Bögöte

A Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon wikiből

Adatlap

Adatfelvétel ideje: 2014.Február
Mikrotáji kutatás: Bögöte, 1987. április
Adatközlők:
Kovács Lajos, 1891. római katolikus, Bögöte, Szabadság u. 19.
Kovács Lajosné Dancs Mária, 1897. Mihályfa, római katolikus, Bögöte, Szabadság u. 19.
Tanai István, 1909. római katolikus, Bögöte, Szabadság u. 29.
Tanai Istvánné Biczó Anna, 1911. római katolikus, Bögöte, Szabadság u. 29.
Bolfert Dezső, 1906. római katolikus, Bögöte, Petőfi u. 2.
Bolfert Dezsőné Varga Erzsébet, 1908. Gógánfa, római katolikus, Bögöte, Petőfi u. 2.
Gyűjtötte: Balogh Balázs
Wiki feldolgozás: Kőrösi Dalma
A település a Wikipedián:
weboldal:



1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

A község keletkezéséről érdemi néphagyomány nem került elő.

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

A község régi családjai: Oszkó, Varga, Farkas, Biczó, Tanai, Nagy családok. Ezeknek ősei olyan régen jöttek a faluba, hogy erre már nem is emlékeznek az adatközlők. A Kovács családra emlékeznek, hogy 1850 körül jött Kozmafáról, de ez a család már kihalt azóta.

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Nem települtek be soha egyszerre nagyobb számban a faluba.

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

Nem költöztek el soha nagyobb számban a faluból.

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

A környékbeli falvakat mind egyformának mondták a megkérdezettek. A saját falujukbelieket talán egy kicsit műveltebbnek tartják, mert sok uraság volt „errefelé” az adatközlők szerint.

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

A megkérdezettek szerint nem tartozik bele egyik tájegységbe sem Bögöte

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

Nem emlékeznek arra, hogy valamilyen tájegységről, csoportról tudtak-e a régiek, és ilyenre ők sem emlékeznek.

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

N.A.

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

A falut nem csúfolták semmivel a környékbeliek a megkérdezettek szerint. A bögöteiek viszont csúfolták a hosszúperesztegieket: „kantyók”-nak csúfolták őket. A csúfolás jelentéséről azonban nem tudtak semmit se mondani az informátorok.

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

A helyiek leginkább, jelentős mértékben Hosszúperesztegről, ritkábban Batykról, Zalavégről, Türjéről és Dukáról házasodtak.

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

a) Vásárra:

Jánosházára (Lipót és József napokon), Hosszúperesztegre (március 4.,május 5., június 30. és augusztus 20.), Sárvárra (Simon-Júdás napon) és Türjére (február 24., április 24. Szent György és Szent Mihály napokon) jártak. Időpont nélkül említették még, hogy néha eljártak Zalaszentgrótba, Vasvárra és Rumba is.

b) Piacra:

Jánosházára jártak szerdánként hetente.

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

Csipkerekre (július 26.), Baltavárba (december 6.), Hosszúperesztegre (augusztus 20.), Hosszúfaluba (október 20.), Káldra (Szent Jánoskor), Zalavégre (április 24.), Batykra (augusztus 20.) jártak.

d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?

Sümegre (szeptember 8. és szeptember 12.), Vasvárra (augusztus 15. és szeptember 12.,) és Celldömölkre (szeptember 12.) jártak el a faluból.

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

Bögötéről nem szoktak menni régebben munkára máshová.

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szokta jönni munkára?

Ide, a Horváth Miklós birtokra és az István Lajos birtokra jöttek summásnak régebben. Elég sokan kb. 20 ember szegődött általában a Horváth birtokra Szemenyéből.

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

a) kocsikasokat

Ilyen eszközöket nem készítettek a helybeliek eladásra más falubelieknek. Maguknak ezeket a szerszámokat a vásárokon szerezték be.

b) vesszőkosarakat

Ilyen eszközöket nem készítettek a helybeliek eladásra más falubelieknek. Maguknak ezeket a szerszámokat a vásárokon szerezték be.

c) szalmafonatú edényeket

Ilyen eszközöket nem készítettek a helybeliek eladásra más falubelieknek. Maguknak ezeket a szerszámokat a vásárokon szerezték be.

d) szövőbordát

Ilyen eszközöket nem készítettek a helybeliek eladásra más falubelieknek. Maguknak ezeket a szerszámokat a vásárokon szerezték be.

e) favillát

Ilyen eszközöket nem készítettek a helybeliek eladásra más falubelieknek. Maguknak ezeket a szerszámokat a vásárokon szerezték be.

f) fagereblyét

Ilyen eszközöket nem készítettek a helybeliek eladásra más falubelieknek. Maguknak ezeket a szerszámokat a vásárokon szerezték be.

g) faboronát

Ilyen eszközöket nem készítettek a helybeliek eladásra más falubelieknek. Maguknak ezeket a szerszámokat a vásárokon szerezték be.

h) egyebet?

N.A.

i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszervezni?

A legidősebb adatközlőm emlékezete szerint kocsikast készítő és kosárfonó falu volt Ikervár. Az ikervári termékeket a sárvári vásáron tudták beszerezni.

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

Tüskeváron és Sümegen készített cserépedényeket a jánosházi piacon szerezték be leginkább, ezeket használták a falubeliek leginkább.

1.16.

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

paprikások,meszesek,késesek,borotvások,drótos tótok,faszerszámosok,fazék és cserépárusok.

b) Honnan jöttek?

Szeged,Kalocsa,Nyitra,Trencsény,Tüskevár

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

d) Mit árultak?

Borotva,paprika,kés,faszerszám,cserépedény.

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

A helybeliek közül egy-kettőnek nem jelentős mennyiségben volt szőlője Hosszúperesztegen

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

Bögötén nincs szőlő.

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

Egy temetőről tudnak az itteniek. Nagyobb tömegben emberi csontot nem találtak errefelé soha, a megkérdezettek szerint.

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

Egy adatközlő visszaemlékezése szerint valamikor régen volt egy másik temető is Bögötén, ezt az adatközlő az édesapjától hallotta.

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

Szent Antal napja volt a fogadott ünnep valamikor a marhavész ellen fogadták ezt az ünnepet. (A falu búcsúja egyébként Szent Jánoskor van, hogy miért, arra nem emlékeznek.)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

A két világháború között ritkán használtak csak egyéni gazdaságokban 2-3 egymáshoz erősített vasboronát a szántás elegyengetéséhez. Ezek a vasboronák kígyó alakúak voltak. Az általános a faborona volt, ami trapéz alakú volt.

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

a) kézi vetés:Nincs

b) a gépi vetés: általános.

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismeretlen?

Szinte mindenki gereblyés b) kaszacsapót használt a faluban, csak kevesen használtak hajmókot „kajmókot” c).

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Csak olyan kévekötő fát használtak, amin vagy nem volt lyuk, vagy pedig csak a kötél átfűzésére szolgáló lyuk volt, hogy az eszközt fel lehessen akasztani.

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

Búzából és rozsból is a 21 kévés kereszt volt az általános. 8-10 összekapcsolt keresztet kepesornak nevezték. Egy adatközlő szerint volt, hogy 20 kévés keresztet raktak.

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

Meghatározatlan számú (kb. 8-10) összerakott keresztet hívták „kepesor”-nak. Ezt a kifejezést nem használták a termény mennyiségének a meghatározásához.

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

A kézi csép nyele öt adatközlő becslése alapján kb. 150 cm volt. Egy adatközlőmnek még meg volt a kézicsépje, ennek a nyélhossza 147 cm (mérés).

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

A két világháború közt állandó banda járt a cséplőgéppel. Egy adatközlő emlékezete szerint viszont az I. világháborút megelőző időszakban kölcsönbe jártak még dolgozni a cséplőgéphez az emberek egy-egy gazdához

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

1930 körül a kicsépelt gabonát nyárssal a) hordták kazalba kizárólagosan. A nyárs használata ebben a faluban már olyan régi, hogy az emlékezettel elérhető időkben már mindig ezt használták. A kicsépelt szalmát két földbevert karó elé rakták és ennek a két cölöpnek nekiszorítva a szalmát döfte át a nyársaló a nyársat a szalmán, aztán a feje fölé emelte azt és úgy vitte a kazalhoz.

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

Egyéni gazdaságokban nem termesztettek az emlékezetben elérhető időben hajdinát.

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

1905 körül kezdték az uradalmakban a burgonya eke utáni barázdába való vetését. Ez a módszer 1940-es évekre teljesen általánossá vált.

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

A rendet szétteregették és egyszer forgatták, utána (kb. 3 nap) boglyákba rakták. Állványt nem használtak soha.

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

A villa és a „bakszekér” volt az erre használatos eszköz. Mindkettő egyforma régi a megkérdezettek szerint.

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

a) az iga felső fájának nevét:

iga vonó, vonófa

b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:

vonószeg

c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:

igaszeg

2.15.

a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?

használtak almozáshoz falevelet

b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?

Sokan

c) Melyik évszakban?

Főleg a tél végén

2.16.

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

A ló befogásához tartóláncot használtak kizárólagosan 1930 körül. A nyakló használata csak a II. világháború után jelentkezett szórványosan.

b) Melyik mód régibb, újabb?

Tartólánc régebbi. A nyakló az újabb.

c) Ez utóbbit honnan ismerték?

N.A.

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

Szekérnek a marha által húzott szállító eszközt nevezték és kocsinak a ló által húzott személy szállító készséget.

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

A szálas takarmányt szállító szekér hossza kb. 4 m volt. A sukkban kifejezett pontos méretére nem emlékezett már senki. A vendégoldallal való szállítás csak a II. világháború után vált ismeretessé.

2.19. A nyomorúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

A nyomórúd leszorítása a szekér hátulján lapickákkal ellátott hengercsiga segítségével történt.

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

Enyhén ívelt volt a saroglya általánosan.

2.21.

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

N.A.

b) Használtak-e kettőt is?

Egy adatközlő emlékezete szerint az 1900-as évek legelején még használtak egyszerre két szekérkast is

2.22. Szokták-e a vonómarhát paktokltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

Tehenet is talpaltak és ökröt is sokan, nyáron is és télen is.

2.23. A fejőedény régi neve?

A fejőedény régi neve: zséter

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

a) indítják

Ne!

b) terelik jobbra

Hí!

c) és balra

Hajsz!

2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

Koca-ne.

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

Tyu-tyu-tyu.

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

A kutyát neve szerint hívják, vagy azt mondják neki: Gyere ide!

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tilót típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

Tilótípusú törőt használtak: „kendervágót”.

2.29.

a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?

fekvő rokkát.

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

N.A.

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú?

a) Hogy hívták ezeket?

N.A.

b) Miért volt így?

N.A.

c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?

A községnek mindig itt volt a helye, és mindig egy falu volt. A legidősebb adatközlő az apjától hallotta, hogy valamikor régen 9 ház külön állt magában keletre a falutól, de azok a házak valami miatt elpusztultak.

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

Az utolsó sövényfalu házat 1960 körül bontották le a faluban, de azidőtájt már nem laktak e házban.

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

A régi szabadkéményes házak füstvezetékét általában teljesen lebontották, és a helyette épített új zárt kéményt félig a falba helyezték el. A füstöskémény fogalma ismeretlen a faluban. 1920 után már csak zárt kéményeket építettek.

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

A legrégebbi házaknak 1 ajtajuk nyílt csak belülről a szabadba, a konyhából a pitvarba vagy az udvarba.

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

Volt keresztmestergerendás ház a faluban sok földfalu házban.

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

Arra, hogy mikor kezdődött a rakottsparheltek építése a faluban arra még a legidősebb adatközlő sem emlékszik, de azt meg tudta mondani, hogy az 1900-as évek végén már általános volt a rakottsparheltek használata. Ezt az állítást látszik alátámasztani az a tény, hogy a többi adatközlő „amióta az eszét tudja” emlékszik a rakottsparheltekre.

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

Az 1940-es évektől általános a kontyolt tetős kockaházak építése. 1945 után már nem épült egysoros ház sem a faluban

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

Nem tudnak olyanról, hogy valaha is lett volna a faluban olyan ház, amelynek a szobáját konyhából fűthető kemencével fűtötték volna.

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

A konyhai kemencét kb. 50-60 cm magas normál padkára c) építették.

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

Valamikor régen volt egy-két torkospajta és L alapú pajta is, de már csak háromosztatú téglalap alaprajzú pajták állnak a faluban. (Régen is ez a fajta volt az általános.)

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

A fazékkiszedő villa használatára nem emlékeztek. (1, 2,5,6) Az egyik ágát akasztották a fazék fülébe.

3.12.

a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?

Egészben se káposztát, se répát nem savanyítottak régen a faluban. Mind a két zöldséget csak gyalulva savanyították.

b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?

Egészben se káposztát, se répát nem savanyítottak régen a faluban. Mind a két zöldséget csak gyalulva savanyították.

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

A kenyér házilag való készítése 1959-1960-ig általános volt a faluban

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

Csillagos a) formájú, kétsoros b) és vesszőíves c) kenyértartó is volt a faluban, de a legáltalánosabb az a) és a b) típus volt.

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

Az emlékezések szerint 1 füllel ellátott dongás vajköpülőt használtak a régiek

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

Fából készült hajdina, vagy köles törőnek még az emlékét sem sikerült fellelni

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

A megkérdezettek egybehangzó véleménye szerint se hajdinából, se kölesből nem készítettek liszttel sűrítve olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak volna.

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

Fonott hosszúkás a) és fonott köralakú b) „puszta kalácsot” sütöttek a különféle ünnepekre, és sima köralakú c) „kalinkót” pedig a lakodalmakra.

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

Az I. világháború után jelent meg a lecsókészítés és a II. világháború után lett általános a faluban. Elkészítésekor paprikából tettek bele a legtöbbet, aztán krumpliból, aztán paradicsomból és végül a legkevesebbet hagymából.

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

A II. világháború utántól esznek csak rendszeresen nyersen paprikát és paradicsomot a faluban.

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

A „karácsonyi asztalra” mindig diós és mákos tésztát tettek a régiek, esetleg kuglófot. Ez a szokás máig megfigyelhető a faluban.

3.22.

a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként?

Igen, viseltek régen a férfiak széles gatyát felső ruhaként ünnepre.

b) Hány szélből készült?

Nem emlékeznek.

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

1940-es évek után már csak a legöregebb generáció hordott derékban rögzített szoknyát.

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

Az asszonyok csak fontak a faluban, szőni soha nem szőttek az informátorok szerint.

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

A II. világháborút megelőző időszakban nem nagyon mentek ki az asszonyok az utcára fejkendő nélkül. De arra nem emlékeznek az adatközlők, hogy valaha is megszóltak volna régebben egy asszonyt, hogy hajadonfőtt ment ki az utcára, ha egyáltalában ilyen megtörtént.

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

Kb. az 1960-as évekig volt szokásban az ágyak párhuzamos elrendezése a szobában.

4. Család, közösség, világkép

4.1.

a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt?

Farsangkor a legtöbbet.

b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt?

Böjtben soha nem tartottak esküvőt.

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

a) 1910 körül:

Vasárnap

b) 1930 körül:

Szombat

4.3.

a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél?

A lakodalmat rendszerint a lányos háznál tartották,

b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés?

A lányos háznál tartották a főétkezést és a vacsora volt.

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

---

4.4.

a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.)

1980 körül a lakodalom mindig vendéglőben zajlik, ahol egy főétkezés van: a vacsora

b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása?

Kb. 1975

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

a) 1910 körül:

1910 körül 2 vőfény hívta meg a vendégeket a lakodalomba két héttel a lakodalom előtt egyszer.

b) 1930 körül:

1980 körül a jegyespár hívja meg a legjobb ismerősöket és a rokonokat, és a többieket pedig postai meghívóval értesítik.

4.6.

a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol?

Nem volt soha a lakodalom során szándékolt cserép, vagy tányértörés.

b) Ki, mikor és miért tört cserepet?

c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =

d)Meddig élt ez a szokás?

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat?

Jánosházáról vagy Gércéről

b) Milyen hangszereken játszottak?

1 prímás, 1 kontrás, 1 cimbalmos, 1 bőgős, 1 sípos

c) Hány főből állott a zenekar?

5

d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba?

1960-as évek.

4.8. Lucázás

a) Volt-e lucázás és mely napon?

December 13-án reggel a gyerekek lucáztak.

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

Egy marék szalmát vittek magukkal, és ha beengedték őket, akkor a szalmára térdelve mondták fel verseiket, utána pedig szétszórták a szalmát, hogy a tyúkoknak legyen hova tojniuk. A kötött szövegnek csak részleteire emlékeztek az adatközlők: „Luca, Luca kity-koty Tojjanak a tyikjuk, lúdjuk Luca, Luca kity-koty Akkora disznót öljenek Mint egy szamár Annyi tojásuk legyen Mint égen a csillag Annyi pénzük legyen Mint az erdőn a csalit Kendtek lányának akkora csöcse legyen Mint a bugyiga korsó Kendtek lányának akkora valaga legyen Mint a kemence szája Ha nem adnak szalonnát Megbaszom a kend lányát Úgy megálljon a fejsze a nyelibe Mint a tököm a helibe.”

4.9. Regölés

a) Melyik napon szoktak regölni?

Szent István napján köszöntöttek karácsony másnapján a regölők.

b) Meddig élt ez a szokás?

II. világháború ideje alatt teljesen eltűnt.

c) Kik regöltek: legények, gyerekek?

Legények

d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.

Nem emlékeznek szövegekre.

4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

Egynél több öreglegény soha se volt a faluban a megkérdezettek szerint.

4.11. X-el díszített tejesfazék

a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?

Igen, régen használtak három X-el díszített tejesfazekakat,

b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk?

3

c) Hol szerezték be ezeket?

Tüskevárról jövő vándorárusoktól

4.12

4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni?

Nem emlékeznek arra, hogy valaha is gyújtottak volna tüzet nem melegedés vagy főzés céljából a szabadban.

4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani?

Nem emlékeznek arra, hogy valaha is gyújtottak volna tüzet nem melegedés vagy főzés céljából a szabadban.

4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

Miklós napkor lévő alakoskodásra még a legidősebb adatközlő sem emlékszik. Csak a kipucolt cipőnek az ablakba tevésére emlékeznek a megkérdezettek.

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

4-5 gyerek öltözött be pásztornak és énekeltek. Egyikük volt az öregpásztor.

4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

A barmok védőszentje: Szent Antal volt. Más állatnak ma védőszentjére nem emlékeztek, hogy lett volna valaha.

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

Régi ijesztőnek nyomát sem lehetett találni, csak a kéményseprőt említették a megkérdezettek, mint ijesztőt.

4.17. Diódobálás

Semelyik napon sem volt szokás a diódobálás.

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?

A régiek egy fát vágó embert láttak a Holdban, akit „felszívott” a Hold, mert Újhold vasárnapkor fát vágott.