Kiskanizsa

Adatlap

Adatfelvétel ideje:	1995. december 5-10.
Adatközlők:	(1.) Gerencsér Pálné szül. Mátés Terézia (75 év) KK., Varasdi u.; Szekszárdi Józsefné szül. Mátés Erzsébet (79), Hévíz, Móricz Zs. u.
	(2.) Mátés László (70) és Mátés Lászlóné szül. Mátés Mária (66), KK., Pivári u.
	(3.) Horváth Ferencné szül. Krisztián Mária (77) KK., Jakabkuti u. 56.
Gyűjtötte:
Wiki feldolgozás:	Sáfár Anna
A település a Wikipedián:	http://hu.wikipedia.org/wiki/Kiskanizsa
weboldal:	http://www.kiskanizsa.hu/

---

1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

Kiskanizsa valamikor külön település kellett hogy legyen, hiszen saját kisbírója is volt. Nem tudják, mikor csatolták hozzá Nagykanizsához. (1) Azt tanulta az iskolában, hogy a török időkből való, és Törökkanizsának is nevezték, egyebet nem hallott a település múltjáról. (2) Talán még anyjának a dédapjánál kezdődött Kiskanizsa története. Mikor ő iskolás volt, már Nagykanizsával egybe volt csatolva. (3)

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

Régi családok: Ferus, Gozdán, Kis, Horváth, Mátés, Csucsi (melléknév!). Régen nem költöztek be családok, csak a háború után (ti. II. világháború). Megjegyzés: elsősorban a tehetősebb családokat sorolták fel, mint „tősgyökerest”, valószínűleg a település nagysága is oka ennek. (1) Pl. a Mátés család is régi. Amire csak ők emlékeznek vissza, az is öt nemzedék („ágazat”), tehát már jó régóta itt él a família. (2) Nagyon sok a „benszülött” család Kiskanizsán, mert ha falusi lányt hozott ide egy legény, a többiek „kicikizték”. Pl. A Mátés család talán már száz évvel ezelőtt is itt lakott. Manapság minden harmadik házban faluról beköltözött családok laknak. (3)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Nem települtek ide nagy számban idegenek. (1) A második világháború óta faluhelyről települtek be sokan, kb. 10-20 km-es körzetből, de csak családok, egész közösségek nem. (2) Nem tud róla, hogy nagy számban – egyszerre – idegenek települetek volna be. Az egész újnegyed 90 %-ban faluról települt be, a jakabkuti utcában is 10 családot tud legalább. Palinból, Pogányszentpéterről, Bagoláról, Valkonyáról jöttek. (3)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

Nem tudnak róla, hogy valamikor nagyobb számban elköltöztek volna innen, de Szepetnekről sok svábot elvittek. (1) Nem történt nagyobb számban kitelepülés Kiskanizsáról, csak házasság révén mentek el. (2) Inkább csak a fiatalok mentek el a városba. (3)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

Hasonló falvak: Eszteregnye, Rigyác, Récse, Magyarszerdahely – ezek úgy gazdálkodtak, mint a kiskanizsaiak. Már Szepetnekről is sokan elmentek „drótra” (távirdásznak), az nem annyira hasonló. (1) Récse, Sormás, Miklósfa hasonlóak, mert a tájszólásuk ugyanolyan, és mostmár ők is ugyanúgy piacoznak. Régebben csak diót, baromfit árultak, a hagymát, krumplit pedig Kiskanizsáról szerezték be. Ma már nagyrészt ők is önelláttók. (2) Szepetnek, Eszteregnye, Sormás, Hosszúvölgy szintén mezőgazdasággal foglalkoznak, a viseletük is ugyanaz. Szintén bőszoknyások, de azért cifrábbak, nem tudják úgy megválogatni a ruházatukat, mint a kiskanizsaiak. A beszédjükről azért meg lehet ismerni őket. A hosszúvölgyiek mind szőkék, mert svábok lakják, a ksiaknizsaiak inkább barnák. Bajcsa, Keresztúr – ezek is mind így járnak, elég gazdag községek, sok szép porta van arra. (3)

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

Nem tudnak róla, hogy Kiskanizsa bármilyen tájegység tagja lenne. (1,2,3)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

Göcsej, amely Zalaegerszeg környékén kezdődik (nem tudják pontosan, hol van a határa), a „horvátság”, kb. 10 km-re, amelybe a következő falvak tartoznak: Tótszerdahely, Szentmárton, Petrivente, Semlyénháza, Fityeháza, Bajcsa, Murakeresztúr, Berena, Gyékényes, Őrtilos. (1) Legközelebbi ismert tájegység a Göcsej Egerszeg felé. (2) Göcsejt ismeri, mint közeli tájegységet. Hosszúvölgy, Fűzvölgy inkább sváb, Szepetneken is sok a németajkú. Bajcsa, Fityeháza, Keresztúr horvát. (3)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

Kiskanizsa a kertészetéről híres, a többi földműves falu, azok nem híresek semmiről. (1) Kiskanizsa a hagymatermesztéséről híres Zalakaros, Hévíz a fürdőjéről. (2) Nem tudja a hírességüket. (3)

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

Szepetnek – hajdinások, Sormás – verebesek, Kiskanizsa – sáskák. (1) Kiskanizsa – sáskák, Sormás – verebesek, Nagykanizsa – hernyók, Eszteregnye – mukucsok („mókusok”: mert erdős részen laknak). (2) Kiskanizsa – sáska, Szepetnek – héncek, Sormás – verebesek. A sormásiak mindig korán jöttek, későn mentek. Fehér vászontarisznyájuk volt. Azt mondták nekik: „Hess e verebek! Fészkelnek a vén verebek”. (3)

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

Nagyon ritka volt a más falvakkal való házasodás, legfeljebb innen mentek férjhez máshová (ez kb. akkor kedődhetett, mikor két nővérük 1930 körül Palinba, ill. Szepetnekre mentek férjhez), más faluból nemigen nősültek. (1) Régen nem volt gyakori a más faluból házasodás, de azért előfordult. Nem volt olyan falu ahonnan nem házasodtak egyáltalán. Házasodtak Szepetnekről, Sormásról, Becsehelyről, Eszteregnyéről, Rigyácról, Miklósfáról. (2) Régen nagyon ritka volt a faluról házasodás, de nem számított, melyik faluból nősültek: volt dióskáli, sormási, bajcsai is. (3)

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

Innen máshova nem jártak el dolgozni, de tudják, hogy más községekből elsősorban a baranyai uradalmakba mentek sokan. (1) Kiskanizsáról néhányan Jankapusztára és Istvánba (Egerszeg környéke) jártak summáskodni uradalmakba, vagy a Herceg Batthyány-féle uradalomba mentek cselédnek. Az újmajori grófnak („Poletár”? nevű) is voltak cselédjei. (2) Nem tud róla, hogy innen elmentek volna máshova dolgozni. (3)

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szokta jönni munkára?

Ide sem nagyon jártak máshonnan. A kiskanizsaiak csak helyben jártak „kisegíteni”, a Gozdán paraszt, akinél 2-3 napig is csépeltek, napszámosokat is fogadott. (1) Ide nem nagyon jöttek máshonnan dolgozni. A „pógárság” tartott egy-egy szolgát (összesen 10-15 lehetett a településen), de csépelni egymásnak segítettek, nem fogadtak fel senkit. (2) Az ő idejében már kölcsönbe jöttek segíteni csépelni, de anyjától hallotta, hogy „gyüttek a bömhécek”. Amolyan cséplőbrigád volt, de nem tudja, hovavalósiak. Cseléd, summás nem jött, itt nem voltak nagy birtokok, csak a város közelsége tette gazdaggá. (3)

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

A cserépedényeket vásárban vették általában, ahová a környékbeli gelencsérek hozták a portékájukat. (1) Cserépedényeket pl. a tófejiek árultak, otthon maguk készítették, és hordták kocsival falvakba eladni. (2) Göcsejből hordták a gerencsérek, vasárnapokon az utcán kínálták. (3)

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

A kiskanizsaiak szőlői: Bagóhegyen – Bakónak határában, Cserfőn, Förhéncen, Szentgyörgyváron Nagykanizsa határában, a homokkomáromi szőlőhegyen, amely Homokkomárom és Obornak határában van. Kiskanizsa határában nincs szőlő. (1) Szőlőtermő vidékek 6-8, 10-12 km távolságban vannak Kiskanizsától. Nagyrécse határában Bagóhegy, Nagykanizsa határában Cserfő, Förhénc, Szentgyörgyvár, Bagola, Látóhegy, és van Homokkomárom határában is. Helyben nincs szőlő. (2,3)

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

Csak egy temetőről tudnak. (1) Kiskanizsán egy temető van, Nagykanizsán egy katolikus, egy zsidó, és volt egy görögkatolikus is. (2,3)

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

Kiskanizsa fogadott ünnepei: Sarlósboldogasszony júl. 2., Szt. Flórián máj. 4. Valamikor nagy tűz volt Kiskanizsán, ennek emlékére fogadták meg Flóriánt. (1,2,3)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

Két boronát szoktak egybetenni. (1) Két boronát használtak a rögök „szétmarására”, „magtakaró boronának” pedig hármat használtak (amikor porhanyós volt a föld, nagyobb területet is be tudott temetni). (2) Ha volt valakinek vasboronája, az háromlevelű volt. (3)

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismeretlen?

A c. típust használták, a hajmók szót nem ismerik. (1) A c. típusú kaszacsapót aratáskor használták. (2) A c. típust használták. Kömpöllőnek mondták, ami rajta volt mogyorófavesszőből. (3)

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Használtak kévekötőfát, kb. 25-30 cm-est, de nyílás nem volt rajta. (1,3) Ők nem szoktak használni kévekötő fát, mások igen: 30-40 cm-es fadarab volt (lyuk nélkül). (2)

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

21 kéve volt egy kereszt, ez volt az általános, bár volt, aki 18-at rakott. A legtetején lévő volt a „pap”, ezzelj kötözték le a keresztet, hogy el ne hordja a szél. (1) Búzából, rozsból 18 kéve volt egy kereszt, mert nagyobb volt a szára, súlyosabb a kévéje. Árpából, zabból 21 kéve volt egy kereszt. (2) Minden 11. kereszt volt az aratóé. (3)

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

Kepének mondták a keresztet, de mértékegységként inkább mázsát mondtak. Ált. egy kereszt 30-40 kg szemet adott az időjárástól függően. (1) A kepe egy vagy több, néha 5 keresztből is állt, attól függően, milyen hosszú volt a föld. Tulajdonképpen azt a kersztmennyiséget jelölte, amelyet egymás közelébe, egy kupacba raktak. Mértékegységnek inkább a keresztet használták, cséplés után a mázsát. (2) Annyi keresztet szoktak egy kepébe rakni, amennyit egy kétlovas kocsi egyszerre el tudott húzni. (9-11 kereszt kb.). Ha hosszú volt a föld, akkor kettőbe rakták, és a kocsi szedte össze. (3)

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

A csép nyele 2 m volt, a hadaró 1 m. (1,3) A csép kb. 1 m hosszú volt, a nyele 2 m – minél hosszabb volt, annál nagyobbat lehetett vele ütni. 3-4 személy dolgozott egymás mellett, de nem egyszerre ütöttek, hanem „kottára”, meghatározott ritmusban, egymás után vágtak. Ha zsúpnak csépelték ki a rozsot, vagy ne jött időben a gép, és az állatoknak szüksége volt árpára, ill. ha valakinek csak 10-20 kereszt gabonája termett, akkor kézzel csépelték ki. (2)

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

A géptulajdonos egyedül jött az etetővel, akit ő fogadott fel, a bandát a gazda állította ki rokoni-szomszédi segítséggel. Visszasegítették egymást. (1) A cséplőgép mellett ritkán dolgozott állandó banda, ezek általában falusiak, tótszerdahelyiek, vagy cigányok voltak. A gépésszel leszerzőtek terményrészért vagy pénzért, akinek szüksége volt rá, befogadta őket. Általánosabb volt, hogy a gazda állította ki a bandát kölcsönösségi alapon a rokonságból, szomszédságból. (2) Inkább falun voltak állandó brigádok, ahol nagyobb birtokok voltak. (3)

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

Ketten a gép „szájában” álltak dobálták le a szalmát, ketten lerakták alá a két rudat, majd mikor megfelelő mennyiségű szalma került rájuk, kötéllel átkötötték. A boglyára szalmahordó létrán vitték fel, aminek az alja be volt deszkázva, hogy le ne lépjenek róla. Egy ember rakta fönn, a boglya tetején. Még lányok is hordták a szalmát. Ez a mód volt az általános, elevátort ritkán használtak. (1) A kicsépelt szalmát csak ritkán „eleváterral” hordták a kazalba, csak ott, ahol a gép hozzáfért (de a pajta miatt többnyire ez nem volt megoldható). Ha az udvarban csépeltek, 3-4 pár hordta ki petrencehordó rúdon (2,5 m) a kertbe a szalmát. Az egyik petrencehordó rúd végére szöggel volt ráerősítve a kötél, ennek mindig a hátsó ember oldalán kellett lennie. A kötelet a megrakott petrencén rézsút átvetették, majd a másik rúd ellenkező végére csavarták rá. Ezt a kötélvéget az első ember kézzel fogta le. Nagy 10 m-es, alul bedeszkázott létrán vitték fel a boglyára a szalmát, a kötelet leoldották a rúdról, s alul csak ki kellett húzni a szalmából. (2) Talán 3-4 helyen volt elevátor, mert egyébként a pajtán kívülre kellett hordani a szalmát. (3)

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

Kiskanizsán nemigen termeltek hajdinát, Szepetnek volt a hajdinás. Itt is törték meg. Előbb megfőzték, amihez nagy szakértelem kellett, majd megszárították a padláson. Végül egy óriási mozsárban megtörték, amelynek a törője úgy nézett ki, mint egy gémeskút. Úgy mozgatták, hogy a tetején lépkedtek előre-hátra, így billent bele a mozsárba a törő. A Tsz-ig termelték, sőt a Tsz maga is foglalkozott vele. (1) 60. után megszűnt a hajdina termelése, addig is inkább Szepetneken foglalkoztak vele. (2) Ha Kiskanizsán termeltek is hajdinát, akkor is Szepetneken dolgozták fel. (3)

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

Inkább húzató után vetettek krumplit, eke után nemigen. (1) Lóeke után 1960-ban, a Tsz-alakulás után vetettek burgonyát (amúgy húzató után szokták). (2) Csak sorhúzó után vetettek krumplit, sőt, máig így vetik a kukoricát is. 70 cm-enként van 4 foga, és ló húzta maga után. (3)

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

A szénát rendre kaszálták, 2-3 nap múlva átforgatták, ha jó idő volt, ágylásba húzták, ott is átforgatták. Minden átforgatástól „borzult”. Utána petrencébe rakták, egy petrence kb. 1,5 mázsa lehetett. Olyan petrencehordó rúddal hordták, mint a szalmát. Azután „baglyába” rakták, s innen szállították egy helyre. (1) Vasvillával vagy favillával („kövesztett bükkfából” készült, 3 ága volt, és lapátszerűen nézett ki; boltban is lehetett kapni, és erre specializálódott mesteremberek is gyártották) megforgatták a lekaszált szénát, majd összegereblyézték. Utána petrencébe rakták, később baglyába hordták (ha esős idő volt 10 petrencét egybehúztak, hogy ne ázzon annyira), majd kocsival elszállították. (2) Ha jó idő volt, egyszer forgatták meg a szénát, összehúzták petrencébe. Tíz petrence adott ki egy boglyát. Ha nem száradt ki, háromszor forgatták, már csak alomnak volt jó. (3)

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

A takarmányt a boglyából horgas végű „nyűjővel” húzták ki, majd zsákruhában hordták. (1) Ölbe vitték, vagy villával. (2) Ölbe vitték, az istálló rögtön a pajta mellett volt. (3)

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

Ugyanazt hívták szekérnek is, kocsinak is. Ha gabonát vagy szénát hordtak, nyújtófával kinyújtották hosszúra, ezt hívták hosszú szekérnek. (1) Tehenes kocsi = szekér, lovaskocsi = kocsi. (2) Majdnem ugyanolyan volt, csak a lovaskocsi elején volt a förhénc (erre van akasztva a hámfa, arra az istráng). A tehenes kocsin nyelves volt, mint most a vonóhorog, csak ék alakú. (3)

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

A szálastakarmányt szállító szekér kb. 4 m hosszú volt (ld. 17. pont). Volt hozzá vendégoldal is, ha olyasmit hordtak, akkor deszkát is raktak fel, le ne potyogjon. A sukk szót más értelemben ismerik: így nevezik a káposztaeltevéskor használt nyomtatót, amely egy hosszú nyélhez erősített korongból állt. (1) A szálastakarmányt szállító szekér 4-4,5 m volt. Vendégoldalt és nyújtót is használtak, előbbit a kocsi szélesítésére, utóbbit a hosszabbítására, de a nyújtó volt az elterjedtebb. A kocsin az oldalt is sukknak mondták, meg az araszt is. (2) Az uradalmak raktak vendégoldalt, náluk inkább hosszúkocsi volt. (3)

2.19. A nyomorúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

A nyomórudat elől lánccal rögzítették. A nyomófán volt egy szeg, a láncot ráakasztották, hátul kötéllel hőzatták le („rudazókötél”). (1) A nyomórudat csigával szorították le. (2) Apjának volt már csigája, ez egy kb. 20 cm átmérőjű fadarab volt. A csiga engedte a kötelet, azzal meg is lehetett fogni. (3)

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

A saroglya rácsos, kicsit hajlott, enyhén ívelt volt. (1,2,3). Úgy nézett ki, mint a 2. ábra (3)

2.22. Szokták-e a vonómarhát paktokltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

A marhákat nem patkolták. (1,3) Az ökröt szokták patkolni nyári időszakban, mert akkro járt járomban. (2)

2.23. A fejőedény régi neve?

A fejőedény neve fejőke. (1) (Falun zséter). (2) (Falun zsédernek hívják). (3)

2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

A disznót nemigen szokták hívni, „hücsnye” – ezt szokták mondani neki, ha legelőre zavarják. (1) A disznó hívószava: „coca, ne!”. (2) Cocát mondanak neki. (3)

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

A tyúkoknak csak azt szokták mondani, hogy „pipipipi”. (1,2,3)

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

Régen azt mondták a kutyának, hogy „csiba te!”. (1) A kutyát névről szólítják. (2,3)

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tilót típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

Valószínűleg sulykot használtak kendertöréshez, amit ők „tilolófának” neveznek. E célra a mángorlófa is megfelelt. A deszkát, amin verték a kendert, lapickának mondták. (Fésülésre szöggel kivert kerek fát használtak.) (1) A kendert nem szőtték fel, csak termelték, amikor kötelező volt. Kaszával levágták, vízben áztatták, majd tilolták: vastag deszkát tettek keresztül a vízen, arra vagdosták rá a kendert, majd amikor megtört a szára, kifésülték. (2,3) Az ő anyja még font-szőtt. Gerebennek hívták a sokfogű fésűt. (3)

3. Ház és háztartás

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

Itt nem volt boronás ház, legfeljebb falun. Régen tömésfalat készítettek „pelva” és agyag keverékéből. Már régen nincs ilyen ház, talán a múlt században volt még. A legrégibb házak is téglából épültek. (Kanizsán 3 téglagyár is volt, Sormáson működött a Haba téglagyár.) (1) A legrégibb házak vályogból készültek. Az utca végén is volt egy, még 1945-ben állt, utána bontották le. (2) Régen, a 30-40-es években még a falu szélén lehetett látni egy-két tömésházat. (3)

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

Az ő házukban (amely 1880 körül épült) 1926-ban alakították át a szabadkéményt, de egyikük még 1950-ben lakott szabadkéményes házban. Úgy alakították át, hogy mennyezetet húztak, s a régi helyére rakták az új kéményt. Az 1920-as évektől már nem építettek szabadkéményes házat. (A szabadkéményben füstölték a húst és a csúcsos túrót – ez utóbbi sóval, paprikával készült). (1) Még anyja szüleinek füstöskéményes háza volt. Kemencéjük is volt, de abban már nem sütöttek. Az ilyen házak átépítésével nem vesződtek, inkább lebontották őket. (2) Mitóa az eszét tudja, már nem építenek füstös kéményes házakat. Lebontották a szabadkéményeket, a kemencét kidobták (sok helyen az udvarra húzattak helyette), rendes kéményeket építettek a helyükbe. A 70-es években az utcában a Gombás Magda házának a helyén szabadkéményes épület állt. (3)

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

Régen egy hosszú folyosóra, a gangra nyílt minden helyiségnek az ajtaja külön. A kamaráé közvetlenül az udvarra nyílt. (1) A régi házakban minden helyiségnek külön bejárata volt egy hosszú folyosóról. (2) Az ő idejében az egyes helyiségek ajtajai már belülről nyíltak, vagy egy folyosóról. Nagyon régi házakban a pitarra nyíltak az ajtók, csak a kamra nyílt közvetlenül az udvarra. (3)

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

A mestergerenda hosszában volt. (1) A szomszéd ház is kereszt-mestergerendás volt. (2) A mestergerenda a szobában hosszában alul volt, amikor stukatóros lett a mennyezet, felvitték a mestergerendát. (3)

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

Nem tudják, mikor lett általános a rakott sparhert, mert a régi házakban már minden tűzhely ilyen volt. A 30-as évektől már nem raktak. A 20-as években még nekik is volt, egy a konyhában, egy a kisszobában. (1) A rakott sparherteket főleg a 30-40-es években használták. (2) Az 1920-as években, vagy még előbb lett általános a rakott sparhert. (3)

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

Az 50-es években lett általános a kontyolt tetejű házak építése. A szomszéd már 1939-ben ilyet épített. Régi típusút a háború alatt már nem készítettek, igaz, nem is nagyon volt módjuk építkezni. (1) Kockaházakat a 70-es évektől építettek tömegesen, kb. 65-től kezdték. (2) Az 50-es évektől kezdtek újabb típusú házakat építeni. (3)

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

A szobában zöld szemes cserépkályha volt, úgy nézett ki, mint egy kemence. A kemence (négszögletes) egyébként a füstöskonyhában volt. (1) A 40-es évekig konyhából fűtött cserépkályhák voltak. (2) Inkább hegyen volt olyan, kívülről fűtötték, és szabadtűzön főztek előtte. A faluban nem tud, lehet, hogy a szabadkéményes konyhák idejében itt is volt olyan. (3)

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

A konyhai kemence kb. 30 cm magas padkára épült. (1) A konyhai kemence padlója kb. 50-60 cm magasan volt. (2,3)

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

„F” típusú pajta volt „a” típusú alaprajzzal, régen az övék is ilyen volt. A mostaniak inkább sima elejűek. Kétszárnyú nagy kapuja volt meg egy kis ajtaja, „mint az utcaajtó”. Alaprajzilag 3 része volt: középen a kocsiszín, kétoldalt a pajtafia. Nyáron ott szoktak aludni. (1) A pajta téglalap alaprajzú volt, részei: pajtafia, „pajtaszürü” (szérű). (2,3) A fiában tartották a takarmányt. (3)

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

Kemencében egyáltalán nem főztek. A hegyen szoktak nyílt tűzön főzni olyan öntöttvas lábosban, aminek 3 lába és hosszú nyele volt. (1) Fazékkiszedő villát nem látott. A hegyen volt olyan kemence, aminek kívül volt egy tüzelője, ott főztek nyílt lángon, 3 lábú nyeles lábosban. (2,3)

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

Kb. a 60-as évekig sütöttek kenyeret otthon. (1) Kb. 1965-től nem sütnek már kenyeret otthon. (2) A 70-es években még sütöttek, egyszerre 4-et, az két hétig elég volt. (3)

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

„A” típusú kenyértartót használtak. (1) Nagyanyjáéknál a „b” típusú kenyértartót használták. (5-6 kenyeret sütöttek egyszerre). (2) Az első szobába, amit nem használtak (ez volt a „tiszta szoba”), az ágy alá rakták a kenyeret laposkosárban, vászonnal letakarva. Bár volt a kamrában kenyértartó, azért nem használták, mert ott túlságosan kiszáradt. A kenyértartó a gerendáról lógott, hasonlított a 3. típushoz, csak mintha meg lett volna fordítva: az íves vesszők alul voltak. (3)

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

Magas, lefelé keskenyedő edény volt a vaköpülő (fülre nem emlékeznek), a tetejét befödték. Egy olyan rúddal köpültek, amelynek a végén lukas korong volt. Tejfölből, tejszínből készült a vaj, amelyet háromszög alakúra formázva, tormalevélbe csomagolva árultak a piacon. (1,3) Mindig eladták a tejet – elhordták a vevők – nem szoktak vajat köpülni. Ha szükségük volt rá, vettek. (2)

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

Helyben nem törtek hajdinát, de Szepetneken a törő úgy nézett ki, mint egy gémeskút. (1) Nem tudják, milyen a hajdinatörő. (2) Volt valami szerszám hozzá, de nem tudja, milyen. Azóta sincs olyan szép hajdina, mit amilyet a szeptenekiek csináltak. Meg kellett főzni előbb, megszárítani, s csak utána lehetett törni. (3)

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

A hajdinát főzve, vöröshagymás zsírba forgatva, vagy levesbetétként, ill. hurkába töltve fogyasztották. Gánicát kukoricából csináltak, meg prószát is, sőt, kenyérbe is azt raktak felesbe. (1,2) A gánica kukorica- és búzaliszt keverékéből készült. (3)

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

„A” típusú fonott kalácsot szoktak készíteni, lakodalomban volt divat. (1,2,3) Citromhéjat is szoktak beletenni. (3)

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

A háború után kezdtek lecsót készíteni. Azelőtt nem ismerték, anyjuk nem készített 2 fej hagymát pirítanak meg zsíron általában, 10-12 db paprika, 2 paradicsom kell hozzá. Kolbászt is tesznek bele, pirospaprikát, 20 dkg rizst vagy fél kg krumplit. Ez a mennyiség 4-5 személynek elég. (1) 15-20 éve főznek rendszeresen lecsót, azelőtt a paprikát inkább csak savanyítva ették. Ő egy rész hagymához három rész paprikát és fél rész paradicsomot szokott rakni. Többnyire rizzsel főzi úgy, hogy a rizst külön készíti el, majd a lecsóhoz önti. Ha rizzsel eszik, kolbász is kerül bele. Néha krumplival főzi. (2) A háború után, a beadáskor szoktak mezőre vinni lecsót, mikor hús nem volt. Mostanában télire is raknak el, vagy készre sütve, vagy lefagasztva. Egyszerre 3-4 nagy fej hagymából, 6-10 paprikából, 1 paradicsomból és tojásból szokott készíteni. Mikor együtt volt a család, rizzsel, krumplival is készítte. Van, aki több paradicsommal, van, aki nélküle főzi. (3)

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

Nem tudnak pontos időhatárt mondani a nyers paradicsom és paprika fogyasztására: „Talán mindig is ették.” (1,3) Nyers paprikát mindig ettek, paradicsomot nem annyira, inkább csak a 40-50-es évektől. Elmesél egy történetet: gyereklány korában valaki megkérte, hogy segítsen neki szegfűt szedni a piacra. A segítség fejében zsíroskenyérrel vendégelte meg, amire paradicsomszeleteket rakott. Olyan finom volt, amilyet addig még nem evett. (2)

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

Karácsonyra beiglit, diós, mákos, kakaós kalácsot szoktak sütni, meg szalagárés tésztát. Ez utóbbit paszitba is szokták hordani (és palacsintát), olyan, mint a mai linzerkarika, csak csillag alakúra szokták kiszúrni és kristálycukorral megszórták. (1) Karácsonyra diós-mákos beiglit szokott sütni. (A beigli tésztája zsírosabb, nem annyira kel meg, mint a kalács). (2) Kelt diós és mákos kalácsot szokott sütni. (3)

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

Még most is sokan viselnek „kerekszoknyát” a 60 éven felüliek közül. (1) A viseletet még az ő korosztálya hordja (ő is, 1930. táján született). (2) Akik a 30-40-es években születtek, azok közül már csak egy-kettő hordja a viseletet. (3)

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

Nem szoktak szőni. Télen tollfosztóba jártak, meg hagymát árultak a vásárokon. Volt itt egy „gyöngyösi kisasszony”, attól tanult meg egy-két lány szőni, de nem sokan folytatták. (1) Itt nem szőttek az asszonyok, Polán, Becsehelyen, Letenyén még igen, kiskanizsaiak ált. ottani asszonyoktüól vásárolták a vászonneműt. (2) Az anyja 1919-ben ment férjhez, előtte még szőtt, utána már nem nagyon. Mióta az eszét tudja, nem hordtak vászonneműt. Törölközőt, konyharuhát, lepedőt takácstól vettek. (3)

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

A rövidruhás asszonyok hordják a kendőt. Régen parasztlányok nem jártak anélkül. Az ő korosztálya (kb. 70 évesek) kezdte elhagyni a kendőviseletet. (1) Kötelező volt a fejkendő, a viseletes asszonyok máig hordják. Megjegyzi még, hogy Letenyén, Becsehelyen, Polán nem „hátrakötősen” jártak az asszonyok. (2) Nem volt kötelező az ő idejében a kendő viselete. (3)

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

Régen a fal mellett egymás után álltak az ágyak. Kb. a 60-as évektől egymás mellé tenni az ágyakat. (1) 1960. előtt a szobában kétfelől volt két magasított ágy, utána egymás mellé tették őket. Kb. 20 éve már csak rekamiét használnak. (2) Az 50-60-as években ez volt a divat. (3)

4. Család, közösség, világkép

4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

Miklós napkor régen fiatal emberek beöltöztek kifordított bundába, szakállat ragasztottak kenderből vagy vattából maguknak, és láncos botot vittek magukkal. A szülők megkérték őket, hogy az általuk vásárolt ajándékot adják át a gyerekeknek. (Húshagyó kedden is jártak fánkot gyűjteni hosszú botra.) (1) Miklós napkor nem volt különösebb alakoskodás, legfeljebb saját gyerekek számára öltöztek be a szülők, ill. az óvodában, iskolában volt ünnepség. (2,3)

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

Betlehemezés: 10-15 éves korú gyerekek jártak kifordított bundában, sapkában, kezükben csengő, bot, kis, kéttornyú betlehem. A betlehemben volt kis Jézuska, jászolban fekve, kisbirka, tehén stb. A karácsony előtti 10 napban jártak rokonokhoz, ismerősökhöz. „Dícsértessék a Jézus Krisztus, szabad-e behozni betlehemes Kisjézuskát? Adjon Isten kippantós-koppantós, szalonnás jóestét, gazda! van-e valami sült kolbász, szalonna? Szegény pásztoroknak jó kis borocska?” Bevitték a kápolnát, az asztalra tették, meggyújtották a gyertyát. „– Jöjj be dadus!” (szakállas, bajuszos) „Első pásztor megjelenésére, megleptük a házat Isten kegyelmével. Szaladj te is pásztor gyorsan a városba, ott találod Jézust a jászojba. Jöjj bé, te tetves!” Bejött a másik pásztor, és nagyot dobbantott furkósbotjával: „– Pásztortársaim, mit álmodtál?” – kérdik egymástól. „– Én, pajtás, azt álmodtam, hogy a gazdaasszony akkora kolbászt akasztott a nyakamba, hogy én is, meg a kutyák is azt rágtuk hazáig. Hát te, pajtás, mit álmodtál?” „– Én meg, pajtás azt álmodtam, hogy a gazdaasszony 10 forintot tett a betlehembe. Hát te, pajtás, mit álmodtál?” „A gazdaasszony lánya almával rakta meg a tarisznyámat!” Ezzel elbúcsúztak, kifelé menet elénekelték a Mennyből az angyalt, és elosztoztak a pénzen, amit kaptak. (1,2,3)

4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

Szt. Vendel az állatok védőszentje. Félünnep, mert templomba el szoktak menni. (1,3) Szent Vendel az állatok védőszentje. Most is van mise. Régen pénzt adtak a szobor előtti perselybe, hogy ne pusztuljanak az állatok. (2)

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

Gyerekijesztő: „Elvisz a bankos!” (1) „Jön a bankos!” (2) Nem ijesztgették, odacsaptak neki, ha rossz volt. (3)

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?

Valamilyen emberalak van szerintük a Holdban, de nem tudják, ki. (1,3) Holdbéli alakról sosem hallottak. (2)