„Zalaszántó” változatai közötti eltérés

A Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon wikiből
a (2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.)
 
(egy szerkesztő 57 közbeeső változata nincs mutatva)
45. sor: 45. sor:
 
==1. Külső kapcsolatok, történeti tudat==
 
==1. Külső kapcsolatok, történeti tudat==
 
===1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?===
 
===1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?===
A község 750 éves. Valaha járási székehly és vásárjoggal bíró község volt. (3,4,6,7)
+
A község 750 éves. Valaha járási székehely és vásárjoggal bíró község volt. (3,4,6,7)
  
===1.2. Melyek a község [[Régi Családok|régi családjai]]?  Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.===
 
===1.2. Melyek a község [[Régi Családok|régi családjai]]?  Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.===
143. sor: 143. sor:
 
üvegesek, meszesek, edényfoltozók, halárusok, szitajavítók, fazekasok (1,3,4,6,7)
 
üvegesek, meszesek, edényfoltozók, halárusok, szitajavítók, fazekasok (1,3,4,6,7)
 
====d) Mit árultak? ====
 
====d) Mit árultak? ====
Tót üvegesek 1944-ig.
+
Meszet, halat, cserépedényt.
Sümegi meszesek jelenleg is.
+
Edényfoltozók 1964-ig.
+
Halárusok 1960-ig.
+
Szitajavítók 1960-ig.
+
Sümegi fazekasok 1956-ig. (1,3,4,6,7)
+
  
===1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban? ===
 
===1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban? ===
216. sor: 211. sor:
  
====a) az iga felső fájának nevét: ====
 
====a) az iga felső fájának nevét: ====
 
+
igafa
 
====b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/: ====
 
====b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/: ====
 
+
rúdszeg
 
====c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:====
 
====c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:====
 +
nyakszeg
  
 +
Az iga részei még: igabéfa, igaaljafa. (3,4,7)
  
=== 2.15. ===
 
=== 2.15. ===
255. sor: 252. sor:
  
====a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája. ====
 
====a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája. ====
 
+
A vesszőből font szekérkas trapéz alakú volt, az ülés rész kivehető, az aljába rakodhattak, karzata is fűzvessző fonásból volt. Úgyszintén a háttámlája is. (2,4,5,6)
 
====b) Használtak-e kettőt is?====
 
====b) Használtak-e kettőt is?====
 
+
n.a.
  
===2.22. Szokták-e a vonómarhát patkoltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.===
 
===2.22. Szokták-e a vonómarhát patkoltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.===
 
+
Igen nyári és őszi időszakban. Általában ökröket, ritkábban teheneket patkoltak. (2,4,5,6)
  
===2.23. A fejőedény régi neve? ===
 
===2.23. A fejőedény régi neve? ===
 
+
Fejőke, fejősajtár. (2,7)
  
===2.24. A befogott marhát milyen szavakkal ===
 
===2.24. A befogott marhát milyen szavakkal ===
  
====a) indítják====
 
====a) indítják====
 
+
Nee Himes!
 +
(Megállás – höhe) (2,4,5,6)
 
====b) terelik jobbra ====
 
====b) terelik jobbra ====
 
+
Jobbra – hii (2,4,5,6)
====c) és balra====  
+
====c) és balra====
 
+
Balra – hajszt (2,4,5,6)
  
===2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?===
 
===2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?===
 
+
Ne, ne. (3,7)
  
===2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?===
 
===2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?===
 
+
Putty, putty. (3,7)
  
===2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?===
 
===2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?===
 
+
Gyere ide, Bogáncs. (2,4,6)
  
===2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tiló típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)===
 
===2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tiló típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)===
 
+
Tilótipusú törőt. (3,7)
  
===2.29.===  
 
===2.29.===  
  
====a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)? ====
 
====a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)? ====
 
+
Fekvő típusút. (3,7)
 
====b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.====
 
====b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.====
 
+
n.a.
  
==3. Ház és háztartás ==
 
==3. Ház és háztartás ==
=== 3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falú? ===
+
=== 3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falu? ===
 
+
Igen.
 
====a) Hogy hívták ezeket? ====
 
====a) Hogy hívták ezeket? ====
 
+
Hidegkút major, Alsó-Felső Laposmajor, Böde-major, Cserhát-major, Gergely-malom. A Kovácsi és Vátkai falut a törökdúlás elsöpörte. (1,2,5,6,7)
 
====b) Miért volt így? ====
 
====b) Miért volt így? ====
 
+
Ezek gazdálkodási egységek voltak. (1,2,5,6,7)
 
====c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?====
 
====c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?====
 
+
n.a.
  
===3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.===
 
===3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.===
 
+
Az emlékezők szerint 1890-ben. (2,5,6,7)
  
===3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?===
 
A kéményt a fal mellé építették. Zárt kéményt 1920-tól építenek. (2,4,5,6)
  
===3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.) ===
 
===3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.) ===
 
+
A legrégibb házaknál az udvarról vagy a gangról egy bejárat volt, nagyobb épületnél a gangról nyílik a konyha és a kamra. (2,4,5,6)
  
===3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e  földfalú házaknál mestergerenda?===
 
Nem emlékeznek. (1,2,3,4,5,6,7)
  
===3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban? ===
 
===3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban? ===
 
+
Nem emlékeznek. (1,2,3,4,5,6,7)
  
===3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?===
 
Az 1950-es években általánossá vált. (1,3,5,6,7)
  
+
===3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha? ===
===3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha? ===  
+
Emlékeznek, de nem működik, lebontották. (1,2,3,4,5,6,7)
 
+
  
===3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára ===
 
===3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára ===
 +
50-70 cm magas padkára. (3,6,7)
  
+
===3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.===

Nem volt. A pajták egysoros épületek voltak a hosszanti közepén áthajtó úttal a takarmányt kettő felül rakták le. Emlékeznek akkora pajtára is, amelyben a gabonát behordták és elcsépelték géppel. (1,3,5,6,7)
 
+
  
===3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve? ===
 
Kampóval. (3,6,7)
  
===3.12.===
 
===3.12.===
  
====a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon? ====
 
====a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon? ====
 
+
Igen, de ma nem alkalmazzák. (1,2,4,5,7)
 
====b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?====
 
====b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?====
 
+
Igen, de ma nem alkalmazzák. (1,2,4,5,7)
  
===3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)===
 
===3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)===
 
+
1970-es években. (1,2,3,4,5,6,7)
  
===3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.===
 
===3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.===
 
+
Csillagos formát vagy a vízszintesen elhelyezett rudakon. (3,6,7)
  
===3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.===
 
===3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.===
 
+
Igen használtak. A köpölő nyele vadrózsfa volt. (2,4,5,6)
  
===3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.===
 
===3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.===
 
+
Nem emlékeznek. (1,2,3,4,5,6,7)
  
===3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?===
 
Nem emlékeznek. De árpából készítettek kását, amelyet búzaliszttel sűrítettek. (3,6,7)
  
===3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve? ===
 
Fonott hosszúkás vagy sima hosszúkás dióskalácsot. (3,6,7)
  
===3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?===
 
===3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?===
 
+
A lecsó készítéséhez zöldpaprikát, burgonyát, paradicsomot, hagymát a családok szokása szerint készítik. Kolbászt és rizsát is tesznek hozzá. Egyéni és családi ízlés szerint. (2,3,4,7)
  
===3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?===
 
===3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?===
 
+
Körülbelül 1910. vagy 1920. óta. (1,3,4,5,7)
  
===3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?===
 
===3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?===
 
+
Kuglit. (3,4,7)
  
===3.22. ===
 
===3.22. ===
  
====a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként? ====
 
====a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként? ====
 
+
Igen. (1,2,3,4)
 
====b) Hány szélből készült?====
 
====b) Hány szélből készült?====
 
+
Négy. (1,2,3,4)
  
===3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)===
 
===3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)===
 
+
1930-as évekig. (2,3,5,7)
  
===3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?===
 
===3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?===
 
+
Igen. 1940-ig. (4,5,6,7)
  
===3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?===
 
===3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?===
 
+
Nem emlékeznek. (1,2,3,4,5,6,7)
  
===3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?===
 
===3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?===
 
+
Igen, 1970-es évekig. (2,4,6,7)
  
==4. Család, közösség, világkép==
 
==4. Család, közösség, világkép==
390. sor: 388. sor:
  
====a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt? ====
 
====a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt? ====
 
+
A legtöbb esküvő az őszi idényben volt. (3,4,6,7)
 
====b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt? ====
 
====b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt? ====
 
+
Nem tartottak esküvőket a húsvét előtti nagyböjtön, húsvét előtti hét héten, a Karácsony előtti Advent négy hetében. (3,4,6,7)
  
===4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja? ===
 
===4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja? ===
  
====a) 1910 körül: ====  
 
====a) 1910 körül: ====  
 
+
vasárnap (1,3,5,7)
 
====b) 1980 körül: ====
 
====b) 1980 körül: ====
 
+
péntek, szombat. (1,3,5,7)
  
===4.3. ===  
 
===4.3. ===  
  
====a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél? ====
 
====a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél? ====
 
+
Mindkét fél házánál, vagy a lányos háznál. (1,2,3,4,5)
 
====b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés? ====
 
====b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés? ====
 
+
Mindkét fél házánál egyenrangú étkezéssel, vagy a lányos háznál. (1,2,3,4,5)
 
====c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?====
 
====c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?====
 
+
A vendégek, rokonok a hozzájuk tartozó család házához mentek. (1,2,3,4,5)
  
=== 4.4. ===
 
=== 4.4. ===
  
====a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.) ====
 
====a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.) ====
 
+
Szokássá vált a lakodalom nem otthon való tartása. Étteremben vagy kultúrházban tartják. (1,4,6,7)
 
====b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása? ====
 
====b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása? ====
 
+
Az 1970-es évektől kezdődően. (1,4,6,7)
  
=== 4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?) ===
 
=== 4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?) ===
  
====a) 1910 körül: ====
 
====a) 1910 körül: ====
 
+
1910-ben rozmaringos bottal nótázva járó vőfények. Lakodalom előtti egy-két héttel. (3,5,7)
 
====b) 1980 körül: ====
 
====b) 1980 körül: ====
 
+
1980-ban a lakodalom előtt 1-4 héttel a jegyespár meghívóval és személyesen hívja a vendégeket. (3,5,7)
  
===4.6. ===
 
===4.6. ===
  
====a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol? ====
 
====a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol? ====
 
+
Nem. (1,2,3,4,5,6,7)
 
====b) Ki, mikor és miért tört cserepet? ====
 
====b) Ki, mikor és miért tört cserepet? ====
 
+
n.a.
 
====c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =====
 
====c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =====
 
+
n.a.
 
====d)Meddig élt ez a szokás?====
 
====d)Meddig élt ez a szokás?====
 
+
n.a.
  
===4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!) ===  
 
===4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!) ===  
  
====a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat? ====
 
====a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat? ====
 
+
Helyi zenészeket hívtak. (2,4,5,6)
 
====b) Milyen hangszereken játszottak? ====
 
====b) Milyen hangszereken játszottak? ====
 
+
Hangszereik voltak hegedű, brácsa, síp, nagybőgő, cimbalom. (2,4,5,6)
 
====c) Hány főből állott a zenekar? ====
 
====c) Hány főből állott a zenekar? ====
 
+
A zenekarnak 2-6 tagja volt. (2,4,5,6)
 
====d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba? ====
 
====d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba? ====
 
+
A tangóharmónika 1940-es évektől használatos. (2,4,5,6)
  
===4.8. Lucázás===
 
===4.8. Lucázás===
  
==== a) Volt-e lucázás és mely napon? ====
 
==== a) Volt-e lucázás és mely napon? ====
 
+
Volt: december 12-én este vagy 13-án reggel. (2,4,5,6)
 
==== b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.====
 
==== b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.====
 
+
A lucázók gyerekek voltak. Magukkal fát, karót, szalmát vittek. Beszóltak a házigazdához – szabad-e Lucázni? Kiszól a gazda: szabad! A lucázók leültek a magukkal hozott fára, szalmára és elkezdték:
 +
„Luca, luca kitty-kotty, tojanak a tiktyok, lúdgyok.
 +
A kendtekasszony lányának annyi kérője legyen, mint réten a fűszál,
 +
A kendtekasszonynak annyi zsírja legyen, mint tengerben a víz.
 +
A kendtekasszonynak egy csibéje legyen, az is vak legyen.
 +
Visszatérő refrén:
 +
Luca, luca kitty-kotty.
 +
Ha nem adnak szalonnát, kifúrom a gerendát.
 +
A mondóka befejeztével aszalt gyümölcsöt és diót szórtak a padozatra. Ezt mind össze kellett szedniük a lucázóknak, mert csak akkor várható a jókívánságok beteljesülése. A maguktól hozott fát, szalmát a házban hagyták. (2,4,5,6)
  
===4.9. Regölés ===  
 
===4.9. Regölés ===  
  
====a) Melyik napon szoktak regölni? ====
 
====a) Melyik napon szoktak regölni? ====
 
+
Regölés Karácsony napján volt.
 
====b) Meddig élt ez a szokás? ====
 
====b) Meddig élt ez a szokás? ====
 
+
1950-ig a szokás élt.
 
====c) Kik regöltek: legények, gyerekek? ====
 
====c) Kik regöltek: legények, gyerekek? ====
 +
A legények regöltek.
 +
====d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.====
 +
„Meggyüttünk, meggyüttünk Szent István szolgái, hidegekről, havasokról gyüttünk. Kinek füle, kinek lába (kinek farka) lefagyott. Amott keletkezik egy fekete felhő, abban tollászkodik csuta fülü szarvas, csuta fülő szarvasnak ezer ága, boga, ezer mise gyertya gyújtatlan gyulladjék, oltatlan aludjék, bárcsak a szent oltár mi asztalunk volna, bárcsak a szent ostya mi kenyerünk volna, hej regörejtem, ezt is megengedte a nagy Úr Isten. Adjon az Úr Isten ennek a házigazdának négy szép ökröt, meg egy vasas szekeret, két kis bérest melléje, a kisebbik béresnek arany igaszeget, a nagyobbik béresnek arany ostornyelet, hej regőrejtem ezt is megengedte a nagy Úr Isten. Adjon az Úr Isten ennek a házigazdának sok szép ludat, sok szép tikot, sok apró jószágot, hogy arról gondolkodjon, hej regörejtem ezt is megengedte a nagy Úr Isten. Adjon az Úr Isten ennek a házigazdának négy szép óllat; sok szép disznót, sok apró malacot, meg egy koszos malacot, egyik ólból kifusson, a másikba befusson, hej regörejtem ezt is megengedte a nagy Úr Isten.
  
====d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.====
+
Amott is van egy szép leány, kinek neve Tercsi (Julcsa, Bábi)
 +
amott is van egy szép legény, kinek neve Fercsi (Jóska, Náci)
 +
hej regörejtem, ezt is megengedte a nagy Úr Isten.
  
 +
Iszi, viszi a leány ágyi ruháját, hát a legény mit visz néki,
 +
hippet, huppot, csákány botot, kert felől kerítsék, ucca felől
 +
szorítsák, úgy sikassák, rikassák, mint egy koszos malacot,
 +
bele pöndörgesse, bele pondorgassa, mint a kis nyúl farka.
 +
Dícsértessék Jézus Krisztus!” (3,4,6)
  
===4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?===
 
===4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?===
 
+
Az öreglegények száma a háború előttihez képest 4-5-szörösére emelkedett, ennek 50 %-a alkoholista. Bálint Imre becsült adata. (1,3,6,7)
  
===4.11. X-el díszített tejesfazék===
 
===4.11. X-el díszített tejesfazék===
  
====a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?====
 
====a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?====
 
+
Igen. (1,3,6,7)
 
====b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk? ====
 
====b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk? ====
 
+
1-2-3 X volt rajtuk. Fehérrel festve. (1,3,6,7)
 
====c) Hol szerezték be ezeket?====
 
====c) Hol szerezték be ezeket?====
 
+
n.a.
  
===4.12===
 
===4.12===
  
====4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni? ====
 
====4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni? ====
 
+
Nem emlékeznek. (1,2,3,4,5,6,7)
 
=====a) Melyik napon, =====
 
=====a) Melyik napon, =====
 +
n.a.
 
=====b) miért, =====
 
=====b) miért, =====
 +
n.a.
 
=====c) kik végezték? =====
 
=====c) kik végezték? =====
 +
n.a.
 
=====d) Meddig élt ez a szokás?=====
 
=====d) Meddig élt ez a szokás?=====
 +
n.a.
  
====4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani? ====
 
===4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)===
 
===4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)===
 
+
A kisgyerekek a cipőjüket kitisztították és kitették az ajtó elé és a Mikulás beletette az ajándékot a szülők által. (2,3,4,5,7)
  
===4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.===
 
===4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.===
 +
Öreg, pásztor, Koledó.
  
 +
I. pásztor kintről megzörgeti az ajtót.
 +
Palkó bekiált: Szabad-e betlehemezni?
 +
Gazda: Szívesen látunk benneteket, csak kerüljetek beljebb!
 +
(Glória! 3-szor közben csenget)
 +
Angyal (kápolnával belép)
 +
énekel: Mennyből az angyal...
 +
kiszól: Gyere be te I. pásztor!
 +
Palkó: Szerencsés jóestés neked házigazda, teritsd asztalodat fehér abroszoddal, mert ma szegény szakállas pásztorok lepik meg házadat. (Megzörgeti a botját, és kikiált: Gyere be pajtás!)
 +
II. pásztor: Szerencsés jóestét neked házigazda! Mikor jöttem, két farkas utamat állta Az volt a szerencsém, hogy a botocskám hosszabb vót a farkas farkánál, mert másképp lerágta volna. Ereggy ki te szitykes szutykos szolgáló, mert nyikorog a fékajtó! A serpenyő susorog, intes-pintes korsó a szegény pásztorok szájára forog.
 +
(Vendel)
 +
Öreg: (kint énekel öreges, lassú tempóban: Pásztorok, pásztorok, mit cselekedtetek, Hogy juhaitokról megfeledkeztetek?)
 +
I-II. pásztor: Gyere be te vén dadó, mert odakinn megfagyó.
 +
Öreg: Szerencsés jóestét nektek kis fiaim, megy vagytok erőben, egészségben? Ilyen öreg dadó létemre most érkeztem Jeruzsálem városából. Alig figyegek-gögyögök. Jaj! (összeesik, másik két pásztor felsegíti).
 +
I. pásztor: Hát, te öregapám, hova indultál? Talán az angyaltól te is kaptál? Velünk akarsz lenni? Társunk akarsz lenni? Hát, te, öregapám, tudsz-e imádkozni?
 +
Öreg: Tudok ám! Ha nem hiszitek el, tegyetek velem próbát, fújjátok meg a dudát! Hadd rázzam ki a ringyes-rongyos bundámból a tetüt és a bolhát!
 +
II. pásztor: Vess keresztet!
 +
Öreg: átresz, pátresz...
 +
II. pásztor: Nem vagyunk mi se tóthok, se horváthok, beszélj magyarul!
 +
Öreg: Atyánk, szentléleknek nevében...
 +
II. pásztor: Hát a fiu, hol maradt?
 +
Öreg: Odakinn a szalonnás zsákos tartja.
 +
Angyal: Pásztortársaim, térjetek nyugovóra! (lefekszenek, horkolnak). Keljetek fel pásztorok az óra éjfélre jár, el kell mennünk tovább!
 +
I. pásztor: Mit álmodtál, pajtás?
 +
II. pásztor: Hát én pajtás, azt álmodtam, hogy az úton egy akkora szunyogot láttam, hogy az egyik lába a Tátikán volt, a másik a Rezi váron és úgy ívott a Balaton vizéből.
 +
I. pásztor: Nagy volt pajtás?
 +
II. pásztor: De nagy ám, pajtás! Hát te pajtás mit álmodtál?
 +
I. pásztor: Hát, pajtás, én azt álmodtam, hogy a gazdaasszony lánya lenyelte a mosogatórongyot.
 +
I.-II. pásztorok: Hát, te öreg, mit álmodtál?
 +
Öreg: Én meg azt álmodtam, hogy a gazdaasszony akkora kolbászt akasztott a nyakamba, hogy az egyik végét én ettem, a másik végét meg a kutyák rágták a faluvégen.
 +
Pásztorok (csörgő láncos botokkal a földet ütik és énekelnek): Bárcsak előbb fölébredtünk volna, hogy kis Jézust megláthattuk volna csendült fülembe az angyal mondása.
 +
Hogy kis Jézus született, rongyos istállóban.
 +
Odamegyünk, vagyon bátorságunk, reméljük, hogy kis Jézust meglátjuk.
 +
Gyere pajtás, nosza pajtás te is legyél társunk,
 +
Velünk van a jó furulyás, a régi bojtárunk,
 +
János, Palkó, Bence, István, juhászok, bojtárok, zárjátok be kaputok szaporán, bojtárok!
 +
Mézes-mákos, túrós rétest siessetek sütni, hogy velünk
 +
Betlehembe el akartok jönni.
 +
Fújd föl te Jankó, szép pityi Palkó dudádat, vesd a válladra,
 +
a púpos hátadra a bundádat, a bundádat.
 +
Mennyországba jer pajtás, jer pajtás, ottan lesz csak jó tar
 +
ottan lesz csak jó tartás. Sör, bor, pálinka, ott ihat az ember.
 +
Egyik angyal furulyál, furulyál, a másik meg táncot jár.
 +
Vígan zengjetek citárak, Jézus született, harsogjatok réztrombiták,
 +
Isten ember lett, no hát pásztorok, szegények örvendezzetek,
 +
köztetek van az Úr Jézus, dicsekedjetek tet-tek-tek, dicsekedjetek.
 +
(Rácsapnak az öreg vállára):
 +
Koredó! Örülhetsz, hogy velünk eljöhetsz, kedvedet töltheted, hogy miurunk született. Hallod, hallod pajtás, zörgetik a kulcsot, amivel felnyitják a pénzesládicskót. Osztogatják tizesét, huszasát, máriását, ripegős, ropogós bankóját.
 +
Ajándékozás
 +
Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!
  
===4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentjeként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?===
 
===4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentjeként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?===
 
+
Szent Vendel. (1,3,5,7)
  
===4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?===
 
===4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?===
 
+
Krampusz, cigány, jön a kódis, elvisz. (2,3,4,5)
  
===4.17. Diódobálás ===
 
===4.17. Diódobálás ===
  
====a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás? ====
 
====a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás? ====
 
+
Dió dobálás nem volt. Pározás volt a következőképpen. Bemarkoltak egy-két szem mogyarót és mindkét kezüket előre nyújtották, kérdezték pár-e vagy sem? Ha eltalálták akkor vesztett, ha nem akkor ki kellett egészíteni. A mogyorót azért használták, mert tenyerükben jobban elfért. (4,5,6,7)
 
====b) Mikor, hol, miért? ====
 
====b) Mikor, hol, miért? ====
 
+
n.a.
 
====c) Írjuk le tömören a szokást!====
 
====c) Írjuk le tömören a szokást!====
 
+
n.a.
  
===4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?===
 
===4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?===
 
+
Nem emlékeznek. (1,2,3,4,5,6,7)
  
[[Kategória:Települések]]
 
[[Kategória:Települések]]
 +
[[Kategória:Bazsi]]
 +
[[Kategória:Hahót]]
 +
[[Kategória:Karmacs]]
 +
[[Kategória:Keszthely]]
 +
[[Kategória:Rezi]]
 +
[[Kategória:Sümeg]]
 +
[[Kategória:Szakony]]
 +
[[Kategória:Várvölgy]]
 +
[[Kategória:Vindornyafok]]
 +
[[Kategória:Vindornyalak]]
 +
[[Kategória:Helybéli zenészek]]
 +
[[Kategória:Zalaszántói zenészek]]

A lap jelenlegi, 2014. szeptember 16., 17:56-kori változata

Adatlap

Adatfelvétel ideje: 1986. december
Adatközlők: (1.) Budi József, 1938
(2.) Gulyás Ernő, 1926
(3.) Gulyás Ernőné, 1934
(4.) Gelencsér Gyula, 1927
(5.) Sági Ernő, 1928
(6.) Szánti Pintér Lajos, 1924
(7.) Zubor Lászlóné, 1935
Gyűjtötte: Bálint Imre
Wiki feldolgozás: Nagy Krisztina
A település a Wikipedián: http://hu.wikipedia.org/wiki/Zalasz%C3%A1nt%C3%B3
weboldal: http://www.zalaszanto.hu/2010/?q=hirek

1. Külső kapcsolatok, történeti tudat

1.1. Mit tudnak a község keletkezéséről? Hogyan jött létre?

A község 750 éves. Valaha járási székehely és vásárjoggal bíró község volt. (3,4,6,7)

1.2. Melyek a község régi családjai? Sorolják fel ezeket és azt is ha tudnak régen beköltözött s itt gyökeret vert családokról, feljegyezve, hogy honnét kerültek ide.

Cibor, Mauz, Süslec, Szakonyi, Bödör, Adorján, Baticz, Benkő. (1,2,3,4,5,6,7)

1.3. Tudnak-e arról, hogy a faluba valahol, valamikor nagyobb számban települtek-e be? Honnan, milyen nemzetiségűek?

Az ideköltözők a községben 1912-ig működő császári és királyi tiszthelyettesképző iskola révén kerültek községünkbe. Pl. Funovics, Kupovics, Kajdel. A Szakonyi név eléggé elterjedt, feltehető, hogy az elődeik a Vas megyei Szakony községből kerültek a községbe. (2,4,5,7)

1.4. Tudnak-e arról, hogy a faluból költöztek-e nagyobb számba valahova? Hova, mikor?

Nagyobb számú elköltözés nem volt. (1,2,3,4,5,6,7)

1.5. Mely falvakat tartanak magukéhoz leginkább hasonlónak közelebbi vagy távolabbi vidéken? Miben áll a hasonlóság?

Bazsi – mert a gyerekek ide járnak iskolába. Várvölgy – mert rokoni kapcsolatok voltak és vannak. Rezi – mert 750 éves, egyidős Zalaszántóval. Karmacs – mert egy termelőszövetkezetbe tartoznak. Vindornyafok – mert egy termelőszövetkezetbe tartoznak. Vindornyalak – mert társközség. (1,2,3,4,5,6,7)

1.6. Beletartozik-e a falu valamilyen tájegységbe, népcsoportba, vidékbe? Melyikbe?

A Balaton-felvidékbe. (2,4,6,7)

1.7. Milyen közeli tájegységről, csoportokról, vidékekről tudnak? Kérdezzük meg, hogy mely községeket sorolják a csoportokba.

Nem emlékeznek. (1,2,3,4,5,6,7)

1.8. Milyen híres községekről tudnak, miről híresek ezek?

Nem emlékeznek. (1,2,3,4,5,6,7)

1.9. Csúfolták-e a falut valamivel a környékbeliek vagy az itteniek mely más községekről tudnak-e csúfolódó mondásokat?

Szántai kobakok mér fehér a fogatok talán meszet ettetek azon veszekedtetek. (1,3,5,7)

1.10. Szoktak-e régebben más falvakból házasodni? Melyekből gyakrabban, esetleg melyekből nem? Soroljuk fel az emlegetett falvakat, törekedve annak megállapítására, hogy az összeházasodás jelentős vagy szórványos volt.

Igen. Bazsi, Várvölgy, Rezi, Vindornyalak. Szórványosan. (3,4,6,7)

1.11. Hova szoktak régebben gyakrabban járni: a, vásárra,b, piacra,c, búcsúra. d, búcsújáró helyre?

a) Vásárra:

Keszthely hónap első csütörtökjén. Helyben Pünkösd utáni kedden és Illés napján, július 20. Sümeg az év minden hónapjában volt vásár 10-re emlékeznek. Január Szent Pál-i, február gyertyaszentölői, márcus böjtközépi, április nagyböjti, május áldozói, júliusban Sarlós-i, augusztusban Bertalan-i, októberben Dömötör-i, november Erzsébet-i, december aprószenteki.

b) Piacra:

Keszthelyre szerdai napon. Sümegre hétfői napon.

c) Búcsúra (Mikor, hova?):

Vindornyalakra Pünkösd után Szentháromság vasárnap. Bazsira Nagyboldogasszony napján, augusztus 15. Várvölgy Domonkosi búcsú, augusztus első vagy második vasárnap. Rezi Lukácsi búcsú, október közepén. Karmacs, Anna-napi búcsú, július 26.

d) Hova szoktak régebben gyakrabban járni búcsújáró helyre?

Sümeg, szeptember 8. Kisboldogasszony napján. (1,2,3,4,5,6,7)

1.12. Hova szoktak régebben innen munkába járni s milyen munkára? (summás, csépelni, cselédeskedni, stb...)

Az eljárás szórványos volt. Helyben dolgoztak Nagy Dezső gazdaságában és a Hahóti apátság Bödei birtokán. (4,6,7)

1.13. Ide ugyanilyen célból honnan szoktak jönni munkára?

Nem emlékeznek. (1,2,3,4,5,6,7)

1.14. Készítettek-e a helybeliek eladásra más faluban:

a) kocsikasokat

Nem készült. (1,2,4,5,7)

b) vesszőkosarakat

Nem készült. (1,2,4,5,7)

c) szalmafonatú edényeket

Nem készült. (1,2,4,5,7)

d) szövőbordát

Nem készült. (1,2,4,5,7)

e) favillát

Nem készült. (1,2,4,5,7)

f) fagereblyét

Nem készült. (1,2,4,5,7)

g) faboronát

Nem készült. (1,2,4,5,7)

h) egyebet?

n.a.

i) Ha ezeket helyben egyáltalán nem készítették, akkor melyik falvakban lehetett ezeket beszerezni?

n.a.

1.15. Hol készített cserépedényeket használtak?

Sümegi cserepesek árulták a faluban vagy a vásárban. (1,2,3,5,7)

1.16.

a) Milyen vándorárusok jártak a faluba?

Tót üvegesek 1944-ig. Sümegi meszesek jelenleg is. Edényfoltozók 1964-ig. Halárusok 1960-ig. Szitajavítók 1960-ig. Sümegi fazekasok 1956-ig. (1,3,4,6,7)

b) Honnan jöttek?

Sümeg (1,3,4,6,7)

c) Hogy hívják őket (licsések, kránicok, bosnyákok, paprikások, meszesek, faszerszám-árusok, sonkolyosok, deszkások, olaszok, üvegesek, edényfoldozók, fazekasok, stb.)?

üvegesek, meszesek, edényfoltozók, halárusok, szitajavítók, fazekasok (1,3,4,6,7)

d) Mit árultak?

Meszet, halat, cserépedényt.

1.17. a)A helybelieknek milyen más falvak határában voltak szőlői jelentősebb számban?

Szórványosan nem jelentős. (1,3,5,7)

1.17. b) Volt-e a helyi szőlőhegyen más faluban lakónak szőlőbirtoka? (A községeket mindegyik esetben soroljuk fel, a méretekre ügyelve.)

Szórványosan nem jelentős. (1,3,5,7)

1.18. a) A mai község határában hány egykori vagy mai temetőről tudnak? Soroljuk fel ezek neveit!

A régi temető az autóbusz megállói kápolna mellett volt. A mai temető az óvoda mellett helyezkedik el. (2,4,5,6,7)

1.18. b) Tudnak-e a falu határában olyan helyet, ahonnan nagyobb tömegben kerültek elő emberi csontok?

A Vátkai templomromban nagy számban találhatók emberi csontok. (2,4,5,6,7)

1.19. Voltak-e a falunak fogadott ünnepei, melyek és miért?

A szőlőhegy fogadott ünnepe Donát, május 18. (3,4,6,7)

2. Termelés, munka

2.1. Használtak-e a két világháború között egymáshoz erősítve 2-3 boronát a szántás elegyengetéséhez? (ritkán, általános, kizárólagos)

Általában használtak. (3,4,5,6)

2.2. Közepes gazdaságokban a két világháború között a gabonát milyen mértékben vetették kézzel és vetőgéppel?

a) kézi vetés: általános, ritka, nincs

A kézi vetés ritka volt. (2,4,5,6,7)

b) a gépi vetés: általános, ritka, nincs.

A gépi vetés általános volt. (2,4,5,6,7)

2.3. Használtak-e villás (a,) és gereblyés (b,) kaszacsapót vagy hajmókot (c)? Melyiket milyen sokan? Melyik mióta ismert?

Gabonaaratáskor kaszagereblyét és hajmókot használtak, kaszavillát nem ismerik. (2,4,5,6)

2.4. Használtak-e a faluban olyan kéve kötő fát, amelynek vastagabb végén lapos nyílás volt, amibe a sarlót is be lehetett dugni?

Nem emlékeznek. (1,3,5,7)

2.5. Az egyéni gazdálkodás idejében búzából és rozsból hány kévét szoktak a mezőn keresztbe rakni? Hány keresztet raktak összekapcsolva a mezőn és mi volt ennek a neve?

Búzából, rozsból 1 kereszt, 18 kéve az alábbiak szerint: 1 db völgy kéve, 4x4 db vállkéve, 1 db papkéve.

Zabból, tavaszi árpából 14 kéve egy kereszt az alábbiak szerint: 1 db völgykéve, 4x3 db vállkéve, 1 db papkéve.

A gabona kévék kúpba rakása nem volt szokásban. (1,3,4,6,7)

2.6. Ismerik-e a kepe szót és ez mit jelent? (Meghatározott számú összerakott kereszt vagy meghatározatlan számú kereszt.)Használták-e ezt a kifejezést a termés mennyiségének a meghatározására?

A kepe szó nem jelöl pontos számú gabonakeresztet. A termés mennyiség megállapítására nem használták. A termés megállapításának az alapja a gabona kereszt volt. (3,4,5,7)

2.7. Milyen hosszú volt a csép nyele: 140 cm alatt., 144-155 cm között, 155 cm fölött?

A kézicsép nyele 144 cm-től 155 cm-ig. (2,4,5,6)

2.8. A két világháború között a gépi cséplés esetén állandó csapat járt-e a géppel, vagy a gazda állította a munkásokat - a gépészen és etetőn kívül - a rokonság, szomszédság köréből?

A cséplőcsapatot a gazda állította össze a szomszédság és a rokonság köréből. Ez alól kivétel volt a Bödei apátsági major. Nagy Dezső gazdasága Cserhát majorban és a helyi plébánia, ahol a cséplés alkalmára állandó cséplőcsapatot szerveztek a cséplés idejére. Az etető és gépész a cséplőgép mellett állandó volt. (2,4,5,6,7)

2.9. A kicsépelt szalmát hogyan hordták kazalba 1930 körül? a, Nyárssal (3-4 m hosszú rúd, amire a szalmát felszúrták és a fej fölött vitték.) Tisztázzuk mikor és hogyan került a faluba és mennyire lett általános? b, Vízszintes rudakon c, Elevátorral d, Egyéb módon

Villával hordták össze, majd később állításról adogatták a kazalra. (3,4,5,6,7)

2.10. Melyik évtizedben szűnt meg teljesen a hajdina termelése?

1956 (1,2,4,5,7)

2.11. Melyik évtizedben kezdődött és mikor lett általános a burgonya eke után, barázdába való vetése?

Nem volt általános. Szórványosan alkalmazták. (3,4,6,7)

2.12. Írjuk le tömören a szénaszárítás munkamenetét (renden forgatatlan szárad, a rendet szétterítették, a rendet forgatták, szénaszárító állványt használtak - ez utóbbi formáját rögzítsük -, hányszor forgatták, milyen egységbe gyűjtötték.)

Kézi kaszálás, renden szárítás, forgatás villával, eső esetén több alkalommal forgatás, gyűjtés villahegyekbe. Összehordás petrencerúddal baglyákba. (1,3,5,6,7)

2.13. Mivel, milyen eszközzel hordták a kazalból a napi száraztakarmányt az istállóba (nagyobb méretű kosárban, villával hajdivánnal, - két íjszerű káva -)? Ha valamelyik új, akkor azt honnan ismerték meg?

Nagyobb méretű kosárban ennek a neve törekes kosár volt. Vagy párfödélben amely egy db szétbontott zsák vagy zsákvászonból készült 110 cmx 110 cm méretű volt. (2,3,5,6,7)

2.14. Jegyezzük fel az igánál (járomnál):

a) az iga felső fájának nevét:

igafa

b) a rudat rögzítő szög nevét /gúzs/:

rúdszeg

c) a külső szegek /igaszeg/ nevét:

nyakszeg

Az iga részei még: igabéfa, igaaljafa. (3,4,7)

2.15.

a) Almozáshoz használták-e a fák leveleit?

Igen. (2,4,5,7)

b) Milyen mértékben (sokan, kevesen)?

Szórványosan. (2,4,5,7)

c) Melyik évszakban?

Ősztől tavaszig. (2,4,5,7)

2.16.

a) A ló befogásánál 1930 körül alkalmaztak-e szügyre erősített tartóláncot?

Igen. (4,5,6)

b) Melyik mód régibb, újabb?

A szügyre erősített, illetve kötött tartólánc a régebbi, az újabb a nyaklóra kötött tartólánc. (4,5,6)

c) Ez utóbbit honnan ismerték?

n.a.

2.17. Mit neveztek szekérnek, mit neveztek kocsinak (teherhordó szekér, lovasszekér, szénaszállító szekér, marhásfogat stb.)?

A szekeret igavonó marhák vontatták. A kocsit lovak húzták. (1,2,4,5)

2.18. A szálastakarmányt szállító szekér milyen hosszú centiméterben vagy sukkban (1 sukk = kb. 32 cm)? Ha egyáltalán van nyújtott hosszúszekér és vendégoldallal szállítás, akkor tisztázzuk, hogy melyik elterjedtebb és régibb.

A szállításhoz használt szekerek hossza: 2,2 m, 3 m, 3,5 m, 4 m. A vendégoldallal való szállítás az újabb. (1,2,4,5)

2.19. A nyomórúd leszorítása a szekér hátulján milyen eszköz segítségével történt? Írjuk le a formáját és a nevét, és azt is, ha a kötélen kívül nincs más eszköz.

A szekéroldal végére rögzített csigával, amely 2 m hosszú 10 cm x 10 cm vastagságú fal, melynek két vége henger alakúra faragva a kettő végén kampóval. A négyszögletes részén lyukat hagytak, illetve vágtak, amelybe a lapockafát tették. A nyomórúdon átvetett kötelet a csiga végén lévő kampóba akasztották. A csigát a lapockafa segítségével forgatták és a takarmányt leszorította. Kötéllel az egyik végét a szekér oldalhoz akasztották, a nyomórúdon x-be átvetették, kézzel meghúzták és a másik szekéroldal végéhez kötötték. (1,2,4,5)

2.20. Milyen a lovas szekér, lovaskocsi saroglyája: egyenes, enyhén ívelt, erősen ívelt, nem volt saroglya.

Enyhén ívelt. Ha nem volt saroglya, akkor elől cserény volt. (1,2,4,5,6)

2.21.

a) Írjuk le, rajzoljuk vagy fényképezzük, hogy milyen volt a vesszőből készült szekérkas formája.

A vesszőből font szekérkas trapéz alakú volt, az ülés rész kivehető, az aljába rakodhattak, karzata is fűzvessző fonásból volt. Úgyszintén a háttámlája is. (2,4,5,6)

b) Használtak-e kettőt is?

n.a.

2.22. Szokták-e a vonómarhát patkoltatni s melyik évszakban? Sokan, kevesen, csak ökröket vagy teheneket is.

Igen nyári és őszi időszakban. Általában ökröket, ritkábban teheneket patkoltak. (2,4,5,6)

2.23. A fejőedény régi neve?

Fejőke, fejősajtár. (2,7)

2.24. A befogott marhát milyen szavakkal

a) indítják

Nee Himes! (Megállás – höhe) (2,4,5,6)

b) terelik jobbra

Jobbra – hii (2,4,5,6)

c) és balra

Balra – hajszt (2,4,5,6)

2.25. Milyen szavakkal hívogatják a disznót?

Ne, ne. (3,7)

2.26. Milyen szavakkal hívogatják a tyúkot?

Putty, putty. (3,7)

2.27. Milyen szavakkal hívogatják a kutyát?

Gyere ide, Bogáncs. (2,4,6)

2.28. Kender és len töréséhez milyen eszközt használtak? (Tiló típusú törőt, lábbal mozgatott kötyüs törőt, törővályut, sulykot.)

Tilótipusú törőt. (3,7)

2.29.

a) Milyen típusú rokkát használtak s mi a neve: fekvő (a), ferde (b), álló (c)?

Fekvő típusút. (3,7)

b) A két kerék egymáshoz viszonyított helyzete.

n.a.

3. Ház és háztartás

3.1. A mai község határán volt-e korábban több egymástól elkülönülő házcsoport, aminek külön neve is volt (esetleg korábban önálló falu?

Igen.

a) Hogy hívták ezeket?

Hidegkút major, Alsó-Felső Laposmajor, Böde-major, Cserhát-major, Gergely-malom. A Kovácsi és Vátkai falut a törökdúlás elsöpörte. (1,2,5,6,7)

b) Miért volt így?

Ezek gazdálkodási egységek voltak. (1,2,5,6,7)

c) Tudnak-e arról, hogy a községnek mindig itt volt-e a helye, vagy máshonnan települtek át a határ valamelyik részéről? Melyikből?

n.a.

3.2. Melyik évtizedben bontották le az utolsó boronából készült lakóházat? Ahol ilyen nem volt, ott az utolsó favázas sövényházak végső megszűnését nyomozzuk.

Az emlékezők szerint 1890-ben. (2,5,6,7)

3.3. Hogyan alakították át a régi szabadkéményes és füstöskéményes házak füstvezetékét. (Hova helyezték a kéményt: falba, fal mellé? Szabad kémény esetén hogy történt ez? Mióta építenek (évtized) kizárólag zárt kéményt?

A kéményt a fal mellé építették. Zárt kéményt 1920-tól építenek. (2,4,5,6)

3.4. A legrégibb házakon a szoba + konyha + kamra résznek hány bejárata volt a szabadba? Hova nyíltak ezek az ajtók? (Pitvarba, tornácra, gangra, udvarra, stb.)

A legrégibb házaknál az udvarról vagy a gangról egy bejárat volt, nagyobb épületnél a gangról nyílik a konyha és a kamra. (2,4,5,6)

3.5. Állapítsuk meg azt, hogy volt-e a faluban kereszt-mestergerendás ház. (Ez esetben a padlásgerendák a ház hossztengelyének irányában feküdtek. Ha ilyent látunk, biztosra vehetjük a kereszt-mestergerenda egykori létét.) Előfordul-e földfalú házaknál mestergerenda?

Nem emlékeznek. (1,2,3,4,5,6,7)

3.6. Melyik évtizedben lett általános a rakott sparheltek használata a faluban?

Nem emlékeznek. (1,2,3,4,5,6,7)

3.7. Melyik évtizedben lett általános a kontyolt tetejű, nagyjából négyzet alaprajzú „kockaházak” „tömbházak” építése? Mikortól kezdve nem építenek már egysoros (szoba+konyha+kamra+szoba, kamra egyvégtében) házakat?

Az 1950-es években általánossá vált. (1,3,5,6,7)

3.8. Tudnak-e olyan régi házról, amelynek szobájában egykor a konyhából fűtött kemence volt és nem kályha?

Emlékeznek, de nem működik, lebontották. (1,2,3,4,5,6,7)

3.9. A konyhai kemencét hova építették: a, a konyha padlószintjére b, alacsony 10-20 cm magas emelvényre, padkára c, normál magasságú 50-70 cm magas padkára

50-70 cm magas padkára. (3,6,7)

3.10. Volt-e kiugró középrészes (torkos) pajta, illetve L alaprajzú, sokszögű, továbbá leeresztett oldaltoldású pajta? (A fennálló pajtákról készítsünk egészen vázlatos alaprajzot, méretek nélkül, de az egyes részek nevének rögzítésével.

Nem volt. A pajták egysoros épületek voltak a hosszanti közepén áthajtó úttal a takarmányt kettő felül rakták le. Emlékeznek akkora pajtára is, amelyben a gabonát behordták és elcsépelték géppel. (1,3,5,6,7)

3.11. Kemencében, kályhában, nyílt tűzön főzés esetén hogyan használták a fazékkiszedő villát? a, Egyik ágát akasztották a fazék fülébe. b, Két ág közé fogták a fazekat. c, kerekes kiszedővillát alkalmaztak. Mi volt ezeknek a neve?

Kampóval. (3,6,7)

3.12.

a) Savanyítottak-e egészben tarlórépát törköly között vagy más módon?

Igen, de ma nem alkalmazzák. (1,2,4,5,7)

b)Savanyítottak-e egészben káposztafejeket?

Igen, de ma nem alkalmazzák. (1,2,4,5,7)

3.13. Melyik évtizedben szűnt meg általánosan a kenyér házi sütése? (Nem készítése!)

1970-es években. (1,2,3,4,5,6,7)

3.14. Régen milyen formájú kenyértartót használtak a kamrában: csillagos forma, vesszőíves, stb.? Egy faluban többféle is lehetett.

Csillagos formát vagy a vízszintesen elhelyezett rudakon. (3,6,7)

3.15. Használtak-e füllel ellátott dongás vajköpülőt? Ha lehet, készítsünk rajzot vagy fényképet róla.

Igen használtak. A köpölő nyele vadrózsfa volt. (2,4,5,6)

3.16. A fából készült hajdina- és kölestörők ütőjéről készítsünk vázlatrajzot! (Lehetett áttört nyelű, forgórészeknél keskenyített, stb.

Nem emlékeznek. (1,2,3,4,5,6,7)

3.17. Hajdinából, ahol ez nem volt kölesből, liszttel sűrítve készítenek-e olyan kását, amit aztán kiszaggatva fogyasztottak? A készítés lényeges mozzanatait írjuk le. Mi a neve (ganca, gánica, stb.)?

Nem emlékeznek. De árpából készítettek kását, amelyet búzaliszttel sűrítettek. (3,6,7)

3.18. Milyen formájú töltetlen kalácsokat szoktak sütni: karácsonyra, húsvétra, mindenszentekre, lakodalomra? (pl. fonott hosszúkás, fonott kör alakú, sima kör alakú, kifli alakú, rácsos kör alakú. (Lehetőleg készítsük róla rajzot. Mi volt ezek neve?

Fonott hosszúkás vagy sima hosszúkás dióskalácsot. (3,6,7)

3.19. Mióta és hogyan készítenek gyakrabban lecsót? (A lényeg a lecsó összetételi arányának tisztázása: mennyi paradicsom, hagyma, krumpli, paprika került bele; milyen volt ezek aránya?

A lecsó készítéséhez zöldpaprikát, burgonyát, paradicsomot, hagymát a családok szokása szerint készítik. Kolbászt és rizsát is tesznek hozzá. Egyéni és családi ízlés szerint. (2,3,4,7)

3.20. Mióta fogyasztanak (évtizednyi pontossággal) rendszeresen nyers paprikát és paradicsomot?

Körülbelül 1910. vagy 1920. óta. (1,3,4,5,7)

3.21. Milyen sült tésztát tettek a „karácsonyi asztalra” (szenteste, ünnepi asztalra)?

Kuglit. (3,4,7)

3.22.

a) Régen viseltek-e a férfiak ünnepre széles gatyát felsőruhaként?

Igen. (1,2,3,4)

b) Hány szélből készült?

Négy. (1,2,3,4)

3.23. Melyik évtizedig viseltek az asszonyok derékban rögzített szoknyát réklivel vagy blúzzal? (Ennek ellentéte az egyberuha.)

1930-as évekig. (2,3,5,7)

3.24. Szoktak-e a faluban az asszonyok is vásznat szőni, s melyik évtizedben szűnt meg ennek gyakorlata?

Igen. 1940-ig. (4,5,6,7)

3.25. Melyik évtizedig volt „kötelező” az asszonyok számára az udvaron kívül a fejkendő viselete?

Nem emlékeznek. (1,2,3,4,5,6,7)

3.26. Szokásban volt-e és meddig az, hogy a lakószobában két ágyat párhuzamosan egymás mellé tettek?

Igen, 1970-es évekig. (2,4,6,7)

4. Család, közösség, világkép

4.1.

a) Melyik évszakban (hónapban) tartották 1910. körül a legtöbb esküvőt?

A legtöbb esküvő az őszi idényben volt. (3,4,6,7)

b) Melyik évszakban nem tartottak esküvőt?

Nem tartottak esküvőket a húsvét előtti nagyböjtön, húsvét előtti hét héten, a Karácsony előtti Advent négy hetében. (3,4,6,7)

4.2. Melyik nap volt a héten az esküvő megtartásának hagyományos napja?

a) 1910 körül:

vasárnap (1,3,5,7)

b) 1980 körül:

péntek, szombat. (1,3,5,7)

4.3.

a) Hol szokták tartani a lakodalmat? Csak az egyik fél házánál? Melyiknél?

Mindkét fél házánál, vagy a lányos háznál. (1,2,3,4,5)

b) Hol volt és mikor a főétkezés, illetve volt-e két egyenrangú étkezés?

Mindkét fél házánál egyenrangú étkezéssel, vagy a lányos háznál. (1,2,3,4,5)

c) Ha két helyen volt a lakodalom, hogyan oszlottak meg a vendégek?

A vendégek, rokonok a hozzájuk tartozó család házához mentek. (1,2,3,4,5)

4.4.

a) Hol zajlik le 1980 körül a lakodalom? (Figyelemmel az előző pontban foglaltakra.)

Szokássá vált a lakodalom nem otthon való tartása. Étteremben vagy kultúrházban tartják. (1,4,6,7)

b) Mennyire és mióta szokás a lakodalom nem otthon való tartása?

Az 1970-es évektől kezdődően. (1,4,6,7)

4.5. Meghívás módja a lakodalomban (kit hívnak /vőfély, szülők, vendéghívogatók, jegyespár, levél, stb./, hányszor, és a lakodalomhoz viszonyítottan milyen időpontban?)

a) 1910 körül:

1910-ben rozmaringos bottal nótázva járó vőfények. Lakodalom előtti egy-két héttel. (3,5,7)

b) 1980 körül:

1980-ban a lakodalom előtt 1-4 héttel a jegyespár meghívóval és személyesen hívja a vendégeket. (3,5,7)

4.6.

a) Volt-e a lakodalom során szándékolt tányér- (tál, cserép) törés és hol?

Nem. (1,2,3,4,5,6,7)

b) Ki, mikor és miért tört cserepet?

n.a.

c) Volt-e valamilyen szövegmondás ezzel kapcsolatban? =

n.a.

d)Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.7. Tánczene. (A tánczene esetleges időbeli változásait rögzítsük!)

a) Általában honnan hoztak zenészeket: helybelieket, más falusiakat?

Helyi zenészeket hívtak. (2,4,5,6)

b) Milyen hangszereken játszottak?

Hangszereik voltak hegedű, brácsa, síp, nagybőgő, cimbalom. (2,4,5,6)

c) Hány főből állott a zenekar?

A zenekarnak 2-6 tagja volt. (2,4,5,6)

d) Mikor lép a gombos és tangóharmonika a zenekarba?

A tangóharmónika 1940-es évektől használatos. (2,4,5,6)

4.8. Lucázás

a) Volt-e lucázás és mely napon?

Volt: december 12-én este vagy 13-án reggel. (2,4,5,6)

b)Írjuk le tömören a szokást (alakos - nem alakos, köszöntés, zene, szalma, törek, fatuskó stb. elemekkel). A kötött szöveget szó szerint írjuk le.

A lucázók gyerekek voltak. Magukkal fát, karót, szalmát vittek. Beszóltak a házigazdához – szabad-e Lucázni? Kiszól a gazda: szabad! A lucázók leültek a magukkal hozott fára, szalmára és elkezdték: „Luca, luca kitty-kotty, tojanak a tiktyok, lúdgyok. A kendtekasszony lányának annyi kérője legyen, mint réten a fűszál, A kendtekasszonynak annyi zsírja legyen, mint tengerben a víz. A kendtekasszonynak egy csibéje legyen, az is vak legyen. Visszatérő refrén: Luca, luca kitty-kotty. Ha nem adnak szalonnát, kifúrom a gerendát. A mondóka befejeztével aszalt gyümölcsöt és diót szórtak a padozatra. Ezt mind össze kellett szedniük a lucázóknak, mert csak akkor várható a jókívánságok beteljesülése. A maguktól hozott fát, szalmát a házban hagyták. (2,4,5,6)

4.9. Regölés

a) Melyik napon szoktak regölni?

Regölés Karácsony napján volt.

b) Meddig élt ez a szokás?

1950-ig a szokás élt.

c) Kik regöltek: legények, gyerekek?

A legények regöltek.

d) Ha lehet, írjunk le teljesebb szöveget.

„Meggyüttünk, meggyüttünk Szent István szolgái, hidegekről, havasokról gyüttünk. Kinek füle, kinek lába (kinek farka) lefagyott. Amott keletkezik egy fekete felhő, abban tollászkodik csuta fülü szarvas, csuta fülő szarvasnak ezer ága, boga, ezer mise gyertya gyújtatlan gyulladjék, oltatlan aludjék, bárcsak a szent oltár mi asztalunk volna, bárcsak a szent ostya mi kenyerünk volna, hej regörejtem, ezt is megengedte a nagy Úr Isten. Adjon az Úr Isten ennek a házigazdának négy szép ökröt, meg egy vasas szekeret, két kis bérest melléje, a kisebbik béresnek arany igaszeget, a nagyobbik béresnek arany ostornyelet, hej regőrejtem ezt is megengedte a nagy Úr Isten. Adjon az Úr Isten ennek a házigazdának sok szép ludat, sok szép tikot, sok apró jószágot, hogy arról gondolkodjon, hej regörejtem ezt is megengedte a nagy Úr Isten. Adjon az Úr Isten ennek a házigazdának négy szép óllat; sok szép disznót, sok apró malacot, meg egy koszos malacot, egyik ólból kifusson, a másikba befusson, hej regörejtem ezt is megengedte a nagy Úr Isten.

Amott is van egy szép leány, kinek neve Tercsi (Julcsa, Bábi) amott is van egy szép legény, kinek neve Fercsi (Jóska, Náci) hej regörejtem, ezt is megengedte a nagy Úr Isten.

Iszi, viszi a leány ágyi ruháját, hát a legény mit visz néki, hippet, huppot, csákány botot, kert felől kerítsék, ucca felől szorítsák, úgy sikassák, rikassák, mint egy koszos malacot, bele pöndörgesse, bele pondorgassa, mint a kis nyúl farka. Dícsértessék Jézus Krisztus!” (3,4,6)

4.10. Vannak-e, voltak-e nagyobb számban öreglegények?

Az öreglegények száma a háború előttihez képest 4-5-szörösére emelkedett, ennek 50 %-a alkoholista. Bálint Imre becsült adata. (1,3,6,7)

4.11. X-el díszített tejesfazék

a)Ismeretes-e az X-el díszített tejesfazék?

Igen. (1,3,6,7)

b)Hány X .- esetleg kereszt - volt rajtuk?

1-2-3 X volt rajtuk. Fehérrel festve. (1,3,6,7)

c) Hol szerezték be ezeket?

n.a.

4.12

4.12.1. Szoktak-e az év valamelyik napján fáklyát, söprű vagy valami más tárgyat meggyújtva a levegőbe dobni?

Nem emlékeznek. (1,2,3,4,5,6,7)

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.12.2. Szoktak-e valamilyen ünnepi alkalommal (pl. karácsony) szabadban (nem melegedés vagy társas összejövetel céljából) tüzet gyújtani?

Nem emlékeznek. (1,2,3,4,5,6,7)

a) Melyik napon,

n.a.

b) miért,

n.a.

c) kik végezték?

n.a.

d) Meddig élt ez a szokás?

n.a.

4.13. Írjuk le tömören, hogy Miklós-nap (december 6.) milyen szokások voltak régen? Jegyezzük le az alakoskodás kellékeit (öltözet, láncos bot, stb.)

A kisgyerekek a cipőjüket kitisztították és kitették az ajtó elé és a Mikulás beletette az ajándékot a szülők által. (2,3,4,5,7)

4.14. Soroljuk fel a betlehemes játék szereplőit, nevükkel együtt.

Öreg, pásztor, Koledó.

I. pásztor kintről megzörgeti az ajtót. Palkó bekiált: Szabad-e betlehemezni? Gazda: Szívesen látunk benneteket, csak kerüljetek beljebb! (Glória! 3-szor közben csenget) Angyal (kápolnával belép) énekel: Mennyből az angyal... kiszól: Gyere be te I. pásztor! Palkó: Szerencsés jóestés neked házigazda, teritsd asztalodat fehér abroszoddal, mert ma szegény szakállas pásztorok lepik meg házadat. (Megzörgeti a botját, és kikiált: Gyere be pajtás!) II. pásztor: Szerencsés jóestét neked házigazda! Mikor jöttem, két farkas utamat állta Az volt a szerencsém, hogy a botocskám hosszabb vót a farkas farkánál, mert másképp lerágta volna. Ereggy ki te szitykes szutykos szolgáló, mert nyikorog a fékajtó! A serpenyő susorog, intes-pintes korsó a szegény pásztorok szájára forog. (Vendel) Öreg: (kint énekel öreges, lassú tempóban: Pásztorok, pásztorok, mit cselekedtetek, Hogy juhaitokról megfeledkeztetek?) I-II. pásztor: Gyere be te vén dadó, mert odakinn megfagyó. Öreg: Szerencsés jóestét nektek kis fiaim, megy vagytok erőben, egészségben? Ilyen öreg dadó létemre most érkeztem Jeruzsálem városából. Alig figyegek-gögyögök. Jaj! (összeesik, másik két pásztor felsegíti). I. pásztor: Hát, te öregapám, hova indultál? Talán az angyaltól te is kaptál? Velünk akarsz lenni? Társunk akarsz lenni? Hát, te, öregapám, tudsz-e imádkozni? Öreg: Tudok ám! Ha nem hiszitek el, tegyetek velem próbát, fújjátok meg a dudát! Hadd rázzam ki a ringyes-rongyos bundámból a tetüt és a bolhát! II. pásztor: Vess keresztet! Öreg: átresz, pátresz... II. pásztor: Nem vagyunk mi se tóthok, se horváthok, beszélj magyarul! Öreg: Atyánk, szentléleknek nevében... II. pásztor: Hát a fiu, hol maradt? Öreg: Odakinn a szalonnás zsákos tartja. Angyal: Pásztortársaim, térjetek nyugovóra! (lefekszenek, horkolnak). Keljetek fel pásztorok az óra éjfélre jár, el kell mennünk tovább! I. pásztor: Mit álmodtál, pajtás? II. pásztor: Hát én pajtás, azt álmodtam, hogy az úton egy akkora szunyogot láttam, hogy az egyik lába a Tátikán volt, a másik a Rezi váron és úgy ívott a Balaton vizéből. I. pásztor: Nagy volt pajtás? II. pásztor: De nagy ám, pajtás! Hát te pajtás mit álmodtál? I. pásztor: Hát, pajtás, én azt álmodtam, hogy a gazdaasszony lánya lenyelte a mosogatórongyot. I.-II. pásztorok: Hát, te öreg, mit álmodtál? Öreg: Én meg azt álmodtam, hogy a gazdaasszony akkora kolbászt akasztott a nyakamba, hogy az egyik végét én ettem, a másik végét meg a kutyák rágták a faluvégen. Pásztorok (csörgő láncos botokkal a földet ütik és énekelnek): Bárcsak előbb fölébredtünk volna, hogy kis Jézust megláthattuk volna csendült fülembe az angyal mondása. Hogy kis Jézus született, rongyos istállóban. Odamegyünk, vagyon bátorságunk, reméljük, hogy kis Jézust meglátjuk. Gyere pajtás, nosza pajtás te is legyél társunk, Velünk van a jó furulyás, a régi bojtárunk, János, Palkó, Bence, István, juhászok, bojtárok, zárjátok be kaputok szaporán, bojtárok! Mézes-mákos, túrós rétest siessetek sütni, hogy velünk Betlehembe el akartok jönni. Fújd föl te Jankó, szép pityi Palkó dudádat, vesd a válladra, a púpos hátadra a bundádat, a bundádat. Mennyországba jer pajtás, jer pajtás, ottan lesz csak jó tar ottan lesz csak jó tartás. Sör, bor, pálinka, ott ihat az ember. Egyik angyal furulyál, furulyál, a másik meg táncot jár. Vígan zengjetek citárak, Jézus született, harsogjatok réztrombiták, Isten ember lett, no hát pásztorok, szegények örvendezzetek, köztetek van az Úr Jézus, dicsekedjetek tet-tek-tek, dicsekedjetek. (Rácsapnak az öreg vállára): Koredó! Örülhetsz, hogy velünk eljöhetsz, kedvedet töltheted, hogy miurunk született. Hallod, hallod pajtás, zörgetik a kulcsot, amivel felnyitják a pénzesládicskót. Osztogatják tizesét, huszasát, máriását, ripegős, ropogós bankóját. Ajándékozás Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!

4.15. Kiket tiszteltek az állatok védőszentjeként (Szt. György, Szt. Ferenc, Szt. Márton, Szt. Vendel, Szt. Antal, stb.) , ki melyik állaté?

Szent Vendel. (1,3,5,7)

4.16. Mivel szokták ijesztgetni régen a kisgyermekeket?

Krampusz, cigány, jön a kódis, elvisz. (2,3,4,5)

4.17. Diódobálás

a) Volt-e valamelyik napon (karácsony, szenteste,- templomban, lakásban, stb.) diódobálás?

Dió dobálás nem volt. Pározás volt a következőképpen. Bemarkoltak egy-két szem mogyarót és mindkét kezüket előre nyújtották, kérdezték pár-e vagy sem? Ha eltalálták akkor vesztett, ha nem akkor ki kellett egészíteni. A mogyorót azért használták, mert tenyerükben jobban elfért. (4,5,6,7)

b) Mikor, hol, miért?

n.a.

c) Írjuk le tömören a szokást!

n.a.

4.18. Milyen alakot láttak a régiek a holdban (fát, tüskét vágó embert, rőzsét szállító embert, szántó, trágyát hordó embert, stb.)?

Nem emlékeznek. (1,2,3,4,5,6,7)