Csesztreg

A Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon wikiből

Adatlap

Adatfelvétel ideje: 2014.Február
Mikrotáji kutatás: Csesztreg, 1986. október
Adatközlők:
Zsuppán János, 1921. Csesztreg, Rákóczi u. 101.
Zsuppán Jánosné, 1921. Csesztreg, Rákóczi u. 101.
Kulcsár István, 1947. Csesztreg, Petőfi u. 12.
Gyűjtötte: Hóborné Koller Györgyi
Wiki feldolgozás: Kőrösi Dalma
A település a Wikipedián:
weboldal:



1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

A falu Árpád-kori település. A faluban a Mihomi hegyen vár is állt. A török elől ide menekültek a környéken élők. Jobbágyközség volt, a Bánfyak birtoka. Csesztreg mezővárosi rangot kapott. 1625-ben a Bánfy család kihalása után a falu Nádasdi cseléd birtoka lett. Ekkor 34 jobbágycsalád lakta a falut. Ezek kései leszármazottai ma is a faluban élnek.

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

Kovács, Pirka, Szabó, Zsuppán, Varga, Nagy, Borosán, Balázs, Balazsér, Ferenc, Kiss, Tóth, Kenyeres, Bagó, Csóbor, Domonkos, Fentős, Hóbi és Hermán család.

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Nem tudnak arról, hogy a faluban nagyobb számmal települtek be, és nem élnek itt más nemzetiségű családok.


1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

A faluból három család költözött el 1700 után Horvátországba, a Szerémségbe.

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

A csesztregiek egyik falut sem tartják magukéhoz hasonlónak, viszont a szomszédos faluval, Zalabaksával évtizedek óta rivalizálnak.

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

Úgy vélik, hogy falujuk az Őrség széle. Göcsejtőlk és Hetéstől is elhatárolják magukat.

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

A falubeliek Göcsejről, Hetésről és Őrségről tudnak. Göcsejhez a római úttól keletre eső falvakat sorolják, az Őrség határa Burgenlandtól Hetésig tart, Hetéshez sorolják Reszneket, Bagladot, Lendvajakabfát, Novát és a „házá”-ra végződő falvakat.

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

Nem tudnak híres községekről.

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

A csesztregiek nem tudnak arról, hogy a falujuknak lenne csúfolódó neve és más községet sem ismernek ilyen névről.

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

Régen a csesztregieket a falun kívül elsősorban Kerkakutasról választották maguknak házastársat. Az innen való párválasztás gyakori volt. A más, főleg a szomszédos községekből való párválasztás csak szórványos volt.

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

a) Vásárra:

Csesztregen régen évente 5 állat- és kirakodóvásár volt. Az itt élők 1945-ig Zalalövőre, Szentgyörgyvölgyre, Rédicsre és Zalabaksára mentek vásárra.

b) Piacra:

A faluban piac nem volt, piacozni sem mentek sehová.

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

Vasvár. Ide Nagyboldogasszony napján mentek. Egy-egy ilyen alkalom három napig tartott. Ebből két nap az oda- és visszazarándoklással telt el. 1945 után ezek az alkalmak ritkultak, inkább csak az öregasszonyok látogatják a vasvári búcsújáróhelyet. Az utazás már nem gyalog, hanem járművel történik.

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

Régen 6 hónapig tartó mezőgazdasági munkára szegődtek el az Eszterházy herceg uradalmaiba (Lentikápolna, Rédics, Nyakasházi major). Tavasztól őszig dolgoztak itt. Számuk nem volt jelentős az 1200 fős községből alig 100-an vállaltak summásmunkát.

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szoktak jönni munkára?

Nem jöttek más községekből.

1.14.1 Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban eszközöket, szerszámokat?

Eladásra nem készítettek használati tárgyakat. Saját használatra készítettek, kivéve favillát. 

1.14.2 Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszervezni?

A favillát Szenterzsébethegyről szereztek be.

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

Velemérben, Gödörházán és Magyarszombatfán készített cserépedényeket használtak. Ezeket a Csesztregen megtartott állat- és kirakodóvásáron vették meg.

1.16.

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

Licsések, meszesek, fazekasok, paprikások, tyukosok,

b) Honnan jöttek?

Kerkatkutasról, Körmendről, Sümegről, Velemérből, Szentgotthárdról, Gödörházáról és Magyarszombatfáról.

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

Lsd.: a pont.

d) Mit árultak?

Szövőszék alkatrészét árulták. Egyébként aminek hívták őket.

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

Lenti és Kerkateskánd határában voltak és vannak szőlői. Ezeknek a kis hegyeknek a területe 200-600 négyszögöl között van.

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

A helyi szőlőhegyen nincs más faluból való gazdának birtoka.

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

Három temető van. Nevük nincs. Egy temető van a templom körül, egy a község szélén és egy izraelita temető van a „Kövecsesben”, amely szintén a falu határában található.

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

Nagyobb tömegben előkerült emberi csontokról nem tudnak

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

Csesztreg fogadott ünnepe a Jégverés volt. 1850 körül jégeső verte el a határt. Az elemi kár megismétlődése ellen lett ez a falu fogadott ünnepe. Ma már nem tartják.

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

A szántás elegyengetéséhez két egymáshoz erősített boronát használtak. Ennek a használata kizárólagos volt.


2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

a) kézi vetés: általános, ritka, nincs

A két világháború között a közepes gazdaságokban csak kézzel vetettek.

b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.

Nincs.

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismeretlen?

Aratáshoz kaszacsapót használtak, amit itt takarítófának mondanak. Ez az eszköz ezen a területen 1870 óta ismert.

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Kévekötőfát a faluban nem használtak.

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

A mezőn 21 kévét szoktak egy keresztbe rakni. 2, 4, 5 vagy 10 keresztet szoktak egybe rakni, ez alkotott egy kepét. A kepét alkotó keresztek száma a föld szélességétől függött.

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

Az összerakott kereszt volt a kepe. A kepe meghatározatlan számú keresztet jelentett. A termés mennyiségének meghatározására a kepét nem használták.

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

165 cm.

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

A két világháború között a gépi csépléshez a gépészt és az etetőt kivéve a gazda állított munkásokat. A munkások a rokonság és a szomszédság köréből verbuválódtak.


2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

A szalmahordás módja: Ha a kazal közel volt a táblához, akkor a szalmát villával adogatták a kazalra. Ha távolabb esett a tábla szélétől a kazal, akkor a szalmát rendbe rakták és úgy hordták el a kazalhoz. Ez a fajta kazlázás általános volt.

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

A hajdina termelése az 1950-es években szűnt meg teljesen.

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

A burgonya eke után barázdába történő vetése 1940-ben kezdődött és 1945 után vált általánossá.


2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

A szénaszárítás menete: A kaszálás hajnali 3 órakor kezdődött és 9-10 óráig tartott. Délután a rendet elterítették. Másnap a szénát összerakták petrencébe. A petrencét harmadik nap újra szétterítették. A szétterített petrencét kétszer-háromszor megforgatták. A megszárított szénát pajtába gyűjtötték.

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

A kazalból a napi száraztakarmányt szénásruhába hordták az istállóba. Ez egy lepedő nagyságú ruha volt. Ez a fajta szénahordás régen általános volt. Az öreg gazdák ma is így hordják a szénát az istállóba.

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

a) az iga felső fájának nevét:

Igafa

b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:

Nyakszeg

c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:

Küllők

2.15.

a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?

Igen.

b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?

Ritkán.

c) Melyik évszakban?

Csak tavasszal használták. 

2.16.

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

A rajzos mellékletből a 2. számút. A ló befogásánál 1930 körül alkalmazták a szügyre erősített tartóláncot.

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

Csak a szekér szót használták. Pl. teherhordó szekér, lovasszekér, tehenesszekér, szénásszekér.

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

A sukkot nem használták. A szálastakarmányt szállító szekér hossza lovak után 5 m, tehenek után 4,5 m.

2.19. A nyomorúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

A nyomórúd leszorítására a szekér hátulján kötelet használtak. Elől hosszúláncot használtak.

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

A lovasszekéren nem volt saroglya. A csesztregi gazdák kocsikast használtak.

2.21.

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

b) Használtak-e kettőt is?

Kettő szekérkast használtak. Egyet elől, egyet hátul.

2.22. Szokták-e a vonómarhát paktokltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

Vonómarhának csak tehenet fogtak be. Patkoltatni ritkán szokták ezeket. Ősszel szüret előtt és tavasszal a tavaszi munkák előtt.

2.23. A fejőedény régi neve?

Fejőke, fejke.

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

a) indítják

Na-a-a!

b) terelik jobbra

Jobbra: Hikk!

c) és balra

Balra: Hakk! Hóha! A becce nevét nem használták indításhoz.

2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

Coca ne!

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

Pipi ne!

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

Nevéről szólították.

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tilót típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

A kender és a len töréséhez kendervágót és lentilót használtak. Ezeket kézzel működtették.

2.29.

a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?

Csesztregen fekvő rokkát használtak.

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

n.a

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú?

A mai község határában nem volt egymástól elkülönülő házcsoport. A községnek mindig itt volt a helye.

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

1941-ben bontották le a faluban az utolsó boronaházat. A községben van egy eredeti helyén helyreállított népi műemlékház.

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

A füstöskéményes házak átalakításakor a kéményt a fal mellé építették. Az 1930-as évektől építettek kizárólag zárt kéményt.

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

A legrégebbi háztípusból már nincs a faluban.


3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

A faluban nincs keresztmestergerendás ház.

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

Az 1930-as években vált általánossá a rakott sparheltek használata. Az első rakott tűzhelyek az 1900-as évek elején készültek.

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

A kockaházak építése az 1930-as évektől vált általánossá. 1960 után nem építettek egysoros házakat.

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

A kérdésben szereplő ház nincs a faluban.

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

A konyhai kemencét 50-70 cm magas padkára építették.

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

A faluban volt sokszögű pajta. Ma már nincs.

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

A fazékkiszedő villát a fazék egyik fülébe akasztották és úgy vették le a tűzhelyről a fazekat.

3.12.

a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?

b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?

Sem tarlórépát, sem káposztát nem savanyítottak egészben.

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

A kenyér házi sütése 1960 után szűnt meg.

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

Csesztregen csillagos formájú kenyértartót használtak.


3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

Használtak füllel ellátott dongás vajköpülőt.

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

Hajdina- és kölestörő ütője. (rajz)

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

Kását nem készítettek.

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

Húsvétra és karácsonyra az alábbi töltetlen kelttésztákat sütötték: fonott kör alakú tésztát: ezt perecnek hívták, ilyet kenyérsütéskor is készítettek. Sima kör alakú tésztát: ezt a karácsonyi és a húsvéti ünnepi asztalra került.

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

1940 után készítenek gyakrabban lecsót. A paprikához sok hagymát és kevés paradicsomot adagolnak. Mostanában a krumpli használata mellett a rizs vált általánosabbá.

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

1930 óta fogyasztanak rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot. Az idősebb generáció a paradicsomot nyersen ritkábban fogyasztja.

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

Régen a karácsonyi ünnepi asztalra perec és kalács került. Ma is piskóta és a különböző krémes sütemények elterjedése az általános.

3.22. Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként?

A férfiak ünnepre nem viseltek széles gatyát felsőruhaként.


3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

Az asszonyok az 1930-as évekig viseltek általánosan derékban rögzített szoknyát.

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

Az asszonyok az 1930-as évekig szőttek vásznat.

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

1930-ig volt kötelező az asszonyoknak az utcán is fejkendőt viselni. Az öregebbek még ma is hordják.

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

Az 1960-as évekig szokás volt a hálószobába a két ágy párhuzamosan egymás mellé állítása.

4. Család, közösség, világkép

4.1.

a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt?

Az 1910-es években a legtöbb esküvőt karácsonytól húshagyó keddig tartották.

b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt?

Nyáron, ősszel és tavasszal nem voltak esküvők.

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

a) 1910 körül:

1910 körül az esküvők tartásának hagyományos napja a vasárnap volt.

b) 1930 körül:

1960 körül a szombat lett.

4.3.

a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél?

A lakodalmakat a lányos és a fiús háznál is megtartották.

b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés?

Két egyenrangú főétkezés volt.

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

Este 8-9 órakor a lányos háznál, éjfél után 2 órakor pedig a fiús háznál. Mindkét helyen a főétkezés a szülők és a közvetlen rokonok résztvettek.

4.4.

a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.)

1980 körül a lakodalmakat részben otthon, részben a vendéglőkben, kultúrházakban tartják.

b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása?

Ma már gyakoribb a nem otthon tartott lakodalmak száma.

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

a) 1910 körül:

1910 körül egy héttel az esküvő előtt pántlikás kalapot öltő vendéghívogató járta végig azokat a családokat, akiket a gazda meg akart hívni a lakodalomba.

b) 1930 körül:

1980 körül az ifjú pár személyesen hívta meg a közvetlen rokonokat, barátokat. Jó ismerősöknek postán küldték el a meghívókat.

4.6.

Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol?

A lakodalmakban a szándékolt cseréptörés szokást nem ismerték.

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat?

A lakodalmakban helybeli cigányzenekar muzsikált. gyakori lett az „idegen” zenészek meghívása.

b) Milyen hangszereken játszottak?

A zenekar tagjai hegedűn, nagybőgőn és cimbalmon játszottak. Az 1960-as évek második felétől gitáron, dobon, zongorán játszottak.

c) Hány főből állott a zenekar?

A zenekar 5-6 főből állt. Az 1960-as évek második felétől a zenekar tagjainak száma 3-4 fő lett.

d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba?

Tangóharmonikán nem játszottak.

4.8. Lucázás

a) Volt-e lucázás és mely napon?

A lucázás szokás volt. December 12-én.

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

Este a falu fiataljai titokban szalmát, tollat szórtak el a gazda portáján. Szekereket toltak el a pajtákból. A gazda házába nem mentek be. 13-án reggel a köszöntőt a gyerekek mondták. „Luca, Luca kity-koty, Tojjanak a tyúkok, Ha nem adnak szalonnát Levágom a gerendát. Luca, Luca három, a szalonnát várom.” Ez a szokás ma is él.

4.9. Regölés

a) Melyik napon szoktak regölni?

Regölés nem volt.


4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

A faluban nem voltak és nincsenek %-os arányban kifejezhető öreglegények.

4.11. X-el díszített tejesfazék

a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?

Az X-el díszített tejesfazék nem ismert.


4.12

4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni?

A szokás ismeretlen.


4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani?

A szokás ismeretlen.

4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

Miklós napon különleges szokás nem alakult ki. December 5-én a gyerekek kitették az ablakba a cipőjüket, amibe virgácsot, cukorkát, palavesszőt raktak a szülők.

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

A betlehemes játék szokása nem volt és nincs is a faluban.


4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

A betlehemes játék szokása nem volt és nincs is a faluban.

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

Elküldelek Szenterzsébetre szógáni!

4.17. Diódobálás

a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás?

Diódobálás nem volt.

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?

A holdban a múltban sem láttak semmilyen alakot.