Egyházashollós

A Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon wikiből

Adatlap

Adatfelvétel ideje: Egyházashollós, 1990. április
Adatközlők: (1.) 1. Porpáczi Gyuláné, 1928. Egyházashollós
(2.) 2. Jáger Jószef, 1921. Molnaszecsőd
(3.)3. Fölnagy Kálmán, 1898. Egyházasrádóc
(4.)4. Déri Antal, 1915. Döröske
Gyűjtötte: Kordé Tünde
Wiki feldolgozás: Kucsera Sándor
A település a Wikipedián: http://hu.wikipedia.org/wiki/Egyh%C3%A1zasholl%C3%B3s
weboldal: http://www.radochollos.hu/index2.php?telepules=2



1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

Érdemi hagyomány a falu keletkezéséről nem maradt fenn. A mai templom helyén állt kápolna állítólag az 1200-as évekből való. 200 évesre becsülik a falut. (2,3,4)

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

Németh Mihály, Kántor Lajos, Pungor János, Bedőcs Horváth Mihály, (Huszár) Tóth János, Szájer János, Kós Dániel, Varga család, Balogh család. (2,3,4)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Rábahídvégről jöttek néhányan az utóbbi időben. Betelepülés nem volt. (1,2,3,4)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

A TSZ alapításakor néhány fiatal városba költözött. 1956-ban 5-6 (más szerint 8-10) ember disszidált, de volt aki visszajött. (1,2,3,4)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

Molnaszecsődöt. Felekezeti iskola volt Hidashollóson. Ide jártak át Molnaszecsődről a katolikus gyerekek, míg az egyházashollósi református gyerekek Molnaszecsődre jártak iskolába. Egyházasrádóc is vegyes vallású falu. (1,2,3,4)

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

Nem tudnak róla. (1,2,3,4)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

Nem tudnak közeli tájegységről. (1,2,3,4)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

Nem tudnak híres községekről. (1,2,3,4)

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

Nem csúfolták a falut és ők sem csúfoltak másokat. (1,2,3,4)

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

Szoktak. Nemesrempehollósról, Rábahídvégről, Molnaszecsődről, Döbörhegyről, Sorokpolányról, Egyházasrádócról, Szarvaskentről. Ezek a falvak általában vegyes vallásúak. (1,2,3,4)

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

a) Vásárra:

Zalaegerszeg – minden hónap 2. keddje, Körmend, Vasvár – havonta, vagy kéthavonta jártak

b) Piacra:

b) Körmend – minden héten hétfőn és csütörtökön volt heti piac

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

c) Vasvár, Molnaszecsőd, Nemesrempehollós, Rábahídvég, Magyarszecsőd, Celldömölk

d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?

Vasvár – Nagyasszonykor: augusztus 25., Mária nap (szeptember 12.) Celldömölk – Úrnap (május) (1,2,3,4)

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

A háború előtt summások mentek Fejér megyébe, Csorna járásba, az Esterházy-birtokokra (Sopronig is). 15-20 ember szerződött el 6 hónapos munkára. Tavasszal elmentek, s ősszel jöttek vissza. 1936-ban építették a műutat, oda sok kubikus eljárt. (2,3,4)

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szokta jönni munkára?

Aratáskor jöttek nagyobb számban a nagygazdák kiadták bérbe. Ilyenkor egy hónapig volt munka. Hegyhátról – Döbörhegy, Szarvaskend, Döröske. Aratni, csépelni Alsóberkiből, Horvátnádaljáról, Kondorfáról (innen a legtöbben). Nemesrempehollósról fát kitermelni. (2,3,4)

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

Nem volt ilyen. Télen a maguk számára készítettek kosarat, ágsöprűt, lókefét. (2,3,4)

a) kocsikasokat

b) vesszőkosarakat

c) szalmafonatú edényeket

d) szövőbordát

e) favillát

f) fagereblyét

g) faboronát

h) egyebet?

i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszervezni?

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

Jáki gerencsérek jártak a faluban, azoktól vették. A körmendi vásáron örségi fazekasoktól vásárolták. (2,3,4)

1.16.

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

Trencsény megyei tótok. Köszörűsök – borotvát, ollót éleztek. Ablakosok, fazékfenekezők jártak. A háború után már nem jöttek. (2,3,4)

b) Honnan jöttek?

na

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

d) Mit árultak?

Ruhát árultak erdélyi batyusok

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

Döröskén van a falunak szőlőhegye (15 családnak kb. 500 lelkes falu). (2,3,4)

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

Két temetője van a falunak, az egyiket 1970-ben lezárták. (2,3,4)

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

A falu végén (az Öregek napközis otthonával szemben) volt egy temető – kb. 150 éve zárhatták le. Azóta építkeztek oda, embercsontok kerültek elő.

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

Fogadott ünnepük nem volt. A búcúst Anna napot (július 26.) követő vasárnap tartották. (1,2,3,4)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

Használtak. A 2 levelűt magágykészítőnek (ez volt a nehezebb), a 3 levelűt magtakarónak. Általánosan elterjedt használata. (2,3,4)

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

2 szerint a falu 10 %-a vetett kézzel. Más szerint ez a szám kb. 30 % lehetett. (3,4)

a) kézi vetés: általános, ritka, nincs

b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismeretlen?

Kajmókot használtak leggyakrabban, de villás is volt a faluban. Volt aki csak két botot használt, amelyeknek végén kampó volt a gabona összeterelésére. (2,3,4)

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Kizárólag ilyent használtak. (2,3,4)

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

17, 18, 20, 21 kéve volt egy kereszt. Árpából, zabból 14 kévéből csináltak egy keresztet. 10 láb adott 1 keresztet, de volt aki egybe rakta a teljes keresztet, ilyenkor 1 láb tett ki 1 keresztet. Kereszt tetején púp vagy pap. (2,3,4)

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

8, 10 kereszt adott egy kepét. A termés mennyiségének meghatározására a keresztet használták. (2,3,4)

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

180-200 cm hosszú, a hadarója 80-100 cm. (2) 150 cm – az ember orráig ért. (3,4)

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

A géptulajdonos fogadta fel a munkásokat, részesként. (1,2,3,4)

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

Nyárssal (3-4 m hosszú rúd). Elevátort csak az uradalmakban használtak. (2,3,4)

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

Őszi vetésű hajdinát termeltek. A II. világháború után szűnt meg a termelése. (2) A TSZ megalakulásakor. (3,4)

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

Az 1935-36-os években kezdték. Általánossá az 1950-es évek elejétől vált. Ekkor nem vetésnek, hanem elrakásnak, eldugiszálásnak nevezik. Minden 2. ekehajtásba tettek krumplit. (2,3,4)

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

Levágták a füvet. Ha vékony volt a rend egy nap múlva széthintették. Ha vastag volt, akkor 2 nap múlva meg is forgatták. A legmelegebb időben rakták petrencére vagy boglyába, hadd forrja ki magát. Aztán szekéren hazahordták. (2) Régen a 4. nap már a pajtában volt. (3,4)

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

Villával, buritóval, talicskával, kosárban. A buritó fűzfavesszőből készült, 1 m átmérőjű, 1 m magas. (2,3,4)

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

(Szarvasmarha után tézsula (vonószerszám), ló után hámfa, tisafa.) (2,3,4)

a) az iga felső fájának nevét:

a) iga felső fája, vonyófa, igavonó

b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:

b) középső szeg, rúdszeg

c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:

c) igaszeg

2.15.

a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?

Volt szalma elég, nem kevertek csalitot bele. Használták olyan helyen, ahol sok volt az állat és kevés a szalma. rossz szénatermés idején a szalmát etették meg az állatokkal. Ilyenkor is használtak levelet almozáshoz. Főleg a tölgyfa levelét, de bükköt is. (2,3,4)

b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?

Nem nagyon használták.

c) Melyik évszakban?

na

2.16.

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

Az 1930-as évektől terjedt el a szügytartólánc. Ezt magyaros szerszámokhoz használták. Nyaktartóláncot is használtak kumetos szerszámokkal. Főleg a fuvarosok, mert így a ló nagyobbat tudott húzni. (2,3,4)

b) Melyik mód régibb, újabb?

na

c) Ez utóbbit honnan ismerték?

na

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

A szekeret mezőgazdasági munkára használták, tehenet, ökröt fogtak elé. A kisebb szekereket kocsiszekérnek hívták. Gazdasági munkára nem használták, csak lakodalomba, vásárra. Mindig lovat fogtak elé. Kocsija csak 1-2 nagyparasztnak volt, ezek kétülésesek. (2,3,4)

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

A hosszú nyújtós szekér 400-500 cm hosszú. A rövidebb elé tehenet, a hosszabb elé ökröt fogtak. Vendégoldalt nem használtak. (2,3,4)

2.19. A nyomorúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

Elől láncot, hátul rudazókötelet használtak. Hátul csiga is lehetett, de ezt nem alkalmazta mindenki. (2,3,4)

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

Nem volt saroglya. Inkább a cigányok használták. (2,3,4)

2.21.

Kizárólag kocsikasként említik. Mikor krumplit, répát hordtak be, elől-hátul használták. Amikor trágyáztak cserényt használtak. (2,3,4)

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

na

b) Használtak-e kettőt is?

na

2.22. Szokták-e a vonómarhát paktokltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

A legtöbben szokták patkoltatni. A két első lábán a külső körmöket. Leggyakrabban a kepehordás, szénahordás előtt, mert akkor járt az állat a legtöbbet köves úton. (2,3,4)

2.23. A fejőedény régi neve?

Zséter. (2,3,4)

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

a) indítják

a) Nee (Bimbó)

b) terelik jobbra

jobbra: hikk (lónál: Hozzád)

c) és balra

balra: Nejde (lónál: Tüled) Nem kapcsolják indítószóhoz a „beccét”. (2,3,4)

2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

Coca ne-ne. (1,2,3,4)

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

Pi-pi-pi... Ne-pi-pi, nepi-pi... Tyutyom-ne-ne... (1,2,3,4)

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

Nevén szólítják. Hello, ne vitéz! (telefonálásnál: – Hello. – A kutyát hívatják?) (1,2,3,4)

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tilót típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

Tilót használtak. (2,3,4)

2.29.

a) típust használtak. (3,4) c) típust használtak. (2)

a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú?

A falu mindig ezen a helyen volt. Hidashollóst 1931-ben vagy 32-ben csatolták Egyházashollóshoz. (2,3,4)

a) Hogy hívták ezeket?

b) Miért volt így?

c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

A faluban boronaház és sövényház is volt. 1963-64-ben bontották le az utolsókat. Horváth Gyulának, Lakosi Károlynak sövényháza volt. Boda Sándornak, Pintér Lajosnak, Horváth Istvánnak boronaháza volt. E házak között volt olyan, amelyik 1810-ben épült. Tömésházak most is vannak. (2,3,4)

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

Nem építették át őket, lebontották. Zárt kéményt 1910 óta építenek. (2) Mászókéményt 150 éve építenek. (3)

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

Mindegyik helyiségnek külön bejárata volt a ternácról. (2,3,4)

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

Régi házakban mind volt mestergerenda. (2,3,4)

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

1910-től lett általános. A háború után (II. világháború) „kidobták” őket, de valahol még ma is megvan. (2,3,4)

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

Az 1960-as évek óta építenek „kockaházakat”. A II. világháború után már nem építenek egysoros házakat. Előtte a fél falu zsuppos volt. (2,3,4)

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

Nem tudnak ilyenről. (2,3,4)

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

A kemence alja öreg kavics volt, a kemence feneke kiégetett tégla, b) típus. (2) Normál magasságú patkára építették. (3,4)

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

a) – középső lábas pajta b) – sarokláb pajta e), f) – régi zsuppos pajták, pelyvakutyóval (2,3,4)

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

a) – fütővella (3,4) Nem tud róla. (2)

3.12.

Fejben sem répát, sem káposztát nem savanyítottak. Legyalulva savanyították mind a kettőt. A fejeket a pincébe tették le. (1,2,3,4)

a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?

b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

A 60-as évek legelején szűnt meg. (1,2,3,4)

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

A b) a régebbi típus. Az 1920-as évektől az a) típust használják. (1,2,3,4)

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

Használtak. 50-55, 60-70 cm magas volt. Alja 20 cm átmérőjű, a teteje 5 cm-rel szűkebb. Később már tejes fazékban köpültek. (1,2,3,4)

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

1920-ig használtak b) fajtát. (3) Diót, mákot törni a) fajtát, nagyobb törőhöz e) fajtát használtak. (1)

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

Az ő életében már nem, de hallott róla. (1) Hajdinakását, köleskását csináltak az 1930-as évekig. Töpörtőt tettek bele. Gánicát is csináltak. (3,4)

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

Fonott hosszúkás alakút. Ezt töltötték dióval, mákkal is. Egy tepsibe 3 rúd fért el. (1,2,3,4)

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

A lecsóban legtöbb a paprika, kevés benne a paradicsom. Tesznek még bele hagymát. (Krumplit sosem.) Valaki tojást üt rá. Az 1930-as évektől készítik. (1,2,3,4)

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

Nyersen nem mindenki tudja megenni, még manapság sem. Régen is megette, aki szerette. Nagyon régen nem volt divat. (1,3,4)

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

Kelt tésztát (diós, mákos, lekváros), kalácsot. Ünnepnapok reggelén tiszta fonott kaláccsal ették meg a kávét. (1,2,3,4)

3.22.

Az 1930-as évekig hordták a férfiak. Horváth (Csuti) József még a 40-es években is hordta. A szára 1,5 szeles volt. (3,4)

a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként?

b) Hány szélből készült?

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

Addig hordtak szoknyát réklivel, amikor „bejött divatba a bugyi”, 1935-40. (2,3)

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

Az 1910-es évekig. Talán elment a 20-as évekig is. Utána takácsok szőttek a faluban. (1,2,3,4)

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

Nem volt ilyen szokás. (1,2,3,4)

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

Az 1940-es években jött divatba az ágyak párhuzamos elhelyezése, előtte a zsuppos házakban egymás végében voltak. Még mindig párhuzamosan vannak elhelyezve. (1,3,4)

4. Család, közösség, világkép

4.1.

Nyáron tartottak leggyakrabban (Húsvét után). Farsangon is tartottak, böjtön soha. (2,3,4)

a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt?

b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt?

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

a) 1910 körül:

a) kizárólag vasárnap

b) 1930 körül:

b) szombat (2,3,4)

4.3.

A lakodalmat mindig a lány házánál tartották. Délután kezdődött, a vacsora volt a főétkezés. (3,4)

a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél?

b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés?

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

4.4.

10-15 éve Körmenden tartják, étteremben a lakodalmat. (1,2,3,4)

a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.)

b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása?

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

a) 1910 körül:

a) Vőlegény-menyasszony keresztapja hívott (talán vendégbottal), nem emlékeznek.

b) 1930 körül:

b) A vőlegény és a menyasszony hív. (2,3,4)

4.6.

Nem volt ilyen szokás. (2,3,4)

a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol?

b) Ki, mikor és miért tört cserepet?

c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =

d)Meddig élt ez a szokás?

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat?

Körmendről és Rábahídvégről hoztak muzsikusokat.

b) Milyen hangszereken játszottak?

hegedű, kontra, bőgő, cimbalom, síp

c) Hány főből állott a zenekar?

4-5 emberből állt a zeneka

d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba?

Tangóharmónikát nem használtak. (2,3,4)

4.8. Lucázás

a) Volt-e lucázás és mely napon?

December 23-án Azzal a gyerekek otthagytak egy csutak szalmát, hogy a tyúkok jobban tojjanak. (2,3,4)

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

hajnalban indultak a 6-12 éves gyerekek lucázni. 2-4 gyerek volt egy bandában. Pénzt soha nem kaptak, hanem almát, diót, aszalt gyümölcsöt. Szalmát vittek a hónuk alatt, arra rátérdeltek a háznál és mondták a verset. „Luca-Luca, kitty-kotty, Tojjanak a tikjok, lúdjok. Üllősek legyenek, Fejszéjek, furojok úgy megájjon helibe, Mint egy szálfa tövibe. Annyi pénzük legyen, mint kutyóban a polva. Olyan vastag szalonnájuk legyen, mint a mestergerenda. Olyan hosszú kolbászuk legyen, mint ide Budapest. Annyi csirkéjük legyne, mint égen a csillag. Kétek lányának akkora csöcse legyen, mint a bugyogakorsó. Annyi zsírjok legyen, mint kútban a víz.”

4.9. Regölés

a) Melyik napon szoktak regölni?

Karácsony előtti napokban (2) Három királyok napján (3,4) szoktak regölni.

b) Meddig élt ez a szokás?

háború után a regölés eltűnt.

c) Kik regöltek: legények, gyerekek?

15-16 éves suhancok regöltek, bundában voltak, a kezükben láncos bot.

d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.

„Hej regö-rettye Eljöttünk regölni háromkirályok napján Hej regö-rettye ... Adjon a jó Isten ennek a gazdának öt-hat ökröt, hét-nyolc bérest Falon függő pénzes zacskót teli száz pengőssel, Fele a gazdáé, fele a regősöké.” (2,3,4)

4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

15 öreglegény biztos van a faluban (30-on túl). 40-en fölüli 6-7 ember van. A háború előtt is volt egy-két öreglegény. („Régen nem azt nézték, hogy milyen a lány, hanem, hogy mekkora szalmakazal van az udvaron.”) (1,2,3,4)

4.11. X-el díszített tejesfazék

Nem ismeri. Fehér karika volt a nyakrészen, 1 széles vagy három keskeny. (2) Volt kereszt a nyakrészen. (3,4)

a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?

b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk?

c) Hol szerezték be ezeket?

4.12

Szent Ivánkor (június 24.) szoktak söprűt égetni és azt a levegőbe dobálni. Az aratás közeledtét jelezték vele. 40 éve már megszűnt. (3,4) Még a 70-es évek elején volt. (2)

4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni?

a) Melyik napon,

Szent Ivánkor (június 24.) szoktak söprűt égetni és azt a levegőbe dobálni.

b) miért,

Az aratás közeledtét jelezték vele.

c) kik végezték?

na

d) Meddig élt ez a szokás?

Még a 70-es évek elején volt. (2)

4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani?

na

a) Melyik napon,
b) miért,
c) kik végezték?
d) Meddig élt ez a szokás?

4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

Nem volt semmilyen szokás Miklós napkor. 82,3,4)

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

Csak a katolikus szokásra emlékeznek. 3-4 pásztor volt betlehemmel. Egyházi énekeket énekeltek. (2,3,4)

4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

Szent Vendelt. (2,3,4)

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

Elvisz a Kankus! Gyünnek a baglyok! (2,3,4)

4.17. Diódobálás

Nem volt ilyen szokás. (2,3,4)

a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás?

b) Mikor, hol, miért?

c) Írjuk le tömören a szokást?

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?

A favágót feszippantotta a Hold. (2) Öregasszony vágja a fát. (3,4)