Nova

A Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon wikiből

Adatlap

Adatfelvétel ideje: 1986. november
Adatközlők: (1.) Daru Ferenc, 1905. római katolikus, Nova
(2.)Daru Ferencné, 1915. római katolikus, Nova
(3.)Kulcsár János, 1910. római katolikus, Nova
Gyűjtötte: Mazur Ildikó
Wiki feldolgozás: Szakolczai Zsófia
A település a Wikipedián:
weboldal:



1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

Valamikor mező volt, jöttek néhányan és el kezdtek építkezni. Azt hallották, hogy az 1700-as években települt. (1,2,3)

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

Daru, Tiszai, Czigány, Németh, Szőke, Lutár: beköltöztek Jugoszláviából és itt vertek gyökeret. (1,2,3)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Igen, települtek be a faluba a környező majorokból, tanyákról és vannak jugoszláv nemzetiségűek is. (1,2,3)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

Igen, költöztek el a faluból, de inkább a fiatalabbak, Zalaegerszegre és a nagyobb városokba. (1,2,3)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

Söjtört és Gutorföldét tartják a magukéhoz leginkább hasonlónak. (1,2,3)

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

Igen, beletartozik a falu a Göcsej tájegységbe. (1,2,3)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

Nem tudnak más tájegységekről. (1,2,3)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

Régen Nova Göcsej székhelye volt, ezért tartották híres községnek magukat. (1,2,3)

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

A falut nem csúfolták. (1,2,3)

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

Jelentős volt a házasodás más falvakból: Mikefa, Hernyék, Szilvágy, Zalatárnok. (1,2,3)

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

a) Vásárra:

Zalaegerszeg(1,2,3)

b) Piacra:

Zalaegerszeg(1,2,3)

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

Gutorfölde augusztus 20-án(1,2,3)

d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?

Búcsúszentlászló, Mária búcsú szeptember 12-én (1,2,3)

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

El szoktak járni más megyékbe summás munkára (Somogy, Veszprém, Tolna, Komárom megye). (1,2,3)

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szokta jönni munkára?

Egyszer jöttek Jugoszláviából, kb. 30-40 ember 6 hónapra summás munkára. (1,2,3)

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

a) kocsikasokat

n.a.

b) vesszőkosarakat

n.a.

c) szalmafonatú edényeket

n.a.

d) szövőbordát

n.a.

e) favillát

n.a.

f) fagereblyét

n.a.

g) faboronát

igen

h) egyebet?

Saját használatra készítettek faboronát, vékákat, seprűt, silingát. Eladásra nem. (1,2,3)

i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszervezni?

n.a.

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

Helyben készítettek gerencsérek cserépedényeket, és azokat értékesítették (Varga Károly fazekas). (1,2,3)

1.16.

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

Zalaegerszegről szoktak jönni vándorárusok. (1,2,3)

b) Honnan jöttek?

Zalaegerszegről szoktak jönni vándorárusok.(1,2,3)

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

n.a.

d) Mit árultak?

Zalaegerszegről szoktak jönni vándorárusok. A nyakukban volt az áru (pl. gatyafűző, ümög, gomb, cipőfűző). (1,2,3)

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

n.a.

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

Van saját hegye a falunak, még a szomszéd falvaknak is itt van hegyük (Hernyék, Mikekarácsonyfa). (1,2,3)

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

Egy katolikus nagytemető és volt egy zsidó temető. A régebbi időkben a mostani nagy templom helyén volt a temető. (1,2,3)

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

n.a.

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

A falunak a fogadott ünnepe Pünkösd hétfő volt. (1,2,3)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

Igen, használtak 2-3 boronát egymáshoz erősítve. (1,2,3)

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

a) kézi vetés: általános, ritka, nincs

Inkább kézzel vetették a gabonát. (1,2,3)

b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.

n.a.

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismeretlen?

Igen, használtak villás és gereblyés kaszacsapót és hajmókot is. Már régóta ismeretesek. (1,2,3)

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Igen, használtak kévekötőfát. (1,2,3)

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

Búzából és rozsból 21 kévét szoktak egy keresztbe rakni. (1,2,3)

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

Igen, ismerik. Pl. 5 kereszt az 1 kepe. A kereszt meghatározatlan számú. Igen, használták. (1,2,3)

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

A csép nyele 150-155 cm volt. (1,2,3)

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

A gazda állította a munkásokat a gépi cséplés esetén rokonok, ismerősök köréből. (1,2,3)

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

A kicsépelt szalmát vízszintes rudakon hordták. Villával rakták fel a kazalba, kb. 5 ember adogatta egymásnak, egy ember meg fenn volt a kazal tetején és rakta. (1,2,3)

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

A hajdina termelése 1930-ban szűnt meg. (1,2,3)

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

A burgonya eke után, barázdába való vetése a II. világháború után kezdődött. (1,2,3)

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

3-4 nap száradt rendben, majd megforgatták, összegyűjtötték és berakták. (1,2,3)

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

A napi száraztakarmányt az istállóba köcöllébe hordták (vászonból készült). (1,2,3)

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

a) az iga felső fájának nevét:

igavonó

b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:

rúdszög

c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:

igaszeg, igafa (1,2,3)

2.15.

a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?

Ősszel a fák leveleit összegyűjtötték almozáshoz. (1,2,3)

b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?

n.a.

c) Melyik évszakban?

ősszel

2.16.

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

Igen, alkalmaztak szügyre erősített tartóláncot. (1,2,3)

b) Melyik mód régibb, újabb?

n.a.

c) Ez utóbbit honnan ismerték?

n.a.

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

Szekeret a tehén húztak. Volt könnyű „lőcsős” kocsi, amit ló húzott, ezt látogatás céljára használták, volt nehéz kocsi, amit gazdasági munkára használtak. (1,2,3)

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

A takarmányt szállító szekér 4 m-es volt. Volt vendégoldallal szállítás is. (1,2,3)

2.19. A nyomorúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

A nyomórúd leszorítására rudazókötelet használtak. (1,2,3)

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

Nem volt saroglya. (1,2,3)

2.21.

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

Kétféle szekérkast is használtak, olyant, mint a rajzokon. (1,2,3)

b) Használtak-e kettőt is?

igen

2.22. Szokták-e a vonómarhát paktokltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

Igen, a vonómarhát szokták patkolni. Nyáron. (1,2,3)

2.23. A fejőedény régi neve?

Zséter. (1,2,3)

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

a) indítják

Nee-ne! (1,2,3)

b) terelik jobbra

Jobbra: Hak ide ha-he! (1,2,3)

c) és balra

Balra: Hik ha-he! (1,2,3)

2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

Cocám ne-ne-ne! (1,2,3)

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

Pipikém ne-ne! (1,2,3)

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

A kutyát név szerint, vagy „gyere ide!” (1,2,3)

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tilót típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

A kender és a len töréséhez tilolót és gerebent használtak. (1,2,3)

2.29.

a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?

Álló rokkát használtak. (1,2,3)

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

n.a.

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú?

a) Hogy hívták ezeket?

Igen volt, egy résznek külön neve volt: „szúrkosszer”. (1,2,3)

b) Miért volt így?

n.a.

c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?

Nova mindig ezen a helyen volt. Nem települtek át a határ részéből. (1,2,3)

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

Az utolsó boronából készült házat 1983-ban bontották le. (1,2,3)

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

A fal mellé húzták a kéményt és padlást is csináltak. A II. világháború után zárt kéményt építettek. (1,2,3)

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

Minden ajtó külön a pitvarba nyílt, vagy az udvarra. (1,2,3)

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

Igen, volt a faluban keresztmestergerendás ház. (1,2,3)

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

A rakott sparheltek használata az 1925-ös évektől lett általános. (1,2,3)

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

A kockaházak építése az 1950-es évektől lett általános. (1,2,3)

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

Igen, voltak olyan házak, amelyek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt. (1,2,3)

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

Normál magasságú padkára (50-70 cm magas) építették a konyhai kemencét. (1,2,3)

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

Normál magasságú padkára (50-70 cm magas) építették a konyhai kemencét. (1,2,3)

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

Nem volt fazékkiszedő villa, ronggyal fogták meg a fazekakat. (1,2,3)

3.12.

a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?

Csak legyalulva savanyítottak tarlórépát és káposztát. (1,2,3)

b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?

Csak legyalulva savanyítottak tarlórépát és káposztát. (1,2,3)

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

A kenyér házi sütése az 1950-es években szűnt meg. (1,2,3)

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

Vesszőíves kenyértartót használtak. (1,2,3)

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

Egy füllel ellátott dongás vajköpülőt használtak. (1,2,3)

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

Csak kölestörőt használtak. (1,2,3)

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

Csak lisztből készítettek kását (pl. gánica). (1,2,3)

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

Az ünnepekre általában patkó alakú kalácsokat szoktak sütni. (1,2,3)

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

Lecsót régóta készítenek. Több paprika, kevesebb paradicsom, egy kis vöröshagyma és a végén tejföl. (1,2,3)

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

Nyers paprikát régóta, paradicsomot nyersen a 30-as évektől fogyasztanak. (1,2,3)

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

A karácsonyi asztalra diós és mákos kalácsot tettek. (1,2,3)

3.22.

a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként?

A férfiak nem viseltek ünnepre széles gatyát felső ruhaként. (1,2,3)

b) Hány szélből készült?

n.a.

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

Még nem rég is viseltek az asszonyok külön szoknyát réklivel vagy blúzzal. (1,2,3)

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

Igen, szoktak az asszonyok is vásznat szőni, 1935 körül szűnt meg. (1,2,3)

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

Nem volt kötelező a fejkendő viselete. (1,2,3)

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

Igen, szokásban volt, néhol még most is van. (1,2,3)

4. Család, közösség, világkép

4.1.

a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt?

1910 körül a legtöbb esküvőt farsangkor és ősszel tartották, Katalin napig. (1,2,3)

b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt?

Decemberben nem tartottak. (1,2,3)

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

a) 1910 körül:

vasárnap(1,2,3)

b) 1930 körül:

szombat (1,2,3)

4.3.

a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél?

A lakodalmat mindkét félnél tartották. Először a menyasszonynál éjfélig, majd a vőlegény házánál. (1,2,3)

b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés?

n.a.

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

A lakodalmat mindkét félnél tartották. Először a menyasszonynál éjfélig, majd a vőlegény házánál. (1,2,3)

4.4.

a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.)

1980 körül a lakodalom általában a kultúrházban, vagy a TSZ étteremben van. (1,2,3)

b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása?

n.a.

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

a) 1910 körül:

Vőfények hívták a vendégeket, kb. 10 nappal az esküvő előtt. (1,2,3)

b) 1930 körül:

A jegyespár meghívókat küld és személyesen is hívják a vendégeket. (1,2,3)

4.6.

a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol?

Igen, a lakodalomban az első vőfény a menyasszony köszöntésekor egy fazekat földhöz vágott. (1,2,3)

b) Ki, mikor és miért tört cserepet?

első vőfény (1,2,3)

c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban?

n.a.

d)Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat?

A faluban helybeli zenekar volt...(1,2,3)

b) Milyen hangszereken játszottak?

...cimbalmos, bőgős, prímás és kontrás. (1,2,3)

c) Hány főből állott a zenekar?

n.a.

d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba?

n.a.

4.8. Lucázás

a) Volt-e lucázás és mely napon?

Volt lucázás december 13-án.(1,2,3)

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

A legények fatuskót vittek és ezt berakták a tyúkházba. (1,2,3)

4.9. Regölés

a) Melyik napon szoktak regölni?

Karácsony és szilveszter között szoktak a legények regölni. (1,2,3)

b) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

c) Kik regöltek: legények, gyerekek?

Karácsony és szilveszter között szoktak a legények regölni. (1,2,3)

d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.

n.a.

4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

Csekély számban voltak, és vannak a faluban öreglegények. (1,2,3)

4.11. X-el díszített tejesfazék

a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?

Nem ismeretes az X-el díszített tejesfazék. (1,2,3)

b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk?

n.a.

c) Hol szerezték be ezeket?

n.a.

4.12

4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni?

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani?

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

Miklós nap nem voltak különösebb szokások a faluban. (1,2,3)

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

Szoktak járni betlehemesek. Pásztoroknak voltak beöltözve és betlehemes házat vittek. (1,2,3)

4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

Az állatok védőszentje Szent Antal. (1,2,3)

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

A kisgyerekeket régen úgy ijesztegették: Jön az ördög! (1,2,3)

4.17. Diódobálás

a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás?

Karácsony este a legények mogyoróval szoktak páros-páratlan dugdosó játékot játszani. Diódobálás nem volt. (1,2,3)

b) Mikor, hol, miért?

n.a.

c) Írjuk le tömören a szokást?

n.a.

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?

Egy ács fát faragott a holdban. (1,2,3)