Rezi

A Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon wikiből

Adatlap

Adatfelvétel ideje: 1988. április
Adatközlők:
(1.) Kis Istvánné, 1933
(2.) Pintér Imréné, 1920
(3.) Szabó Károlyné, 1907
(4.) Szi Ferencné, 1931
(5.) Horváth Péter, 1928
(6.) Vitéz Jánosné, 1924
Gyűjtötte: Bálint Imre
Wiki feldolgozás: Tar Virág
A település a Wikipedián:
weboldal:



1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

A község első okleveles említése 1236-ból származik. A község nevét Rezi Sándortól kapta, aki a község határában lévő Meleghegyen emelkedő várnak a kapitánya volt. (1,2,3,4,5,6)

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

Dencs, Gelencsér, Cserép, Lanc, Humpok, Pálfi, Ihász. (2,3,5,6)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Nem emlékeznek. (1,2,3,4,5,6)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

1945-ben a Somogy megyei Öreglak község határában lévő Kürtöspusztára. (2,4,5)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

Cserszegtomaj. A sírkőfaragás és a szőlőtermesztés végett. Nemesbük. A betyárvilágból. Ugyanis a község határában lévő Gyöngyösi csárdából a betyárok vagy Rezi felé, vagy Nemesbük felé vették útjukat. (1,3,5,6)

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

A Balaton-felvidéki tájegységbe. (2,4,6)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

A Balaton-melléki borvidék. A tájegységükbe tartozik Cserszegtomaj, Várvölgy, Vállus. (3,4,5,6)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

Híres községnek a sajátjukat tartják, ugyanis síremlékkő és köszörükő készítésük a környéken egyedülálló volt, mivel homokkő csak itt volt bányászható. Ezen tevékenységük mintegy 300 évre nyúlik vissza. A környéken található utcaszéli keresztek is a helyi kézművesek munkáját motíválja. A sírfeliratok és versek megfogalmazásában is kivették részüket. E mellett jó pár tréfás versike is megfogalmazódott. A régi időben szokás volt a síremlékre az elhunyt erényeit és halálának körülményeit felvésetni. (1,3,4,5,6)

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

A falut csúfolják: kőrágó reziek, rezi suffosok, kitolták a szecskavágót a rétre, hogy legeljen, megnyalták a mesgyekövet, mert azt hitték, hogy tejfeles. Ugyanis a mesgyekövek fehér mészkőből vannak. A várvölgyieket: zsidi bicskások zsidi baltások. (1,3,4,5)

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

Alsó-Felsőzsid ma Várvölgy, Vállus, Cserszegtomaj, Egregy, Karmacs, Nemesbük, Vindornyafok, Zalaszántó. Az összeházasodás szórványos volt. (1,2,3,4,5,6)

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

a) Vásárra:

Keszthely hónap első csütörtökjén, Tapolca a hónap első szerdáján, Zalaszántó Pünkösd utáni kedden és Illés napján július 20-án, Karmacs május 1. és november 1. utáni keddi napon, Sümeg az év minden hónapjában volt vásár a következőket jegyeztem le. Januárban Szent Páli, februárban gyertyaszentelői, márciusban a böjtközépi, áprilisban nagyböjti, májusban áldozói, júliusban Sarlósi, augusztuban Bertalani, októberben Dömötöri, novemberben Erzsébeti, decemberben aprószenteki.

b) Piacra:

Keszthelyre szerdai napokon.

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

Rezi október hó Lukács napja utáni vasárnap, Várvölgy augusztus hó Domonkos nap utáni vasárnap, Zalaszántó szeptember hó Kozma és Dömjén napja utáni vasránap, Karmacs július hó Anna nap utáni vasárnap, Tomaj július hó Anna nap utáni vasárnap, Cserszeg október hó Teréz nap utáni vasárnap, Cserszeg-Tomaj két helység volt így két búcsú lett tartva. A tomaji búcsút tökös réteses búcsúnak is hívják.

d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?

Sümeg szeptember 12. Mária neve napi búcsú előtte vagy utáni vasárnapon. Szórványos járás volt Csatka, Vasvár, Cell búcsújáró helyekre az időpontokat nem sikerült feljegyezni. (1,3,5,69

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

Nagybajom, Zalaszántó – Cserhát, Keszthely – Újmajor, Várpalota, Dénespuszta, Alsó-Felső Mánd, Hévíz – Dobogó. Sokan jártak el dolgozni. (1,2,3,4,5,6)

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szokta jönni munkára?

Nem volt szükség idegen munkaerőre. (1,2,3,4,5,6)

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

A helyi szükségletnek megfelelően készült kocsikas, vesszőkosár, szalmafonatú edényeket, fagereblyét, ezek készítését vagy egymástól tanulták el, tudnak olyanról, hogy kosárfonó iskolán is tanulták helyben, mai értelmezésben tanfolyamon.

a) kocsikasokat

Nem.

b) vesszőkosarakat

Nem.

c) szalmafonatú edényeket

Nem.

d) szövőbordát

Nem.

e) favillát

Nem.

f) fagereblyét

Nem.

g) faboronát

Nem.

h) egyebet?

Nem.

i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszervezni?

Szövőbordát és favillát vásárokon szerezték be. Más faluba készült a homokkőből készült kaszakő, köszörűkő, kilóm éterkő, síremlékkő, kőkeresztek. Ezek a kútfői bányából kerültek ki. A tevékenység az 1980-sa évek elejére megszűnt, a műkőből készült sírkövek kiszorították a piacról. A kútfői homokkőbányát leállították és mélyedéseit feltöltötték földdel, hogy a mélyen lévő terület veszélyt ne hordjon magával. (1,3,4,5)

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

A cserépedények Sümegi cserepesektől származnak. Vásárolták: vásáriokon, Lukács napi búcsúkor helyben. Alkalmanként a sümegi cserepesek árulták a faluban. (2,3,6)

1.16.

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

Meszesek 1985-ig, tapolcai meszesek, 1960-ig, halárusok jelenleg is, borkővágó 1945-ig, cigánykovácsok 1940-ig, tót üvegesek 1944-ig, szitajavítók 1960-ig, fazekasok 1956-ig. (1,2,3,4,5,6)

b) Honnan jöttek?

Sümegi meszesek 1985-ig, tapolcai meszesek, 1960-ig, keszthelyi halárusok jelenleg is, borkővágó 1945-ig, cigánykovácsok 1940-ig, tót üvegesek 1944-ig, szitajavítók 1960-ig, sümegi fazekasok 1956-ig. (1,2,3,4,5,6)

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

Meszesek, halárusok, borkővágó, cigánykovácsok, tót üvegesek, szitajavítók, fazekasok

d) Mit árultak?

n.a.

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

Cserszegtomajon volt több személynek szőlőbirtoka.

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

A rezi hegyben volt szőlőbirtoka a cserszegtomajiaknak, keszthelyieknek, hévizieknek, karmacsiaknak. (3,5,6)

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

A községben van egy temető. A Gyöngyösi csárda mellett zsidó temető. (1,2,4,6)

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

n.a.

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

Szent Iván napja fogadott ünnep, mert ezen a napon verte el a jég a hegyet, illetve szőlőt. Június 24-én. Szent György napján a hegyi kápolnánál szentmise és hegbíró, hegypásztorok választása volt. Szent Donát a kápolna védőszentje augusztus 7. fogadott ünnep. (1,2,3,4,5,6)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

Ritkán. (4,5,6)

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

a) kézi vetés: általános, ritka, nincs

Ritkán. (4,5,6)

b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.

n.a.

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismeretlen?

Gereblyés és hajmókos kaszacsapót használtak. A hajmókot hajtoványnak nevezték. Lábonálló gabona aratáskor használták. (1,3,5,6)

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Nem emlékeznek ilyen kévekötő fára. (1,2,3,4,5,6)

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

Búzából, rozsból 18 kéve 1 kereszt az alábbiak szerint. 1 db rúdkéve, 4x4 db vállkéve, 1 db papkéve, zabból tavaszi árpából 14 kéve 1 kereszt, 1 db rúdkéve, 4x3 db vállkéve, 1 db papkéve. Több összekapcsolt gabonakereszt neve kepe. (1,5,6)

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

A kepe szó nem jelöl meghatározott számú gabonakeresztet. A termésmennyiség megállapítására nem használták. A termés megállapításának alapja a kereszt volt. (1,3,5,6)

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

155 cm fölött. (4,5)

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

A géppel a gépész és etető járt, a gazda állította ki a cséplőcsapatot a rokonság, szomszédság köréből kalákában dolgoztak. A cséplőcsapat állt. 1 fő gépész, 2 fő etető váltották egymást, 2 fő kévevágó, váltották egymást, 1 fő zsákaggató, 2-3 fő törekhordó, 2 fő kéveadogató az asztagról, 3-8 fő szalmahordó és szalmakazalozó. (1,2,3,4,5,6)

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

Nyárssal nagygazdáknál volt a szalmahordás megoldva. A nyárs 150 cm hosszú, ovális keresztmetszetű, egyik végén kihegyezett kb. 5 cm átmérőjű szívós fából készült. A hosszának a felénél átfúrva és azon derékszögben 40-50 cm hosszú fa bot volt, hogy a szalma tovább ne csússzon rajta. Villával összeraktak egy kúp szalmát a nyársat beleszúrták és a fej felett vitték majd a kazalnak támasztott létrán állók egymásnak adogatták felfelé. Vízszintes rudakon – petrence rudakon – 2 db rudat alászúrtak a baglyának és 2 fő vitte. A rudak vége mindkét oldalon kihegyezett volt. Könnyű fából készültek hárs, fenyő, nyár. Elevátorral a faluból eljárók a nagybirtokokon dolgoztak. Gólyával – gémes kúthoz hasonló – az egyik végén kötéllel engedik és húzzák, fordítják. A másik végén rövid láncra 3 db 2-2,2 m-es hosszúságú kampó 40-50 cm-es karmokkal a baglyát körbefogják, alányomják, amely magával viszi a kazalra. (1,5,6)

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

1950-ben. Hajdinakásából véres hurka készült. (1,3,5,6)

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

1940-196. (1,3,5,6)

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

Renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítik, a rendet forgatják, eső esetén újból forgatják, ágylásba szedik, majd baglyába gyűjtik, ez 2-2,5 átmérőjű, köralapú, 3 m magas száraz széna tömeg. Vizenyős területen használták a szénaszárító állványt. Amely 3 db 2,5 m, 3 m hosszú rúdból állt, az egyik végüket összekötötték, a másik 3 db véget háromszög (egyenlőszárú) formájúra rákláb módjára széthúzzák, az így kapott kúpra vízszintesen 50 cm távolságra párhuzamosan rudakat erősítenek. Erre az állányra kezdik alólról felfelé rárakni villával a szénát. (1,2,3,4,5,6)

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

Törekes kosár, szecskás láda, villa. (1,2,3,4)

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

a) az iga felső fájának nevét:

iga

b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:

rúdhúzó igaszeg

c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:

igaszeg

d) igabéfa f) igaaljafa (1,3,5,6)

2.15.

a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?

Igen, használták az erdőn a völgykatlanokba összefújt száraz falevelet.

b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?

n.a.

c) Melyik évszakban?

Őszi és tavaszi időszakban. (4,5,6)

2.16.

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

n.a.

b) Melyik mód régibb, újabb?

A szügyre erősített tartólánc a régibb az újabb a nyaklóra erősített tartólánc. (1,2,3,4,5,6)

c) Ez utóbbit honnan ismerték?

n.a.

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

A szekeret a marha húzza, a kocsit ló húzza. (1,2,3,4,5,6)

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

A szekér hossza: 4,5, 4, 3,5, 3, 2,2 m. A vendégoldallal való szállítás az újabb, de általánosan nem terjedt el. (3,5,6)

2.19. A nyomorúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

A szekér hátulján álló csigával, amely 160-180 cm hosszú 10x10 cm négyzet alapú két végén hengeresre kialakított fa négyzetes oldalain 2-2 db téglalap alakú lyuk a lapockafák részére. A nyomórúdra átvetett kötelet a csiga két végébe akasszák és a lapockafák segítségével forgatják. Kötéllel a kocsioldal két végéhez húzzák le a nyomórudat és megkötik. Ennél a módnál a kötelet nyomórúdnál X-be teszik. (1,5,6)

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

Enyhén és erősen ívelt. (5,6)

2.21.

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

Az üléskas a szekér oldalaihoz volt igazítva trapéz alakú fűzfavesszőből fonták. Háttámlája is fonott volt. Ülése alatti része üres volt, ahova az utipoggyászt tehették.

b) Használtak-e kettőt is?

Szüreti felvonuláskor és lakodalmas alkalmakkor még 4 db-ot is feltettek a kocsira. (5,6)

2.22. Szokták-e a vonómarhát paktokltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

Igen, szokták vasaltatni. Tavasszal, nyáron, ősszel, télen nem, mert csúszott a megpatkolt állat. Kevesen patkoltatták a teheneket. Az ökröket általában minden gazda megpatkoltatta. (1,4,5)

2.23. A fejőedény régi neve?

Séfő. (1,2,6)

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

a) indítják

Nee!

b) terelik jobbra

Hajszt!, vagy Hozzád!

c) és balra

Hii! Vagy Tüled!

2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

Ne! Ne! (2,3,4)

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

Pi, pi, vagy puty, puty. (1,2,3,4)

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

Csibész, gyere ide! (1,2,3,4)

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tilót típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

Tilótípusú törőt. (1,4,6)

2.29.

a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?

A fekvő és ferde típusút. (1,2,4,6)

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

n.a.

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú?

Igen.

a) Hogy hívták ezeket?

Bakonycseri major, Csornakut.

b) Miért volt így?

n.a.

c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?

A községnek a helye mindig itt volt. (1,2,3,4,5,6)

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

1941-ben. (1,2,3,4,5,6)

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

„A füstös konyhából az oldalfalon lévő lyukon távozott a füst, amely az üstök alatt volt.” Az eresz alatt volt a füstkivezetés. Átalakításuk a kémény fal mellé építésével történt. Zárt kéményt 1920 óta építenek. (1,3,5,6)

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

Ha nem volt tornác, gang, akkor az ajtó a konyhából nyílott az udvarba. Ha tornác és gang volt, akkor a konyhaajtó is külön volt és a kamra ajtó is külön nyílott a tornácra. A szoba bejárata mindkét esetben a konyhából volt. (2,3,4,5)

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

A mestergerenda mérete 30x30 cm négyzet alapú, a hosszúsága az épület nagyságától függött. A faluban volt keresztmestergerendás ház a fala föld tömésből volt. 1957-ben bontották el. A Gyöngyösi betyárcsárda jelenleg is keresztmestergerendás. (1,2,3,4,5,6)

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

1900, 1910-es években. (1,3,5)

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

Egysoros házakat 1956-ig építenek. 1956-tól a sátortetős „kockaházak” építése lett általános. 1980-tól elterjedően van a nyomott tetővel készült „tömbházak” amelyek alaprajza „labirintus” formájú, illetve gazdája kedve szerint tervezve. (2,4,5,6)

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

Nem emlékeznek. A szenes kályhát említik, amely 1950-60-as évekig volt használatos. (1,2,3,6)

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

Normál magasságú (50-80 cm magas) padkára. (1,2,3,6)

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

Pajtákra való beszélgetés során az alábbira emlékeznek. 20 m hosszú és 5 m széles volt. Az ajtója, illetve kapuja oldalra volt eltolható. Kis kerekek voltak alászerelve, amelyek sínen gurultak. Ez a pajta az 1930-as években épült. (1,3,5,6)

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

A fazékkiszedővillára nem emlékeznek, helyette kampóval vagy ruhával vették ki a fazekat. (1,2,3,4)

3.12.

a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?

A tarlórépát felszelve savanyítják ma is, szórványosan.

b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?

Régen savanyítottak egészben káposztafejeket, jelenleg egészben savanyítják a káposztaleveleket. (1,2,4,6)

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

1960-ban. (1,2,4,6)

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

Csillagos formájút. (1,2,4,5)

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

Igen, használtak 1950-ig. (1,3,4,6)

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

Nem volt. (1,2,3,4,5,6)

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

Nem volt. Hajdinakásából készült véres hurkára emlékeznek. A kukorica gánica készítése: a kukoricalisztet forró vízben enyhén sózva megfőzik olyan keményre, hogy kanállal kis darabokra lehessen szaggatni. Az elkészített falatkákat liba vagy kacsazsírral megöntözzük. Tökös zsiba: 1 db sertés tepertőt kukoricalisztbe beleforgatnak és az így összeállt gombócot zsírozott tepsibe megsütik. Krumpli gánica: A meghámozott burgonyát sós vízben megfőzik, majd tört burgonyát készítenek belőle. Az így kapott pépet kanállal darabkákra szaggatják és pirított vöröshagymás zsírral öntözik és piros paprikás. Hozzá aludttejet szoktak fogyasztani. (1,2,4,6)

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

Fonott, hosszúkás kalácsot, sima hosszúkás kalácsot, sima köralakú kalácsot. (3,4,6)

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

A lecsó készítése: zsírban sütik meg a felszelt zöldpaprikát. Ezt ízesítik piros, tört paprikával, őrölt borssal, sóval, delikáttal. Hozzáadnak piros paradicsomot felszelve. Hozzá a köret külön készül, amely lehet párolt rizs, főtt burgonya, tarhonya. (1,2,4,6)

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

1910-től. (1,4,5)

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

Kugli, kalács. (1,2,3,4,5,6)

3.22.

a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként?

Igen, 1930-ig.

b) Hány szélből készült?

Négy és hat szelesek voltak. (3,4,5)

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

1940-ig, idősek még ma is ezt viseletet hordják. (1,2,3,4,5,6)

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

Igen, 1950-ben szűnt meg. (2,3,4,6)

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

1940-ig. (2,3,4,5,6)

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

1950-ig. Időseknél még ma is páros ágy van. (1,2,3,4,5,6)

4. Család, közösség, világkép

4.1.

a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt?

Főleg október, november hónapokban voltak az esküvők.

b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt?

Esküvők nem tartottak a Húsvét előtti nagyböjtben és a Karácsony előtti Advent 4 hetében. (1,3,5,6)

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

a) 1910 körül:

1910 körül vasárnap, 1960 körül péntek, szombati napokon. (1,2,3,4,5,6)

b) 1930 körül:

n.a.

4.3.

a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél?

n.a.

b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés?

Ahol az ifjú pár maradott, ott volt utoljára az étkezés.

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

Ha két helyen volt a lakodalom, akkor a vendégek a rokonság szerint oszlottak meg. (2,3,4,6)

4.4.

a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.)

Jelenleg a lakodalom nem otthon való tartása kb. 50 % az egésznek. (1,2,3,6)

b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása?

A lakodalom nem otthon való tartása 1960-tól vált szokássá. Kultúrházban, éttermekben tartják.

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

a) 1910 körül:

1910 körül, a násznépet a vőlegény, menyasszony, a vendégeket az örömanyák, örömapjuk hívta meg az esküvő előtt 1 héttel. A templomi esküvő megtörténte után közvetlenül a vőfények vitték a hírt a házasságkötésről és akkor ők hívják a vendégeket, akiket a szülők 1 héttel előbb meghívtak.

b) 1930 körül:

1980 körül a vőlegény és menyasszony hívja a vendégeket és a násznépet és még meghívóval is. Általában 1 hónappal előbb kezdik meg a meghívásokat. (1,2,3,4,5,6)

4.6.

a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol?

Nem volt. (1,2,3,4,5,6)

b) Ki, mikor és miért tört cserepet?

n.a.

c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =

n.a.

d)Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat?

Helybeli zenészeket hívtak.

b) Milyen hangszereken játszottak?

Hangszereik voltak – cimbalom, hegedű, síp.

c) Hány főből állott a zenekar?

3-6 főből állt a zenekar.

d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba?

A tangóharmonika 1940-től lép a zenekarba. (3,5,6)

4.8. Lucázás

a) Volt-e lucázás és mely napon?

Igen, volt december 12-én este vagy 13-án reggel Luca napján.

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

A lucázók fatuskót vagy szalmát vittek magukkal. Beszóltak a házba: Szabad-e lucázni? Gazda: szabad. A lucázók a magukkal hozott fára, szalmára leültek, elkezdték: „Luca, Luca kitty-kotty, kelekotty Tojjanak a tiktyok, luggyok, A kendtek asszonynak annyi csibéje legyen, Mint égen a csillag. Luca, Luca kitty-kotty, kelekotty Tojjanak a tiktyok, luggyok. A kendtek asszony lányának akkora csöcsei legyenek, Mint egy bugyogós korsó.” Befejeztével „aszólékot” aszalt szilvát, körtét, almát szórtak a padozatra fizetségül. A szalmát a tyúkok alá hintették, hogy jó tojók legyenek. (4,5,6)

4.9. Regölés

a) Melyik napon szoktak regölni?

A regölés Karácsony napján a legények regöltek, így ajánlották magukat lányos házaknál. A regölés Karácsony napján reggel volt.

b) Meddig élt ez a szokás?

A szokás 1945-ig élt.

c) Kik regöltek: legények, gyerekek?

Legények regöltek.

d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.

A regölés szövegére nem sikerült rátalálni. A regölők láncos botot vittek magukkal. (1,2,3,4,5,6)

4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

Voltak öreglegények 1 %-ban. Vannak öreglegények 4-5 %-ban, oka: alkoholizmus, könnyebb kész ételhez jutni, „nincs rászorulva az asszony főztjére”. (1,2,3,4,5,6)

4.11. X-el díszített tejesfazék

a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?

Igen.

b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk?

Volt rajta X, 1,2,3 db.

c) Hol szerezték be ezeket?

Sümegi cserepesek árulták vásárokon, vagy a faluban árulták. (3,4,5,6)

4.12

4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni?

Évbúcsúztató Szilveszter napján este fáklyát égettek. Ugyszintén a csillagszórót égve nyíllal kilőtték. Keresztelő Szent János napján a bortermelő gazdák a boros hordaikból egy üvegre valót összeszedtek és elvitték a templomba megszenteltetni, hogy az ember egészségére váljon a bor. (1,2,4,5,6)

a) Melyik napon,
b) miért,

Spontán keletkezett a lakosság köréből.

c) kik végezték?

Nem volt hivatásos szereplője.

d) Meddig élt ez a szokás?

1960-ig élt a szokás.

4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani?

n.a.

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

A kisgyerekek az ablakba kitették a kitisztított cipőjüket, illetve lábbelijüket. És reggelre a Mikulás beletette az ajándékot „a szülők által”. Alakoskodásra nem emlékeznek. (1,2,3,4,5,6)

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

Első pásztor, második pásztor, harmadik pásztor, dadó, angyal. (1,2,3,4,5,6)

4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

Szent Vendel. Karácsony szenteste a csordás kanász szokása volt, hogy a jószág tartó házakhoz elment koledálni, amikor bort, kenyeret kaptak a gazdától. A köszöntésük az alábbi volt: Kedves gazdauram! A jószágai se nem ettek, se nem ittak, éheznek, tisztelt gazdauram segítsen rajtunk! (3,4,6)

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

Gyün a róka! Elvisz a róka! (1,2,4,6)

4.17. Diódobálás

a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás?

Diódobálásra nem emlékeznek. Karácsony napján mogyoróval pároztak. (1,2,3,4,5,6)

b) Mikor, hol, miért?

n.a.

c) Írjuk le tömören a szokást?

n.a.

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?

Ember alakot, két szemet, emberi orrot, emberi szájat. (1,2,3,4,5,6)