Meszlen

A Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon wikiből

Adatlap

Adatfelvétel ideje: Meszlen, 1988. augusztus
Adatközlők: (1.) Hencsey József, 1901, Meszlen, nyugdíjas
(2.) Varga István, 1917, Meszlen, nyugdíjas
Gyűjtötte: Konálovics Zoltán
Wiki feldolgozás: Szabó Gabriella
A település a Wikipedián:
weboldal:



1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

A község régi családjai: Kajtár, Károvics, Varga, György, Légrádi, Koczer. (1,2)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Nem volt a faluba nagyobb számban betelepedés. (1,2)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

A 60-as évektől a fiatalok körében erős kiköltözés figyelhető meg (Szombathely, Kőszeg). (1,2)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

Meszlent egyedi községnek tartják. (1,2)

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

Nem tartozik semmilyen tájegységhez. Magyarok lakják. (1)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

Nem tudnak közeli tájegységről, népcsoportról. (1,2)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

Híres falu Nemescsó, Nemesbőd, mert ezek nemesi rangúak voltak. (1)

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

Nem volt a falunak csúfneve. (1,2)

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

Az ide házasodás más falvakból ritka volt. (1,2)

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

a) Vásárra:

Kőszegre, Szombathelyre és Csepregre jártak

b) Piacra:

Kőszegre, Szombathelyre és Csepregre jártak

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

Csepregre

d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?

búcsújáró hely a szentkút volt Váton. (1,2)

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

Innen nem jártak el munkára sehova. (1)

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szokta jönni munkára?

Ide jöttek dolgozni Bükről, Peresznyéről, Ácsádról, Tömördről. (1)

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

a) kocsikasokat

Eladásra nem készítettek kocsikasokat stb. Saját használatra igen. (1,2)

b) vesszőkosarakat

c) szalmafonatú edényeket

d) szövőbordát

e) favillát

f) fagereblyét

g) faboronát

h) egyebet?

i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszervezni?

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

A cserépedényeket Szombathelyen vásárolták. (1,2)

1.16.

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

Jártak vándorárusok: tótok, üvegesek, edényfoltozók. A 40-es évektők kezdtek elmaradni. Szlavóniából jöttek. (1,2)

b) Honnan jöttek?

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

d) Mit árultak?

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

A környéken csak Meszlen határában volt szőlő, a környékbelieknek vannak itt szőlőik. (1,2)

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

A határban egy temető van. Emberi csontokat itt nem találtak. (1,2)

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

Fogadott ünnepek: december 8. Szeplőtelen fogantatás. (1,2)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

Használtak egymáshoz erősítve 2-3 boronát. (1)

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

a) kézi vetés: általános, ritka, nincs

A kézi vetés volt a gyakoribb.

b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.

A gépi a ritkább. (1,2)

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismeretlen?

Használtak villás kaszacsapót. (1)

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Használtak kévekötő fát. (1)

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

20 kévét szoktak keresztbe rakni. Az mindig változott, hogy hány keresztet raknak össze a mezőn. (1,2)

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

A kepe az összerakott keresztek száma. A termés mennyiségére nem használták. (1)

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

A csép nyele kb. 2 m. (1)

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

Gépi csépléskor állandó csapat járt a géppel. (1)

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

Nyárssal hordták a szalmát a kazalba. (1)

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

Hajdinát nem termeltek a faluban sohasem. (1,2)

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

A burgonyát az 1920-as évektől kezdték eke után vetni. (2)

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

A szénaszárítás menete: szétterítik, többször átforgatják és baglyba rakják. Állványt nem használtak. (1,2)

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

A száraztakarmányt bakszekéren hordták be az istállóba. (2)

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

a) az iga felső fájának nevét:

igabélfa

b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:

vonószeg

c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:

igaszeg (1,2)

2.15.

a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?

Ritkán használták almozáshoz a fák leveleit. (1)

b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?

c) Melyik évszakban?

2.16.

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

Használtak szügyre erősített tartóláncot. (1)

b) Melyik mód régibb, újabb?

c) Ez utóbbit honnan ismerték?

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

A szekér teherhordó, a kocsi személyszállító eszköz volt. (1,2)

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

A szálastakarmányt szállító szekér kb. 4 m. (2)

2.19. A nyomorúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

A nyomórúd leszorítása csigával történt. (1,2)

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

A lovasszekér saroglyája enyhén ívelt volt. (1,2)

2.21.

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

A vesszőből készült szekérkas formája. (ld. rajz) (1)

b) Használtak-e kettőt is?

2.22. Szokták-e a vonómarhát paktokltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

Nem szokták a marhát és az ökröt sem patkoltatni. (1,2)

2.23. A fejőedény régi neve?

A fejőedény régi neve: zséter. (1,2)

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

a) indítják

nee

b) terelik jobbra

hejsz

c) és balra

hék A becce szó a kisborjút jelenti. (1)


2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

A disznó hivogatása: hucs-hucs... (2)

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

A tyúk hivogatása: pipipi... (2)

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

A kutyát a nevén hívják magukhoz. (2)

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tilót típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

Kender és lent nem termeltek. (1)

2.29.

a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?

Még valamikor nagyon régen használtak álló rokkát. (1,2)

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú?

Nem volt a határban elkülönülő házcsoport. A község helye mindig itt volt.(1,2)

a) Hogy hívták ezeket?

b) Miért volt így?

c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

Az utolsó boronából készült lakóházat a 70-es években bontották le. (1)

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

Lebontották a régi konyhát és átalakították. (1)

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

A régi házakon három kijárat volt a tornácra. (2)

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

Volt a faluban keresztmestergerendás ház. (1)

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

Rakott sparheltek az 1900-as évek előtt is voltak már. (1,2)

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

A kockaházak építése az 50-es évek végétől terjedt el. (1,2)

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

Volt olyan régi ház, melynek szobájában konyhából fűtött kemence volt. (1,2)

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

A kemencét a padlószintre építették. (1)

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

A „b” típusú és a téglalap alakú pajta volt itt divatos. (1,2)

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

Nem használtak fazékkiszedő villát, csak rongyot. (2)

3.12.

a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?

A tarlórépát nem savanyították.

b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?

csak reszelve. (1,2)

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

A kenyér házi sütése a 60-as években szűnt meg. (1)

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

A „c” típusú kenyértartót használták. (1,2)

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

Füllel ellátott dongás vajköpülőt használtak. (1)

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

Hajdina és kölestörőt nem használtak. (1,2)

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

Hajdinából nem készítettek kását, a gancát nem ismerik. (1)

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

Általában fonott kalácsot és hosszúkás kalácsot szoktak sütni. (1,2)

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

Nyers paprikát és paradicsomot az 1900-as évektől fogyasztanak. (1,2)

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

Az 1900-as évek elején már készítettek lecsót (paprika, hagyma, paradicsom). (1,2)

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

A karácsonyi asztalra kalácsot szoktak tenni. (1,2)

3.22.

a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként?

Széles gatyát csak munkavégzésre használtak a férfiak. (1)

b) Hány szélből készült?

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

Derékban rögzített szoknyát réklivel a 60-as évekig viseltek az asszonyok. (1)

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

Az 1900-as évek előtt szőttek. (1,2)

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

Nem volt kötelező, de ma is viselnek. (1,2)

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

Még ma is szokásban van. (1,2)

4. Család, közösség, világkép

4.1.

a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt?

A legtöbb lakodalom farsangkor, májusban és júniusban volt. (1)

b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt?

Böjtkor (1)

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

a) 1910 körül:

1910 körül szerdán. (1)

b) 1930 körül:

1960 körül szombaton van a lakodalom. (1)

4.3.

a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél?

A lánynál tartották régebben a lakodalmat.

b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés?

A vacsora volt a főétkezés. (1,2)

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

4.4.

a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.)

A 80-as évektől már vendéglőkben (Kőszeg) tartják a lakodalmat. (1,2)

b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása?

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

a) 1910 körül:

Régebben és ma is a jegyespár hív meg, a lakodalom előtt 3 héttel. (1,2)

b) 1930 körül:

4.6.

a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol?

Nem volt szándékolt tányértörés. (1,2)

b) Ki, mikor és miért tört cserepet?

c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =

d)Meddig élt ez a szokás?

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat?

Bükről, Csepregről hoztak zenészeket. A hagyományos cigányhangszereken játszottak.

b) Milyen hangszereken játszottak?

c) Hány főből állott a zenekar?

d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba?

Harmónika csak a 70-es évektől. (1)

4.8. Lucázás

a) Volt-e lucázás és mely napon?

Volt lucázás december 13-án.

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

Szalmával lucáztak, erre térdepeltek rá (csak kevés szalmával). Luca-luca kity-koty tojjanak a tiktyok, ludgyok... Zenekíséret, alakoskodás nem volt. (1,2)

4.9. Regölés

a) Melyik napon szoktak regölni?

Regölés csak nagyritkán volt, akkor is gyerekek szoktak. (1)

b) Meddig élt ez a szokás?

c) Kik regöltek: legények, gyerekek?

d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.

4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

Nem voltak nagyobb számban öreglegények. (1,2)

4.11. X-el díszített tejesfazék

a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?

Az X-es tejesfazékról nem tudnak. (1,2)

b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk?

c) Hol szerezték be ezeket?

4.12

4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni?

Nem szoktak égő seprűt dobálni és tűzgyűjtás sem volt szokás karácsonykor. (1,2)


a) Melyik napon,
b) miért,
c) kik végezték?
d) Meddig élt ez a szokás?

4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani?

a) Melyik napon,
b) miért,
c) kik végezték?
d) Meddig élt ez a szokás?

4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

Miklós napi szokás: a fiatalok este lánncal és botokkal járták az utcát és ijesztgették a gyerekeket. Álarcot is viseltek. (1)

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

A pásztorok az angyalok és Mária voltak a betlehemes játék szereplői. A betlehemezők idegen faluból jöttek ide. (1)

4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

Az állatok védőszentje Szent Vendel volt. (1,2)

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

A gyerekeket a csendőrökkel és a krampusszal szokták ijesztgetni. (1,2)

4.17. Diódobálás

a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás?

A diódobálás nem volt szokás. (1,2)

b) Mikor, hol, miért?

c) Írjuk le tömören a szokást?

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?

A régiek nem láttak alakot a holdban. (1,2)