Bak

A Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon wikiből

Adatlap

Adatfelvétel ideje: 1986. december
Adatközlők: (1.) Pajtényi Béla, 1922. római katolikus, Bak, Kossuth u. 2.
(2.) Simon Ferenc, 1935. római katolikus, Bak, Táncsics u. 5/a.
(3.) Simon Ferencné, 1937. római katolikus, Bak, Táncsics u. 5/a.
Gyűjtötte: Zsuppányi Károly
Wiki feldolgozás: Nagy Krisztina
A település a Wikipedián: http://hu.wikipedia.org/wiki/Bak_(telep%C3%BCl%C3%A9s)
weboldal: http://www.bak.hu/



1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

Feltehető, hogy Bak már a rómaiak Pannóniájában lakott hely volt. Régi neve azonban nem ismeretes. A honfoglalás után Koppány birtoka volt Dél-Dunántúl, mint azt az egyes községek neve is bizonyítja (pl. Zalakoppány). Koppány lázadása és halála után birtokai, köztük Bak is Szent Istvánra szálltak. 1024-ben az akkor alapított Zalavári bencés apátság kapja meg Magnus Bac, Nagy Bak néven. Később IV. Béla Szigliget vára helyett cserében megkapja Bakot és még két másik községet. Bakon akkor királyi telepesek laknak és ezekkel együtt kerül Bak a Pannonhalmi apátság birtokába. Az, hogy Bak várföld volt-e, nem tudható biztosan, de egy régi oklevél várjobbágyokról tesz említést 1239-ben. 1234-1360-ig terjedő időben a Hahót nem beli Arnold ágnak is volt birtoka Bakon. Egy 1332-37 időből való pápai tized szedő irat így említi Bakot „Plébánosa van Baknak, amely meglehetősen nagy hely”. 1394-ben már országos vásár-tartási jogáról van szó, sőt egy 1400-as oklevél mint várost említi: Oppidum Book. 1421-ben szintén így szerepel, Oppidum Book. 1354. március 14-én (Nagh Bak) a zalavári apátság bérbe adja Ördög (Eördögh) Mihály fiainak, István és Ákus mestereknek és ezek utódainak. Később a család saját birtokaként kezelte Bakot, amiért az apátság perelte a jogtalan bitorlót. 1450-ben Zsigmond király először a lorenzi Nerffeyra ruházta Bakot, majd a Pölöskei Ördögöknek adományozta. Nagy Bak a török dúlása idején teljesen kihalt. Maga a templom is egy 1554-es hivatalos püspöki látogatás adata szerint tető nélkül volt, és később elpusztult. Azt, hogy hol feküdt régi Bak biztosan nem tudják, valószínűség szerint a mai temető feletti részen, mint azt az egyes dülők neve is mutatja. A török idők után Bak egy ideig csak mint földbirtok szerepel és a Nádasdyak kezén van. Tőlük veszi meg 1677-ben Széchenyi György esztergomi érsek-prímás, a Pölöskei uradalommal együtt (amelyhez Bak is tartozott). Egy 1720-ból származó feljegyzés szerint már él néhány család bak területén, de mindössze hét jobbágycsalád és 11 zsellér háztartás népe, kb. 100 lélek. Ezek házai azonban nem a régi Bak helyén, hanem attól északabbra az út közelében épültek. Bakot a XVIII-XIX. században is a Széchenyi család birtokolja. Később családi öröklés révén Széchenyi Ferenc tulajdona lesz, aki halálakor földjeit szétosztva Istvánnak a nagy magyarnak juttatja Bakot. 1828-ban már 70 házból állott a falu és 549 lakosa volt. Széchenyi István 1824-ben a hívek közmunkájának segítségével templomot épített, amelyet Paulay Szent Ferenc oltalmába ajánl. Egy 1939-es monográfia szerint 241 ház áll Bakon, és 1501 lakosa van. Ma már 500 háza és 2000 lakója van. (1,2,3)

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

Horváth, Simon, Cseh, Tóth-Bán, Révész, Kránicz, Szabó. (1,2,3)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Az 1945 után felszámolt Fehér, illetve Hanna-major kerületén lakó cselédek, akik magyar származásuak voltak. (1,2,3)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

Nagyobb számú elköltözés nem volt. (1,2,3)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

Söjtör, Pölöske, Zalatárnok, Nova, mivel infrastruktúrájuk hasonló volt, valamint nevezetességeik vannak (lsd. Nova templom). (1,2,3)

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

Göcsej határán van, választó vonal a Válicka. (1,2,3)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

Göcsej: Milejszeg, Pálfiszeg, Kustánszeg, Vörösszeg. Hetés: Lentikápolna, Máhomfa, Bárszentmihályfa. (1,2,3)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

Nova templomáról (freskói), Búcsúszentlászló búcsújáróhelyéről, Gellénháza olajlelőhelyéről. (1,2,3)

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

Ilyen nem volt. (1,2,3)

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

Szórványosan Söjtör, Zalatárnok, Sárhida, Bocfölde községekből. (1,2,3)

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

a) Vásárra:

Zalaegerszeg, Bak

b) Piacra:

Zalaegerszeg

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

Környékbeli falvakba

d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?

Búcsúszentlászló, Vasvár, Sümeg (1,2,3)

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

A helyi uradalomba. (1,2,3)

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szokta jönni munkára?

A környező községekből. (1,2,3)

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

a) kocsikasokat

n.a.

b) vesszőkosarakat

Eladásra csak kosarat készítettek. (1,2,3)

c) szalmafonatú edényeket

n.a.

d) szövőbordát

n.a.

e) favillát

n.a.

f) fagereblyét

n.a.

g) faboronát

n.a.

h) egyebet?

n.a.

i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszervezni?

n.a.

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

Pórszombati, Novai cserépedényeket vásároltak az idejáró gölöncsérektől. (1,2,3)

1.16.

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

A faluba csak gölöncsérek, valamint helybeli teknővájó cigányok jártak. (1,2,3)

b) Honnan jöttek?

n.a.

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

Gölöncsér, teknővájó cigányok.

d) Mit árultak?

Cserépedényt, teknőt.

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

Söjtör, Hahót, Bocfölde, Csatár, Zalatárnok községek határában szőlő és egyéb más földterület. A felsorolt községek lakói pedig Bak község határában. (1,2,3)

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

Söjtör, Hahót, Bocfölde, Csatár, Zalatárnok községeknek volt.

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

Két temetőről, melyek közül az egyiket Ó-temetőnek is hívnak. (1,2,3)

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

Nagyobb számban kerültek elő emberi csontok a templom közelében, valamint a Határi dülőben, mely a feltevések szerint egykoron Avar temető lehetett. (1,2,3)

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

Október 20. Szent Vendel napja, a barmok védőszentje. Május első szombatja, jégverés elleni ünnep. (1,2,3)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

Nem. (1,2,3)

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

a) kézi vetés: általános, ritka, nincs

Kézi vetés általános volt. (1,2,3)

b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.

n.a.

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismeretlen?

Hajmókot használtak, amit gibatinak hívtak. (1,2,3)

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Használtak. (1,2,3)

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

17-21 kévét raktak keresztbe. A földterület nagyságától függően 5-8 keresztet raktak, amit kepének hívtak. (1,2,3)

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

A kepe szót ismerik, 5-8 keresztet jelentett. (1,2,3)

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

150 cm. (1,2,3)

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

Ebben az időszakban kalákában csépeltek. (1,2,3)

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

Villával és petrencéző rúddal. (1,2,3)

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

1950-re. (1,2,3)

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

Már 1935-ben eke után rakták a krumplit, de csak az 1940-re vált általánossá. (1,2,3)

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

A lekaszált rendeket időjárástól függően forgatták, majd felgyűjtötték és petrencékbe rakták. (1,2,3)

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

Villával. (1,2,3)

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

a) az iga felső fájának nevét:

iga felső-fa, iga fő-fa

b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:

rúdszög

c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:

igaszeg (1,2,3)


2.15.

a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?

b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?

A szegényebb gazdálkodók 1940-50 között használtak almolásra falevelet. (1,2,3)

c) Melyik évszakban?

Az őszi időszakban.

2.16.

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

Nem használtak szügyre erősített tartóláncot. (1,2,3)

b) Melyik mód régibb, újabb?

n.a.

c) Ez utóbbit honnan ismerték?

n.a.

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

A teherhordásra használt alkalmatosságot nevezték szekérnek. A személyszállításra használt alkalmatosságot pedig kocsinak, könnyű kocsinak hívták. (1,2,3)

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

3,5-4 m. (1,2,3)

2.19. A nyomorúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

A szegényebbek kötelet, a tehetősebb gazdák csigát használtak. (1,2,3)

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

Enyhén ívelt. (1,2,3)

2.21.

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

Formája mindig a szekér formáját követte.

b) Használtak-e kettőt is?

Dupla szekérkast használtak. (1,2,3)

2.22. Szokták-e a vonómarhát patkoltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

Vonómarhát csak akkor patkoltattak, ha fúrt, akkor is csak az egyik lábát. Furásnak nevezték, ha a tehén járás közben balra-jobbra forgatta a lábait. (1,2,3)

2.23. A fejőedény régi neve?

Zséter. (1,2,3)

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

a) indítják

Ne, ne!

b) terelik jobbra

Hajde-ne!

c) és balra

Balra: Híd-ne!

Becce nevet ismerik, indítószavaknál használják. (1,2,3)


2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

Coca ne, ne, ne. (1,2,3)

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

Pittye-pittye, pizsi-pizsi. (1,2,3)

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

Füttyszó kíséretével: esz-ne, esz-le. (1,2,3)

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tilót típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

Tiló típusú törőt. (1,2,3)

2.29.

a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?

Fekvő rokkát, aminek más elnevezése nem volt. (1,2,3)

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

n.a.

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú?

a) Hogy hívták ezeket?

n.a.

b) Miért volt így?

n.a.

c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?

Csak majorok voltak. (1,2,3)

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

Még jelenleg is van, igaz nagyon romos állapotban. (1,2,3)

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

Szabadkéményes épület nem volt a faluban. (1,2,3)

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

Egy-egy bejárat volt, amely a tornácra, vagy a pitarra nyílt. (1,2,3)

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

Nem volt. (1,2,3)

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

Már az elődök idején, úgy az 1860-as évektől. (1,2,3)

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

1935-től. (1,2,3)

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

Adatközlők nem tudnak ilyenről. (1,2,3)

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

10-20 cm-es padkára. (1,2,3)

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

Kiugró középrészes, úgynevezett torkospajta, még ma is található a községben. (1,2,3)

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

Nem használtak fazék-kiszedő villát. (1,2,3)

3.12.

a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?

Répát csak gyalulva és kizárólag csak kádban savanyítottak. (1,2,3)

b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?

Káposztát csak gyalulva és kizárólag csak kádban savanyítottak. (1,2,3)

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

1959-60-as években. (1,2,3)

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

Csillagos formájút, valamint vesszőíveset is. (1,2,3)

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

Fül nélküli vajköpülőt használtak. (1,2,3)

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

Áttört nyelűt használtak. (1,2,3)

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

Hajdinából és kölesből nem készítettek kását. (1,2,3)

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

Fonott köralakút, valamint fonott simát. (1,2,3)

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

Általánosan 1950-től vált szokássá. (1,2,3)

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

Már a nagyszüleik is. (1,2,3)

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

Diós, valamint mákos kalácsot, illetve kukoricapolentát. (Utóbbi elnevezés román eredetű.) (1,2,3)

3.22.

a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként?

1914-ig általános volt a viselete, de adatközlők nem emlékeznek hány szélből készült. (1,2,3)

b) Hány szélből készült?

n.a.

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

Idősebb asszonyok még ma is viselnek. (1,2,3)

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

Mindenki a faluban lakó takáccsal dolgoztatott. (1,2,3)

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

A faluban nem volt kötelező udvaron kívül a fejkendő viselete. (1,2,3)

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

Jelenleg is szokás az ágyakat, illetve heverőket párhuzamosan egymás mellé tenni. (1,2,3)

4. Család, közösség, világkép

4.1.

a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt?

Farsang idején. (1,2,3)

b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt?

n.a.

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

a) 1910 körül:

vasárnap

b) 1960 körül:

szombat (1,2,3)


4.3.

a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél?

Éjfélig a lányos háznál, majd ezután a legény házánál az időtartamtól függően egy, de esetenként két fő étkezést is tartottak. (1,2,3)

b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés?

A legény házánál az időtartamtól függően egy, de esetenként két fő étkezést is tartottak. (1,2,3)

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

n.a.

4.4.

a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.)

Tavasztól őszig a lányos ház udvarán felépített sátorban. A hideg időszak beálltával azonban a helyi kultúrházban. (1,2,3)

b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása?

n.a.

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

a) 1910 körül:

Vendéghívogatók és vőfény.

b) 1980 körül:

Jegyespár személyesen vagy meghívó útján. Egy-két éve azonban újra divatba jött a vendéghívogatók felkérése. (1,2,3)

4.6.

a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol?

Ilyen szokásról nem tudnak. (1,2,3)

b) Ki, mikor és miért tört cserepet?

n.a.

c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =

n.a.

d)Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat?

Régen helybéli zenészeket hívtak, ezen. 1970-től általánossá válik a popzene, helybeli, vagy környékbeli együttesek felkérésével. (1,2,3)

b) Milyen hangszereken játszottak?

Hagyományos hangszereken: hegedű, bőgő, cimbalom játszottak.

c) Hány főből állott a zenekar?

A zenekarok 3-4 főből álltak.

d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba?

1955-től megjelenik a gombos harmonika és vele a sramli zene.

4.8. Lucázás

a) Volt-e lucázás és mely napon?

December 12-én estétől 13-án éjfélig volt szokás lucázni.

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

Ezen idő alatt a legények mondókákkal járták a házakat, valamint az éj leple alatt lányos házaknál különféle „csinytevéseket” hajtottak végre (utcaajtók leszedése, szekerek szétszedése és a ház tetejére vagy széna padlásra való felrakása). „Luca-Luca kitty-kotty, kitty-kotty Tojjanak a tiktyuk, ludjuk. Kendtek asszonyának annyi tojása legyen, Mint az égen a csillag, Kendtek disznajának akkora szalonnája legyen, Mint a mestergerenda. Fejszéjük, furójuk úgy álljon a nyelibe, Mint az én szerszámom a helibe. Luca-Luca kitty-kotty, kitty-kotty Tojjanak a tiktyuk, ludjuk.” (1,2,3)

4.9. Regölés

a) Melyik napon szoktak regölni?

A karácsony előtti napokon szoktak regölni.

b) Meddig élt ez a szokás?

Ez a szokás a mai napig él.

c) Kik regöltek: legények, gyerekek?

Korábban legények, ma már inkább gyerekek járnak.

d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.

„Haj regő rejtem, Azt is megengedte ez a nagy Úristen Ennek a gazdának adjon az Úristen Egy szép szekeret, elejbe két tehenet, Haj regő rejtem, Azt is megengedte ez a nagy Úristen Ennek a gazdának adjon az Úristen Hat hold földet, két jó bérest, Haj regő rejtem.” (1,2,3)


4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

Nem volt jellemző. (1,2,3)

4.11. X-el díszített tejesfazék

a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?

Nem tudnak ilyesmiről. (1,2,3)

b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk?

n.a.

c) Hol szerezték be ezeket?

n.a.

4.12

4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni?

a) Melyik napon,

Nem emlékeznek ilyen szokásra. (1,2,3)

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani?

a) Melyik napon,

Nem emlékeznek ilyen szokásra. (1,2,3)

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.


4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

Legények és idősebbek Mikulásnak, illetve krampusznak öltözve járták a falut és bottal, korbáccsal, virgáccsal fenyegették a rosszabb gyerekeket, a jókat pedig dióval, almával ajándékozták meg. (1,2,3)

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

Háromkirályok, pásztorok, József, illetve Mária. (1,2,3)

4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

Szent Vendelt, mint a barmok védőszentjét. (1,2,3)

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

Krampusszal és lidérccel. (1,2,3)

4.17. Diódobálás

a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás?

Nem volt. (1,2,3)

b) Mikor, hol, miért?

n.a.

c) Írjuk le tömören a szokást?

n.a.

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?

Tüskét vágó embert. (1,2,3)[[Kategória:Söjtör]