1,2,3)

2.19. A nyomorúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

Elől lánccal, hátul rudazókötéllel szorították le, más eszközt nem használtak. (1,2,3)

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

Ívelt volt a saroglya. (1,2,3)

2.21.

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

Olyan hosszú volt, mint a kocsioldal, olyan magas is, hátul zárt, elől nyitott.

b) Használtak-e kettőt is?

Esetleg egy-két ülés volt benne. (1,2,3)

2.22. Szokták-e a vonómarhát paktokltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

Általában nem, de ha fúrt, akkor megpatkolták az ökrök első lába külső körmét. (1,2,3)

2.23. A fejőedény régi neve?

Zséter. (1,2,3)

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

a) indítják

Na!

b) terelik jobbra

Héhajsz!

c) és balra

Humeg! (1,2,3)

2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

Coc-coc-coc-coc! (1) Coca, coca ne! (2) Hücs be! Hücs ki! (3)

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

Tyu-tyu ne! (1,2) Pipi ne! (3)

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

Le! (1) Néven szólították. (2,3)

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tilót típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

Kendervágó, tiloló (vagy tilu). (1,2,3)

2.29.

a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?

Az a) volt elterjedt, de volt a faluban sok helyen c) típusú is, ez a német rokka. (1,2,3)

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

n.a.

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú?

Nincs és nem is volt.

a) Hogy hívták ezeket?

n.a.

b) Miért volt így?

n.a.

c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?

A falu valamikor régen a Marcal mentén volt. (1,2,3)

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

A faluban ebben a században már csak mór falu, vagy fecskerakásos, illetve az 1920-30-as években tömős falu házak épültek. A kérdezett háztípusokra nem emlékeznek. (1,2,3)

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

A nyitott kéményt lebontották, bepadlásozták a helyét. Az új kémény a falba került. (1) Már nagyon régóta építenek zárt kéményt, gyerekkorában is csak azt építették. (2) 1920-30-as években kezdtek el zárt kéményeket építeni. A zárt kéményt a falban helyezték el. (3)

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

Egy bejáratuk volt a gádoron vagy a folyosón keresztül. A szoba a konyhából, a kamra pedig külön nyílt. (1,2,3)

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

A mór falu házak mindig mestergerendásak voltak, előfordult a mestergerenda a tömősházak némelyikén is. (1,2,3)

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

1800-as években épült házakban voltak rakott sparheltek. (1) Már nagyon régen eltűntek, már a gyerekkorában sem igen voltak. (2) Náluk volt egy rakott sparhelt, amin egy sárgaréz lapon 1906. volt ráírva. (4)

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

„Voltak már előbbre is, de jobban az 50-es években.” (1) „Inkább a háború után.” (2) „Már volt régen is a nagyobb gazdáknak, az én nagyapámnak is hajtott háza volt.” (3)

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

Nem ismernek ilyet. (1,3) Régen volt ilyen. (2) Nem ismernek ilyet. (1,3) Régen volt ilyen. (2)

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

40-50 cm magas patkára. (1,2,3)

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

A faluban „keresztpajták” és a ház hossztengelyével párhuzamosan álló pajták voltak. Torkos pajta nem volt. (1,2,3)

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

Nem használtak. (1,2,3)

3.12.

a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?

„Nem nagyon savanyították, esetleg köcsögbe rakták ecettel.” (1) „Nem savanyították a répát.” (2) „Savanyították, mint a káposztát, törkölyben.” (3) „Törkölyben savanyították a kerékrépát.” (4)

b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?

"A káposztát fejesen is eltették.” (2) „Savanyították, mint a káposztát, törkölyben.” „A káposztát gyalulva.” (3)

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

1945 után, az 1950-es években. (1,2,3,4)

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

A b)vesszőíves típusú kenyértartót használták általában. (1,2,3,4)

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

Igen, használták. (1,2,3,4) 3-4 literes volt. Három részből állt. (1) 2 literes volt, egy füle volt. (2) Volt 8 literes is és két füle volt. (3,4)

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

Hajdinát nem termeltek, kölest csak a tyúkoknak vetettek. (1,2,3,4)

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

Hajdinát nem termeltek, a köles sem szolgált emberi táplálék gyanánt. (1,2,3,4)

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

Az a) típusú fonott kalácsot (puszta kalács), esetleg vert perecet, cukros perecet. (1,2,3,4)

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

Mindig úgy főzték a lecsót, ahogyan most, általában főztek bele rizst. (1,2) „Arra nem emlékszem, hogy lecsót ettem volna gyerekkoromban.” (3)

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

Mindig is megették, de a paradicsomot jobban csak lecsóban. Jobban az utóbbi időben, 1945 után kezdték el nyersen enni. (1) „Nem, csak pár éve szoktunk rá, amióta a TSZ van.” (2) „Megették azt már régen is.” (3)

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

Diós, mákos kalács, húshagyó kedden fánk, gyűrt pogácsa. (1) Kalácsok, bukta, beigli, kelt rétes. (2) Kalács, kugli, rétes, cukros perec. (3)

3.22.

a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként?

„Mét hétköznap elvétve lehetett látni vászongatyát a 20-as években.” (1) Hétköznapra hordtak vászongatyát a régiek. (2) „Édesapám is azt hordta, három szeles volt. Akkor az idősebbek viselték, de templomba nem jártak benne.” (3)

b) Hány szélből készült?

Édesapám is azt hordta, három szeles volt.(3)

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

Az 1920-as évekbne kezdtek el a nők egyberuhát viselni. „A nagyanyám még félszoknyában járt.” (1) „Az édesanyámnak is volt, és már csak ilyet hordok.” (2) „Gyerekkorom óta.” (3)

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

A faluban nem szőttek az asszonyok, elvitték szövetni Hosztótra Sidó nevezetű, Keresztúrra Körmös nevezetű takácshoz. (1,2,3)

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

Az asszonyok csak szokásból tették föl, nyáron még hajadonfőtt is eljártak. (1,2) Csak akkot tettek föl kendőt, ha dolgoztak. (3)

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

Az 1950-60-as évekbne kezdték a szoba közepére kiforgatni. (1) „Nagyon régen is rakták úgy.” (2) 1930-40-es években már elkezdték kiforgatni az ágyakat. (3)

4. Család, közösség, világkép

4.1.

a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt?

Télen és tavasszal volt a legtöbb.(1) Ősszel (október, november) és tavasszal volt a legtöbb.2) Ősszel volt a legtöbb esküvő. (3)

b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt?

Böjtön nem tartottak.(1,2) Böjtön és adventkor nem volt.(3)

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

a) 1910 körül:

szombat

b) 1930 körül:

szombat (1,2,3)

4.3.

a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél?

Általában a fiús háznál. (1,3) Lányos háznál. (2)

b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés?

Vacsora volt a főétkezés a fiús háznál. (1,3) Vacsora a fő étkezés a lányos háznál.(2)

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

n.a.

4.4.

a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.)

Vendéglőben, kultúrházban, de ugyanúgy zajlik, mint régen.

b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása?

Kb. 1970-es évek óta tartja a többség nem odahaza a lakodalmat. (1,2,3)

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

a) 1910 körül:

jegyespár (1-2 héttel előbb)

b) 1930 körül:

jegyespár (3-4 héttel előbb) (1,2,3)

4.6.

a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol?

Nem volt ilyen szokás. (1,2,3)

b) Ki, mikor és miért tört cserepet?

n.a.

c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =

n.a.

d)Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat?

Cigányzene szólt: prímás, kontrás, bőgős, cimbalmos, sípos. Szegvárról, Keresztúrról, Jánosházáról hozták a bandákat. A zenei stílus 1945 után változik. (1,2,3,4)

b) Milyen hangszereken játszottak?

Prímás, kontrás, bőgős, cimbalmos, sípos.

c) Hány főből állott a zenekar?

n.a.

d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba?

Adatközlők gyerekkorában is volt gombos harmónika. Akkor muzsikáltak harmónikával, ha nem akartak sok zenészt hívni.

4.8. Lucázás

a) Volt-e lucázás és mely napon?

n.a.

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

Luca nap hajnalán a legények szalmáztak, a gyerekek szalamcsutakkal a kezükben házról-házra jártak köszönteni. Volt olyan, hogy a legények az ágyban fekvőket megkorbácsolták, elsősorban a lányos házakat látogatták. (1,2,3,4)

4.9. Regölés

a) Melyik napon szoktak regölni?

Karácsony másnapján.

b) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

c) Kik regöltek: legények, gyerekek?

A legények a lányos házaknál zeneszóval regöltek (harmónika, köcsögduda). (1,2,3)

d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.

„Rege-rege rejtem, majd neked ejtem... Regöljünk regöljünk ennek a gazdának hat jó ökröt! A hat jó ökör mellé háromjó bérest. A legkisebb béresnek aranyigát, szekeret...” (1)

4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

„Voltak, de nem annyian, 4-5 fő, most huszasával vannak.” (1) „Nem oly túl sok, aki volt odavszett a háborúban.” Kb. 10-nél többen voltak, most is van annyi. (2) Régen 3-4 fő volt, most 10 fő. (3)

4.11. X-el díszített tejesfazék

a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?

Nem ismernek ilyet. (1,2,3,4)

b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk?

n.a.

c) Hol szerezték be ezeket?

n.a.

4.12

4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni?

Tüzet raktak, égő söprűt dobáltak a levegőbe, égő csóvát lóbáltak a fiúk, legénykék. Nem emlékezik. (1)

a) Melyik napon,

Szent Ivánkor

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

Fiúk. legények.

d) Meddig élt ez a szokás?

1945 után szűnt meg a szokás. (2,3)

4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani?

n.a.

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

Csak csizmát, lábbelit tettek ki a Mikulásnak. (1,2,3)

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

Karácsony este pásztoroztak. 3 pásztor volt és egy angyal. Az angyal vitte a „kápolnát”. (1,2,3)

4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

Nem volt. (1,2,3)

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

Elvisz a kéményseprő. Elvisz a kankus. Elvisz az ördög. (1) Elvisz az ördög. (2) Jön a mumusz. (3)

4.17. Diódobálás

a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás?

Nem volt ilyen szokás. (1,2,3)

b) Mikor, hol, miért?

n.a.

c) Írjuk le tömören a szokást?

n.a.

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?

Nem tud róla. (1,2) „A holdan van egy ember, aki fát vágott, nem tudom milyen napon, a hold felszívta, azért van a tüskék között.” (3)