Farkasfa

A Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon wikiből

Adatlap

Adatfelvétel ideje: Farkasfa, 1984. október
Adatközlők: (1.) Düh János, 1904. Farkasfa, Farkasfai u.
(2.) Soós Imréné, 1921. Farkasfa, Farkasfai u. 4.
(3.) Závecz Imre, 1922. Római katolikus, Farkasfa, Fő u. 24.
(4.) Soós Gyula, 1915. Római katolikus, Farkasfa, Fő u. 106.
(5.) Kovács Ferenc, 1928. Római katolikus, Farkasfa, Fő u. 4.
Gyűjtötte: Hirnök Katalin
Wiki feldolgozás: Kucsera Sándor
A település a Wikipedián: http://hu.wikipedia.org/wiki/Farkasfa
weboldal:



1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

A falu valamikor Rábakedhely környékén volt, „pasarétnek” nevezték. A családok Jugoszláviából, Kondorfáról és Szakonyfaluból költöztek ide. A Fekete-tóról ismernek mondát. (1)

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

Soós, Bedi, Tóka. Régen beköltözött család a Zsilavecz. (4,5)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Nem települtek be a faluba idegenek nagyobb számban, csak házasodással a környékről (Kondorfa, Rábagyarmat, Csörötnek, Szentgotthárd). (3,4,5)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

A faluból nem költöztek el sehova sem nagyobb számban, 1956-ban pár fiatal ment ki Ausztriába, napjainkban pedig többen Szentgotthárdra költöztek be. (3,4,5)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

Apátistvánfalva, Orfalu, Szalafő: a táj jellege miatt dombos. (1,2)

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

A falut az Őrséghez csatolják. (1)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

Őrség: Bajánsenye, Őriszentpéter, Szalafő. (1)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

Nem tudja. (1)

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

Csúfolták a falut: Farkasfán leégett a seprűgyár (mert sokan voltak, akik seprűkészítéssel foglalkoztak). Magyarlak lakosait így csúfolták: Agyonverték a bugyogát, hajdinában úsztak. (1) A faluról az a mondás járja, hogy itteniek keresztbe viszik a létrát, vagyis mindent kacifántosan oldanak meg. (3,4,5)

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

Kondorfáról a legtöbben. (1)

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

a) Vásárra:

Szentgotthárd, Őriszentpéter, Kondorfa, Apátistvánfalva.

b) Piacra:

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

Máracell, Vasvár. (1)

d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

Eljártak dolgozni: Sorokmajor, Ják, Kedhely (főleg napszámba), Ausztriába. Kb. a lakosság 1/3 járt el más vidékekre. (1)

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szokta jönni munkára?

A kérdésre nincs válasz.

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

Készítettek saját részükre meg eladásra is. A többi tárgyakat a vásárokon szerezték be, főleg Szentgotthárdon és Őriszentpéteren. (1)

a) kocsikasokat

b) vesszőkosarakat

c) szalmafonatú edényeket

d) szövőbordát

e) favillát

f) fagereblyét

g) faboronát

h) egyebet?

i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszervezni?

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

Volt egy fazekas 1940-1950 körül, miután ő elköltözött Magyarszombatfáról szerezték be a cserépedényeket. (1)

1.16.

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

Cigány vándor árusok jártak

b) Honnan jöttek?

főleg Szalafőről

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

na

d) Mit árultak?

kosarakat és cserépedényeket árultak. Az 1960-as évektől nem járnak már. (1)

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

A ház körül lugas, kis parcellák. Szőlőhegy nem volt. Külbirtokosok nem jellemzők. (1)

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

Egy temető volt. (1)

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

A rábakedhelyi plébániához Máriaújfalu, Magyarlak, Háromháza tartozott. A farkasfai kápolna védőszentjei: Szent Imre és Szent Anna. Körülbelül három éve az éves búcsút Anna napján tartják (július 26.), régebben Imre napján tartották. Fogadott ünnepek: Sarlós Boldogasszony, Szentségimádás. (1)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

Használtak (ritkán). (1)

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

Mindig kézzel vetették a gabonát. Ma is túlnyomórészt kézzel (egy-két család géppel). (1)

a) kézi vetés: általános, ritka, nincs

általános

b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.

ritka

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismeretlen?

Használtak, még ma is (takaró). (1)

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Használták, itt-ott még ma is. (1)

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

Régebben 22 kévét, ma 18-at raknak egy keresztbe. (1)

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

A kepe szó meghatározott számú egyberakott keresztet jelent (18 vagy 22). (1)

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

A csép nyele 150 cm. (1)

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

Kölcsönös segítség formájában történt, a cséplőgép egy-egy gazdáé volt. (1)

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

A kicsépelt szalmát villával hordták a kazalba. Más módot nem ismertek. (1)

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

A hajdina termelése kb. az 1950-es években szűnt meg. (1)

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

A burgonya barázdába való vetése még ma sem általános. Túlnyomórészt még ma is kapával ültetik. (1)

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

A füvet rendben szétterítették, majd kazlakba rakták. (1)

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

Nem használtak. (1)

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

Egyféle elnevezést ismernek: igaszeg. (1)

a) az iga felső fájának nevét:

b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:

c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:

2.15.

Az almozáshoz az őszi időszakban használták a fák leveleit, még ma is használják sokan. (1)

a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?

igen

b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?

c) Melyik évszakban?

ősz

2.16.

1930 körül a lovasszekér fékezéséhez nyaklós tartóláncot használtak. (1)

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

b) Melyik mód régibb, újabb?

c) Ez utóbbit honnan ismerték?

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

A marhákkal teherhordásra használt eszközt szekérnek, a lóvontatásút pedig kocsinak nevezték. (1)

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

A szálas takarmányt szállító szekér 300 cm-re vagy 500 cm-re volt nyújtható. (1)

2.19. A nyomorúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

A nyomórúd leszorítása a szekér hátulján kötél segítségével történt. (1)

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

A lovasszekér saroglyája egyenes volt. (1)

2.21.

A vesszőből készült szekérkas teknő formájú volt. (1)

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

b) Használtak-e kettőt is?

2.22. Szokták-e a vonómarhát paktokltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

A vonó marhákat nyáron szokták patkolni, de csak azokat, amelyeket kellett. (1)

2.23. A fejőedény régi neve?

A fejőedényt zséternek vagy dézsának nevezték. (1)

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

Jobbra: Hopp! Balra: Hi! (1)

a) indítják

na

b) terelik jobbra

na

c) és balra

na

2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

Coca! (1)

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

Pi-pi. (1)

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

A kutyát hívogatáskor a nevén szólítják. (1)

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tilót típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

A kender és a len töréséhez a tiló típusú törőt használták. (1)

2.29.

Álló típusú rokkát használtak. (1)

a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?

álló

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú?

a) Hogy hívták ezeket?

A község határában volt elkülönülő házcsoport, nevek: doberdob, úrerdő

b) Miért volt így?

(mert valamikor urak éltek ott). (1)

c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?

na

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

Még ma is található egy-két boronafalú ház. (1)

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

A régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetését úgy oldották meg, hogy a kéményt a falba helyezték. (1)

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

A házakon a szoba+ konyha+ kamra résznek külön bejárata volt a nyitott folyosóról, a gangról. (1)

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

A faluban volt keresztmestergerendás ház. (1)

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

A rakott sparheltek használata a faluban az 1890-es évektől lett általános. (1)

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

Az egysoros házak építése az 1950-es években szűnt meg. Ettől kezdve lett általános a négyzet alaprajzú házak építése. (1)

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

Nem emlékeznek olyan házra, amelynek a szobájában egykor kemence lett volna. (1)

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

A kemencét normál (50-70 cm) magasságú padkára építették. (3,4,5)

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

A faluban volt és van L-alaprajzú pajta. (1)

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

Nyílt tűzön való főzés esetén a fazékkiszedő villát úgy használták, hogy a fazekat a két ág közé fogták. (2)

3.12.

a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?

A tarlórépát savanyították egészben, babérlevelet, borst, tormát raktak bele. (2)

b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

A kenyér házi sütése az 1950-es években szűnt meg. (2)

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

Régen hosszúkás formájú vesszőíves kenyérkosarat használtak. Az alja fából, az oldala pedig vesszőből készült. (2)

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

A faluban használtak füllel ellátott dongás vajköpülőt az 1950-es évekig. (2)

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

A fa mozsártörők forgórészüknél keskenyítettek voltak. (2)

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

Hajdinából liszttel sűrítve készítettek kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak. Ezt az ételt gánicának nevezték. (2)

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

Ünnepekre kalácsokat szoktak sütni: kiflit (üreset), fonott valamint kör alakú perecet, kör alakú lepényt. (2)

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

A felszabadulás óta készítik gyakrabban a lecsót. A lecsóban felhasznált anyagok aránya kb. egy négytagú család számára: 1 nagy fej hagyma, 1 kg paprika, 2-3 paradicsom, 4 db tojás, ha tojásosan készítik. Ismert a szalonnás változat is, amikor tojás helyett 15 dkg füstölt szalonnát tesznek bele. Krumplival és rizzsel nem készítik. Az elkészítés módja: a hagymát megpirítják, majd belerakják a paprikát és a paradicsomot, miután megpuhult, hozzákeverik a tojást. Sóval ízesítik. (2)

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

Nyers paprikát, paradicsomot emlékezetük óta fogyasztanak rendszeresen. (3,4,5)

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

Karácsonyra diós, mákos, töltetlen hosszúkás fonott kalácsot, kuglófot szoktak sütni. (3,4,5)

3.22.

a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként?

Viseltek a férfiak a II. világháború előtt ünnepre széles, fehér otthon szőtt gatyát,

b) Hány szélből készült?

2 szélből készült. (3,4,5)

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

Az idős asszonyok még ma is hordanak derékban rögzített blúzt réklivel, általánosan az 50-es évekig volt jellemző. (3,4,5)

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

Szőttek az asszonyok is vásznat a faluban a 60-as évekkel bezárólag. (3,4,5)

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

A házban az asszonyok hátrakötött kendőt viseltek. Az udvaron, utcán már elől kötötték meg a kendőjüket. Ez az időseknél ma is él, általánosan 60-as élvekig jellemző. (3,4,5)

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

Az idősebbeknél ma is szokás a lakószobában a két ágy párhuzamos egymás mellé tétele. (3,4,5)

4. Család, közösség, világkép

4.1.

a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt?

A legtöbb esküvőt 1910 körül farsangban és nyáron tartották.

b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt?

Olyan évszak, hónap nem volt, amikor tilos volt a házasodás. (3,4,5)

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

a) 1910 körül:

a) vasárnap

b) 1930 körül:

b) vasárnap (2)

4.3.

A lakodalmat általában mindkét háznál tartották. Az étkezés egyenrangú volt, a fiús háznál fejezték be a lakodalmat. (2)

a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél?

b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés?

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

4.4.

a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.)

A lakodalom 1980 körül éttermekben zajlik le.

b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása?

A lakodalom nem otthon való tartása kb. az 1960-as évektől jellemző. (2)

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

a) 1910 körül:

A lakodalomba régebben rokonférfi hívta a vendégeket. A hívás a lakodalom előtt egy héttel történt. A hívót „sereghajtónak” nevezték. Minden háznál ugyanazt a rigmust mondta el.

b) 1930 körül:

Ma a jegyespár vagy a szülők hívják a lakodalmi vendégeket (rokonokat, szomszédokat, barátokat, munkatársakat). (2)

4.6.

A lakodalom során tányértörés nem volt. (2)

a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol?

b) Ki, mikor és miért tört cserepet?

c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =

d)Meddig élt ez a szokás?

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

A zenészeket általában Csörötnekről hívták. Négy fős volt a zenekar: hegedű, bőgő, cimbalom, síp. A gombos és a tangóharmonika kb. 20 éve használják a zenakarban. (2)

a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat?

b) Milyen hangszereken játszottak?

c) Hány főből állott a zenekar?

d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba?

4.8. Lucázás

a) Volt-e lucázás és mely napon?

A lucázás december 13-án volt.

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

A fiúgyerekek miután bekopogtak a házba lerakták a földre a fát és a szalmát, majd a következő szöveget mondták: „Luca, Lucas kity-koty.” (2)

4.9. Regölés

Nem emlékszik arra, hogy a faluban valaha is regöltek volna. (2)

a) Melyik napon szoktak regölni?

b) Meddig élt ez a szokás?

c) Kik regöltek: legények, gyerekek?

d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.

4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

A faluban voltak és vannak öreglegények. Kb. az összlakosság 1 %-a. (2)

4.11. X-el díszített tejesfazék

A kereszttel díszített tejes fazék nem volt ismeretes. (2)

a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?

b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk?

c) Hol szerezték be ezeket?

4.12

Nem emlékszik rá, hogy fáklyát vagy meggyújtott söprűt dobáltak volna a levegőbe. (2)

4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni?

a) Melyik napon,
b) miért,
c) kik végezték?
d) Meddig élt ez a szokás?

4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani?

a) Melyik napon,
b) miért,
c) kik végezték?
d) Meddig élt ez a szokás?

4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

Nem emlékszik a Miklós napi szokásokra. (2)

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

A betlehemes játék szereplői: pásztor, angyal. (2)

4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

Nem emlékszik, hogy az állatoknak lett volna védőszentjük. (2)

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

A kisgyerekeket rókákkal és az ördöggel ijesztgették. (2)

4.17. Diódobálás

Próbakérdőíven ez a kérdés nem szerepelt.

a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás?

b) Mikor, hol, miért?

c) Írjuk le tömören a szokást?

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?

A régiek a holdban ember alakot láttak. (2)