„Bödeháza” változatai közötti eltérés
a (→3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?) |
a (/* 3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla ra…) |
||
| 378. sor: | 378. sor: | ||
===3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve? === | ===3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve? === | ||
| − | + | A legjellegzetesebb töltetlen sülttészta a hetési perec volt, amelyet hétköznapokra (pl. aratás és cséplés idején) és ünnepekre egyaránt sütöttek. A perec kör alakú, kétfonatú, átmérője: 8-10 cm. Készítése (20-24 db sütése esetén): Megforralják a tejet, majd langyosra lehűtik. Ezután 2-3 evőkanál cukrot (csak kevés cukrot, hogy ne legyen nagyon édes, mert húshoz is eszik) és élesztőt tesznek bele. Amikor a tej földobja az élesztőt, beleöntik kb. 3 kg lisztbe és összedolgozzák. Közben egy marék sót is beletesznek. Jól ki kell dolgozni, hogy olajos legyen a tészta. Ezután letakarva, meleg helyen megkelesztik (régen egy ruhában kelesztették, ma abban az edényben kelesztik, amelyben a tészta készül). Amikor a tészta följön, szálakból megfonják a pereceket, végül felvert egész tojással megkenegetik. Régen a kemencében, a hőkkőn sült, ma a gáztűzhely sütőjében. | |
| + | Karácsony: hetési perec, mákos kalács. Az utóbbi olyan volt, mint a beigli, de kelt tésztából készült és vastagabb volt. Gyermekkorukban kedvelt volt az ammóniás sütemény is. | ||
| + | Lakodalom: kugliuf (kuglóf). Ez volt a lakodalom legjellegzetesebb sülttésztája és a paszitában (keresztelőben) sem maradhatott el. (1,2,3) | ||
===3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?=== | ===3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?=== | ||
A lap 2014. április 22., 23:03-kori változata
Adatlap
| Adatfelvétel ideje: | 1989 |
| Adatközlők: | (1.) Szekeres Frigyes, 1922. Gáborjánháza |
| (2.) Fehér Vilmos, 1927. | |
| (3.) Szekeres Frigyesné Henye Margit, 1929. | |
| Gyűjtötte: | Hála József |
| Wiki feldolgozás: | Nagy Krisztina |
| A település a Wikipedián: | http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%B6deh%C3%A1za |
| weboldal: |
1. Külső kapcsolatok, történeti tudat
1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?
Eredetileg 2 különálló község volt. Szentistvánlak (1910 előtt Jósec volt a neve) és Bödeháza az 1930-as években egyesült Bödeháza néven. (1,2,3)
1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.
Bödeházán a Fehér és a Vörös a legtöbb család neve. Ezek a legrégebbi családok. A szomszédos Gáborjánháza a Szekeres családnév a leggyakoribb. (1,2,3)
1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?
Nem tudnak arról, hogy a faluba valamikor nagyobb számban betelepültek volna. (1,2,3)
1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?
A II. világháború előtt és a háború időszakában több fiatal felköltözött Budapestre. A termelőszövetkezet megalakulása után sok fiatal elköltözött a faluból, ezért ma csak kb. 70-en lakják. Mindössze egy iskolás gyermek van, aki a rédicsi általános iskolába jár. (1,2,3)
1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?
Gáborjánházát, Szíjártóházát, Göntérházát és Kámaházát tartják magukhoz leginkább hasonlónak. Azonos vallásúak (római katolikusok) és a hasonlóság leginkább a nyelvjárásban nyilvánul meg. Pl. a szalmát szómának, az almát ómának ejtik, jellegzetes szó pl. a köcöle (lepedő). (1,2,3)
1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?
Bödeháza, Gáborjánháza, Szíjártóháza, Göntérháza és Kámaháza Hetéshez tartozik. A környékbeliek (a lentiek, rédicsiek stb.) is őket tartják hetésieknek. Hetéshez tartozik még Alsólendva és a környékbeli települések (Csente, Völgyifalu, Hármasmalom, Kapca, Lakos, Gyertyános, stb.). Hetés: a Kerka-patak és a Lendva-patak közötti rész.
1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.
Hetéstől északra Göcsej található, a két tájegység között a Kerka-patak a határ. (1,2,3)
1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?
Egész Hetésre jellemző volt a hetési szőttes és a hetési perec. (1,2,3)
1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?
Törzsökpörkölő Bödeháza: Élt a faluban egy ember, aki fösvénysége miatt nem kapott aratókat, ezért cselhez folyamodott. Feltűnően, hogy mindenki lássa, egy törzsököt (tuskót) kezdett el pörzsölni, mintha disznót vágott volna. Ennek hamar elterjedt a híre, gyorsan kapott munkásokat, akik abban reménykedtek, hogy ebédre húst fognak kapni. Akkor lett nagy baj, amikor kiderült, hogy nem disznót, hanem törzsököt pörkölt. Csíkvirrasztó Gáborjánháza: Régen a falu alatt egy lápos, nádas rész volt, a vízben sok csíkhal élt. A falubeliek esténként csíkkosarakat tettek a vízbe, amelyek reggelre rendszerint tele voltak csíkkal. E csíkkosarakat éjszakánként virrasztották, hogy egyik a másikét el ne vigye. (1,2,3) Najcsont (nagycsont) Szíjártóháza: Eredetét nem tudják. Börsöllüs Szombatfa (Zalaszombatfa): Eredetét nem tudják. Börsöllü: mozsár, amiben pl. a mákot törték. A lakodalmakban (a második napon) járták el a börsöllüs táncot. Egy férfi a lába közé fogta a börsöllüt, egy másik férfi sodrófát vett a kezébe, s a két tárgyat tánc közben, ritmusra összeütögették. „Kicsit pikáns tánc volt.” (1) Lencsés Jósec vagy jóseci lencsések: Eredetét nem tudják. A régi öregek szerint a hetési kifejezés is lekicsinylő, bántó, lenéző kifejezés volt valamikor. Ők nem is tartották magukat hetésieknek, a dobronakiak ma sem ismerik el, hogy ők is hetésiek lennének. E kifejezést Rédicsen ma is lekicsinlően használják. Tehéngráboló Göntérháza: A tehenet nem vakaróval tisztították meg, hanem gereblyével grábolták. (1,2,3)
1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.
Az öregek mondása szerint „Minden becsületes ember megtalálja a saját falujában a hozzávalót.” (1) Ennek ellenére gyakori volt, hogy más falubelivel kötöttek házasságot. Innen is elköltöztek és máshonnan is jöttek (nők és férfiak egyaránt). Olyan falvakat, amelyekkel szorosabb lett volna a kapcsolat, nem tudtak felsorolni. (1,2,3)
1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?
a) Vásárra:
1920 előtt Dobronakra, Alsólendvára, Szentgyörgyvölgyre és Lentibe jártak. Voltak, akik Nagykanizsára és Zalaegerszegre is elmentek gyalog. Az I. világháború előtt a legfontosabb vásárhely Alsólendva volt, Lenti csak 1920 után vált fontossá, központi hellyé.
b) Piacra:
1920 óta Lentibe járnak.
c) Búcsúra (Mikor, hova?):
A falu búcsúja áldozócsütörtökön, illetve az azt követő vasárnapon van.
d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?
Búcsúszentlászló és Vasvár. Mindkét helyre régóta járnak, de ma már nem prosecióval. Napjainkban autóbusszal, vagy személyautóval keresik fel a búcsújáróhelyeket. (1,2,3)
1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)
Cselédek: A II. világháború előtt több lány szegődött el cselédnek Budapestre és Lovásziba (pl. a lovászi orvoshoz). Summások: a II. világháború előtt a falu munkaképes lakosságának kb. a 10-15 százaléka eljárt hathónapra dolgozni summásnak. Kisbérre, Baranya megyébe, de leginkább Somogy megyébe jártak. Férfiak és nők egyaránt elmentek és a tavaszi kapálástól az őszi betakarításokig (aratás, cséplés stb.) többféle munkában résztvettek. Elsősorban a kevés földdel rendelkező, de nagy családban élő nők és férfiak mentek el hathónapra. 12 mázsa búzát és pénzt kaptak. Télen, ha szerényen is, de megéltek a nyári keresetükből. Napszámosok: a bödeházaik a Reszneki-majorba (Tauber Ottó tulajdona volt) jártak napszámba, tavasztól-őszig, időszakonként. A gáborjánháziak, szíjártóháziak és a zalaszombatfaiak főleg a hcg. Esztehrázy-féle Nyakasházi és Rédicsi-majorban vállaltak napszámos munkát. (1,2,3)
1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szoktak jönni munkára?
Mivel Bödeházán nem volt cséplőgép, Szentgyörgyvölgyről Csóbor Imre járt ide csépelni. A gép a saját tulajdonában volt. Ő volt a gépész és 2 etetőt is mindig hozott magával. A többi munkást a falu adta. Vö. II.8. (1,2,3)
1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluba:
Nem, csak saját célra. (1,2,3)
a) kocsikasokat
n.a.
b) vesszőkosarakat
n.a.
c) szalmafonatú edényeket
n.a.
d) szövőbordát
n.a.
e) favillát
n.a.
f) fagereblyét
n.a.
g) faboronát
n.a.
h) egyebet?
n.a.
i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszervezni?
Néhány eszközt az e falut is rendszeresen felkereső vándorárusoktól szereztek be. (1,2,3) Vö. I.16.
1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?
Elsősorban Velemérben és Magyarföldön gyártott cserépedényeket használtak. Vö. I.16. (1,2,3)
1.16.
a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?
Licsisek és bordások: licsit és szövőbordát elsősorban Kercaszomorról hordtak ide eladni. Gyalog jártak, az áru a hátukon lévő tarisznyában volt. Az utcákon kiabáltak: „Licsit, bordát vegyenek!” Gerencsérek vagy cserepesek: Velemérről és Magyarföldről (Vas m.) jöttek a kálomistaságból. Meszesek is felkeresték a falut, de nem tudják, hogy honnan jöttek. Zalaszombatfán volt egy Diák nevű bádogos, aki rendszeresen járta a környékbeli falvakat, bödeházát is gyakran felkereste. Fazekakat foltozott. Időnként cigány köszörűsök és fótozók is megjelentek. Bosnyákokat ők már nem láttak, de a szüleiktől hallottak róluk. Bosnyák Jancsinak nevezték őket. A horvátságból jöttek, faluról-falura jártak, tűt, gyűszűt stb. árultak. (1,2,3)
b) Honnan jöttek?
Kercaszomor, Velemér, Magyarföld, Zalaszombatfa, Horvátország.
c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?
Licsisek, bordások, gerencsérek, cserepesek, meszesek, bádogos, cigány köszörűsök, fótozók, bosnyákok, Bosnyák Jancsi.
d) Mit árultak?
Szövőbordát, cserépedényt, meszet, tűt, gyűszűt.
1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?
A faluban nem volt szőlő, csupán az 1920-as években telepített néhány gazda a határban novát. Bödeháza, Gáborjánháza és Szíjártóháza szőlői régen az alsólendvai Lendva-hegyen voltak, amelyeket a hagyomány szerint a jobbágyság megszűnése után kaptak. Még a II. világháború után is átjártak Alsólendvára a szőlőket megművelni, az utolsó szüret 1948-ban volt. Ezután már nem lehetett átjárni Jugoszláviába, ezért a Rédics fölött levő Tenke-hegyen vettek maguknak szőlőket. (1,2,3)
1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)
A faluban nem volt szőlő, csupán az 1920-as években telepített néhány gazda a határban novát. (1,2,3)
1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!
A község határában levő temető nem régi, ilyenre nem emlékeznek. Bödeháza, Gáborjánháza, Szíjártóháza és Jósec Dobronakra voltak fárásak. Dobronakon volt a hetési temető. Az öregek elmondása szerint a fent nevezett falvakból régen oda vitték a halottakat eltemetni. A falvak mai temetői a XIX. század második felében létesültek. E községeknek saját templomuk sem volt, 1928-ban építettek egy közös templomot számukra Gáborjánházán. A többi faluban egy-egy kápolna van, Szíjártóházán az sincs. A gáborjánházi közös templomban olvasható feliratok: „Az Isten dicsőségére emelt e templom megépítését és a plébánia felállítását Ő Főméltósága Esterházy Pál Herceg fejedelmi adományai tették lehetővé. A Mindenható áldja meg érte! 1928-1936”
„1927-1934 Az ősi lendvavásárhelyi plébániatemplom helyett, amelyet Trianon elszakított, épült ez a templom az elárvult öt község hívei számára, hogy benne az ép Magyarországért is feltörő imákat meghallgassa a magyarok Patronája.”
1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?
n.a.
1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?
Valamikor, Flórián napján nagy jégverés volt a faluban. A nép megfogadta, hogy a jövőben Flórián napján ünnepet tart. Ezen a napon nem volt szabad dolgozni. „A nagyapám, ha jó’ emlékszem, azt szokta mondani, hogy 1901-ben talán, akkora jég vót, hogy minden házról, amelyik zsindelyes vót, leverte a zsindelyt.” (1) „Ha nekünk ünnepünk vót, bödeháziaknak, őnekik nem vót, gáborjánháziaknak, de ide nem jöttek be dógozni, ha véletlen vót itt nekik fődjük, mer’ reggel a bíró kidoboltatta, hogy holnap ünnep lesz, nyolc órai mise lesz és akkor mi ünnepeltünk. Az utat megsöpörtük és akkor az ünnep vót.” (2)
2. Termelés, munka
2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)
Régen csak faboronát használtak. Kb. az 1930-as évek végén, az 1940-es évek elején jelentek meg a vasboronák. Mindkét típust úgy használták, hogy kettőt összekapcsoltak. (1,2,3)
2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?
a) kézi vetés: általános, ritka, nincs
A termelőszövetkezet megalakulásáig (1960-ig) a gazdák legnagyobb része kézzel vetett. Csak 3 vetőgép volt a faluban, amellyel a három tulajdonos vetett. Kölcsön nem kérték, mert „előbbre ment, aki kézzel vetette” (1), vagyis a kézzel való vetést jobbnak tartották. Díszesen szövött, több darabból összevarrott, lenvászon ruhából vetettek. Amikor elindult valaki vetni, azt mondta, hogy „A Jézus nevében indulok” (2), amikor peidg elkezdték a munkát pl. ezt mondták: „Na, a Jézus nevében megkezdem.” (1)
b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.
Csak 3 vetőgép volt a faluban, amellyel a három tulajdonos vetett.
2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismeretlen?
A hajmókhoz hasonló takarítófát használtak. (1,2,3)
2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?
Kb. 40 cm hosszú kévekötőfát használtak, amelynek a vastagabb végén nem volt lapos nyílás. (1,2,3)
2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?
A kévékből rakott csomó neve: kereszt. Ez 21 kévéből állt. Ötször négyet raktak egymásra + egyet a tetejére. Ez utóbbi volt a pap. Főleg a rozs alsó kévéinek fejét felhajtották, hogy ne csírásodjon ki a földön. Minden szemre vigyáztak, egy búzaszálért is lehajoltak. A tarlót mindig összegereblyézték. (1,2,3)
2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?
Több egymás mellé tett kereszt neve: kepe. Egy kepe meghatározatlan számú keresztből állt. 2,3,10 stb. kereszt is lehetett egymás mellett. „Ha széles volt a föld, akkor több kereszt, ha szűkebb, akkor kevesebb kereszt volt egymás mellett.” (1) A kepe kifejezést nem használták a termés mennyiségének meghatározására, csak a keresztet. (1,2,3)
2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?
A rozsot cséppel csépelték, ebből csinálták a zsupot. A búzát az adatközlők gyerekkorában is géppel csépelték. A csép nyele kb. 1,5 m volt, a hadaró kb. 1 m. E két részt a csépfej kötötte össze. Ez kutyabőrből készült, Siktober Ignác sintér csinálta Dobronakon. A bödeháziak tőle szerezték be. (1,2,3)
2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?
Bödeházán nem volt cséplőgép. Gáborjánházán egy embernek volt 2 db. Az 1910-es években vette az Amerikában keresett pénzéből. Bödeházára Szentgyörgyvölgyről Csóbor Imre járt csépelni saját gépével (gőzgép volt). Ő volt a gépész és mindig hozott magával 2 etetőt. A többi munkást a falu népe adta. Kb. 10 ház alkotott 1 bandát. Összesen 5 banda volt a faluban. A cséplés helyére minden háztól 2 ember ment, így 20-25-en összejöttek. Ezt kalákának is nevezték. Egymásnak segítettek. A cséplőgépet házról-házra vitték. Nagyjából azonos gazdasági helyzetű emberek alkottak 1 bandát. A szomszédos Gáborjánházán másképpen történt a cséplés. Ott mindig ugyanazok az emberek dolgoztak együtt. E faluban a cséplőbrigád kapott a gazdától kosztot, Bödeházán mindenki otthon étkezett. (1,2,3)
2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon
A kicsépelt szalmát Bödeházán és Gáborjánházán is szalmahordó rudakkal hordták a kazalba. Két rúd le volt téve a szalmarázóba. Erre annyi szalmát raktak, amennyit 2 ember elbírt. Amikor a kazal tetejét a földről már nem érték el, odahúztak egy szekeret, arra 2 deszkát tettek, és arról rakták a szalmát. A végén létrát támasztottak a kazalhoz és arról dolgoztak. Egy kazal kb.5 m magas volt. Elevátort csak az uradalmi majorokban használtak. (1,2,3)
2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?
1960-ig, a termelőszövetkezet megalakulásáig sok hajdinát termesztettek. Mindig másodvetésként vetették a rozsföldbe. A rozsot előbb aratták, mint a búzát, a hajdinát a búzaaratásig elvetették. Általában szeptemberben aratták, mielőtt az első dér és fagy megjött. Ugyanúgy aratták, mint a gabonát, de nem kévékbe kötötték, hanem kevibe rakták és azokat összetámogatták. Ugyanazzal a géppel csépelték, mint a búzát. (1,2,3)
2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?
A krumplit régen kapával ültették. Az 1930-as évek vége felé kezdték elszántani. Minden második fogatásba raktak. A másik módszer kb. ugyanabban az időszakban terjedt el. Megszántották a földet, majd leboronálták. Ezután tőtőekével kitolatták (árkokat csináltak) és ebbe vetették a krumplit.
2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)
Hajnalban (3 óra felé) kezdték a kaszálást. Az asszonyok 6 óra felé vitték a férfiaknak a reggelit, s amíg azok reggeliztek, elrázták a rendet. Dél felé megforgatták, majd összehúzták ágyásokba. Este villával petrencékbe rakták. Másnap reggel, amikor a nap kisütött és a harmat elveszett, újra elrázták, majd megforgatták. Délután, este szállították haza szekérrel. Ezt akkor lehetett így csinálni, ha jó idő volt. Ha közben eső esett, a széna több napig is kint volt. Szekeres Frigyes (1) nagyapjától úgy látta, hogy az megfogott egy marék szénát, megcsavarta, s ha az eltörött, akkor jó volt. Így nézték meg, hogy száraz-e a széna. Szénaszárító állványokat nem használtak. (1,2,3)
2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?
A napi száraztakarmányt a pajtából szénahordó ruhával hordták az istállóba. Két átellenes sarkára 1-1 kötél (madzag) volt erősítve. Ezekkel fogták össze és a hátukra vették. Egyszerre 15-20 kilogrammot vittek. A szalmát sráglával hordták, ezt hajtiványnak is nevezték. Ez 2 meghajlított mogyorófából és madzagból készített hálóból állt. Ez is volt a legtöbb háznál, de csak szalmahordásra használták. Mindkét eszközt 1960-ig, a termelőszövetkezet megalakulásáig minden gazdaságban alkalmazták. (1,2,3)
2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):
iga
a) az iga felső fájának nevét:
iga föle, az alsó vízszintes rész: iga alla (alja)
b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:
nyakszeg
c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:
igaszegek vagy igaküllők, a két ívelt fa: buhafa vagy befa (1,2,3)
2.15.
a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?
Igen.
b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?
A szegényebb emberek használták, akiknek nem volt elég szalmájuk.
c) Melyik évszakban?
Ősszel szedték, leginkább a tölgyfa leveleit. (1,2,3)
2.16.
a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?
Ló nagyon kevés volt a faluban. Ökör nem is volt. A legfontosabb vonóállat a tehén volt. A gazdáknak kb. a 90 százaléka tehenet tartott. A ló befogásánál használtak tartóláncot, nyaklót nem. A szügyellően volt egy karika, ebbe akasztották a tartóláncot, amelynek a másik vége a rúdhoz csatlakozott. (1,2,3)
b) Melyik mód régibb, újabb?
n.a.
c) Ez utóbbit honnan ismerték?
n.a.
2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?
Szekér: amivel terhet szállítottak Kocsi: elsősorban személyszállító eszköz
2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.
A szálastakarmányt kb. 5 m-es hosszúszekérrel szállították. Vendégoldalt Bödeházán nem használtak, olyat csak más falvakban, illetve uradalmakban láttak. (1,2,3)
2.19. A nyomorúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.
A hosszúláncot elől ráerősítették a szekéródalak végeire. A nyomórúdra rátették a láncot, hátul pedig rudazókötéllel szorították le. A nyomórúd elől egy kissé be volt vágva, hogy a lánc ne csússzon le. Hátul a kötelet az egyik ódalvéghez erősítették, majd átdobták a rúdon, a másik ódalvégen meghúzták és odaerősítették. A leszorításhoz a szekér hátulján semmiféle eszközt nem használtak. (1,2,3)
2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.
Saroglya nem volt a szekereken, sem elől, sem hátul. (1,2,3)
2.21.
a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.
A fonott kas 2 darabból állt. Általában mindenki megcsinálta magának (fűzfavesszőből fonták). Akkor használták, amikor pl. krumplit hordtak a szekérrel, így nem hullott ki. A kas használata volt a régibb, de bedeszkázott oldalú szekereket is használtak. Ezeknek az elején és a végén super volt. (1,2,3)
b) Használtak-e kettőt is?
n.a.
2.22. Szokták-e a vonómarhát patkoltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.
A tehenet csak ritkán patkoltatták meg, csak ha nagyon elvásott a körme. (1,2,3)
2.23. A fejőedény régi neve?
Fából készült (dongás), vagy zománcozott föjkét használtak. A szegényebb embereknek nem volt föjkéjük, ők pl. fazékba, vagy vödörbe fejtek. (1,2,3)
2.24. A befogott marhát milyen szavakkal
a) indítják
tehén: Indítás: Na! Megállítás: Hóhe! ló: Indítás: Győ!
b) terelik jobbra
tehén:Csálé! ló: Jobbra: Tüled!
c) és balra
tehén: Hókk! ló: Balra: Hócc! tehén: Hátra: Hume! Húme! ló: Hátra: Curikk!
Böcce: borjú. Ezt indítószóhoz nem kapcsolják. (1,2,3)
2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?
Pujca, pujca! Coca, coca! (1,2,3)
2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?
Pipi, pipi, pipi! A kotlóstyúkot: Annyana! Annyana! (1,2,3)
2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?
A múltban kevés kutya volt a faluban. Azokat nevükön szólítva hívogatták. (1,2,3)
2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tiló típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)
Tiluval letilúták. (1,2,3)
2.29.
a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?
Két típust használtak. A régebbi a fekvő típus, ebből volt a több a faluban. Vásárokon szerezték be, elsősorban a szepetneki rokkásoktól. A lány enélkül nem is mehetett férjhez, ez is beletartozott a stafirungjába. Ez a típus sem festve, sem díszítve nem volt. Az álló típus újabb és abból kevesebb volt a faluban. Ezeket a helybeli Fehér Lajos készítette. Ezek sem voltak díszítve. (1,2,3)
b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.
n.a.
3. Ház és háztartás
3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú?
Nem volt és ma sincs. (1,2,3)
a) Hogy hívták ezeket?
n.a.
b) Miért volt így?
n.a.
c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?
Nem.
3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.
Az utolsó 1941-ben égett le. (1,2,3)
3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?
A kémények feltehetően már a század elején megjelentek a füstöskonyhás, boronából készült házakban is, az 1920-as években már biztosan sok volt az adatközlők emlékezete szerint. A kéményeket téglából építették a kályhás szoba és a kemencés konyha közfala mellé, kb. középtájban a konyhába. Ezek nagy mászókémények voltak (a kéményseprő bele tudott bújni). Ezzel egyidőben jelentek meg a rakott sparheltek a kemencék mellett. (1,2,3)
3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)
A régi ház beosztása: szoba – füstöskonyha – kamra. A szoba és a konyha előtt általában volt tornác, a kamra előtt nem mindig. Minden helyiségnek külön bejárata volt. (1,2,3)
3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?
Emlékezetük szerint a házakon hosszában volt a mestergerenda, s erre kereszben voltak rakva a keresztgerendák. (1,2,3)
3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?
A rakott sparheltokat a mászókéményekkel egyidőben építették, az 1920-as években már biztosan, de felételezik, hogy ezek építése a század elején már megindult. A rakott sparheltokon (sporheltnak is mondják) 2 vasplatni volt és 2, egymás fölé épített reglével (sütővel) rendelkezett. (1,2,3)
3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?
Az első sátortetős házak az 1940-es évek elején épültek. A faluban 1965-ben épült az utolsó ház. (1,2,3)
3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?
Ilyenről nem tudnak. (1,2,3)
3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára
A füstöskonyha kemencéjét 70-80 cm magas padkára építették. Ebben a magasságban volt a szája. A tűztér alsó részét hőkkőnek nevezték. (1,2,3)
3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.
Előfordult az a) és a b) típus, de a leggyakoribb a téglalap alaprajzú volt. Részei: 2 pajtafia és szürü (a középső rész). A régiek zsuppal voltak fedve, az 1930-as évektől kezdve fedték cseréppel. (1,2,3)
3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?
A fazekat 1 ágú villához hasonló bürüglével mozgatták, úgy, hogy a főzőedényt a két ág közé fogták. (1,2,3)
3.12.
a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?
Kerekrépát a múltban is és jelenleg is termesztenek, de ma már csak a veteményeskertekben. Amikor kiszedik a hagymát, utána vetnek a helyére répát. Állati és emberi fogyasztásra egyaránt jó volt. A répát meghámozták, répasziúval leszíták (legyalulták) és 1-3 akus (akós) kádakba tették. Belenyomkodták, megsózták és megfűszerezték (babérlevél, egészbors, egészpaprika, stb.), így savanyították. Ezt nem kellett tiporni, csak a káposztát. A kád tetejére rátették a feneket + egy követ. A káposzta mellett ez volt az egyik fő eledelük. Disznóvágáskor húsos répát csináltak belőle, máskor zsíros, vagy tejfölös répát. (1,2,3)
b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?
Káposztafejeket egészben nem savanyítottak, csak alulra tettek néhány levelet.(1,2,3)
3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)
Háznál kenyeret kb. 1963-ig sütöttek. A termelőszövetkezet 1960-ban alakult, de utána még 3 évig megmaradt a házi kenyérsütés. Munakegységre kaptak búzát, amit általában a lenti malomban őrlettek meg. Általában kéthetente sütöttek 5-6 db nagy kenyeret. (1,2,3)
3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.
Az a) típust használták leginkább, de a b) típus is előfordult. (1,2,3)
3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.
Fából készült, dongás vajrázót használtak. Nem emlékeznek, hogy hány füle volt. (1,2,3)
3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.
A hajdinát az asszonyok héjasan megfőzték, majd megszárították. Azután mozsárban megtörték. A mozsár tölgyfából készült és olyan volt, mint amilyen a belsősárdi fotókon látható. Vö. Belsősárd III.16. (1,2,3)
3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?
A hajdina e faluban fontos eledel volt, ma is kapható a helybeli boltban és Lentiben. Ételek: Disznóöléskor a vékonybélbe (véreshurkába) hajdinakását tettek, a vastagbélbe kölest. Hajdinakásaleves Tejes kása: tejben főzték, sóval ízesítették és főleg vacsorára fogyasztották. Kövesztett kása: ez volt a hajdinából készített legfontosabb étel. Megkövesztették (megfőzték), egy cseréptálba kitették és vöröshagymás zsírral leöntötték. Reggelire és vacsorára fogyasztották. Liszttel nem sűrítették, lisztet nem csináltak belőle. (1,2,3)
3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?
A legjellegzetesebb töltetlen sülttészta a hetési perec volt, amelyet hétköznapokra (pl. aratás és cséplés idején) és ünnepekre egyaránt sütöttek. A perec kör alakú, kétfonatú, átmérője: 8-10 cm. Készítése (20-24 db sütése esetén): Megforralják a tejet, majd langyosra lehűtik. Ezután 2-3 evőkanál cukrot (csak kevés cukrot, hogy ne legyen nagyon édes, mert húshoz is eszik) és élesztőt tesznek bele. Amikor a tej földobja az élesztőt, beleöntik kb. 3 kg lisztbe és összedolgozzák. Közben egy marék sót is beletesznek. Jól ki kell dolgozni, hogy olajos legyen a tészta. Ezután letakarva, meleg helyen megkelesztik (régen egy ruhában kelesztették, ma abban az edényben kelesztik, amelyben a tészta készül). Amikor a tészta följön, szálakból megfonják a pereceket, végül felvert egész tojással megkenegetik. Régen a kemencében, a hőkkőn sült, ma a gáztűzhely sütőjében. Karácsony: hetési perec, mákos kalács. Az utóbbi olyan volt, mint a beigli, de kelt tésztából készült és vastagabb volt. Gyermekkorukban kedvelt volt az ammóniás sütemény is. Lakodalom: kugliuf (kuglóf). Ez volt a lakodalom legjellegzetesebb sülttésztája és a paszitában (keresztelőben) sem maradhatott el. (1,2,3)
