Répceszentgyörgy

A Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon wikiből

Adatlap

Adatfelvétel ideje: 1990. október
Adatközlők:
(1.) Szandi László (1913), Répceszentgyörgy
(2.) Németi Vendelné (1905), Ölbő
(3.) Pados Józsefné (1907), Ölbő
(4.) Kajtár János (1905), Répceszentgyörgy
(5.) Szandi Józsefné (1929), Szeleste
Gyűjtötte: Kordé Tünde
Wiki feldolgozás: Tar Virág
A település a Wikipedián:
weboldal:



1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

Nem tudják, hogyan keletkezett a falu. A „Horváth uraság” építtette a kastélyt (ma iskola) és a templomot kb. 100 éve. (1,2,3,4)

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

A faluban az ősi családok kihaltak vagy kihalóban vannak. A Molnár-, Nagy családnak már nincsenek utódai a faluban, Kajtárok, Takácsok még vannak. Ezek a családok birtokosok voltak, noha a lakosság nagy része zsellérekből és cselédekből állt. (1,2,3,4)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

A cselédség állandó vándorlásán kívül nem volt betelepülés a faluba. Répceszentgyörgyön 24 cseléd és 22 arató volt minden évben. (Ugyanennyi volt Szelestén is.) (1,2,3,4)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

A Tsz alakulásakor sok fiatal beköltözött a városba. Kitelepülés nem volt. (1,2,3,4)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

Pósfa lélekszámban hasonló. Kevés birtokos volt, a lakosság nagy százaléka 1-2 holdas gazda volt. Sokan átjártak dolgozni. Damonya, Chernelháza, Szeleste, Pósfa a faluhoz tartozott egyházilag. Szelestén is volt püspöki birtok, így ott is sok cseléd volt. (1,2,3,4,5)

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

Nem sorolják magukat tájegységhez. (Nem tartják számon a Répcementét.) (1,2,3,4,5)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

Nem tudnak szomszédos tájegységről. (1,2,3,4)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

A faluban püspöki kastély van, ma iskola. (1,2,3,4)

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

„Chernelházadománya – belefér egy zsomborba!” Zsédenyt és Borgátát is „a világ közepének” tartották. Sok „melléknév” fordul elő a faluban: Kajtár János – Kipusz, Szandi László – Ballagó. (1,2,3,4)

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

Gyakran házasodtak a szomszédos falvakból. (Zsédeny, Szeleste...). Távolabbra azonban nem mentek. Hoztak i a faluba, mentek is el. (1,2,3,4)

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

a) Vásárra:

Répceszentgyörgyön évente négyszer volt vásár, Hegyfalun kétszer, Vasegerszegen is kétszer.

b) Piacra:

Piacra nem igen jártak, legfeljebb „disznópiacra” Sárvárra, Csepregre. „Kofáskodni” sohasem.

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

Búcsúba a szomszédos falvakba mentek, főleg rokonokhoz. A fiatalok elmentek a 2., 3. faluba is szórakozni. Damonya – Szent Vendel, Zsédeny – Szent Márton, Hegyfalu – Szent Kereszt, Pósfa – Jakab, Vasegerszeg – Nagyboldogasszony, Szeleste – István király. (1,2,3,4)

d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?

„Processzióba” Máriazellbe, Kiscellbe (ma Celldömölk) és Vasvárra mentek. Szelestén Istvánkor a kápolnában mise volt, ide is jártak néhányan.

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

Nem mentek más falvakba dolgozni. Az uradalomban és az egyházi birtokon dolgoztak azok, akiket nem tartott el a saját földjük. (1,2,3,4)

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szokta jönni munkára?

Nem jellemző, hogy a faluba jártak dolgozni, bár előfordult, hogy 1-1 gazda tartott szolgát. Az uradalomba Keményfáról, Kustánszegről, Salomvárról, Oladról (ma Szombathelyhez tartozik), Búcsúból jöttek. (1,2,3,4)

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

Eladásra nem készítettek semmi, saját szükségletre kötöttek söprűt, zsombort ..., készítettek különböző faszerszámokat. Németh Imre (Fő utca) még köt zsombort. (1,2,3,4)

a) kocsikasokat

n.a.

b) vesszőkosarakat

n.a.

c) szalmafonatú edényeket

n.a.

d) szövőbordát

n.a.

e) favillát

n.a.

f) fagereblyét

n.a.

g) faboronát

n.a.

h) egyebet?

n.a.

i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszervezni?

n.a.

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

Az edényeket a helyi vásáron vették. Hogy honnan kerültek ide, arról nem tudnak. (1,2,3,4)

1.16.

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

Köszörűsök jártak a faluban. Tyukászok, marhakereskedők Szombathelyről, Sárvárról jártak. A Felvidékről, Pozsony mellől jöttek, rövidárut adtak el. (1,2,3,4)

b) Honnan jöttek?

Marhakereskedők, tyukászok Szombathelyről, Sárvárról; Felvidékről, Pozsony mellől jöttek, rövidárut adtak el.

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

Marhakereskedők, tyukászok, köszörűsök.

d) Mit árultak?

Tyúkot, marhát, rövidárut.

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

Szőlőhegy sem a saját, sem a környező határokban nincsen. (1,2,3,4)

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

Nincsenek szőlőhegyek.

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

Egy működő temető van. Másról nem tudnak. (1,2,3,4)

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

n.a.

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

Nincs fogadott ünnepük, a búcsút Szent Györgykor tartják. (1,2,3,4)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

Használtak két és háromlevelű boronát, de egyes is volt. (1,2,3,4)

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

a) kézi vetés: általános, ritka, nincs

n.a.

b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.

Mindenki géppel vetett. A legtöbb embernek saját gépe volt, az új gazdáknak közös. (1,2,3,4)

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismeretlen?

Aratásnál kaszagráblát használtak, a B) típust nevezték így. Az A) fajtának két típusát ismerik, két- és háromágú változata is van. A C)-t is használták dőlt gabona esetén. (1,2,3,4)

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

A kévekötőfa használata általánosan elterjedt volt. (1,2,3,4)

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

Búzából és rozsból is 20 kévéből kötötték a keresztet. (1,2,3,4)

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

A kepe határozatlan számú keresztből állt. Függött a terméstől. Mértékegységül a keresztet használták. (1,2,3,4)

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

A csép nyele 150 cm. (1,2,3,4)

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

A faluban gépi cséplés esetén nem részes munkások dolgoztak, hanem a falubeliek besegítettek egymásnak. (1,2,3,4)

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

Az 1930-as években már elterjedt volt az elevátor. Előfordult még a nyárs is néha. (1,2,3,4)

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

Az egyéni gazdák nem termeltek hajdinát, csak a püspöki birtokon folyt hajdinatermelés. (1,2,3,4)

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

A II. vh. után kezdték ezt a módszert alkalmazni, néhány év alatt elterjedt. (1,2,3,4)

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

A füvet rendre vágták. Utána „megbörzögették” (felrázták), petrencébe rakták. Jó idő esetén 2-3 nap alatt megszáradt, lehetett szállítani. (1,2,3,4)

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

Villával vagy bakszekéren hordták. (Puttonykosárral a töreket vitték.) (1,2,3,4)

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

a) az iga felső fájának nevét:

Igavonó

b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:

Igaszeg

c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:

Igaszeg (1,2,3,4)

2.15.

a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?

„Szükségből” gyűjtöttek csalitot, ha nem volt elég a szalma. Legjobb a tölgyfa levele.

b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?

Nem elterjedt szokás. (1,2,3,4)

c) Melyik évszakban?

n.a.

2.16.

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

Használtak szügyre akasztott tartóláncot, elterjedt volt. Nyaklót is alkalmaztak. (1,2,3,4)

b) Melyik mód régibb, újabb?

n.a.

c) Ez utóbbit honnan ismerték?

n.a.

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

„A szekér az, amin trágyát hordanak, répát behordanak.” A kocsi „luxus”, személyszállításra használják. (1,2,3,4)

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

A hosszú nyújtós oldalú szekér 4-5 méter hosszú. (1,2,3,4)

2.19. A nyomorúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

Elől láncot, hátul kötelet használtak. (1,2,3,4)

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

Volt saroglya, „fekvő”. (1,2,3)

2.21.

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

„Itt nem nagyon használtak kocsikast.” Az oldalhoz fonták, vesszőből, gyékényből készítették.

b) Használtak-e kettőt is?

Egyet vagy kettőt használtak. Csak személyszállításra használták. (1,2,3,4)

2.22. Szokták-e a vonómarhát paktokltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

Szükség esetén, ha a marha körme elvásott, megpatkolták az állatot. Patkolták a hátsó lábát is. (1,2,3,4)

2.23. A fejőedény régi neve?

Zséternek. (1,2,3,4)

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

a) indítják

Na, indulj!

b) terelik jobbra

Hikk!

c) és balra

Hajsz! (1,2,3,4

2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

Coca-ne. (1,2,3,4)

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

Pi-pi-pi-pi. (1,2,3,4)

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

A kutyát a nevén szólították. Hívószó nem volt. (1,2,3,4)

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tilót típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

Nem termeltek sem kendert, sem lent. (1,2,3,4)

2.29.

a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?

Nem termeltek kendert, lent. (1,2,3,4)

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

n.a.

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú?

Nem volt elkülönülő házcsoport. A Répcén malom volt. (1,2,3,4)

a) Hogy hívták ezeket?

n.a.

b) Miért volt így?

n.a.

c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?

n.a.

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

Tömés házak voltak a faluban. „Volt sövényház is a faluban. Az olyan volt, hogy az utca felől nem is volt ablaka, csak az udvarra.” (4) (1,2,3,4)

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

„Szétdöntötték az egész házat.” A kéményt a falba építették. Az 1910-es években már volt zárt kéményt, tovább nem tudnak az emlékezetben visszamenni. (1,2,3,4)

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

A legrégebbi házaknál is a szoba és a kamra a konyhából nyílt. A konyhaajtó a teraszról, folyosóról nyílt, de előfordult, hogy egyből az udvarról. (1,2,3,4)

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

Volt keresztmestergerendás ház a faluban. Volt a földfalu házaknál is, de jobban téglaépületeknél. (1,2,3,4)

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

A rakott sparheltek a kérdezettek gyerekkorában már megvoltak. Egy szerint az övék 1914-ben épült. A 40-es években bontották el őket. (1,2,3,4)

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

Az 50-es években terjedt el ezeknek a házaknak az építése, de már épültek a II. vh. előtt is. (1,2,3,4)

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

Nem emlékeznek, hogy ilyen kemence lett volna a faluban. „Zalában volt olyan, itt nem.” (1,2,3,4)

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

A kemencét fundamentumra építették. 20-30, 50-70 cm magas patka volt. (1,2,3,4)

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

A pajtát „lakóház típusra építették, csak magasabbra” (téglalap alapú). Lábra építették, oldalát bedeszkázták. (1,2,3,4)

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

Kétágú kiszedő villát használtak. Az ágai összehajlók voltak. (4)

3.12.

a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?

Nagyon régen savanyítottak emberi étkezésre kerékrépát, ők már csak állati tápláléknak használták.

b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?

A káposztát legyalulták, de előfordult, hogy egy-egy fejet beletettek egészben. (1,2,3,4,5)

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

Az 50-es években még sütöttek háznál kenyeret, de volt aki már ekkor is a háznál dagasztott kenyeret péknél sütötte ki. (2,3,4,5)

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

A C)egyéb típusú kenyértartót használták. (2,3,4,5)

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

4-6 literes vajköpülőt használták.Volt füles és fültelen változat is. Olyan köpülő is volt, amelyiknek „pörgetője” volt. (2,3,4,5)

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

Nem termeltek hajdinát. Nem tudtak válaszolni. (2,3,4,5)

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

Emberi tápláléknak nem használták sem a hajdinát, sem a kölest. (Hajdinát nem is termeltek.) (2,3,4,5)

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

A hármas fonású hosszúkás kalács a legáltalánosabb. Volt aki összetekerte. Lakodalomba „kalikót” sütöttek. A tortát elég régóta ismerik. (2,3,4,5)

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

Lecsót emlékezetük szerint mindig készítettek. Régebben nem ilyen gyakran. A paradicsom kevesebb benne, mint a paprika (kb. 1:5 arányban. Hagymát mindig tettek bele. A végén tojást ütnek rá, de ez el is maradhat. (2,3,4,5)

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

A paradicsomot és a paprikát mindig megettek nyersen. „Kint a fronton ott ettem, itthon nem.” (1) (2,3,4,5)

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

Diós, mákos kiflit, kalácsot sütöttek leggyakrabban. Ismerték a piskótát és a bejglit is elég régóta. (2,3,4,5)

3.22.

a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként?

„A régi öregek” a huszas években még hordták. A 30-as években a faluba kerültek már nem emlékeznek rá, hogy látták volna. (2,3,4,5)

b) Hány szélből készült?

n.a.

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

„Édesanyámnak még volt.” (1) Már a háború előtt is volt „egyberuha”. A II.vh. után az öregasszonyok még hordták. (2,3,4,5)

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

Nem vetettek sem kendert, sem lent. A nagy gazdaságok városra vitték megszövetni. (2,3,4,5)

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

Nem volt ilyen szokás. (2,3,4,5)

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

A II. vh. előtt az ágyak egymás végében voltak. Utána kezdték egymás mellé tenni. Valahol még mindig így van, bár a rekamié a legtöbb helyen kiszorította az ágyakat. (2,3,4,5)

4. Család, közösség, világkép

4.1.

a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt?

A lakodalmak eloszlottak az évben.

b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt?

Böjtben és Adventkor nem tartottak esküvőt. (1,2,3,4)

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

a) 1910 körül:

Szombaton tartották leggyakrabban, de előfordult hétköznap is.

b) 1930 körül:

Szombaton. (2,3,4,5)

4.3.

a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél?

A menyasszony házánál tartották a lakodalmat. Jó időben sátorban. A lakodalom másnap reggelig tartott. Kora este volt a vacsora, éjfélkor újra terítettek. (2,3,4)

b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés?

Menyasszony házánál.

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

Egy helyen volt.

4.4.

a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.)

Vendéglőben.

b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása?

A 70-es évek óta vendéglőben tartják a lakodalmat. (2,3,4)

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

a) 1910 körül:

Vendéghívó hívott a lakodalomba. A lakodalom előtt 1-2 héttel. Szalagos bot volt nála. A 3. faluig is elmentek. Ha a pár különböző faluból való volt, akkor két vendéghívó volt.

b) 1930 körül:

Ha csak az esküvőre hívnak, akkor meghívót küldenek. Egyébként a jegyespár hív. (2,3,4)

4.6.

a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol?

Nem volt ilyen szokás. (2,3,4)

b) Ki, mikor és miért tört cserepet?

n.a.

c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =

n.a.

d)Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat?

Leggyakrabban Pósfáról hozták a zenészeket. Toki Horváth Gézának volt híres bandája. Hoztak zenészeket Bükről, Csepregről, Iváncról.

b) Milyen hangszereken játszottak?

prímás, két „másik hegedűs, bőgős, cimbalmos

c) Hány főből állott a zenekar?

5

d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba?

Lakodalomban sosem játszott tangóharmónikás. A II. vh. után mulatságokon előfordult. (2,3,4,5)

4.8. Lucázás

a) Volt-e lucázás és mely napon?

Volt.

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

A gyerekek és a nagyobb legénykék is reggel lucáztak. Szalmát vittek magukkal, arra térdeltek, úgy mondták a verseket. A kisebbek almát, diót kaptak, a nagyobbak egy pohár bort, pénzt. A háziasszony a tyúkok, malacok alá tette az otthagyott szalmát. Luca, luca kitty-kotty, Tojjanak a tyúkjok Jó üllősek legyenek (vagy: Tikjok, lúdjok jó üllősek legyenek!) Fejszéjek, furojok megájjon a helibe, mint szálfa a tövibe! Annyi zsírjok legyen, mint kútban a víz! Annyi tojások legyen, mint égen a csillag! Szalonnájok olyan vastag legyen, mint a mestergerenda! Ollan hosszú húsos kolbászok legyen, mint a falu hossza! Lányotoknak akkora csöcse legyen, mint a bugyogakorsó! Akkora foga legyen, mint a törekhuzó grábla! Akkora feneke legyen, mint a kemence szája!” (2,3,4)

4.9. Regölés

a) Melyik napon szoktak regölni?

Szent István estéjén.

b) Meddig élt ez a szokás?

A szokás csak néhány éve szűnt meg.

c) Kik regöltek: legények, gyerekek?

Regöltek a legények a lányos házak ablaka alatt.

d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.

A regölés végeztével valaki kiment „kifizetni a legényeket”. Volt olyan, hogy a kocsmában előre kifizették a bor árát, amit a legények később elfogyasztottak. A regölők utcai viseletben voltak, láncos bot volt náluk. A bot végére csengőt is köthettek. Tejesfazékból készült duda volt náluk. Eljöttünk, eljöttünk Szent István szolgái, Régi szokás szerint szabad megtartani? Haj regö-lejtem, neked ejtem Ej Amott keletkezik egy sebes folyóvíz, Aztat körülállják csodaféle szarvasok, Csodaféle szarvasnak ezer ága-boga, ezer misegyertya Gyulladván gyulladjék, aludva aludjék! Ej regö-lejtem, neked ejtem Itt is mondanának egy szép leányt, kinek neve volna Horváth Marcsa volna Ej regö ... Ott is mondanának egy szép legényt, kinek neve volna Szabó Jóska volna Ej regö ... Mit visz neki Marcsa? Viszek neki lágy párnát, lágy vánkost feje alá. Mit visz neki Jóska? Viszek neki hippet-huppot, egy nagy menykű furkósbotot a hátára. Regöljük a gazdát, vele az asszonyát Ej regö ... Falon van a zacskó, tele van százassal, Fele a gazdáé, fele a regösöké! (2,3,4)

4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

Mindig akadt 1-2 öreglegény, azonban sokkal gyakoribb az öreglány. (Most 8-9 öreglány van a faluban.) (2,3,4)

4.11. X-el díszített tejesfazék

a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?

Nem ismerik. (2,3,4)

b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk?

n.a.

c) Hol szerezték be ezeket?

n.a.

4.12

4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni?

Nem volt ilyen szokás. (1,2,3,4)

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani?

n.a.

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

Mikuláskor nem jártak a legények ijesztgetni. Néhány nagyobb gyerek felöltözött otthon. Egyéb szokás nem volt. (2,3,4,5)

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

A falusi gyerekek jártak betlehemezni. Négyen voltak egy csapatban. A szereplőkre nem emlékeznek. (2,3,4)

4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

Nem volt a faluban védőszentje az állatoknak. (2,3,4)

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

Elvisz a Mikulás! (2,3,4)

4.17. Diódobálás

a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás?

Nem volt ilyen szokás. (2,3,4)

b) Mikor, hol, miért?

n.a.

c) Írjuk le tömören a szokást?

n.a.

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?

Az égen keresztet láttak. (2,3) Egyéb semmi. (2,3,4,5)