Ötvös

A Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon wikiből

Adatlap

Adatfelvétel ideje: 1992. július
Adatközlők: (1.) Talabér Lászlóné, 1925.
(2.) Német Tibor, 1928.
Gyűjtötte: Schvarcz Éva
Wiki feldolgozás: Széles Ágota
A település a Wikipedián:
weboldal:



1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

A falu már az 1200-as években létezett. (1) Széchenyi Pálné birtoka volt a falu, azelőtt pedig Mezőszegedi Szegedi Rózáé. (2)

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

Szívós, Nyírő, Tót. (1) Nyíró, Szívós, Cikli, Tót, Kovács, Német. (2)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

A grófné cselédsége minden évben április 1-én cserélődött, nem honosodtak meg a faluban. (1,2)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

Nem költöztek el innen, csak 1945 után mentek el sokan. (1,2)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

Hetyefő is papi birtok, 1200-as években létezett már (mint Ötvös). (1) Dergecs: „Ugyanilyen falu volt.” Azt is eladták a papoknak. (2)

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

Nem tudják. (1,2)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

Nem tudnak ilyet. (1,2)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

Türje – országos vásárokról. „Itt született Kisfaludy.” (1) Ötvös híres Kisfaludy feleségéről, Szegedi Rózáról. (2)

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

Zalaerdődöt Nyavaládnak hívták régen. (1) Nem tud ilyet. (2)

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

Szoktak: Keléd, Jánosháza, Apácatorna. (1) Errefelé katalikus falvak vannak, szoktak onnan házasodni (Zalaerdőd, Dabron). (2)

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

a) Vásárra:

Sümeg – Jézus szíve, Erzsébet, Vendel; Türje – Mária, Szent Mihály, de marha vásár volt minden hónapban

b) Piacra:

Türje – minden csütörtökön

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

Dabron, Zalaerdőd

d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?

Sümeg – Jézus szíve, Mária (1,2)

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

Nem jártak el máshová dolgozni. (1,2)

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szokta jönni munkára?

Jöttek Letenyéről, Csabrendekről, még a vendektől is kapálni és aratni (6 hónapra). (1) Jöttek Letenyéről, Dabroncról. Alkalmi aratásra is jöttek, meg kapálni. „Mindenki itt kereste a kenyerét.” (2)

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

a) kocsikasokat

n.a.

b) vesszőkosarakat

Egy kontár vesszőfonó volt a faluban: Soponyai Károly. (1) Vesszőfonó nem volt. (2)

c) szalmafonatú edényeket

n.a.

d) szövőbordát

n.a.

e) favillát

n.a.

f) fagereblyét

n.a.

g) faboronát

n.a.

h) egyebet?

Bognár és kovács is volt a faluban (1,2)

i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszervezni?

n.a.

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

Tüskevári és szentgróti edényeket használtak, vásárokon vették őket. (1,2)

1.16.

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

Székelyek, paripások, drótostót, meszesek

b) Honnan jöttek?

paprikások – Szeged környékéről drótostót – Csehországból, Szentgrótról, Türjéről meszesek – Sümegről (1,2)

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

paprikás, drótostót, meszes

d) Mit árultak?

székelyek – ruhát; paprikát, meszet

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

Az itt lakóknak a kerten kívül nem volt birtoka. (1,2)

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

n.a.

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

Egy temető van a faluban, török idő előtti sírokról tudnak a templom körül. (1,2)

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

n.a.

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

Nincsenek fogadott ünnepek a faluban. (1,2)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

A faluban cselédek laktak, csak kertjük volt 1945 előtt. Az uradalomban 4 levelű boronát használtak emlékezetük óta. (1,2)

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

a) kézi vetés: általános, ritka, nincs

Kézi vetés nincs.

b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.

1945 előtt az itt lakóknak csak kertjük volt, mindenki cselédeskedett a Széchenyi birtokon. Az uradalomban mindig géppel vetettek. (1,2)

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismeretlen?

A gereblyés típusú volt leginkább használatban. A hajmókkal kölest és takarmányt arattak („hajtován”). (1,2) Az villás típusút az 1. adatközlő szerint az Alföldön használták.

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Nem használtak ilyet. (1,2)

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

Az uradalomban búzából: 20 + pap, árpából: 18 + pap. Ha kiadták „részibe”, akkor azon a földön: 16 + pap. (1,2)

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

Változó. (1,2)

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

3 m hosszú nyele volt, de csak a rozsot csépelték. (1,2)

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

Állandó csapat volt. (1,2)

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

A gazdaságban eleváter volt. (1,2)

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

Nem termeltek hajdinát. (1,2)

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

Mindig így vetették. (1,2)

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

Renden szárították, villával forgatták, börzölték. (1,2)

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

A gazdaságban szekérrel, batárral. A grófné nem engedte az állattartást az embereknek az aprójószágon kívül. (1,2)

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

a) az iga felső fájának nevét:

fölső nyakfa

b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:

rúdszeg

c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:

igaszeg (1,2)

2.15.

a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?

Használtak falevelet alomnak, nem volt külön elnevezése. Bármilyen fának a levelét fölhasználták.

b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?

Nem fordult elő túl gyakran, rendszerint elég volt a szalma. (1,2)

c) Melyik évszakban?

Akkor szedték össze, amikor elolvadt a hó. (1,2)

2.16.

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

A szügyellő bőrből volt, tartóláncot, rúdtartóláncot használtak.

b) Melyik mód régibb, újabb?

n.a.

c) Ez utóbbit honnan ismerték?

Kométet jobban Vas megyében használtak, errefelé nem. (1,2)

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

Inkább lovat használtak személyszállításra. A lovat kocsi elé fogták be. A kocsi elejét fönntartja a juhafa, a szekéren nem így van. (1,2)

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

4,5-5 m (vendégoldal nem volt). (1) 4-5 m hosszú volt a hosszúszekér, vendégoldal nem volt. (2)

2.19. A nyomorúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

A nyomórúdat kötéllel, csigával, lapockával szorították le. (1,2)

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

Kissé ívelt. (1,2)

2.21.

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

Nem használtak kocsikast. (1,2)

b) Használtak-e kettőt is?

n.a.

2.22. Szokták-e a vonómarhát paktokltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

Csak a sánta marhát patkoltatták, mindig a sánta lábának a külső körmét. (1,2)

2.23. A fejőedény régi neve?

Zséter. (1,2)

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

a) indítják

Ne!

b) terelik jobbra

Hí!

c) és balra

Hajsz! Vissza: Huvissza! Humeg! (1,2)

2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

Hücs ne! (1) Hücs ne! Cocám ne! (2)

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

Pipi ne! (1,2)

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

Néven szólították vagy Esz ne! (1) Esz ne! (2)

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tilót típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

A faluban az 1920-30-as években már nemigen termeltek kendert vagy lent. 1-es adatközlő látott még tilolót. (1,2)

2.29.

a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?

Nemigen volt rokka a faluban, kendert sem termeltek már az 1920-30-as években. Egy tavacskát a falu közelében Kenderáztatóként emlegettek az itteniek, elképzelhető, hogy azelőtt foglalkoztak ilyesmivel az ittélők. (1,2)

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

n.a.

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú?

Nem voltak különálló házak.

a) Hogy hívták ezeket?

n.a.

b) Miért volt így?

n.a.

c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?

A falu is mindig itt volt. (1,2)

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

Nem emlékeznek ilyen házra. A grófnénak téglaégetője volt, ezért is minden házat téglából építettek. (1,2)

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

Az átépítés után az új kémény a falra került. (1,2)

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

Nem volt gádor. Az udvarról a konyhába, onnan a szobába vagy a másik oldalon a kamrába lehetett menni. (1) Cselédházakban közös konyha volt, innen nyílt négy szoba, s mindegyikben egy-egy család lakott. Minden szobából nyílt 1-1 kamra. (2)

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

Csak téglaházak vannak a faluban, a grófnénak ugyanis volt téglaégetője. (1,2)

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

Minden cselédházat rakott sparhelttel építettek. Nem emlékeznek rá, hogy mikor épült az első. (1,2)

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

A faluban nincs ilyen ház. (1,2)

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

Nem volt ilyen. (1,2)

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

60 cm magasan nyílt a kemence szája. (1,2)

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

Hosszú pajtát láttak csak. (1,2)

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

Nem használtak ilyet. (1,2)

3.12.

a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?

A répát reszelve hordóban savanyították. (1,2)

b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?

A káposztát gyalulva, hordóban savanyították. (1,2)

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

1960-65-ben még sütöttek. (1) Amíg a TSZ be nem jött, otthon sütötték a kenyeret. (2)

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

Nem használtak kenyértartót. (1) Vesszőívest használtak. (2)

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

Nem, a vajköpülő cserépedény volt. (1,2)

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

Nem használtak ilyen eszközt. Nem termeltek hajdinát, a kölest a tyúkoknak adták. (1,2)

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

Nem. Hajdinát nem termeltek, a kölest a tyúkoknak adták. (1,2)

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

Legfőképp az egyenes fonott kalács volt elterjedve, de sütöttek cukros perecet is. (1,2)

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

Zsír, vöröshagyma, paprika, paradicsom, kolbász vagy tejföl került a lecsóba, de a legtöbb a paprika. (1,2)

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

Amíg vissza tudnak emlékezni, mindig megették nyersen. (1,2)

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

Mákos kalács, diós kalács. (1) Mákos kőtt, diós kőtt, mézes, linzer, szalakádés. (2)

3.22.

a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként?

Nem, semmilyen alkalomra, dolgozni sem. (1,2)

b) Hány szélből készült?

n.a.

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

Itt mindig egyberuhában jártak az asszonyok az adatközlők emlékezete szerint. (1,2)

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

Nem volt kender termelés. (1,2)

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

Sosem volt „kötelező”. (1,2)

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

Csak mióta a modern ágyak forgalomba kerültek, azóta vannak az ágyak egymás mellett, addig egyvégben voltak. (1,2)

4. Család, közösség, világkép

4.1.

a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt?

Szüret után (október) és farsangon (főleg az utolsó vasárnap). (1,2)

b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt?

n.a.

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

a) 1910 körül:

vasárnap

b) 1930 körül:

szombaton (1,2)

4.3.

a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél?

Lányos háznál volt régen minden lakodalom. (1,2)

b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés?

n.a.

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

n.a.

4.4.

a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.)

n.a.

b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása?

20 év óta vendéglőben tartják a lakodalmat. (1,2)

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

a) 1910 körül:

Régen is a jegyespár hívott

b) 1930 körül:

Most is az hív kb. 2-3 héttel az esküvő előtt. (1,2)

4.6.

a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol?

Nem. (1,2)

b) Ki, mikor és miért tört cserepet?

n.a.

c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =

n.a.

d)Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat?

A banda tagjai több faluból álltak össze

b) Milyen hangszereken játszottak?

Prímás, kontra, bőgő, cimbalom

c) Hány főből állott a zenekar?

3-4

d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba?

Harmónika (1930-as években már volt). (1) „Harmónika a cselédidőben mindig volt.” (2)

4.8. Lucázás

a) Volt-e lucázás és mely napon?

Volt, aki Luca napján, hajnalban, volt aki előtte este lucázott. A gyerekek ajándékért mondtak köszöntőt, a legények a lányos házaknál szalmáztak, fölvitték a szekeret a tetőre, stb. (1,2)

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

„Ha nem tojnak a tyúkok, tojjanak a malacok!...” (2)

4.9. Regölés

a) Melyik napon szoktak regölni?

Karácsony másnapján. (2)

b) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

c) Kik regöltek: legények, gyerekek?

A legények

d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.

n.a.

4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

Nem voltak és most sincsenek. (1) Régen 10 volt körülbelül, de ma nincsenek. (Régen 60 család lakott itt, ma kb. 35.) (2)

4.11. X-el díszített tejesfazék

a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?

Ismertek ilyet. (1,2)

b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk?

n.a.

c) Hol szerezték be ezeket?

Vásárokon vették őket (Sümeg, Türje). (1,2)

4.12

4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni?

Nem. (1,2)

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani?

Nem. (1,2)

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

Nem volt ilyenkor különös szokás. (1,2)

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

Pásztorozás volt, szakáll, bajusz, lánc, bot voltak a kellékek. 10-12 éves gyerekek járták a házakat. (1,2)

4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

Nem volt az állatoknak védőszentjük. (1,2)

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

Jön az ördög! Elvisz az ördög! (1,2)

4.17. Diódobálás

a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás?

Nem volt szokásban. (1,2)

b) Mikor, hol, miért?

n.a.

c) Írjuk le tömören a szokást?

n.a.

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?

Nem emlékezik. (1) Favágó ember, látni a fejét, a fejszét és a bokrot. (2)