Hegyháthodász

A Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon wikiből

Adatlap

Adatfelvétel ideje: 1990. június
Adatközlők: (1.) Csiszár Ferencné, 1909. Hegyháthodász
(2.) Bertai Jenő, 1897. Katafa

(3.) Bertai Jenőné, 1903. Hegyháthodász

Gyűjtötte: Kordé Tünde
Wiki feldolgozás: Incze Aliz
A település a Wikipedián: http://hu.wikipedia.org/wiki/Hegyh%C3%A1thod%C3%A1sz
weboldal:



1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

A tatárdúlás idején már megvolt a falu. Mindig jobbágyfalu volt, előbb a Nádasdyaké, majd a Festetich családé. 1908-ban parcellázták a grófi birtokot, a gróf önként osztott földet. (1,2,3)

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

Az ősi családok kihalóban vannak. Agg, Csiszár, Horváth, Ábrahám, Bertai. A Kercsmár család aratónak jött a grófságba, aztán ott maradt. Úgy elszaporodtak, hogy egy időben a fél falu Kercsmár volt. Ők a Vendvidékről jöttek. (1,2,3)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Nem volt betelepülés. Házasságok révén kerültek új emberek a faluba. (1,2,3)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

Valaha 600-nál több ember lakott a faluban, most 198. Az 50-es években a fiatalok „szanaszéjjel mentek az országban”. (1,2,3)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

Gazdaságilag hasonló falvak Hegyhátsál, Nádasd, Ozmánbükk, Katafa, Vaspör (a faluk később egy TSZ-ben voltak). (1,2,3)

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

A falu a Hegyhát szélén van. Közel esik Hegyhátsál. E két falu távol esik a többi hegyháti településtől. (1,2,3)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

A legközelebbi tájegységek az Őrség. Ide sorolják a következő falvakat: Szőce, Viszák, Őriszentpéter, Kisrákos, Nagyrákos, Bajánsenye. Velemért nem sorolja az Őrséghez. (1,2,3)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

A környéken Nádasd volt a legnagyobb. Egyébről nem tudnak. (1,2,3)

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

A falut nem csúfolták sehogy. A Csiszárokat Kondoroknak hívták, ezért nevezték az erdőt Kondorsűrűnek. A Kercsmárokat Szabónak hívták. (1,2,3)

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

Szoktak más falvakból házasodni. „Össze-vissza házasodtak.” A falu evangélikus vallású, ezért a legközelebbi településekről nem házasodtak, inkább távolabbról hoztak, Nádasdról, Őrimagyarósdról. (1,2,3)

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

a) Vásárra:

Körmend – minden hónapban egyszer, kivéve január. Kirakodó- és állatvásár volt. A vásárba tömegesen mentek, árultak is a falubeliek: gyümölcsöt, zöldséget, aludttejet, tojást vittek a fejükön nagy kosarakban.

b) Piacra:

Körmend – itt is árultak.

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

Nádasd május első vasárnapja. Ha túl közel esett az első vasárnap elsejéhez, akkor a második vasárnapon tartották. (Sálkatafa Nádasdhoz tartozott, ezért itt is május első vasárnapján volt búcsú.) Őrimagyarósd Szentháromságkor, Halastó Szent Mihálykor.

d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?

Pusztacsatár – templom volt itt és Szentkút. Nagyboldogasszonykor. (1,2,3)

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

A faluban nem volt nincstelen ember, így csak a nagyobb családokból ment el egy-két ember summásnak Nagycenkre, Fejér megyébe jártak. Az 1920-30-as években 20 ember is eljárt Alsósárdra, Rábarétre (Sopron megye), Nagyszentjánosra (Győr) répát kapálni, szedni, aratni. (1,2,3)

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szokta jönni munkára?

A faluba nem jöttek munkára, senkinek sem volt akkora birtoka, hogy ne bírta volna el a család. Az uradalomba jártak kaszálni, aratni, csépelni. (1,2,3)

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

a) kocsikasokat

Nem készítettek. Mindenki csak a saját számára csinált ezt-azt. (1,2,3)

b) vesszőkosarakat

Nem készítettek. Mindenki csak a saját számára csinált ezt-azt. (1,2,3)

c) szalmafonatú edényeket

Nem készítettek. Mindenki csak a saját számára csinált ezt-azt. (1,2,3)

d) szövőbordát

Nem készítettek. Mindenki csak a saját számára csinált ezt-azt. (1,2,3)

e) favillát

Nem készítettek. Mindenki csak a saját számára csinált ezt-azt. (1,2,3)

f) fagereblyét

Nem készítettek. Mindenki csak a saját számára csinált ezt-azt. (1,2,3)

g) faboronát

Nem készítettek. Mindenki csak a saját számára csinált ezt-azt. (1,2,3)

h) egyebet?

Nem készítettek. Mindenki csak a saját számára csinált ezt-azt. (1,2,3)

i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszervezni?

Nem készítettek. Mindenki csak a saját számára csinált ezt-azt. (1,2,3)

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

Majdnem minden héten jött fazekas a faluba. Szépen járt, gabonáért árulta a cserepet. Őrségi gerencsér volt. A körmendi vásáron is vettek fazekakat. (1,2,3)

1.16.

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

Árusok járták a falut, de nem tudják hova valók voltak. Piros paprikások, batyus órás, üveges járt. A cigányok edényt drótoztak. (1,2,3)

b) Honnan jöttek?

Nem tudják hova valók voltak.

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

n.a.

d) Mit árultak?

Piros paprikások, batyus órás, üveges járt. A cigányok edényt drótoztak.

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

Régebben csak saját határban volt szőlő, ma már Zalában, a Balaton mellett is. Kevés a nemes faj, főleg mohát, elvitát, kulmint, izabellát termesztenek. (1,2,3)

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

Más falubelinek csak örökségként volt szőlője a határban.

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

A falunak egy működő temetője van, ez mindig itt állt. Miután betelt ismét ugyanott nyitották meg. (1,2,3)

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

n.a.

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

1948-ban vett a falu egy harangot. Ennek fölszentelésének napját (augusztus első vasárnapja) tartják meg. (1,2,3)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

Csak 1 boronát használtak. (1,2,3)

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

a) kézi vetés: általános, ritka, nincs

A falu túlnyomó része még kézzel vetett. (1,2,3)

b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.

Vetőgépe csak néhány módosabb gazdának volt. (1,2,3)

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismeretlen?

Az a) típusút használták, aratóvillának hívják. Aratáshoz azóta használják, mióta kaszával arattak. (1,2,3)

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Általánosan elterjedt volt a használata. (1,2,3)

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

Minden fajta gabonából 21 kéve volt a kereszt. A legfelsőt papnak hívták. (1,2,3)

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

Meghatározatlan számú keresztből rakták a kepét. (1) 5-6 vagy 10 keresztből. (2,3) Nem használták mértékegységnek.

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

A nyele 180-200 cm között, a hadarója 9 marok. (1,2,3)

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

A géppel állandó személyzet járt, akiket a géptulajdonos fogadott fel gabonáért vagy pénzért. (1,2,3)

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

Nyárssal (3 m-nél is hosszabb). Később a TSZ idejében elevátorral. (1,2,3)

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

A TSZ alakulása után 1-2 évig még vetettek hajdinát, de aztán már nem. A hajdina másodvetés volt. (1,2,3)

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

Az 1950-es években kezdték, s hamarosan általános lett. De volt olyan, aki sosem vetett géppel. (1,2,3)

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

Lekaszálták a füvet, volt aki elhintette, volt, aki renden hagyta. Másnap megforgatták. Ha készre száradt 3. nap bevitték. Rossz idő esetén még félszárazon is összegyűjtötték boglyába, másnap megint elhintették. Ha nem kedvezett az idő, egy hétig is kinn volt a széna. (1,2,3)

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

Villával. Volt olyan ember, aki ölben hordta be. (1,2,3)

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

a) az iga felső fájának nevét:

iga fölső fája

b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:

tézsula

c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:

járomszög (2,3)

2.15.

a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?

Kevés szalma esetén használtak. (1,2,3)

b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?

Egész szekerekkel hordtak be az erdőről. Legjobb a tölgyfa levél, de minden fajtát összeszedtek. (1,2,3)

c) Melyik évszakban?

n.a.

2.16.

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

Használtak tartóláncot (magyaros szerszámok). (1,2,3)

b) Melyik mód régibb, újabb?

n.a.

c) Ez utóbbit honnan ismerték?

n.a.

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

A szekeret mindennaposan használták. Főleg tehenet fogtak elé (az ökröt hízlalásra tartották). A kocsit csak személyszállításra használtak. Kocsiszekérnek hívják. (1,2,3)

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

A hosszú nyújtós oldal 4-5 méter hosszú. A rövid oldal 2 m hosszú, ezt is használták széna- és kepehordásra. (1,2,3)

2.19. A nyomorúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

Rudazókötelet használtak hátul, láncot elől. (1,2,3)

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

A suber előtt sem használtak saroglyát. (1) Ganaj hordásához használtak saroglyát. 2 m hosszú, egyenes. (2,3)

2.21.

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

Nyírfából, mogyorófából is fonták a szekérkast. Olyan magas volt, mint a szekéroldal.(1,2,3)

b) Használtak-e kettőt is?

Kettőt használtak krumpli, répa hordáshoz, egyet (elől) más takarmányhoz. (1,2,3)

2.22. Szokták-e a vonómarhát paktokltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

Csak azt az állatot patkolták, amelyiknek fúrt a lába. Az első két lábat patkolták. (1,2,3)

2.23. A fejőedény régi neve?

Zséter. (1,2,3)

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

a) indítják

Nee (hozzáteszik a nevét)

b) terelik jobbra

Hikk!

c) és balra

Hakk!

2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

Ne-ne-ne. Puci ne-ne. Coci ne-ne. Hucs ki (kihajtáskor). (1,2,3)

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

Pipi ne-ne. (1,2,3)

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

Nevén szólítják. (1,2,3)

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tilót típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

Kendertöréshez kendervágót, lentöréshez sulykot. Használtak még tilót, gerebent. (1,2,3)

2.29.

a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?

Az a) típust használták. (1,2,3)

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

n.a.

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú?

Nem tudnak arról, hogy lett volna elkülönülő házcsoport. (1,2,3)

a) Hogy hívták ezeket?

n.a.

b) Miért volt így?

n.a.

c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?

n.a.

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

Az utolsókat a 60-as években bontották le, de már megkezdték a II. világháború előtt. (1,2,3)

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

A szabadkéményes, füstöskonyhás házakat elbontották vagy átalakították (füstöskonyhák az 1910-es évekig voltak). A kéményt a fal mellé tették. Mászókéményt már az 1890-es években is építettek. A szűk kéményt tatárkémények is hívják. (1,2,3)

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

Valaha minden helyiségnek külön bejárata volt, ezek pitaros házak voltak. 1910 után már nem építettek ilyent. Később zárt folyosóról nyíltak az ajtók. (1,2,3)

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

A régi házak mind keresztmestergerendásak voltak A többi gerendát fűgerendának hívják. (1,2,3)

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

Az 1910-es években már rakott sparhelteket raktak a házakba. (1,2,3)

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

Sátortetős házakat a 60-as évek óta építenek. (1,2,3)

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

Volt ilyen, az utolsót az 1950-60-as években bontották el. A többit már jóval előtte elbontották. (1,2,3)

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

Előbb normál magasságú patkára építették a kemencét, ezt tűzhelynek hívták. (1,2,3)

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

Előbb talpas pajtákat építettek. A két végén fiók volt, pelyvakutyó nem volt. Később téglalap alapú pajták voltak. (1,2,3)

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

Nem használtak. Sérokli volt. (1,2,3)

3.12.

a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?

Egészben sem répát, sem káposztát nem savanyítottak.(1,2,3)

b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?

Egészben sem répát, sem káposztát nem savanyítottak. A reszelt káposzta közé esetleg tettek egy-két fejet, de ez sem általános. (1,2,3)

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

Az 50-60-as években szűnt meg. (1,2,3)

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

Kenyértartót nem használtak. A gerendára volt fölkötve egy deszka, azon tárolták. (1,2,3)

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

Nem volt füle a vajköpülőnek. (1) Egy füle volt. (2,3) 5-6 literes volt, 70-80 cm magas, fölfelé szűkült.


3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

n.a.

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

Hajdina kását csináltak: megfőzték, megszárították, lehántolták, hurkába is töltötték. A lisztből málét csináltak. Készítettek kelten (élesztősen), de élesztő nélkül is. Ilyenkor töpörtyűs zsírral öntötték meg. A hajdinából tortát is sütöttek. Ennek a tésztája úgy készül, mint minden tortának, de a végén leöntötték forralt vörös borral. (1,2,3)

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

n.a.

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

50 év óta, vagy még előbb is készítettek lecsót, de nem ilyen gyakran. A paprikatermelés sem volt ilyen nagy méretű. A lecsóban legtöbb a paprika (2/3-a), tesznek bele vöröshagymát, paradicsomot. A paradicsom még a hagymánál is kevesebb. Régen nem ütöttek rá tojást, most már igen. (1,2,3)


3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

A paprikát régebb óta eszik. A paradicsomot azóta, amióta az orosz katonáktól látták. Utána kóstolták meg a falubeliek is. (1,2,3)

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

Kalácsot nem készítenek töltetlenül. Mákos, diós kalácsot tesznek az asztalra. (1,2,3)

3.22.

a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként?

Rendszeresen az I. világháborúig hordták a férfiak. Nyáron nagy melegben az öregemberek még az 50-e években is felhúzták. (1,2,3)

b) Hány szélből készült?

n.a.

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

Az 50-es évekig hordták az asszonyok. A legöregebbek között még mindig van, aki ilyent is hord (1,2,3)

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

A faluban volt takács, az asszonyok csak otthon fontak. (1,2,3)


3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

Megszokásból kötöttek kendőt, de nem volt tilos födetlen fejjel kimenni az utcára. (1,2,3)

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

Még olyan ház is van, ahol az ágyak egymás végében vannak. Párhuzamosan olyan házakban van, ahol nincsenek fiatalok. (1,2,3)

4. Család, közösség, világkép

4.1.

a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt?

Tavasszal tartották leggyakrabban az esküvőt.(1,2,3)

b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt?

Böjtön sosem tartottak. (1,2,3)

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

a) 1910 körül:

vasárnap (a lakodalom hétfő estig tartott)

b) 1930 körül:

szombat (1,2,3)

4.3.

a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél?

Nyáron a pajtában, télen a házban tartották a lakodalmat (50-60 fős). Ha mind a ketten falubeliek voltak, akkor mind a két háznál tartottak.

b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés?

Vacsora a menyasszonynál volt, reggel átment a vendégsereg a fiús házhoz, itt volt az ebéd. A lakodalom hétfő estig tartott. Ha a fiú költözött a lányos házhoz, akkor a fiús háznál volt a vacsora.

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

Vacsora a menyasszonynál volt, reggel átment a vendégsereg a fiús házhoz, itt volt az ebéd. A lakodalom hétfő estig tartott. Ha a fiú költözött a lányos házhoz, akkor a fiús háznál volt a vacsora. Más falubelieknél is átmentek reggel a másik faluba, de ritkán úgy egyeztek, hogy csak az egyik fél házánál tartották. (1,2,3)

4.4.

a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.)

20 éve már Körmendre, Nádasdra járnak éttermekbe. (1,2,3)

b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása?

n.a.

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

a) 1910 körül:

A vőfény hívott. A lakodalom hetét végig hívták, de csütörtökre be kellett fejezni, mert különben sértődés volt és nem ment el a hívott. A hívott házaknál pénzt kaptak a vőfélyek, azon hívták meg a falut a kocsmába.

b) 1930 körül:

A jegyespár hív. (1,2,3)

4.6.

a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol?

Nem volt ilyen szokás. (1,2,3)

b) Ki, mikor és miért tört cserepet?

n.a.

c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =

n.a.

d)Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat?

Régen Halastón volt cigánybanda. A 30-as évektől Körmendről hívták a zenészeket.

b) Milyen hangszereken játszottak?

hegedűs, másodhegedűs, cimbalom, nagybőgő, síp

c) Hány főből állott a zenekar?

5-6 tagú volt a zenekar.

d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba?

Tangóharmonikát sosem használtak. (1,2,3)

4.8. Lucázás

a) Volt-e lucázás és mely napon?

Volt

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

18-20 éves korig is lementek a gyerekek lucázni. Szalmacsutakot vittek magukkal, arra térdeltek a házaknál. A mondókáért enni-innivalót és pénzt kaptak. A versikék végeztével otthagytak egy keveset a háznál, azt a gazdaasszony a kotlós fészkébe tette. „Luca, Luca kitty-kotty, kitty-kotty Tojjanak a tikjok, tikjok Ennek az asszonynak annyi zsírja legyen, Mint a kútban a víz. Ennek az asszonynak annyi csibéje legyen, Mint az égen a csillag. Ennek az asszonynak annyi malaca legyen, Mint a … Ennek az asszonynak olyan vastag szalonnája legyen, Mint a mestergerenda Ennek az asszonynak a lányának akkora csöcse legyen, Mint az aratóbugyiga. Luca, Luca kitty-kotty (közben refrén-szerűen vissza-visszatér) Ha nem adnak szalonnát, levágom a gerendát. Ha nem adnak körtét, levágom az ökrét.” (1,2,3)

4.9. Regölés

a) Melyik napon szoktak regölni?

Regölni szoktak a faluban, de már senki nem emlékszik rá.

b) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

c) Kik regöltek: legények, gyerekek?

A legények nem voltak beöltözve.

d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.

„Hejj regő-rejtem Azt is megengedte az a nagy Úristen … A legvégén: Mondjuk-e vagy nyomjuk.” (1,2,3)

(nem emlékeznek)

4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

Most 12 öreglegény van a faluban (1 öreglány). A faluban 200-an laknak. Régebben is volt egy-két öreglegény, de ennyi sosem. (1,2,3)

4.11. X-el díszített tejesfazék

a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?

Nem ismerik. (1,2,3)

b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk?

n.a.

c) Hol szerezték be ezeket?

n.a.

4.12

4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni?

Nem volt ilyen szokás. (1,2,3)

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani?

Nem volt ilyen szokás. (1,2,3)

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

Egy-két ember beöltözött Mikulásnak. A gyerekeknek vittek kisebb ajándékokat (nem a szülők vették meg előzőleg). Nem volt durva szokás, de azért a gyerekek féltek tőlük. Láncos bot volt a kezükben, vagy a derekukra kötöttek láncot. Felnőtt férfiak nem csinálták. (1,2,3)

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

Igen, régen (az 1920-as évekig) volt betlehemezés, nem emlékeznek rá. (1,2,3)

4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

Senkit nem tiszteltek az állatok védőszentjeként. (1,2,3)

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

Jön a kéményseprő! Elvisz a róka! (1,2,3)

4.17. Diódobálás

a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás?

Nem volt ilyen szokás. (1,2,3)

b) Mikor, hol, miért?

n.a.

c) Írjuk le tömören a szokást?

n.a.

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?

Szent Vendel, muzsikál. (1) Tüskét vágó ember. (2,3) [Kategória:Hegyhátsál]][[Kategória:Ozmánbükk] [Kategória:Kisrákos]]