Völgyifalu

Adatlap

Adatfelvétel ideje:	Völgyifalu, 1990. július
Adatközlők:	(1.) Özv. Dávid Józsefné Csár Margit, 1924. Petesháza, római katolikus, Völgyifalu 14/a.
	(2.) Kaszás János, 1905. Völgyifalu, római katolikus, Völgyifalu 46.
	(3.) Herzsenyák Istvánné Adorján Juliska, 1914. Völgyifalu, római katolikus, Völgyifalu 91.
Gyűjtötte:	Szövényi Katalin
Wiki feldolgozás:	Nagy Krisztina
A település a Wikipedián:	http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%B6lgyifalu
weboldal:

---

1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

Nem tudja, mert nem itt született. (1) Régebben „Diós völgy” volt a neve. (2,3) („Régebben” pontosan mikor volt, nem tudták. 2) szerint talán a múlt században.)

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

Nem tudja, mert ő csak 1952-ben költözött ide. (1) Adorján Jánosék csalájda. (2) Adorjánék, Kaszásék. (3) (Kaszásék saját családjukról nem mondták, hogy régi lenne, igaz, hogy nagyszüleik is itt éltek.)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluban valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be,? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Völgyifaluba szlovénokat nem telepítettek. „Mikor Petesházáról kitelepítették 1949-ben az összes magyart, néhány család idejött.” Volt, ki rokonokhoz jött, volt, kit idegenek fogadtak be, 1951-ben mehettek vissza Petesházára. Völgyifaluba menekült családok: Josár Józsefék, Gyurica József, Pálfi Józsefék, Gerencsér József, Kósa Jánosék, Simonka Pálék. Csár család (Margit néniék) 2 évig Horvát Vendeléknél éltek „egy betonírozott kamrában”. A felsorolt családok mind hazatértek 1951-ben. (1) 1950 körül néhány család jött Petesházáról, az ottani kitelepítés miatt. Völgyifaluban mindig magyarok éltek. 4 szlovén Muraszombat tájáról jött. (Andrásék Belotincsból, Matursa Královecből.) „Ide nem telepítettek beguncokat Istriából.” De 1923-24 körül Pince majorba, Petesházára, Gyertyánosba telepítettek néhányat. Lakóterületeket „kolóniának” nevezik. (2) Völgyifaluba „szlovényeket” nem telepítettek. „A pincei majorba jöttek valahonnan emberek, akik horvátul beszéltek.” Édesanyja szerint menekültek voltak. Kolónia Hídvégen, Gyertyánosban volt. (3)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

Nagyobb számban nem költöztek el a faluból. „Csak az költözött el, aki máshová ment férjhez, vagy máshová nősült, vagy elment dolgozni és ott maradt.” (1) Egyszerre sokan nem költöztek el Völgyifaluból. (2,3)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

Akik a „lendvai fárához” tartoznak, mind hasonlítanak. (Az ide tartozó falvak Margit néni szerint: Völgyifalu, Csente, Hármasmalom, Petesháza, Lakos – alsó és Felső –, Gyertyános, Kapca, Kót, Hosszúfalu, Bánuta, Hídvég, Radamos, Göntérháza, Lendva.) Völgyifaluhoz leginkább Pince hasonlít. (1) Értetlenség. „Minden itteni falu hasonló, nincs jellegzetes különbség.” (2) „Csente jobban hasonlít Völgyifalura, Pince másabb egy kicsit.” (3)

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

A Mura menti magyar és szlovén falvakat nevezik „Muravidék”-nek. (1) A kérdésre nem tudtak válaszolni. (2,3)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

„Medzsugorje”: Horvátország, a Murán túl van. „Hetis vidék: Dobronak felé ven. Azok is magyarok, de másként beszélnek mint mi.” (1) „Hetis: Bánuta, Hídvég... ezek már hetésiek.” „Muraköznek is mondják a Murán túlfelöli vidéket.” „Prekmurje: Muraszombat felé.” (2) „Horvátország a Murán túl van.” „Hetésiek: Göntérháza, Radamos...” „Vendek – fővalósiak, mindenben mások mint mi.” (3)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

Igazán híres faluról nem tudtak. Azaz, mégis beszélt Margit néni egy-két faluról, melyek „valamiről ismertek”. (1,2,3) Dobronak kultúrházáról híres, Alsólakos bognárok élnek ott, Filóc sok fazekas él ott. (1)

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

Nem emlékeztek csúfoló mondókákra. (1,2,3)

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

Elsősorban falusi a falusival kötött házasságot, esetleg a szomszédos falubelivel. Mostanában a legkülönbözőbb falvakból hoznak feleséget, férjet, még a Murán túlról is. (1) Szoktak régebben is más falvakból házasodni, azonban mégis a legtöbb háazsság „fárán belül” köttetett. (Lendvai fára: Völgyifalu, Csente, Pince, Hosszúfalu, Kót, Lakos, Gyertyános, Kapca, Hármasmalom, Petesháza.) (2) Régen ritkaság volt. Esetleg a közeli falvakból, de olyan nagy távolságból, mint manapság, nem szoktak házasodni. (3)

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

Piacra is, búcsúba is” jártak. (1)

a) Vásárra:

Lendvai Szent Háromság – évente 2 alkalommal (1). Lendva – „régi jugoszláv időben” első szerdán, Csáktornya – első szerdán most is „nagy vásár” van (2). Lendva – Mindenszentek előtti csütörtök, Szerdahely, Csáktornya – szerdánként (3).

b) Piacra:

Lendva – „már régen megszűnt”(2). Lendván – a templom előtt, kedd, szombat(3)

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

Csáktornya – Assisi Szent Ferenc, Szentlászló – Pünkösd (1). Völgyifalu – Pünkösd (templom szentelése 1934-ben), Lendva – Katalin (november 25.), Csáktornya – Porcingula (augusztus 2.), Vasvár, Csente – Szent Kereszt, Bisztrice (2). Völgyifalu – május első vasárnapja, Pince – Szent Kereszt (első búcsú), Csente – Kisasszony, Áldozócsütörtök körül, Felsőlakos – „Szent István király”, „Szentháromság”, „Őrangyalkor” (a „magyarok alatt”), Csáktornya – „Porcingula” (augusztus 2.), Gyertyános, Alsólakos – szeptember 11. „utolsó búcsú”, Petesháza – Rozália „Búcsújáró helyek is voltak” – egyebet nem mondott. (3)

d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?

Medzsugorje (1). Máriacel „Varasd mellett, ahol Mária megmaradt.” Piacra nem gyakran jártak – legtöbbet búcsúba, ahol rokonok éltek. (2)

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

Cselédnek sehová sem lehetett menni. „Szezonymunkára” Bácskába a 30-as években. Ausztriába, Franciaországba, Németországba 2-3 hónapra répát kapálni. (1) 1926-29 körül Baranyába, Lenti környékére „szezonymunkára” (aratni). 1932 körül Franciaországba, Németországba márciustól mindenszentekig szintén „szezonymunkára”, kukorica, cukorrépa mellé. A munkások „gyűjtőtábora” Muraszombaton volt, itt egy vállalkozó volt az, aki a jelentkezőknek munkát szerzett. (2) Bácskába mentek 6 hónapra „szezonymunkára” aratásra, jószághoz, „ölfavágni”. A II. világháború előtt Franciaországba, Németországba mentek dolgozni. Zelka Annus cselédlány volt Mádi Gézánál Lendván. (3)

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szoktak jönni munkára?

Völgyifaluba nem jöttek munkára, mert olyan nagy gazdasága csak egy-két embernek volt, aki a munkáért tudott volna fizetni. (1,2,3)

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

„Cekkert” „rogozból” és „fosztásból” mindenki tudott készíteni, azonban ezeket nem adták el. (1,2,3)Licsét – a faluban köttették; (3)

a) kocsikasokat

kocsikast – Lakosban kötöttek (3)

b) vesszőkosarakat

Palináról; vesszőkosarat, kasokat vásárokon. (2). Vesszőkosarat – Kótból néha, inkább vásárokon szlovénektől;

c) szalmafonatú edényeket

Szakasztót, kópicot, pókot szalmából mindenki tudott készíteni Völgyifaluban. (1,3)

d) szövőbordát

szövőbordát – csáktornyai vásárban a bordástól(1,2). Bordát – Petesházán csináltatták (3). Lendva hegyről

e) favillát

„Villát, gráblát” – Palináról¬; szövőbordát

f) fagereblyét

favillát, fagereblyét – Palináról. (1,2) Favillát, gráblát nem tudja honnan szokták beszerezni, mert az édesapja pintér volt, s minden ilyesmit maga csinált a családnak. (3)Csentében is volt 1-2 ember, aki tudott gráblát csinálni.

g) faboronát

n. a.

h) egyebet?

licsét – Völgyifaluban készítette valaki. („Szödörnye indáját 3 részre hasítják egy pálcával, ezekkel kötik össze a szálakat." (3). urán túlra a horvátokhoz – 7 házhoz – vitt a Mura-hídon át túrót, tejfölt, sárgarépát, diót. (1) Lendvára túrót, tejfölt, tojást, gesztenyét vittek piacra. Szőlőt Csáktornya felé szokták vinni a faluból(2). Mikor fiatalabb volt, gesztenyét, „lasponyát”, szokott a piacra vinni Lendvára. (3)

i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszerezni?

Lakos, Palináról, Lendva, Völgyifaluból, Kótból, Csáktornya, Petesházán

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

Egy Csáktornya körül való, magyarul nem beszélő gerencsér szokott a faluba jönni. Vagy tőle, vagy a vásárokon a fialóciaktól szokták venni a cserépedényeket. Színük: zöld, vagy barna mázas, „egyszerű fekete korsó”. (1) Kebeléből, Szentlászlóból, szekérrel járó fazakasoktól, gerencsérektől. A zománc barna színű. (Mázatlan fekete „bugyogós korsó” és „szájas korsó”.) (2) Göntérházáról, Kebeléről. (3)

1.16.

Gerencsér – Csáktornya felől jött vasárnaponként sárga lógóval, kis traktorral. Gráblát, villát – Palináról, még most is jön vasárnaponként biciklivel. „Olcsó Jancsi” – késeket, tükröket hozott, mindig azt kiabálta: „Olcsó Jancsi, vegyetek!” „Szentes gyertyákat” – február 2-re, Mindenszentekre. Seprűt, vesszőkosarat – Petesházáról a „Furuglás Jancsi”. (1) Favillákat – Palináról. „Tyúk árusok” – „fövalósi szlovények (vendek)” a hátukon vitték a ládájukat. Felül tartották a tojást, alul a tyúkokat. Kukoricát, répát, krumplit – a Murán túlról. „Olcsó Jancsi” – bosnyák, csecsebecsét árult. (2) „Olcsó Jancsi” – „bizsut” árult, „tyúkárusok”, favillát – „biciklivel egy ember”. (3)

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

„Tyúk árusok”, felül tartották a tojást, alul a tyúkokat.

b) Honnan jöttek?

Gerencsér – Csáktornya, Palináról, Petesházáról,

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

„Tyúk árusok”

d) Mit árultak?

késeket, tükröket, seprűt, vesszőkosarat, favillákat, tyúkot, tojást, „Szentes gyertyákat”

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

A helybelieknek a falu határában vannak szőlőhegyei, de van itt „hegye” gyertyánosinak is, petesházinak is. (3)

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

Van a falu határában szőlőhegy: Kótból, Kapcából, Gyertyánosból és más falvakból is jöttek ide szőlőhegyet venni. (1) Régóta van a falu határában levő hegyeken „Gyepühegyen” szőlő. Egy-egy gazdának több „hegye” is van. Muraközieknek is, Kapcaiaknak is vannak itt is, a Csentei hegyen is szőlői. (2)

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

Nem tudnak arról, hogy a közelben bárhol is régi temető, vagy csontokat találtak volna. (1,3) Cserkészek Hosszúfalunál, Lakosnál találtak edényeket, csontokat. (Bővebbet nem tudott róla, de valószínűleg az ott húzódó „római út” maradványaira gondolt.) (2)

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

n. a.

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

Nem tud róla, hogy a falunak lett volna fogadott ünnepe. (1) Tűz ellen valamikor augusztusban. Betegség ellen még az ősök fogadták. Szent György napján a tehenet nem szabad befogdni (a lovat befogják). (2) Szent Kereszt napja szeptember 14. Valamikor rengeteg állat, tehén pusztult el, s misét mondanak azóta, nehogy megismétlődjön ez. (3)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

Használtak „kettős” boronát is, „egyest” is. (Mindkét fajta fából volt, vasszegekkel. A kettős kisebbekből áll, mint az egyes.) (1,2,3) Inkább a „kettőst” használták. (2)

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

Nem tudott pontos választ adni, mivel 1952. óta él a faluban, de szerinte akkor is kézzel vetettek „köcöliből”, csakúgy, mint később. (1) Völgyifaluban nem votlak nagy gazdaságok, mindenkinek közepes nagyságú földje volt, 4-5 hold. (2,3) Leggazdagabb Gazdag István volt, kb. 15 hold földje volt. Nem volt vetőgép, kézzel vetettek „köcöléből”. „A köcöle olyan kötött izé, a sarkait kötötték össze.” (2) Mindenhol kézzel vetettek „köcöléből” minden 2. lépésre, „jobb lábra”. Géppel csak kukoricát vetettek. (3) (Köcöle: 2 szélt kellett összevarrni kb. 2x70 cm. Mind a négy oldala nagyjából egyenlő hosszúságú. Vetéskor a köcöle 2 szemközti sarkát összekötik, az így keletkezett „gomb” a vállon van, a másik 2 sarkát a még szabadban levő kezükkel összefogják. A magot a másik kezükkel szórják.)

a) kézi vetés: általános, ritka, nincs

Nem volt vetőgép, kézzel vetettek

b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.

Nem volt vetőgép

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismert?

Aratáskor a kaszára meghajlított „mogyorú pálcát” erősítettek ez volt a „takarufa”. c) ábrát felismerte. (1) Aratáskor „takaritufát” használtak, így nem szóródott széjjel a szál, és a marokszedő munkája is könnyebb lett. 2 fajta „takaritufa” van: a pálcát visszakötik, ld. c) ábra; a pálcát nem kötik vissza. (2) A kaszára botot, pálcát kötöttek, ezt nevezték „takaritufának”. c) ábrát felismerte. (3)

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Használtak kévekötőfát nagyon sokan, mert sokkal erősebben meg lehetett ezzel húzni a kötelet. A kévekötőfa hossza 50-60 cm, egyik végén fej, ezért úgy nézett ki, mint egy baba. Nyílás nem volt rajta, a derékszíjba tették, ha nem használták éppen, de náluk volt. (1) 1918-20-ban még használtak kévekötőfát. Nyílás nem volt rajta, kb. 50 cm lehetett, a hegyesebb végén „árkolva”. (2) Használtak kévekötőfát, de nyílás nem volt rajta. (3)

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

Kereszt: 21 kéve, 21. a pap. Nem szoktak a mezőn több keresztet összekapcsolni. A kereszteket lehetőleg úgy rakják, hogy minél kevesebb helyen kellhen majd megállni a szekérrel. (1,2,3) „Zabot, hajdinát, kölest sátorosra összeburogatták.” (1) Hajdinát, zabot, kölest – 5-6 kévét egymásnak támasztottak. (2)

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

Kepe: 21 kéve. Mennyiség meghatározására inkább a keresztet használták. „Körösztök után számítottak.” (1) A kepe csak fél mércét adott. (2) Kepe: 17 kéve (2,3)

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

Csép nyele: kb. 1 m. Csépfej: 30-40 cm. „Össze voltak ragasztva szijbul.” Petesházán is, Völgyifaluban apósánál is kellett csépelni a „zsupp tető miatt”. Legtovább „gabonát” csépletek. Jószág: gabona + búza. Gabona: rozs. Petesházán négyen szoktak csépelni nótára: „Üsd a papot!” Ha leverték már, „meg kellett gráblányi”, majd újra végig verték oda, s vissza. (1) Csép nyele: kb. 140 cm. „Hadaru”: 70-80 cm. (2,3)

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

Régóta csépelnek géppel. 1952-53-ban még cséplőgépet használtak Völgyifaluban. Petesházán is, Völgyifaluban is egyetlen gép volt, ezzel (gyakran a felvirágozott géppel) ment a géptulajdonos minden házhoz, vagy a „placcra”, hová azok vitték csépeltetni búzájukat, kiknek kevesebb volt. „A gépész egy kévevágó embert fogadott, a többieket a gazda fogadta”, tudva azt, hogy a segítséget majd „neki is vissza kell adnia”. Így összesen 12-16 ember – rokonok, szomszédok – kellett a gépészen s a kévevágón kívül a csépléshez. (1) 1948 óta csépelnek géppel Völgyifaluban. A géptulajdonos csak a „gépészt, ki a kazánnál volt” hozta magával, a többieket kb. 14-15 ember – rokonokat, szomszédokat – a gazda hívta. A géptulajdonos minden cséplés után „vámot vett”, 4-5 q-t. (2) Mielőtt a faluba került az első cséplőgép, Csentéből jöttek át csépelni. A géptulajdonos majdnem minden házhoz ment, ő legfejjebb egy embert vitt magával. A gazda, aki etetett, hívta az embereket is, akikhez aztán majd neki is mennie kellett csépleni. Kb. 15-17 ember dolgozott együtt. (3)

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

A szalmát 2 rúdra tették, úgy vitték a kazalhoz – ehhez 4 ember kellett. (A kazal rakásához nagy szakértelemre volt szükség. „Fialt kellett hajtani a 4 sarkára”, ezeknek nagyon stabilan kellett állnius, mert különben a kazal összerogyott volna. A „kazal májszter” egy hosszú vesszővel egyengette a kazlat, hogy egyenes legyen.) (1) Akinek messzebbre kellett vinnie 2 rúdra tette, egyébként favillával vitték a kazalhoz a szalmát. A kazlat favillával rakták előbb a földről, majd szekérről. (2) A szalmát 2 rúdra téve vagy villával hordták a kazalhoz. (3)

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

A magyaroknál jobban abbamaradt. Kb. 5-10 éve. Oka: A hóharmat az utóbbi időben mindig megtörte. Búza után nem jó vetni a kölest, rozs után kell, de azt már nem sokat vetnek. (1) Kb. 10 éve maradt abba. (2) Hajdinát is, kölest is a 60-as években még vetettek, – a horvátoknál még most is vetik. „Kölest az allába, hajdinát föllebb kell vetni.” (3)

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

Már gyerekkorában is eke után vetették a krumplit. A földet egyes ekével kiforgatták beleszórták a krumplit, majd kapával, vagy ekével földet húztak rá. (Ekével úgy, hogy minden második „szántásnál” a föld az első barázdába fordul.) Géppel 10-15 éve vetnek krumplit. (1) Mindig eke után vetették a krumplit. (2) Már talán a 10-es években is. (3)

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

Reggelre rendre vágták, elrázták, este petrencékbe rakták, másnap újra elrázták, kétszer-háromszor megforgatták, estére megint petrencékbe vagy baglába rakták. (1) „Már júniusban betakarnak. Júliusban csak a lusták.” Első kaszálás: június – „öreg széna”. Második kaszálás: augusztus – „sari”. „Arra főnek, már májusban betakarnak.” A fű „röndre van vágva”, rögtön utána elhintik, estére „gereblivel petrencébe húzzák”. Másnap még az asszonyok elrázzák, estére nagyobb „baglákba” rakják, ezután már csak be kell hordani. (2) Első kaszálás: május – „öregfű”. Második kaszálás: „betakarodjon Kisasszonyra” – „sarju”. „Fattyisarit leetetik zölden.” Rendre vágták, villával elszórták, forgatták többször is. Estére petrencékbe vagy baglákba rakták. Egy réten 3-4 bagla, vagy 9-10 petrence lehetett. Ha féltek, hogy esni fog, „középre ágyba húzták a szénát”. (3)

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

„Köcölével” a füvet, a szalmát, de a szénát is. Szénát, ha volt „farjászu” azon dobták le az istállóba. (1,2,3) A füvet köcölében „füj hordó ruha” –, „talicsi”-ban hordták. (3)

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

a) az iga felső fájának nevét:

iga (1,2,3)

b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:

igaszeg (1,2,3)

c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:

igaküllő, befa (1), igaszeg (2,3)

2.15.

a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?

Almozáshoz főleg szalmát használtak, de az aratás előtti időben, mikor már kevés volt a szalma falevelet – tölgy – is. (Superes – deszkás – szekérrel hozták a házhoz. A szekéren is „tipornyi köll a falevelet, mert különben borzal”. A behozott leveleket a pajtában szokták tárolni, az állatokhoz „silingával” – 2 kengyeles vesszőkosár vagy „köcölével” hordják.) (1) Almozáshoz elsősorban szalmát használtak (2)

b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?

Mikor már kevés szalma volt, csak akkor almoztak falevéllel – tölgy, bükk – vagy „fűrészkorpával”(2). Ritkán almoztak falevéllel, inkább csak ha nem volt már szalma (3)

c) Melyik évszakban?

tavaszal

2.16.

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

Nem tudják. (1,2) Nem emlékszik pontosan, mert nekik nem volt lovuk, de használtak szerinte „ilyen kötelet”. (3)

b) Melyik mód régibb, újabb?

n. a.

c) Ez utóbbit honnan ismerték?

n. a.

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

Szekér: nagyobb, tehén húzza, rakoncás. „Hosszi szekér” – „rétuhás”. „Superes szekér” – deszkás az oldala. Kocsi: kisebb „Hintu”: díszes (1)

Szekér: tehenek húzzák. „Hosszú szekér” – majdnem 5 m hosszú. „Fuvaros szekér” („rövid szekér”) – 2,5-3 m. Kocsi: kisebb szekér, finomabb, húzhatta tehén is, de inkább ló. „Hintu” (2)

Szekér: „sasát”, kukoricát szállítottak vele. „Superes szekér” deszkás, krumplit szállítottak vele. Kocsi: kisebb, szállítottak vele fát, gallyat. Hegyre, búcsúba, vásárra mentek ezzel. (3)

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

A kb. 4 méter hosszú szekeret kb. 5 méter hosszúra nyújtották, ezt nevezik „hosszú szekérnek”. (1,2,3) „Nyojtóval csináltak a rövid szekérből hosszút.” (2)

2.19. A nyomórúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

A nyomórúd 4-5 m hosszú. Rögzítése elől „rudaló lánccal”, hátul „rudaló kötéllel”, vagy „hosszú kötéllel”. (1) Elől lánccal, hátul kötéllel. (2) A nyomórudat elől „rudaló lánccal”, hátul „rudaló kötéllel” rögzítették. (3)

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

Nem volt a szekereknek, kocsiknak saroglyájuk. (1,2,3)

2.21.

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

Szekérkast nem ismernek. (Csak az elnevezés ismeretlen.) „Kocsikast” tettek a „supperes szekérre”, ha krumplit, kukoricát szállítottak. (1,3)

b) Használtak-e kettőt is?

Ez a kas 2 részből állt. (1,3) Kocsikas és szekérkas ugyanaz, 2 részből állt. A kocsiülés deszkából volt, néha vesszőből. (2)

2.22. Szokták-e a vonómarhát patkoltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

Tehenet nem patkoltak, lovat évente többször is ha kellett. (1) Tehenet nem patkoltak, csak lovakat. Télen a ló erősebb patkót kapott, a „patkóban volt sarok is”. (2) Ló kevés volt, 3-4 tehén sok volt, mégsem patkolták őket pedig sokat dolgoztatták őket. (3)

2.23. A fejőedény régi neve?

„Fejke”. (1,3) „Föjke” – bádog, 8-10 literes vizes kanna. (2)

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

a) indítják

„Na, gyere!”(1) „Ne, Gyöngyös”(2), „Naa, Virág!”(3)

b) terelik jobbra

„Hokk!”(1,2,3)

c) és balra

„Csálé!”(1,2,3) nem kellett mondani, mindig megállt (1), „Hohá!” (2,3)

2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

„Pojca” (1), „Pojca, ne” (2), „Pojci” (3)

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

Pipipi” (1,2), „Pipike” (3)

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

„Kuszi” (1), Nevéről a kiskutyát: „kuszi-kuszi” (2), Nevéről, „kuszi-kuszi”, „kusz-kusz” (3)

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tiló típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

„Vágu, tilu, gereben” A kérdésre mindenhol ilyen sorrendben, szinte egymáshoz kapcsolva sorolták fel e eszközöket. A vágu nagyobb, durvábban töri meg a kendert, mint a tilu. (1,2,3)

2.29.

a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?

Csak az a)-t ismerik. (1,2,3)

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

n. a.

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú?

Nem tudnak a község határában álló házcsoportokról.

a) Hogy hívták ezeket?

n. a.

b) Miért volt így?

n. a

c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?

A község mindig a mai helyén állt. (1,2,3)

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

Mikor a faluba került, 1951-ben, még igen sok „boronyás ház” állt. Apósának „zsuppos faháza” volt, 1968 körül leégett, után kellett átépíteni. (Hogy az utolsó ilyen házat mikor bontották le, nem tudja.) (1) 1901-02 körül csak 2 téglaház volt a faluban. Az utolsó füstöskonyhás faházat 1941-42 körül építették. Még áll egy „régi ház” – Tubor Etelé –, ugyan már nem lakik ott senki. 3 régi „mászukéményes téglaház” van (Bogár Jóskáé, Jakab Pistáé, Jakab Péteré). (2) Régebben mindenhol faház volt, sőt még 1962 körül is sok „vén ház” állt. „Bíró Vendeleknek is faházuk volt.” Sárházra csak egyetlen egyre emlékszik, „az is nagyon régen épült”. (3)

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

„Tubor Etel háza még füstöskonyhás.” Szabadkémények, füstöskémények után „mászukéményt” építettek elsősorban a „zsuppos házaknál”. „A 40-es években már rende3s kémények voltak, talán előbb is.” Az új kéményeket már a „falba” építették. (1) Tubor Etelnek még füstöskonyhája van. Füstöskémények után a kéményeket a fal mellé építették. Zárt kéményeket 1945 után kezdtek építeni. (2) A kéményeket először a fal mellé építették, csak később – kb. 20 éve – építik a falba, zárt kéményeket is kb. azóta építenek. (3)

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

Minden helyiségnek külön bejárata nyílt a pitvarba vagy a verandára. Pitvar: „csak lábak voltak a leeresztés alatt”. Veranda: „be volt deszkázva, vagy téglából rakták”. (1) Minden helyiségnek külön bejárata volt a szabadból. Pitar: „a zsuppos házaknál nyílottak oda az ajtók”. Gang: az az egy méteres izé, annak van, akinek nincs előszobája”. Veranda: „üstök alatt volt, 120-130 cm-es lábak tartották.” (2) A szoba, konyha, kamra ajtaja a „gangra” nyílt a „régi házaknál”. Pitvara a faházaknak volt. (3)

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

Nem tudja. (1) sok ilyen keresztmestergerendás ház volt. (2) Volt sok gerendás ház, majdnem mindegyik faház az volt. A plafonjuk duplán volt, 2 gerenda az ajtóra merőlegesen állt. (3)

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

A II. világháború előtt már voltak Völgyifaluban rakott sparheltek. (1) Mindig az volt. 1910 után már igen elterjedt volt. (2) Nem tudja pontosan, az ő rakott sparheltjét 1955-ben építették, de előtte is soknak volt már. (3)

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

Kb. 10-15 építenek új házakat. (1) Az első ilyen típusú ház 1955 körül épült. (2) 20 éve építenek új házakat. (3)

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

A szobákban „kálha” volt mindenhol. (1,2,3) A „kálhák” színe: sárgás, barna. A cserepeket kebelei gerencsérektől vették. Magassága: 160-170 cm, nem volt kirakva „táblákkal” vagy „kockákkal” a padló szintjétől a tetejéig a kályha, hanem csak kb. derékmagasságtól fölfelé. A kályha körül végig „fapad” volt. (2) Zöldes, barna cserépkálhák voltak. (3)

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

A kemence a „berakott sparhelt alatt szokott lenni”. 3-4 kenyér is bele kellett, hogy férjen. Volt külön kemence is néhol, ez derékmagasságú padkán állt a konyhában. (1) Konyhai kemence általában a rakott tűzhely alatt volt. (2) Kemencét raktak a berakott sparhelt alá is, de a kemence normális magasságú padkán – 1/2 m – vagy a padló szintjén volt legtöbbször. 15 éve még az ő kemencéje is megvolt. Kulcsár Rozikának, Palika Katicának még most is van. Ezek a kemencék kívül négyszögletesek, belül boltosak voltak, kb. 3 kenyér fért beléjük. A kemence belsejének bemázolásához mindig fehér fődet kellett keresni. (3)

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

Mindhárom helyen a pajta a ház folytatása. Egyik sem torkos pajta, bár kis kiugró része (3)-nak van. (1,2,3)

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

A büröglé 2 ága közé fogták a fazekat, s úgy tették a kályhába. (1,2,3)

3.12.

a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?

Répát nem savanyítottak olyan gyakran, mint káposztát(1),

b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?

A káposztát „káposzta sziju késsel metélik”. Megsózzák, s egész télen át savanyítják egy kádban (1). Savanyítottak káposztát is, tarlórépát is. Egészben soha, mindig metélve. (Metélés: „káposzta szijun”.) Metélés után megsózták, majd nehezéket tettek rá, s tavaszig savanyították. (2) A káposztát „répa szijun metélték”. Sóval, babérlevéllel, borssal ízesítették. „Lável etépték”, végül nehezékként követ tettek rá. Répát „répa szijun metélték”, csak sót tettek bele, majd szintén kővel nyomtatták le. (3)

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

Kb. 10 éve szűnt meg általánosan, de még néhányan most is sütnek. Margit néni is a „villany sparhelten”. (1) Kb. 10-15 éve. (2) Kb. 15 éve, de van aki még most is süt néha. (Hogy ki, azt nem tudja.) (3)

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

Nekik b) is, c) is volt. (1) Völgyifaluban c) volt a legtöbb embernek. (A b) szerintük tányértartó.) (2) A kenyér deszkán volt a kamrában. (3)

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

„2 kengyelű dongás” vajköpülőt használtak. Neve: „tejrázu”. (1) A „tejrázu” régebben fából volt, 2 kengyelű, Később cserép, 1 kengyelű. (2) Az ő 2 kengyelű „tejrázujukat” az édesapja készítette fából. (3)

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

A „mozsár lábitus” volt. A pajta falába volt téve egy rúd, abba kellett kapaszkodni, s közben táncolni, hogy mozogjon a törő. (1) A mozsár az „üstök alatt a pajtában” volt. A „mozsár feje” csak akkor „ütötte a köleskását”, ha „táncolni” kezdtek a „mozsár fejében” végződő rúdon. (2) A „nagy mozsár” a pajtában volt. (Szintén lábitós.) Kis mozsarat itt nem használtak. „Máktörőben” törték a mákot, diót, paprikát fejszenyéllel, vagy „göböcsös fával”. Paprika törésekor az orrukat be kellett kötni, mert nagyon csípte őket a paprika. (3)

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

A hajdinából kolbászt készítettek. „Gánicát” kukoricalisztből kevés búzaliszttel keverve készítik. Forró vízbe – mikor forr a víz, sót kell beletenni – a lisztet belekeverni, annyit, hogy ne legyen nagyon kemény. Kanállal fatányérba tölteni, és leönteni tejjel vagy hagymás „vágott zsírral”. (1) Gánicát a régi öregek hajdina lisztből is készítettek. Mostanában kukoricalisztből készül, zsírral, tejjel, kávéval öntik le. (2) Hajdinából, kölesből inkább kolbászt, hurkát csinálnak. Gánicát kukoricalisztből. Sós vízben főzik, kanállal szaggatják, „vágott zsírral” vagy tejjel öntik le. (3) Krumpliból és búzadarából dödölét készítenek. (1) A kölest felhasználás előtt először „kotlában” megfőzték ezután megmosták, majd egy 5-6x3,5 m-es ponyván szárogatták a napon vagy a padláson – ezt már kásának nevezték. (2) Kukoricalisztből málét készítenek. (3)

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

A „perecet” kenyér helyett sütötték (nem kalácstésztából). Karácsonyra, lakodalomra „hosszú kalácsot”, „vastag kalácsot” sütnek, ezekben mazsola és szőlő van. Még a 40-es években itt is készítettek „fumut”. Ezek apró töltött „bukták”, „babák” voltak. „Kublihuppot” – töltött – lakodalmakra sütöttek. (1) A rajzokon perecet látott. A perec „hökkön sült”. A kalács mindig töltött. Régebben lakodalmakra „fumut” is sütöttek. Ezek különböző figurák voltak. (2) Rajzokon perec van. Lakodalomban „tiszta üres hosszú kalácsba”, vagy „kublihupp”-ba bökték bele a „bokrétát”. „Menyasszony fumu”: 3 szálból fonták össze, dióval, lekvárral, pirított búzadarával töltött. „Hosszú, cifra volt”. (3)

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

Lecsót az 50-es évektől eszenk. Paprika, paradicsom, tojás, esetleg rízs vagy krumpli. Mivel erős, nem sokan szeretik. (1) Ők nem szeretik, nem is készítenek. Azt nem tudják, hogy mióta eszik mások. (2) Nem olyan régóta, a háború után terjedt el. Paprikát sütöttek, hozzá paradicsomot, tojást ritkán ütöttek rá, van ahol krumplit is tesznek hozzá. (3)

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

Már régóta, talán az I. világháború előtt is ették már nyersen. Van 1-2 öreg, aki még most sem eszik. (1) Paprikát nagyon régóta, paradicsomot kb. a 40-es évektől eszik nyersen. (2) Régóta. Már mikor fiatal volt, akkor is ették nyersen a paprikát is, paradicsomot is. (3)

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

Mazsolás, lekváros, diós „hosszú kalács”. Rétes: túrós, almás, káposztás. (1) „Hosszú kalács”: diós, lekváros. Rétes: túrós, almás, mákos, tökös. Fánk. (2) Kalács: mákos, diós. „Kőtt rétes”: rizses, darás, káposztás, mákos, diós, „előbb répás”. Rétes: langyos vízbe sót, lisztet, kevés olvasztott zsírt is lehet tenni. Összegyúrni, 1 órán át pihenni hagyni, majd asztal nagyságúra nyújtani, tölteni.) (3)

3.22.

Mikor Völgyifaluba költözött, akkor már nem viselték. (1) Kötényük szintén fehér, „az is saját magábul volt rostos”. Kb. 30 cm-re az aljától „föszödött” piros minta. „Üng”: fehér vászon, hosszú újjú, „fűzős nyakú”, soknak nem is volt gallérja, „fűzűs is, gombos is – egy ideig gombos, azon alul rózsával, állatokkal (piros) díszített”. „Szóma kalap”: régen nagy volt, ma már kisebb. (2)

a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként?

1915-17 körül még viselték – „parádéra vették föl” (1).

b) Hány szélből készült?

A gatya 3 szél volt, fehér, alul „rostos” (1). Régen viseltek. 3-4 szél volt, fehér vászonból, „rostos”. (3)

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

Völgyifaluban most is hordanak szoknyát blúzzal. Hordtak „réklét” is sokáig, még 10 éve is volt aki viselte. (1) 1945 után kezdtek „egybe ruhát” hordani, de még most is hordanak rakott szoknyát és blúzt. Szoknya: széles, húzott. Nem jártak vászonszoknyában, vászon ruhát csak a férfiak hordtak. Kötény: fekete, szélére 5-6 cm vastag piros, horgolt rózsák. A bácsi édesanyja mindig ezt hordta. Ing: fehér, könyékig érő újjal, azt nem tudja, hogy „belekötözték”-e a szoknyába. „Pacsa”: Bözsi néni édesanyját azzal temették el. A „kitát” „fakontyra” tekerte, kb. 10 cm-es tűvel rögzítette. Erre tették a „négyszegletes nagy fehér ruhát” – csak ünnepnapokon viselték. Azt szokták mondani, hogy „billegett a kontya”. Szalagot is szoktak tűzni a kontyukra, ez olyan hosszú volt, hogy „fél hátig is leért”. A szalag piros volt, kék díszítéssel – rózsás ez is. (2) Háború után hagyták abba a derékban rögzített szoknya viselését. Szoknya: húzott, nagy. Kötény: fekete, piros rózsás díszítés az alján. Blúz: fehér, pirossal díszített, „kívül van kihajtva”. Hajukat „szegletes forma fára csavarták fel” – „tán ezt nevezték pacsának”. Piros szalagot tűztek rá, aminek a vége ki volt varrva. (3)

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

Minden asszony szokott szőni. Zsákokat még a 60-as években is készítettek. „Föszödöttet nem mindenki tudott szőni.” (1) Minden háznál tudtak szőni, 20 éve szűnt meg a kender termelése, azóta nagyon ritka az aki még sző. „A főszödöttet egy nő sem tudta csinálni.” (2) Talán az 50-es években. Előtte minden asszony maga szőtte a zsákokat, vásznat. (3)

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

Nem volt kötelező az asszonyoknak a kendő viselete sehol sem, de az idősek mostanában is mindig hordják. (1,2,3)

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

A szobákban általában három ágy volt, mindegyik a fal mellett. (1,2,3)

4. Család, közösség, világkép

4.1.

a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt?

Télen tartották a legtöbbet, mert nem volt még akkor „hűtő” és télen nem volt annyi dolog, ezért jobban ráértek (1). Minden évszakban voltak esküvők, legtöbb télen (2). Legtöbb lakodalom télen volt (3).

b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt?

Nyáron ritkábban voltak esküvők. (1) Minden évszakban voltak esküvők, legkevesebb aratás körül, mert akkor még nem volt hűtőszekrény. Így az ételek könnyen megromolhattak (2). legkevesebb lakodalom nyáron. (3)

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

a) 1910 körül:

vasárnap (1,2,3)

b) 1980 körül:

szombat (1,2,3)

4.3.

a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél?

Mindkét család – fiué is, lányé is – külön tartotta, saját házuknál (1,2,3)

b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés?

Az étkezések egyenrangúak voltak, a vendégeket ebédre vagy vacsorára hívták. (1,2,3)

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

A menyasszony és a vőlegény egy ideig külön voltak, a vőlegény a „vőférrel” elment a lányért, és éjfélre átvitte az ő házához. (3) Csak a keresztszülők kísérik a fiatalokat el a másik családhoz. (1)

4.4.

a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.)

Mostanában iskolában, falutotthonokban még mindig külön-külön. (1) Külön-külön a falutotthonban. (3)

b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása?

A 60-as évektől faluotthonban, s csak ritkán otthon. Külön-külön. (2)

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

a) 1910 körül:

1910 körül és 1980 körül is „vendéghívóval”. A vendéghívó fiatal férfi, akit megkérnek (rokon, barát). Mostanában már a távolabb élőkhöz levelet küldenek. Régebben a lakodalom előtt egy héttel indult, először a távolabb élőkhöz. Szépen felöltözött, botja volt, verset kellett mondania. (2) 1910 körül „vendéghívóval”. A vendéghívónak verset kellett mondania: „A gazdának elküldöttje vagyok. Szolíttatja ......-t korán való ebédre.” Valami ilyesmit mondtak. Öltözéke: bot (virágos), síp, kalap (régebben ebben volt a virág). A vendéghívó már vasárnap elindult „hívni”. Még most is él ez a szokás, de már nem gyalog jár a vendéghívó, s a távolabb élőkhöz már levelet küldenek. (3)

b) 1980 körül:

Még mostanában is „vendéghívóval”. A vendéghívó: rokon, testvér, fiatal férfi. Öltözéke: kampós bot, azon rózsa. Síp – tehén szarvábavan egy sipocska beletéve. Szövege: „Meghívom ......-t csalájdát egy kis itukára, egy kis pityukára, jó az Isten ád még többet.” („Mondta még azt is, hogy hova kell menni.”) (1)

4.6.

a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol?

Természetesen volt, hogy a fiatalok közt soha ne legyen veszekedés, mindig boldogan éljenek egymással (1). Nem tudják. (2) Cserepet nem törtek az ő lakodalmán, hacsak véletlenül össze nem tört valami. Egyébként ilyen szokást nem ismer. (3)

b) Ki, mikor és miért tört cserepet?

A „vőfény vagy a szakácsnék” törték a tálat, tányért, ha magától nem tört el. (1)

c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =

n. a.

d)Meddig élt ez a szokás?

n. a.

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat?

Egyik faluban is, másikban is voltak zenészek, akik együtt jártak a lakodalmakba muzsikálni (1). Volt, hogy a faluban volt zenekar, volt, hogy más faluból hívtak zenészeket (2)

b) Milyen hangszereken játszottak?

2 hegedűs – „kontorás, prímás” –, bőgős, cimbalmos. Ma: 1 hegedűs, 2 harmónikás, dobos (1) 2 hegedűs, bőgős, cimbalmos, flótás (2)

c) Hány főből állott a zenekar?

n. a.

d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba?

Harmónika a 40-es évektől. (1), „Harmónyikás” kb. 1945 után. (2)

4.8. Lucázás

Lucázás itt nincs, csak Hetésben. (1) Egyáltalán nem tud róla. (2) Lucázás itt nem volt (3)

a) Volt-e lucázás és mely napon?

n. a.

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

Luca napján a tyúkokat „a hordó abrincsba szórt szemmel kell megetetni, hogy a háznál sok tyúk legyen” és ne menjenek más házához a tyúkok. Az asszonyoknak ezen a napon nem volt szabad varrniuk, nehogy a „tyúkok seggit bevarrják”. (3)

4.9. Regölés

Regölni nem szoktak. (1,2,3) „Maskurába öltöznek Húshagyó kedden.” (1)

a) Melyik napon szoktak regölni?

n. a.

b) Meddig élt ez a szokás?

n. a.

c) Kik regöltek: legények, gyerekek?

n. a.

d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.

n. a.

4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

Most 3 öreglegény van a faluban, 48-50 évesek. (Régebben is voltak mindig, akik nem nősültek meg.) (1) Most öt 35 év fölötti nőtlen ember van a faluban. (Húshagyó kedden az ablakuk sarkába fekete zászlót szoktak tűzni.) (2) Most több öreglegény van, mint régebben. Horvát Gyula, Német Jóska, Juhász... (3)