Pördefölde

A Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Széles Ágota (vitalap | szerkesztései) 2014. május 3., 18:35-kor történt szerkesztése után volt.

Adatlap

Adatfelvétel ideje:
Adatközlők: (1.)
(2.)
Gyűjtötte:
Wiki feldolgozás:
A település a Wikipedián:
weboldal:



1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

Az adatközlők érdemi néphagyományt a község keletkezéséről nem tudtak. (1,2,3,4,5)

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

Horváth, Póczak, Gáspár, Cseke, Bedő, Kovács és Simon családok a legősibbek a faluban. A Szabó család régen jött Söjtörről, a Molnár család pedig Zalabocskából. (1,2,3,4,5)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Senki sem tud róla, hogy nagy számban költöztek volna be valamikor a faluba. (2,3,4,5) Egy adatközlő szerint 1900 körül sok cigány telepedett le Pötréten. (1)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

Nem tudnak arról, hogy valamikor a faluból nagy számban elmentek volna. (1,2,3)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

Minden adatközlő szerint a Felsőrajkon élő emberek hasonlítanak legjobban a Pötréten élőkhöz. (1,2,3,4,5)

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

Nem tudnak róla a falubeliek, hogy a falujuk beletartozik-e valamelyik tájegységbe. (1,2,3)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

Jobbára csak a közeli megyéket sorolták fel e kérdésre válaszként a megkérdezettek, pl. Somogy, Vas, stb. (1,2,3,4,5)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

Gelse a szép templomáról, Felsőrajk a jó kovács éa bognár mesterembereiről és Zalaszentmihály pedig három nagy uradalmáról és nagy gazdagságáról volt híres. (1,2,3,4,5)

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

Pötrétét a mocsaras környéke miatt a zalaszentmihályiak „pocsolyásnak” csúfolták. A pötréteiek pedig a hagyományos népi öltözetük helyett polgáriasult szűk szoknyát viselő zalaszentmihályiakat „szűkszoknyásoknak” csúfolták. (4) A többi megkérdezett erről a csúfolódásról nem tudott. (1,2,3,5)

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

Igen, főleg Alsórajkról és Hahótról házasodtak a helybeliek, de jelentős mértékű volt a Gelséről és a Felsőrajkról történő házasodás is. (1,2,3,4)

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

a) Vásárra:

Pacsára mentek minden hónap első csütörtökén, Nagykanizsára pedig minden hónap első keddjén. Zalaegerszegre csak ritkán jártak, Hahóton pedig évente egyszer volt nagy vásár.

b) Piacra:

Szinte mindenki csak Nagykanizsára járt szerdán és pénteken.

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

Sümegre mentek búcsúba szeptember 15-én, Vasvárra augusztus 15-én. Ritkán elmentek Celldömölkre is.

d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?

Búcsúszentlászló volt a legismertebb búcsújáróhely, ide szeptember 12-én és szeptember 26-án jártak Mária nevenapján, illetve fogolykiváltó ünnepkor. (1,2,3,4,5)

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

Májustól októberig mentek régen summásnak Somogy megyébe a faluból a szegényebbek, de más munkára nem mentek soha. (1,2,3,4)

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szokta jönni munkára?

Régen jöttek horvát summások a Grunner uradalomba dolgozni, de különben nem nagyon jártak a faluba summásnak más faluból. Cselédnek néha-néha jöttek, de mindig más faluból és kevesen. (1,2,3,4,5)

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

Mindenki magának készített csak, ha készített kocsikasokat, vesszőkosarat stb. (1,2,3,6,7)

a) kocsikasokat

n.a.

b) vesszőkosarakat

n.a.

c) szalmafonatú edényeket

n.a.

d) szövőbordát

n.a.

e) favillát

n.a.

f) fagereblyét

n.a.

g) faboronát

n.a.

h) egyebet?

n.a.

i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszervezni?

n.a.

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

A cserépedényeket vándorárusoktól vették, akik Sümegről hozták főként az edényeket. Előfordult, hogy Göcsejből, vagy Novából hozták. (1,3,5,7,8)

1.16.

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

Paprikások, ruhások, bosnyákok, meszesek, üvegesek. Az edényfoltozók köszörűs cigányok voltak, a teknővájók is cigányok voltak.

b) Honnan jöttek?

A paprikások az Alföldről jöttek, Erdélyből ruhások jöttek. A bosnyákok kést, fésűt árultak. 1945 előtt jártak a meszesek is Pötrétén elég gyakran.

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

Az 1914-15-ben Pötrétén járó üvegeseket „báliszóknak” hívták.

d) Mit árultak?

A bosnyákok kést, fésűt árultak. Néha medvetáncoltatók is megfordultak a faluban. (1,2,3,4,6,8)

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

A pötréteieknek nincs szőlőjük saját falvuknak határában, csak Dióskál, Felsőrajk és Pacsa határában, ritkábban Hahót és Alsórajk határában is. (1,2,3,4)

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

Pötréte határában egyáltalán nincs szőlő.

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

A falunak egy temetője van.

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

Csontokat nem találtak erre soha. (2,3,4,5)

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

1945 után fogadták Jézus szíve ünnepét július 16-án tartják. A marhavész ellen fogadták Szent Vendel ünnepét. Megtartják még Szent Anna ünnepét és Mária nevenapját. (1,2,3,4,5)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

a) kézi vetés: általános, ritka, nincs

b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismeretlen?

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

a) az iga felső fájának nevét:

b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:

c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:

2.15.

a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?

b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?

c) Melyik évszakban?

2.16.

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

b) Melyik mód régibb, újabb?

c) Ez utóbbit honnan ismerték?

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

2.19. A nyomorúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

2.21.

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

b) Használtak-e kettőt is?

2.22. Szokták-e a vonómarhát paktokltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

2.23. A fejőedény régi neve?

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

a) indítják

b) terelik jobbra

c) és balra

2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tilót típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

2.29.

a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú?

a) Hogy hívták ezeket?

b) Miért volt így?

c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

3.12.

a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?

b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

3.22.

a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként?

b) Hány szélből készült?

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

4. Család, közösség, világkép

4.1.

a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt?

b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt?

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

a) 1910 körül:

b) 1930 körül:

4.3.

a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél?

b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés?

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

4.4.

a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.)

b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása?

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

a) 1910 körül:

b) 1930 körül:

4.6.

a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol?

b) Ki, mikor és miért tört cserepet?

c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =

d)Meddig élt ez a szokás?

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat?

b) Milyen hangszereken játszottak?

c) Hány főből állott a zenekar?

d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba?

4.8. Lucázás

a) Volt-e lucázás és mely napon?

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

4.9. Regölés

a) Melyik napon szoktak regölni?

b) Meddig élt ez a szokás?

c) Kik regöltek: legények, gyerekek?

d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.

4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

4.11. X-el díszített tejesfazék

a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?

b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk?

c) Hol szerezték be ezeket?

4.12

4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni?

a) Melyik napon,
b) miért,
c) kik végezték?
d) Meddig élt ez a szokás?

4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani?

a) Melyik napon,
b) miért,
c) kik végezték?
d) Meddig élt ez a szokás?

4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

4.17. Diódobálás

a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás?

b) Mikor, hol, miért?

c) Írjuk le tömören a szokást?

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?