Borgáta

A Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon wikiből

Adatlap

Adatfelvétel ideje: 1988. október
Adatközlők: (1.) Vajda Lajos, 1918. Borgáta
(2.) Vajda Lajosné, 1922. Borgáta
Gyűjtötte: Komálovics Zoltán
Wiki feldolgozás: Nagy Krisztina
A település a Wikipedián: http://hu.wikipedia.org/wiki/Borg%C3%A1ta
weboldal:



1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

A község keletkezéséről nem tudnak semmi feljegyeznivalót. (1,2)

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

Varga, Böröcz, Samu, Vajda. (1,2)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Nem volt a faluban jelentős számú betelepülés. Fürdőzők szoktak járni hétvégén. (1,2)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

A TSZ alapításkor többen kitelepedtek a faluból. Főként Celldömölkre. (1,2)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

Egyházashetye hasonló falu. Az is központi település ma. (1,2)

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

A falu a kemenesaljai tájegységbe tartozik bele. (1,2)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

Közeli tájegység az Őrség. A nyugati részein horvátok laknak. (1,2)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

Híres község a közelben Egyházashetye. Berzsenyi Dániel miatt.

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

Nem használtak itt a környéken egymásra csúfnevet. (1,2)

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

Igen, szokták más falvakból átházasodni. Leginkább Somlyóról és Káldról. (1,2)

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

a) Vásárra:

Jánosháza (1,2)

b) Piacra:

Szombathely (1,2)

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

A szomszédos községekbe (1,2)

d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?

Celldömölk (1,2)

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

A TSZ alapításáig nem jártak el vidékre dolgozni. Ma eljárnak Celldömölkre. (1,2)

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szoktak jönni munkára?

1945 előtt jártak ide a szomszéd falvakból dolgozni az Eszterházy birtokra cselédeskedni. (1,2)

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

a) kocsikasokat

Csak házi használatra készítettek kocsikasokat stb. (1,2)

b) vesszőkosarakat

n.a.

c) szalmafonatú edényeket

n.a.

d) szövőbordát

n.a.

e) favillát

n.a.

f) fagereblyét

n.a.

g) faboronát

n.a.

h) egyebet?

n.a.

i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszerezni?

n.a.

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

A cserépedényeket Szombathelyre a piacon szerezték be. (1,2)

1.16.

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

Jártak a faluban az 50-es évekig vándorárusok. Meszesek, dinnyések, köszörűsök, fazékárus. (1,2)

b) Honnan jöttek?

n.a.

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

Meszesek, dinnyések, köszörűsök, fazékárus. (1,2)

d) Mit árultak?

mész, dinnye, cserépedény (1,2)

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

Itt a környéken nem volt senkinek szőlője, de otthon sokan termeltek. (1,2)

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

Itt a környéken nem volt senkinek szőlője, de otthon sokan termeltek. (1,2)

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

A község határában egy temető van. (1,2)

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

Nem kerültek elő emberi csontok. (1,2)

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

Az evangélikus vallás miatt nem volt a falunak fogadott ünnepe. (1,2)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

Általánosan használtak a két világháború között egymáshoz erősített boronát.(1,2)

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

a) kézi vetés: általános, ritka, nincs

A kézi vetés volt régebben az elterjedt. (1,2)

b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.

A gépi vetés ritka volt. (1,2)

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismert?

Használtak villás és gereblyés kaszacsapót is. (1,2)

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Használtak ilyen kévekötő fát. (1,2)

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

20 kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni. 5-6 keresztet raktak össze, a föld nagyságától függően. (1,2)

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

A kepe szó az összerakott kereszteket jelenti. (1,2)

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

A csép nyele 150 cm hosszú. (1,2)

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

A cséplőgéppel állandó csapat járt a faluban. (1,2)

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

A kicsépelt szalmát nyárssal hordták kazalba. (1,2)

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

Az 50-es években szűnt meg a hajdina termelése. (1,2)

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

1945 után kezdődött a burgonya eke után vetése. (1,2)

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

A szénát szárították, forgatták, majd kazalba rakták. Nem használtak állványt. (1,2)

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

Villával rakták le a napi száraztakarmányt a pajta közepére beállt kocsiról. (1,2)

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

a) az iga felső fájának nevét:

Nem volt elnevezése az igarészeknek. (1,2)

b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:

Nem volt elnevezése az igarészeknek. (1,2)

c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:

Nem volt elnevezése az igarészeknek. (1,2)

2.15.

a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?

Nem használták a fák leveleit az almozáshoz. (1,2)

b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?

Nem használták a fák leveleit az almozáshoz. (1,2)

c) Melyik évszakban?

Nem használták a fák leveleit az almozáshoz. (1,2)

2.16.

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

Alkalmaztak szügyre erősített tartóláncot. (1,2)

b) Melyik mód régibb, újabb?

n.a.

c) Ez utóbbit honnan ismerték?

n.a.

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

A szekeret munkavégzésre, a kocsit személyszállításra használták. (1,2)

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

A hosszúszekér 4-5 méter. (1,2)

2.19. A nyomórúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

A nyomórúd leszorítása rudazókötéllel történt. (1,2)

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

A saroglya a szekéren egyenes volt. (1,2)

2.21.

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

Nem használtak vesszőből font szekérkast. (1,2)

b) Használtak-e kettőt is?

n.a.

2.22. Szokták-e a vonómarhát patkoltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

Szoktak patkoltatni, az ökröt is. Főleg tavasszal. (1,2)

2.23. A fejőedény régi neve?

zséter (1,2)

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

a) indítják

Nee... (1,2)

b) terelik jobbra

Hi! (1,2)

c) és balra

Hajsz! (1,2)

2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

A disznó hívószava tyutyu ne… (1,2)

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

A tyúk hívószava pipipi. (1,2)

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

A kutyát a nevén szólítják + le. (1,2)

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tiló típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

A kender és a len töréséhez tilolót szoktak használni. (1,2)

2.29.

a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?

Fekvő és álló típusú rokkát szoktak használni. (1,2)

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

n.a.

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falu?

a) Hogy hívták ezeket?

Nincs a faluban major vagy elkülönülő házcsoport. (1,2)

b) Miért volt így?

n.a

c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?

A község határa mindig itt volt. (1,2)

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

Az utolsó boronából készült lakóházat a 70-es években bontották le. (1,2)

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

Az egész házat átalakították a füstvezetékkel. (1,2)

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány kijárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

A régi házakon két kijárat volt az udvarra. (1,2)

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

Volt a faluban keresztmestergerendás ház. (1,2)

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

A rakott sparheltet (csíkos) a század elején kezdték használni. (1,2)

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

A kockaházak építése a felszabadulás után kezdődött. (1,2)

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

Nem használtak konyhából fűtött kályhát. (1,2)

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

A konyhai kemencét a sarokba építették, normál magasságú padkára. (1,2)

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

Általában téglalap alapú pajtákat építették. (1,2)

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

Nem használtak az asszonyok fazékkiszedő villát. (1,2)

3.12.

a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?

A tarlórépát nem savanyították.(1,2)

b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?

Káposztát savanyítottak, de csak reszelve. (1,2)

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

A kenyér házi sütése 1965-ben szűnt meg. (1,2)

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

Régen az a) típusú kenyértartót használták. (1,2)

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

Dongás vajköpülő (rajz). (1,2)

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

Nem ismerik a hajdina- és kölestörőt. (1,2)

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

Hajdinából nem készítettek kását. A gáncát ismerik. Ez forróvízbe főtt liszt megsózva, hagymázva és kiszaggatva. (1,2)

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

Az a) és b) típusú kalinkókalácsot szoktak sütni. (1,2)

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

Már 1945 előtt is készítettek lecsót. Paprikát, hagymát, paradicsomot és zsírt tettek bele. (1,2)

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

Paprikát már a háború előtt is fogyasztottak. Paradicsomot csak utána. (1,2)

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

Kalácsot és kuktát szoktak az ünnepi asztalra tenni. (1,2)

3.22.

a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként?

Régen nem viseltek a férfiak széles gatyát ünnepre. (1,2)

b) Hány szélből készült?

n.a.

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

A 60-as évekig hordtak az asszonyok szoknyát réklivel. (1,2)

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

Szoktak az asszonyok a faluban vásznat szőni. (1,2)

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

Nem volt kötelező a fejkendő viselete, időnként ma is hordják. (1,2)

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

1945 után kezdett megszűnni az ágyak egymás mögé helyezése. (1,2)

4. Család, közösség, világkép

4.1.

a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt?

A legtöbb lakodalom februárban volt, ekkor volt farsang. (1,2)

b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt?

n.a.

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

a) 1910 körül:

szombat (1,2)

b) 1980 körül:

szombat (1,2)

4.3.

a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél?

A lányos háznál szokták tartani a lakodalmat.(1,2)

b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés?

A főétkezés a vacsora volt. Csak egy főétkezés volt. (1,2)

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

n.a.

4.4.

a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.)

Már nem otthon tartják, hanem Celldömölkön. (1,2)

b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása?

Kb. 20 éve. (1,2)

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

a) 1910 körül:

A vőfély volt a hívó. (1,2)

b) 1980 körül:

Meghívókat küldenek ki a rokonoknak. (1,2)

4.6.

a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol?

Nem volt szándékos tányértörés a lakodalom alatt. (1,2)

b) Ki, mikor és miért tört cserepet?

n.a.

c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =

n.a.

d)Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat?

A zenészeket Gércéről hozták. (1,2)

b) Milyen hangszereken játszottak?

Bőgőn, cimbalmon, hegedűn játszottak. (1,2)

c) Hány főből állott a zenekar?

n.a.

d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba?

Harmónika a 70-es évektől van. (1,2)

4.8. Lucázás

a) Volt-e lucázás és mely napon?

1950-ig volt lucázás, december 13-án.(1,2)

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

Nem volt alakoskodás és zenekíséret. Szalmával lucáztak. (1,2)

4.9. Regölés

a) Melyik napon szoktak regölni?

A regölés itt nem volt szokás. (1,2)

b) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

c) Kik regöltek: legények, gyerekek?

n.a.

d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.

n.a.

4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

Voltak és vannak is öreglegények. Borgátára ez mindig jellemző volt. (1,2)

4.11. X-el díszített tejesfazék

a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?

Nem ismert az X jeles tejesfazék. (1,2)

b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk?

n.a.

c) Hol szerezték be ezeket?

n.a.

4.12

4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni?

Nem volt olyan szokás, hogy égő tárgyakat a levegőbe dobáltak volna. (1,2)

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani?

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

December 6-án a legények beöltöztek Mikulásnak és Krampusznak. A gyerekeknek ki kellett tennie a cipőjüket az ablakba, a jók ebbe kapták az ajándékot a Mikulástól. (1,2)

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

Nem volt szokás a betlehemezés (az evangélikusok miatt). (1,2)

4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentjeként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

Az állatok védőszentje Szent Vendel volt. (1,2)

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

A gyerekeket régen a kankussal szokták ijesztgetni. (1,2)

4.17. Diódobálás

a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás?

Nem volt szokás a diódobálás. (1,2)

b) Mikor, hol, miért?

n.a.

c) Írjuk le tömören a szokást!

n.a.

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?

A régiek a holdban a rőzsés embert látták.