Belsősárd

Adatlap

Adatfelvétel ideje:	1989. július
Adatközlők:	(1.) Kulcsár Farkas, 1912.
	(2.) Varga Gyula, 1923.
	(3.) Vida Lajosné, 1928. Mumor
	(4.) Varga Gyuláné Földi Irén, 1930. Rédics
	(5.) Huzián Lajos, 1921.
Gyűjtötte:	Hála József
Wiki feldolgozás:	Nagy Krisztina
A település a Wikipedián:	http://hu.wikipedia.org/wiki/Bels%C5%91s%C3%A1rd
weboldal:	http://belsosard.eu/

---

1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

A falu közvetlen környéke régen nagyon zsibbos (mocsaras, vizenyős) terület volt (részben ma is az). „Halott az ember alatt a föld. Ha az ember nem vigyázott, belesüllyedett.” (1) Egyszer a falu leégett. A község vezetői rá akarták bírni a népet, hogy költözzenek el innen, de nem költöztek. A falu minidg ezen a helyen volt. (1,5) Mások szerint (2) a régi falu a Kandia nevű helyen volt. Ott éltek bent a berekben, a szárazabb hátakon. A római út (ma a Körmend felé vezető út) közelébe se nagyon mentek, mert ott katonák jártak. Az öregek meséltek az egykori falu fatornyos, zsindelyes templomáról is. A falu templomát (amely tulajdonképpen csak egy oltárfülke az iskolaépületben) 1948-ban szentelték fel. Azelőtt Rédicsre jártak templomba. Mindig gyalog mentek az ún. Mise-úton (Misejáróknak is nevezték).

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

Vida, Tüske, Varga, Jós, Huzián, Nagy. (1,2,3,4,5)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluba valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Nem tudnak arról, hogy a faluban valamikor, valahonnan nagyobb számban letelepültek volna. (1,2,3,4,5)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

A század elején Amerikába hárman mentek ki, mindannyian visszajöttek. Hermán István az ott keresett pénzéből vett 2 cséplőgépet. 1956-ban néhányan disszidáltak. Az utóbbi években a fiatalok nagy része elköltözik a közeli városokba. (1,2,3,4,5)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

Külsősárdot tartják a maguk falujához leginkább hasonlónak. „Külsősárd és Belsősárd majdnem testvér község.” (1) „Külsősárd, Belsősárd majdnem egy volt.” (5) Külsősárddal szoros kapcsolatok alakultak ki (pl. a belsősárdiaknak voltak a másik falu határában földjeik, házasságkötés, stb.). Jó kapcsolatban voltak Rédiccsel is, mert ott voltak a szőlőik (Dedes, Gosztola), oda jártak templomba és régen ott volt e jegyzőhivatal is.

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

A falu szerintük Hetés és Göcsej között helyezkedik el. „Se Göcsej, se Hetés. Közepes helyen mozog ez.” (1) Hetéstől a Szentgyörgyvölgyi-patak választja el, ott másképp is beszélnek, ö-betűvel. „Mi mindig olyan középpontba tartoztunk. Hetésiek nem akartunk lenni, meg Göcsej, ugye arra Nova felé van...” (2)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

Hetés, Göcsej, Őrség. (1,2,3,4,5)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

Velemér és Magyarszombatfa a gerencséreiről volt híres. (1,2,3,4,5)

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

Reszneki zsirkások vagy zsirkarostáló Resznek. Eredetét nem tuják. Zsirka = töpörtyű. Kavicson csúszkáló Csesztreg. Csíkvirrasztó Belsősárd. A belsősárdiak megúszták a hajdinát. Egyszer a szőlőhegyről hazafelé tartó berúgott emberek a fehérlő hajdinaföldet víznek nézték és úszni akartak benne. (1,2,3,4,5)

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

Külsősárddal volt jó házassági kapcsolat. A határuk összeért, közel voltak egymáshoz a földjeik, házasságkötés révén könnyen össze lehetett a földdarabokat kapcsolni. De minden környékbeli faluval volt házassági kapcsolatuk, az volt a gyakoribb, hogy asszonyt hoztak Belsősárdra. (1,2,3,4,5)

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

a) Vásárra:

Régen a legfontosabb központ Alsólendva volt, de Lendvavásárhelyre (Dobronakra) is jártak. Rédicsre, Lentibe, Zalabaksára és Csesztregre is jártak vásárba.(1,2,3,4,5)

b) Piacra:

Régen főleg Alsólendvára, később Lentibe jártak, illetve ma is járnak.(1,2,3,4,5)

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

A falu búcsúja Jézusszive utáni vasárnapon van. Resznekre, Rédicsre, Gáborjánházára is átjárnak búcsúkor.(1,2,3,4,5)

d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?

Vasvár és Búcsúszentlászló. Régen mindkét helyre gyalog jrátak, kb. 1 hétig tartott az út. (1,2,3,4,5)

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

Summások. A Károly-majorba, Németbólyra, Magyarbólyra, Siklósra (Baranya m.), Tormás-pusztára (Sopron m.), Alsólepelre (Tolna m.), Fejér megyébe, Kisbérre és Bábolnára jártak. Férfiak és nők egyaránt, házaspárok is. Főleg a fiatalabbak, akiknek kevés földjük volt, vagy nem volt földjük. A két világháború közötti időszakban kb. 15 családból jártak hat hónapra. A répakapálók, répaszedő, marokszedő voltak a kisfizetűek. Ők 6 hónapi munkáért 8 mázsa búzát és havonta 80 pengőt kaptak. Az aratók stb. voltak a nagyfizetűek, ők 12 mázsa búzát kaptak és havonta 120 pengőt kerestek. A fizetséggel meg voltak elégedve, a téli időszakban megéltek belőle. Síber Lajos „Az itthon nem is csinált soha semmit. Mer’ ő azt mondta, hogy ő hat hónapig dolgozik, hat hónapig meg úr.” (5) Napszámosok. A Rédicsi-majorba jártak.

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szoktak jönni munkára?

Két nagyobb gazdához jártak évekig Mihályfáról aratók. A II. világháború alatt, amikor a fiatal férfiak nagy része katona volt, a horvátságból jöttek horvát aratók a faluba. (1,2,3,4,5)

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

A legfontosabb eszközök nagy részét megcsinálták saját maguknak, de eladásra nem nagyon készítettek.(1,2,3,4,5)

a) kocsikasokat

n.a.

b) vesszőkosarakat

csak saját használatra (1,2,3,4,5)

c) szalmafonatú edényeket

csak saját használatra (1,2,3,4,5)

d) szövőbordát

n.a.

e) favillát

csak saját használatra (1,2,3,4,5)

f) fagereblyét

csak saját használatra (1,2,3,4,5)

g) faboronát

n.a.

h) egyebet?

n.a.

i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszerezni?

Amit nem tudtak elkészíteni, azokat vándorárusoktól vették, vagy vásárokon és piacokon vásárolták. (1,2,3,4,5)

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

A veleméri és magyarszombatfai gerencsérektől vásárolt cserépedényeket használtak. (1,2,3,4,5)

1.16.

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

Licsit és bordát a kerkafalvai licsisek és bordások hoztak. Ezekkel a környéket ők látták el és a németfaluiak. A hátukon hozták, zsákokban. Az utcán kiabáltak: „Licsit, bordát vegyenek!”. A meszesek Sümegről jártak lovaskocsival. Az üvegesek és az edényfoltozók régen trencsényi tótok voltak. Egy foltozó, Diák Ferenc, Zalaszombatfán is élt. Amikor a tótok elmaradtak, ő járta a környéket. A rokkások szepetnekiek voltak. A gerencsérek Velemérről és Magyarszombatfáról jártak. Szekérről búzáért, rozsért, árpáért és zabért árlulták az edényeket, a nagyobbakat kétszer töltve, a kisebbeket másfélszer töltve. Egy régi történet a veleméri gerencsérekről: „Ugye, lejártak egész Somogyba is ezek. Lovas kocsikkal. Ugye, vitték az edényt, hozták az árut. Aztán általában ilyen jó borszerető emberek vótak, ugye, mentek ezekbe a hegyekbe lefelé..., aztán ugye, bort is hoztak, minden, jó’ fölittak, aztán Szentgyörgyvőgyön belejártak az árokba, ugye. A kocsi beleborult, éppen a temető előtt. Aztán ugye, cipekedtek, emelgettek, nem akart kimenni a kocsi. S hát azt az egyik mondja (ugye jó’ állottak): Ti halottak, aszongya, gyertek segítsetek, aszongya, hát nem bírunk ezzel a szekérrel! Hát, tuggya, az éjjeliőr éppen arra ment a temetőben, aztán mondja, mikor mondták, hogy: Gyertek halottak, aszongya, segítsétek ezt a kocsit kivenni! Hányan menjünk? – aszongya. Megijedtek ezek, elszaladtak, otthagytak kocsit, lovat. Kiabált nekik az őr: Hát ne menjetek! Hát, ilyen viccek előfordultak velük.” (2)

b) Honnan jöttek?

Kerkafalva, Németfalu, Sümeg, Trencsén, Zalaszombatfa, Szepetnek, Velemér, Magyarszombatfa (2)

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

licsisek, meszesek, üvegesek, edényfoltozók, rokkások, gerencsérek (2)

d) Mit árultak?

szövőborda, mész, rokka, cserépedények (2)

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

A faluban nincsenek szőlők, csak egy kevés nova a Felső-mezőn. A falu szőlői a Rédics feletti hegyeken (Dedes, Gosztola, Tenke-hegy) voltak és vannak ma is. Ezeket az 500-600 négyszögölnyi, 1 holdnyi területeket örökölték, vagy vásárolták. Dedesben kb. 15 községnek (Szentgyörgyvölgy, Márokföld, Nemesnép, Csesztreg, Baglad, Resznek + a hetési községek) van szőlője. A szőlőhegyre általában gyalog jártak, reggel mentek és este tértek haza. Néha több napra is kimentek. Akik több napig kint maradtak, azoknak az asszonyok szerdán vitték a fél hétre való ételt. Mindenkinek van pincéje. Ebben tárolják a bort, és ott alszanak, ha több napig kint tartózkodnak. (1,2,3,4,5)

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

A faluban nincsenek szőlők. (1,2,3,4,5)

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

A régiek azt mondták, hogy a két patak között, ahol a faluba Rédics felől bejövünk, valamikor volt egy temető. A helyet Baksaaljának hívják. Valamikor ott egy falu volt, ami „Elsüllyedett valahogyan.” (1) Vö. I.1. Régen a rédicsi Ótemetőbe temetkeztek a belsősárdiak is (ma futballpálya). (1,2,3,4,5)

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

n.a.

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

A falunak fogadott ünnepei nincsenek. (1,2,3,4,5)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

A vasborona a faluban kb. az 1930-as évek közepén jelent meg. Azelőtt faboronát használtak és a termelőszövetkezet megalapításakor még a legtöbb gazdának ilyen volt. Mindkét típust úgy használták, hogy párba összekötötték, vagyis kettőt egymás mellé kapcsoltak. (1,2,3,4,5)

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

a) kézi vetés: általános, ritka, nincs

1960-ig a termelőszövetkezet megalakulásáig a gazdák 99 százaléka kézzel vetett.(1,2,3,4,5)

b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.

4 gazdának volt vetőgépe, az elsőt Tüske István vette az 1930-as évek végén. E gépeket nem kérték kölcsön, mert a kézzel való vetést jobbnak tartották. (1,2,3,4,5)

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismert?

A c) típushoz hasonló takarítófát használtak. Ezt vékony, hajlékony, acélos mogyorófából, gyertyánfából, vagy puskavesszőfából csinálták és dróttal, vagy madzaggal erősítették fel. (1,2,3,4,5)

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Kb. 40 cm hosszúságú kévetkötőfát használtak. Ez tömör volt, lyuk, nyílás nem volt rajta. (1,2,3,4,5)

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

1 keresztben 21 kéve búza, vagy rozs volt. Ötször négyet raktak egymásra, fejekkel befelé. Az alsó kévék fejeit felhajtották, hogy eső esetén ki ne csírázzanak. A legfelső kéve volt a pap. (1,2,3,4,5)

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

A kepe szót ismerik. A kereszt szinonimájaként is használják, de az egymás mellé rakott, meghatározatlan számú (2,3,4,5,6,10) kereszteket is jelentette. Ezeket egymás mellé, egy sorba rakták úgy, hogy a keresztek lába vagy összeér, vagy nem. Túl sokat nem raktak egymás mellé, mert ha a villám esetleg belecsapott, sok gabona égett volna el. A kepe szót a termés mennyiségének meghatározásánál nem használták, csak a kereszt kifejezést. (1,2,3,4,5)

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

Cséppel zsupnak való rozsot csépeltek. A nyél hossza (becslés szerint) 1,5-1,6 m, a hadaró hossza pedig kb. 1-1,1 m volt. A csépfej, valamint a nyelet és a hadarót összekötő közszíj marhabőrből készült. A nyél és a hadaró elkészítéséhez rózsafát, kőrisfát vagy puskavesszőfát használtak. (1,2,3,4,5)

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

A faluban 2 cséplőgép volt. Mindkettőt Hermán István vette az 1920-as évek elején az Amerikában keresett pénzéből. Nemcsak Belsősárdon, hanem más környékbeli falukban is vállalt cséplést. A gőzgépeket a tulajdonos kezelte és felfogadott 2 etetőt, akik mindig vele jártak. A többi munkást a csépeltető gazda hívta. E segítséget vissza kellett szolgálni. (1,2,3,4,5)

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

A kicsépelt szalmát két, egyenként 3-3,5 m hosszú szalmahordó rúdon hordták a kazalba. Ezek kérge le volt szíva, vagyis le volt fejtve, faragva. A kazlat 8 ember rakta hosszúnyelű vas-, vagy favillákkal, a 9. volt a kazalmaiszter. Ő irányította a munkát, ő vigyázta a kazalt. Időnként egy hosszúnyelű fagereblyével legrábolta az oldalát. Fiatalokat hajtottak (a kazal szélére tett szalmát behajtották), ezeket fésülte a kazal oldalán a kazalmaiszter. Ha már a földről nem érték el, szekérről, majd létráról rakták. Egy kazal 4-5 m magas volt. (1,2,3,4,5)

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

1960-ig a termelőszövetkezet megalakulásáig mindenki termesztett hajdinát a faluban. A rozsot általában a búza előtt 1 héttel aratták. A rozsföldbe másdovetésként hajdinát vetettek. Ősszel aratták, amikor már megbarnult. Ha korán bejött az őszi dér és fagy, akkor nem érett be és tönkrement. Kaszával aratták, mint a gabonát. Kis kévéket kötöttek belőle és nem keresztbe rakták, hanem hármat egymáshoz döntöttek. Úgy csépelték, mint a búzát. A hajdina az egyik fő eleség volt Belsősárdon. Volt olyan család, akinek 3-5 mázsa is termett. (1,2,3,4,5)

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

A krumplit régen kapa után, fészekbe ültették. Az 1940-es évek elejétől kezdve eke után: minden második fogatásba raktak belőle. Először Király József és Tüske István csinálta így. Ekkor jelentek meg az első kapálóekék is, az első Kühne-kapálóekét Tüske István vette. A termelőszövetkezet megalakulása előtti években a krumplit már mindenki eke után rakta el. (1,2,3,4,5)

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

Kaszával rendre vágták, ma már gép vágja. A munkát hajnalban (3-kor, 1/2 4-kor) kezdték. Reggel az asszonyok (miután kivitték a férfiaknak a reggelit) elhintették a rendet, vagyis vasvillával egyenlő vastagságban elterítették. Nap közben többször megforgatták, este pedig petrencékbe rakták. Egy petrencében kb. 40-50 kg széna volt. Másnap és harmadnap újra széthintették és többször megforgatták. Így szép zölden maradt a széna. Szénaszárító állványokat nem használtak. A szénát szekerekkel hordták a pajtákba. Nagy súlyt fektettek a széna minőségére. Ha nem sikerült pl. megázott, megvörösödött. „A szép széna olyan, mint a saláta, olyan zöld.” (2) A jó széna zöld színű és száraz volt. Mondás: „Szegény ember az, akinek a szénája meg nem ázik.” (5)